LÉT-OSZLOPOK

Írtózatosra gyarapszik szívemben már a félsz-feszültség! Örök-gyermeki énem folyamatos lét-csatákat vív a béke s örök harag között! Bizonytalan jövendőm kísértő lídérc-démonai elől – érzem -, el nem futhatok! Viszont, ha arra kérnék barátokat, ismerhessék meg nyugodt empátiával énem rejtegetett tükörképét sokan máris feladnák titkos, összetartó kapcsolataiat; felszínes exibicionista berendezkedés aligha hagyna számukra más választást!

Lelkemben még mindig létezik egy süllyedőfélben hánykodó, békésebb Atlantisz: egy pusztulásnak induló mikro-makró Kozmosz! Fuldoklón is menten eltűnő Sziszifusz kinek gondolkodó, túlvilági hangja sokadszor szándékosan semmiséggé torzul! Emlékezetek egymásutánjából mosolyokra font emlékek mradnak! – Diadalmas megsemmisülésnek hat mikor a Mindenség körbejár s vérmolekulák egyetemes nászi vágyát egyetemesen hírdeti!

Egymásra kulcsolódó gazdag árnyak reszkető kétségbeesése megszámlálhatatlan sivatag-léttel azonos! Balzsamos esti szél még keringőzik a magasban. A nyughatatlan éj, mint hűvös borogatás borzolja-vacogtatja az összetett idegrendszereket! Meghasadt virágszirmok pikkely-vértjein mézszínű napsugár napraforgóként még megtapad! Égboltnyi, büszke fénnyel terhesül csapzott, tajtékos levegő! – Irgalmatlan Lét, mint barna szempár mered rám még hosszantarón: halandó percek szűnnek mert már csupán sistergő mágnesként csupán a huncutkodó, szende kíváncsiság világít a létezik!