SZÍN-DRÓMA

Embert-vigyázó, csillag-tiszta láng miért csak másoknak ígérget konok, fafejű Reményt?! Te mondd meg szépséges hölgy a valódit, a kristály-igazat! Vérré válik manapság acsarkodó kutya-gyűlölet s sakáll-harag s a bizonytalan bizakodás tenyészik a tudatos megvalósulások helyén; eszméket könnyedén eltipornak! Tétova önmarcanoló sakklépéseinkből csak Hiány fakad! A megfejthető végpontok ócska, kitaszított titka; rubin vércseppek dübörgő dorombolása infraktusokkal fenyegetőző lüktető szívek seb-pitvarában nyilvánvaló!

Viszolygó suhintást él át az, ki naponta szolgálja az elefántcsont-Kultúrát! Kiábrándultágok félhomályából biztonságos-megbízható utat ritkán találni! Nyögdécselve kicentizett életutak kozmikus bukásai szavatolják a garancia-sikert befolyásos oligarcha-tábornokoknak, hogy új, önző feltételeket diktálhassanak! – Cipőfűzőként tekergődzik önmaga körül a spirális Élet: ha megtehetné megszülött teremtésével is bátran visszaélne csakhogy kiváltságjogokat kaparinthasson meg!

Csont-tüdőkből szirupos-gyilkos csönd szivárog, mint nehezen gyógyuló sebekből! A múlt emlékei még most is tőr-konok gondokat cipelnek lábaink elé; álmokat dédelget a csecsemőgügyögés s fogadalmakat penget önmagában rakoncátlan Szív! – szánalmas Lét alá kiemelt gesztusként börtönfalakat emelnek elgáncsoló akadályai érthetetlen pribékeknek! A túldimenzionált, piedesztálra emelt Ember miként boldogul a fogyasztói társadalmak katakombáiban?!