ÖNMAGAMBAN MEGMERÜLVE

Hosszúra sikeredett, kacifántos álomként árnyékokat növeszt bennem érett magányom. A tapintható Sakál-hiányt ritka fellelni s kitapintani önző, sebezhető végpontokként. Kis, senkiházi szivárvány-rés egy megrepedt, görbe üvegen nyughatatlan utazóként még a világból is kiköltöznék. Empátia-tolerancia titokban megszülhető lélek-echó hangjait a meg-nem-értettség szándékos gázló tüskebokra agresszíven körbe fogja!

Örvényekké aljasodik még a kíváncsiskodó megismerés is; köztes állapot, furcsa beismerés állatokként egy egész életen átcipeljük terheit közös bűneinknek, alamuszi vétkeinknek. Minden út végén tátongó, kiásott szakadék les ránk s fogad. Az emlékezet vicsorgó fenegyerekei naponta megkísértnek akár csaholó, kóbor kutyafalkák; kiokádott valóságokból sem lehet immár kártyavárat építeni! Fényre-jött, kitárt lélekszirmok nyílnának meg ha még tisztelni lehetne az Egy-emberit, s morált.

Durcáskodó vadbarmokból valami benső, titkos nagyszerűség talán mindig is hiányzott. Foszlányokban szivárognak a tudatos korrupció s megvesztegethetőség gennyedző vetületei bizalmas félkörökben. – Ebben az alvilágiasodott, bűzlő mocsokban gyorsabban lapulnak, s végleg pusztulnak ki emberi kapcsolatai őszinte barátságoknak, szövetségkötéseknek. A Lét fokozatokban süllyedő húsdarálójában is minden ok-okozat szerint történik; felkötöd már önmagad méltóságát vagy kirúgnak a nagyobb közösből! A tompán artikulálatlan üvöltés sokadjára elfajulhat, míg végül mindenkit felfal. Csapzottan s ziháltan földi ringlispíl-utaknak csak szakadékok legalján lehet tartósan vége.

Kripta ecstasy-szemek rohadó holtágiba őszinte-igazán előbb-utóbb mindenkinek tanúságosan illenék belenéznie! – Félbeszakított befejezetlenség lesz úrrá pánik-életemen ha sok mindent hagynom illik, s eltűrnöm…