HUSZONNYOLCADIK FEJEZET

A férfi inkább meglepettnek tűnt, de nem tanúsított ellenállást, amiből Myrea rögvest leszűrhette: igenis érez valamit iránta csak még mindig fél beismerni érzelmeit!

- Kérem… Ádám… hagyja, hogy én vezessem… - először szólította keresztnevén, miközben kibontakozott a csókból és ez hihetetlenül nagy merszségről, és bátorságról árulkodott. - …És egy-két há, egy-két há! – A dallamos ringató zenére kis lábaival azonnal megindult és bár a kezdeti időkben a fiatal tanár enyhén még botladozott, de semmi esetre sem szerette volna letaposni az ifjú hölgy lábikráit, ezért folyamatosan igyekezett számolni – úgy ahogy a hölgy mormolta -, és a végére egészen tűrhetően belejött.

Egy idő után, ahogy a zene még kellemesebb, és bizsergetőbbé vált, valósággal az egész érzékekre hatott Myrea gyengéden hozzásimult és átölelte egész testével miközben ringatózott lábaival. A férfi – bár ismerte a szerelmet, de a Mindenség halhatatlan élményét most azonnal össze tudta volna foglalni egyetlen folyamatosan lüktető, dobogó szívdobbanásban: Myrea babonázó, sötét tekintetében elmerülve hallgatta kicsi szíve érte reszkető heves dobbanásait…

Eközben bent a városban Szilvi és Annamari Milánkával egyetemben éppen egy közkedvelt túrkálószerű ruhaboltban kedvükre bolondoztak a sok ruhanemű között, és csajosabb holmik között válogattak! S még mielőtt valakinek eszébe juthatna, hogy nem ildomos turkálóból öltözködni az igencsak tévedni fog; sokszor egy-egy teljes ruhakollekciót össze lehet bátran és szárnyaló szellemiséggel válogatni, amennyiben az adott hölgy valamicskét ért is a divathoz, és az adott nőies kifinomultságához, mely egyéniségének szerves része!

- Na, ezt nézd meg! Hogy állna rajtad? – Szilvi igényessége, és nőcis stílusa határtalannak és kreatívnak bizonyult amint csak betette a lábát egy üzletbe. Valamikor önmaga is kacérkodott a divattervezéssel és mindig is valósággal majd megveszett azokért a kifinomultabb, igényesebb, csajosabb darabokért, melyek kézzel és grafitceruzával készültek a tervezőasztalok árnyékában. Azt vallotta maga is, hogy a XXI. században egy független, szabad akaratú, és határozottságot képviselő nőnek igenis nem árt több lábon állnia! Maga is nem egyszer megdöbbent, hogy hol voltak már azok az idők, amikor az ember egyetlen szakmával nyugdíjasoknak való állásokat is betölthetett, hogy aztán élete végéig csupán csak még bonyodalmasabb magánéletére lehessen gondja?

- Szerintem ennek okádékzöld színe van! Nézd csak meg! Úgy néz ki, mint egy nagy rakás szarkupac! – vette szemügyre a finom csipkézett ruhadarabot Annamari.

- Hahaha! Jaj, elég már! Ne röhögtess! – kuncogott jóízűen, mint akit csiklandoznak. – Miért? Még ki kell hozzá pecáznunk egy világosabb, tarkabarkás kiegészítőt és szerintem bármelyik buliban, vagy partin megállja a helyét! Nézzük csak! – ugrott oda az öltözőfülke melletti tükörhöz. – Szerintem nem is annyira rossz! – szemlélte meg magát a tükörben.  

- Nekem nyolc! Azt a mosogatórongyot veszed meg, ami neked éppen megfelel! De aztán hozzám ne gyere sírdogálni, hogy az éppen aktuális fiúd lepasszolt csak mert a Star Trek-ből vett űrlényre hasonlítottál!

- Mit hallok? Ez a te szádból már egy kitüntetésszámba menő bók! Észrevetted, hogy míg itt vagyunk egyáltalán nem is káromkodtál?

- Ez csak azért van, mert Milánka itt van!

- Tényleg! Ahogy látom, imádja önmaga körül összehányni a dolgait! Most valóságosan is a rombolós korszakát éli!

S ebben nem is tévedett annyira nagyot, hiszen Milánka az örökmozgó baba éppen abban mesterkedett, hogy a sok kupacba és kisebb halmokba rakott ruhadarabból valamit felépíthessen, mintha csak játékkockák lennének!

- Nézd csak milyen kis ügyes! Hát meg kell enni ezt a gyerkőcöt! – lelkendezett Szilvi.

- Szerinted is inkább vegyek neki Legót a szülinapjára? Tényleg mikor tartsuk meg neki a babazsúrt, mert fogalmam sincs mikor születhetett? – esett gondolkodóba, hiszen eddig a pillanatig ez valahogy nem került szóba.

- Amiatt fölösleges izgatnod magad szívem! Majd kijelölünk egy tetszőleges napot, amikor mindhármunknak sincsen semmi dolga és nem kell sehova ízegni, meg rohangálni és akkor nyugodtan, kényelmesen egy kisebb csokitortával szépen hármasban ünnepelünk!

- Juj! Az nagyon jó lesz! Tudod nekem még sohasem volt igazi szülinapom!

- Miért eddig mit csináltál?

- Mit? Hogy lehetsz ennyire sötét tökfej?! Hát melóztam!

- Ja, persze! Erről teljesen megfeledkeztem! Figyelj csak, ha gondolod, nagyon szívesen megünnepelhetjük a te szülinapodat is, úgy is szóltál, hogy kell egy bankszámla neked amire Milánkának pakolhatod a pénzt! Ha gondolod, azt most egy füst alatt el lehetne intézni!

- Ezt igazán nem tartom jó ötletnek! Mégis egy csecsemővel beállítani a bankba, hogy ,,jónapot kívánunk! Jöttünk számlát nyitni!” Nem érzed, úgy hogy ez abszurd és nevetséges?

- Ugyan már! Mit kell ebből akkora faksznit csinálni! Akkor visszamegyünk a lakásunkba; letesszük a gyereket, majd spuri vissza a belvárosba és kiállítjuk azt a fránya számlát! Így megfelelő lesz?!

- Részemről semmi akadálya!

- Akkor ezt megbeszéljük! Na, akkor nyilatkozz! Melyik ruha tetszett eddig a legjobban, mert ha magamnak veszek valamit, akkor már rád is szívesen gondolok, hogy kicsit stílusosan nézhess ki!

- De rendes vagy! Hát én őszintén… nem is találok szavakat! – finoman humorizált az orra alatt, hiszen kötetlen jókedvében volt. – Szerintem legyen az a hozzám illő dögös vörös!

- Oké! Akkor neked a dögös vörös, nekem pedig jó lesz az okádékzöld! Persze csak akkor, ha nincsen további ellenvetésed?

- Felőlem! Úgy is a te pénzed!

- Jaj, ne gyerekeskedj kérlek, ezt utálom! Mi bajod a zölddel? Szerintem egyszerre modern stílusos és roppant vagány!

- Ja! Ha nem vetted volna észre csajszim ezt házsártos matuzsálem nyanyák, meg vénséges házisárkányok viselik, akik már úgy megkérgesedtek, mint a napon túlérlelt kovászos uborkák és olyan fonnyadt a nunijuk, akárcsak a valaguk!

- Jaj, hogy beszélhetsz így?! Kicsit moderáld magad!

- Bocs! De te is tudod, hogy világ életemben ,,ami a szívemen az a számon” típusba tartoztam!

- Ennek nagyon örülök, mert megkíméltük a fölösleges köntörfalazást, no meg a színlelés trükkjeit!

- …Azért nem mondom néha belegondoltam milyen is lehetett volna, ha nekem is normális zápult-agyú családom van, akire az ember minden percben számíthat! – hangja enyhén megreszketett.

- Bocsáss meg én… te is tudod, hogy nem úgy értettem! – nagyon haragudott magára, amiért előbb járt a szája, mint az esze.  

- Semmi gáz! De nagyon szeretném, ha egymásnak örök időkre legalább mi maradjunk meg ebben a szemétláda világban!

- Ne félj így is lesz! Na gyere, nézzük meg mit alkotott a mi kis csöppségünk! – egymásba karoltak, mint igazi barátnők és mosolyogtak azon, hogy Milánka milyen furmányos találmányokat csinált magának a használt ruhadarabokból!

- Azért ugye megígérem neked, hogy felhívod azt a jófej hogy is hívják srácot, aki annak idején… szóval tudod…? – kérdezett vissza kisebb kíváncsisággal.

- Az majd attól függ, hogy az adott srác még most is annyira jófej-e, mint régebben volt! – s ezzel a vita le is volt zárva.

Szilvi megérezte, hogy ennél többet ebben a jó hangulatú légkörben felesleges lett volna kérdezni, mert ha egyszer Annamari megmakacsolta magát, akkor még harapófogóval sem sikerült egy szónál többet akárcsak kihúzni belőle!