HUSZONÖTÖDIK FEJEZET

Tomi tulajdonképpen meglehetősen hamar - már tizenhat éves kora körül elköltözött a nevelőszüleitől, akik meglehet csupán a még több kecsegtető haszon reményében fogadták be, és sokkalta kevésbé bántak vele úgy, mintha a vérszerinti édes fiuk lett volna!

Mivel valósággal istenítette a zenét, és azon belül is a grundge-stílusú keményebb, zúzósabb típusú rockot, aztán egy kis Kurt Cobain-os beütéssel azokat a jellegzetes dobhártyaszaggatós, fülcimpa bizsergető basszushangokat azonnal vérévé vált a zene, és hamar rájött, hogy hátralévő életében semmi mással nem akar foglalkozni! Igen ám, de itt volt még a nagy kérdés, hogy hogyan lehet egy keményebb rockbandából pénzt csiholni, és egyáltalán fennmaradni a show business őrlő taposómalmán?

Hamar bandát tudott alapítani; azért azt hozzá kell tenni, hogy nem ő alakította ki a szerkezeti kereteket saját magának leginkább az értelmi szerzőség felelt meg leginkább! Ami azt jelentette, hogy a dalok írását még bevállalta az összes forradalmi jellegű, újító gitártépős akkordokon át, de az összes anyagi természetű vitás kérdésekbe és egyebekbe már nem szívesen ment bele!

Az első kezdeti időkben a kis dzsemmelgetős banda leginkább kihalt metróaluljárókban ,,zenélgetett” illetve közös nyelven szólva idegtépőn nyomatta a kőkemény rockot, és azokban a Metallicás időkben úgy érezték magukat, mint a Pokol angyalai – persze könnyítettebb kivitelben, mert egy igazán ütős banda a legtöbb koncertfelvétel után összetörte jóformán az egész technikai berendezést; kezdve a mahagóni nyakú, elektromos gitárokon kívül a dobokig!

Aztán ezt követték a kisebb társasági összejövetelek, majd az esküvők is; bár jó néhány esküvőről szabályosan ki lettek tiltva, mert nagyon provokatív, és szabályosan kemény, és zúzós szövegjüket az összegyűlt násznép a legtöbb esetben is alig bírta eltűrni és elviselni, és bár akkor Tominak vállig érő – rendszerint -, hosszú szőke haja volt, amit kedvére rázhatott egy-egy ütősebbre sikeredett ütem kedvéért, hamar rájött, hogyha az emberek fizetni is akarnak azért, hogy lássák, és hallgassák őket valami sokkalta modernebbül hangzó cuccal kellene, hogy előrukkoljanak!

Nem sokkal később, amikor a dobos haverjuk benevezte mind a négyüket a tehetségkutató műsorba, amit kellő rendszerességgel és kiadós reklámszünetekkel fűszerezve ugyancsak leadott az egyik kereskedelmi jellegű, szennycsatorna. Az egyik nagysikert aratott Nirvána dallal indultak: Tudod, hogy igazad van-nal és amint Tomi torka szakadtából, úgy isten igazán üvölteni kezdett és belecsapott a húrokba a közönség hátán szabályosan megdermedt a verejték.

Ekkor figyelt fel rájuk az egyik nagyokos zenei tehetségeket kutató és felfedező menedzser, aki – bár még kinézetre is egy nyálas, veleéig szemétláda alak volt felhívta egyik ismerősét, aki aztán szintén felhívott embereket, úgyhogy mire felocsúdhattak álmaik karrierjéből máris egyenesen a mélyvízben találták magukat! És ekkor történt gyakorlatilag az első jelképes értékű bemutatás a zenei nagykutya sótlan seggfej producerrel és még bombázóbb akkoriban még kezdőcske énekesnőjével Szilvivel.

Tominak annyira a zene állt érdeklődéseinek a középpontjában, hogy ezzel kelt, és ezzel feküdt; szinte semmi más sem érdekelte, és szabályosan herótja volt az olyan nyálas, és műmájeres partiktól, ahol a koktélruhácskáikban flangáló, ultradögös szupermodellek megpróbáltak elhetyegni, kicsit flörtölgetni egy-egy nevesebb, vagy érdekesebb hangzású banda tagjaival, miközben a legtöbb kis ,,hölgyikének” gőze nem volt, hogy mennyire fontos lett volna, hogy a rock kitörhessen valami egész új, posztmodern kísérleti, vagy újhullámos utakon! Azt meg különösen utálta, ha valaki a kinézete alapján állított fel önmagában lelki hipotézist; szinte kivétel nélkül szakadt pólókban, és legalább annyira kimustrált és kukákból szalajtott farmerekben flangált és ehhez jött a Nirvánás kockás, megkerülhetetlen ing! S ha ez sem lett volna elég, akkor mivel már arca szerves részéhez tartozott a szemüveg a vállig érő, szőke hajával kicsit tényleg hasonlított Kurt Cobainre.

Azon a sorsfordító találkozón sem történt igazában semmi számottevő, vagy különös; Tomi a szokásos meleg pisivé változott olvadó jégkockás kólás üdítőjét szopogatta, míg Szilvi jóformán megfeledkezett a társalgás egyik lényeges, elemi szabályáról, hogy lehetőleg ne csupán saját magáról nyomassa a maga érdekfeszítő történeteit. Meg lehet azért ezt neki bocsátani, elvégre az ember nem mindennap találkozik egy igazi, vérbeli rockbanda neves képviselőivel, akik kinézetre ráadásul majdhogynem hajléktalanoknak látszanak, és meglehetősen lázadó stílust és életvitelt képviselnek!

- Annyira örülök a találkozásnak! Azt hallottam, hogy te egészen jól gitározol, meg dzsemmelsz meg minden! – próbált bevágódni, mert az igazság az volt, hogy akkor már vagy kilenc teljes hónapja járt intenzíven kedvenc énektanárnőjéhez, de még mindig nem tudott kottát olvasni, helyette inkább kísérletezve sok esetben a hangjával kísérletezgetett.

- Aha! Hát… valahogy úgy… - Tomin már akkor meglátszott, hogy sohasem volt annyira a szavak embere, inkább a tetteké, és ez Szilvinek is azonnal feltűnt. Mivel nem akarta megbántani az ifjú hölgyet önmaga folyamatos reklámozásában és beszédében csöndben megpróbált leélcelni, és kereket oldani! De ez sem sikeredett annyira, mint remélhette volna, mert a zenei seggfej producer, aki Szilvivel együtt érkezett az összejövetelre azonnal megállította:

- Hé, kölyök! Van munkád? – tette rá vállaira nagy, ormótlan kezeit.

- Sosem kellett kajáért kunyerálnom! – vágott vissza éles kék szemeivel.

- Látod ezt az angyali szépséget! Óh! Ha nem volnék egy matuzsálem legszívesebben kezelésbe venném a finom kis virgácsait!

Tomi gusztustalannak találta mindig is, ha az erősebbik nem képviselői értéktárgyaknak, vagy becserkészhető trófeáknak tekintik a nőket, ezért megpróbálta felemelni a szavát:

- Hé, haver! Egy kicsit több tisztelettel is lehetnél a nők iránt!

- Nevetséges, amit fecsegsz! Tudod, te mi kell a nőknek, barátom?!

- Hát az biztos, hogy nem ekkora nagy seggfej!

A zenei producer az évek hosszú során át megtanulta a konfliktuskezelés kompromisszumos módszereit, amit természetesen könnyen csengő papírpénzzel kívánt még kecsegtetőbbé tenni; most viszont erősen meglátszott rajta, hogy bár az összejövetel során mindössze egy kis pezsgőt ivott máris fejébe szállt a vér, mert az arca a méregtől kezdett lilulni.

- Kivételesen elnézem a viselkedésedet! Egyébként hogy is hívnak?

- Tominak!

- Á! Értem! Kedves Tamás bizonyára megbocsátod, hogy a magamfajta befolyásos üzletember mindenütt a sikert szimatolja, és ehhez nagyon is jó orrom van! Na, akkor mi lesz?! Akarsz velünk dolgozni, vagy sem? – tért át rögtön a tárgyra, mint akit egyetlen cél vezérel, hogy az idő: Pénz!

- Még meggondolom haver! – de azért szánalmasan csak elvette a feléje nyújtott névjegykártyát, és jó mélyen elsüllyesztette a kikoptatott farmerja zsebében.

- Remélem, még látjuk egymást! – búcsúzott tőle a seggfej producer, mert kiderült, hogy ezen az összejövetelen is több számára kedvező üzletet köthetett és ezért mindent kész volt kockára tenni.

Tomi végül úgy döntött, hogy már éppen eléggé volt kellően udvarias és elnéző, ezért letette a kólás poharát rágyújtott egy enyhén illegális füves cigire és azon járt a fejében, hogy most rögtön lelép erről az idomított, emberszagú ,,kutyakiállításról” ahol csak kerülgetik a forró kását, ám valójában egyetlen őszinte emberi érzelem nem tükröződik az arcokon!

- Várjál… jövök utánad! – Szilvi is lerakta a maga pezsgős poharát, mert megfeküdhette az egész műjellegű hely hangulata, és azonnal követte.

- Mi a francot akarsz?! – dörrent rá már a kijáratnál.

- …Én csak szeretnék még beszélgetni veled, ha megengeded, de… el is mehetek, csak tőled függ! – bántódott meg, de nem hagyta magát könnyedén lerázni!  

- Oké! Bocs! Tudod… nekem kicsit sok ez a felhajtás, meg állandósított bájolgás! Inkább elhúzok!

- Addig is beszélgessünk!

,,Még csak egy beszédes, csicsergő csitri hiányzott neki az este további részére!” – vonta le a keserű konzekvenciát.

Viszont titkon megérezhette, hogy ettől a naptól kezdve lettek ők ketten a legjobb barátok is; Szilvi is annyi megzabolázhatatlan hullámzó szenvedéllyel imádta a zenét, mint Tomi, és ez a fajta közös hullámhossz kiegyenlítette az enyhén eltérő személyiségükben megbúvó markáns jeleket!

Myrea kicsit nyűgösebben ébredt általában azokon a reggeleken, amikor kimondottan semmi kézzelfogható terve nem volt arra nézve, hogy mit tudna kezdeni azon tanulmányi jellegű problémáival melyeket célszerűnek tartott orvosolni.

Fél-kómás állapotban kászálódott ki a puha ágyából, míg Annamari még mindig az igazak álmát aludta, Milánka pedig jó kisbaba lévén ismét bekakilt.

- Ja ne! Drága töpörtyűm, megint ez lesz a műsor? – húzta el kicsit fintorogva a száját, mert a csajokkal megegyeztek, hogyha bármi van; vagy az egyiknek, vagy a másiknak van programja mindig kell lennie valakinek, aki ellátja a gyerkőc körüli ,,besegítős teendőket.” Persze azt eddig még senki sem határozta meg célirányosan és pontosan, hogy mit is jelent valójában a ,,besegítés” fogalma.

Myreának sokszor az volt a sanda gyanúja, hogy mintha szándékosan így álltak volna rajta kicsinyeskedő, és már-már gyerekes bosszút a legjobb barátnői azért, hogy végre már tanuljon egy kis felnőttes felelősséget, és ne kerülje, vagy ugorja át a problémákat, hiszen azok előbb-utóbb úgy is a fejére nőnek!

- Látod-látod kis drágám! – emelte fel Milánkát a kiságyból. – Ezt érdemeltem tőlük, amikor kifinomultabban értek a divathoz, mint egyesek! – Sandítva az erőteljesen horkoló Annamarira nézett, mintha egyenesen egyedül csak rá tenne megjegyzést.

- Fúj! Ezt mind te csináltad? Egész álló éjszaka??? – döbbent meg, mikor lefektette óvatosan a rugdalózó virgonckodó kicsit az konyhai asztalra, mert jobb ötlete pillanatnyilag nem akadt:

- Hát ez szuper! Frenetikus! Mit ettél össze aranygyerekem?!

A kisfiú még nem tudott beszélni, ezért virgonc, kiáltozós hangokkal próbálta újfent megéretni magát, ami két dolgot jelezhetett a külvilág felé: 1. Vagy ismét pisilnie, vagy kakilnia kell. 2. Vagy pedig megéhezett. Elvégre a felesleges salakanyagok kiürítése is már jócskán megterheli a szervezetet, hát még egy csecsemő pocakja.

- Akkor most Mira néni gyorsan lemoss, aztán tisztába tesz, és kever neked egy kis tápszeres reggelit! – próbált mosollyal az ajkán végigcsinálni a kényes műveletet, és miközben szerencsétlenkedett a babahintőpor kupakjával, mert nem tudta eldönteni magában, hogy a merre felé kellene csavarnia a kupakot végre Annamari is felébredt és rögtön átvette a terepet:

- Előbb talán le kéne mosnod a popsiját, különben semmi értelme a tisztába tevésnek! Nem gondolod csibém?! – jegyezte meg álmos, mégis markáns hangon.

- Okés! Okostojás! Akkor én nyugodtan átadom neked a terepet, ha szerinted ezt is képtelen vagyok megcsinálni! – óvatosan letette a gyereket az asztalra és biztos, ami biztos alapon hátrált pár lépést.

- Mi ez a nagy vigyorgás rajtad?! Még sose láttalak ennyire… felszabadultnak! Csak nem voltál vadászni?!

- Ma nagy nap lesz csajszi! – lelkendezett, mint egy fülig szerelmes fruska, hogy aztán körbeugrándozza saját magát.

- Miért is?! – kérdezett vissza a másik még mindig éber kómában.  

- Jaj, ne már! Nem lehetsz ennyire gágyúagyú!

- Minek neveztél?!

- Jaj, már! Oké! Semmi gáz! Teljesen belevagyok zúgva a tanáromba! Csak ennyi! – úgy vallotta meg, mintha szerelmi vallomásra készülne.

- …És mit gondolsz, ez a kis lángoló szöveged majd bejön a hapsinál?

- Már miért ne jönne! Csak még erőt kell gyűjtenem, mire belevágok!

- Mióta is gyűjtögeted már a titkosított lélekenergiákat? Lássuk csak! Mondjuk úgy egy bő évtizede?!

- Jaj, olyan gonoszka vagy! Muszáj ezt? Az emberből teljesen kiölöd az egészséges önbizalmat!

- Hát az nagyon lehet, de akkor se csinálok magamból egy idióta divatmajmot, mint mondjuk egyesek! – ennél egyértelműbb már talán nem is lehetett volna!

Myrea megsértődött, mert visszament a hálószobájukba, és megpróbálta eltűntetni az összegyűrődött ágyneműkről az éjszaka nyomait. Meglehetősen rosszul és rossz álmokkal zaklatottan telt az éjszakája, és ezt nem múló aktivitással, és örökmozgással szerette volna egy kicsit ellensúlyozni.

- Azért szóljál rám, persze csak akkor, ha elmész! Oké?! – kiáltott utána Annamari, akinek valahogy mindig is előbb forgott kíméletlen és sokszor gyilkosan őszinte nyelve, mint az esze, és ettől keveredett állandóan bajba.

Myrea nem hallhatta a kérést, viszont azonnal kinyitotta a nagyméretű ruhásszekrényt, ahol érdekes módon mintha két barátnője ruhái már alig fértek volna el az ő összevásárolt ruhakollekcióinak kupacaitól.

- Lássuk csak! Mit is vehetnék fel? Mert az már biztos, hogy Ádám bátyó utálja, ha egy nő többet mutat meg, mint amennyije ténylegesen van! Tehát a cici villogtatás eleve ki van zárva! Pedig a legtöbb macsó erre nagyon is gerjed! Na, mindegy! – kivett most egy szolidabb, kellemesen kanárisárga ruhácskát, mely előnyösen kidomborította finom, és lélegzetelállítóan kecses vonalait ott ahol arra feltétlenül szükség volt, majd egy piros övvel feldobva meglepően divatosan mutatott a nagyobb méretű tükörben. Szőke ellenállhatatlan haj, és hozzá szőke rucika! Tényleg úgy fest majd, mint egy egzotikus pacsirta!  

- Sosem voltam annyira beképzelt, de azt gondolom, hogy jól nézek ki! Még egy tűsarkú cipőcske és kész is vagyok a bevetésre! – jelentette ki enyhén flörtölgetve saját tükörképével.

Közben Annamari is beviharzott a hálószobába, mert időközben rájött, hogy a fontosabb cuccait neki is illendő volna elpakolnia, nem állhatta meg, hogy meg ne jegyezze:

- Milyen jól öltözött itt valaki! Mondd csak Csicsergő? Ebben a ruciban mész?

- Ha már kérdezed igen! Talán kifogásod van ellene?!

- Nekem aztán nyolc, hogy mit csinálsz, de… - elharapta a mondatot, mert ha folytatta volna annak tutti biztos, hogy megint hisztizés lett volna a következménye Myrea részéről.

- …Nekem, ha belekezdtél most már mondd ki, különben nagyon megharagszom! – csípőre tett támadó keze, összeráncolt, finoman kiszedett szemöldöke fenyegetésről tanúskodott.

- Hát, ha arra vágynék, hogy randira hívjak egy jó fej hapsit, én biztos, hogy kicsit visszavennék a tempóból! Különben a szerencsétlen még azt képzelheti, hogy ott helyben gerincre akarod fektetni! Érted mire gondolok?!

- Szerintem nagyon jól passzol hozzám a sárga szín! Csak megint féltékeny vagy, hogy én előbb szereztem pasit, mint te!

- Hát kis madaram! Akkor nyisd ki a füledet! Tudd meg, hogy akár minden éjjel különb embereket tudnék minden ujjam köré könnyedén csavarni, ha akarnék, de már annyira elegem van sokszor belőle, hogy mindenki csak meg akar dugni! Érted ezt?! – hangja az évek során megkérgesedett kiábrándultságról árulkodott.

Myrea most megjuhászodott, mert rendszerint, ha valóban komoly problémák kerültek az adott beszélgetés homlokterébe azért egészen rendesen lehetett vele is értelmesen társalogni, na jó, egy kissé nagyvilágosított stílusban! De akkor is!

- Annamari… nem akartalak megbántani… én csak annyira szeretném végre, hogy egy pasi felfedezze bennem újra a nőt! Vágyom arra, hogy valakihez oda lehessen bújni esténként, aki bármikor átölel és megvigasztal, ha a fejem felett már kegyetlenül összecsaptak az élet hullámai! Megérted ezt?!

- Egyszerre egy költő veszett el benned! – kicsit kiábrándító volt megint csak iróniája.  

- De most komolyan! Te miben mennél? – kérdezett vissza érdeklődőbb kíváncsisággal.  

Annamari benézett a ruhásszekrénybe, majd hosszas keresgélés, rakosgatás után egy meglepően visszafogott retrós stílusú ruhácska mellett döntött, aki titokzatosságot kölcsönzött, és Myrea alakján kivételesen még nagyon csinosan is mutatott.

- …Akár még el is tudnám képzelni, hogy a loboncos fürtjeidet feltűződ, azzal is jobban kiemelnéd az arcod formáit!

- Tényleg! Hogy én milyen butuska liba vagyok! Ez eszembe se jutott! – odarohant, akár egy kíváncsiskodó, minden újdonságra kapható kislány a nagyobb méretű tükörhöz; fogott egy hajtűt, és feltűzte mézszőke hajkoronáját. És lássanak csodát! Egész arca a szende kislány imázstól teljesen elkülönülve egészen egyedi, felnőttesebb hatást mutatott.

- Így hogy festek? – fordult feléje.

- Na, erről van szó! Mikor hazudnék én bárkinek is! – Ami Annamari szájából úgy hangzott akár egy komplett dicséret!

- Akkor mehetek anyu? – bohóckodott, mert nem tudta megállni, hogy ne ugrassa egy kicsit is, ha módjában állt.

- Igen, azt hiszem… jó lesz! De ne vágd magad alatt a fát nagyon, ha nem muszáj! Érted ugye?!

- Persze, persze! Majd mindenre igyekszem ügyelni! Akkor, szia! – elviharzott a bejárati ajtón át, mintha puskagolyóból lőtték volna ki.

Csak az utcán kezdett megint mélyenszántó töprengésbe: ,,Mi a fenét akarhatott azzal mondani, hogy ne vágjam magam alatt fölöslegesen a fát?! Érthetetlen!” – s miközben hagyta hadd vigye be a busz a belvárosba egyenesen az egyetemre, végestelen végig, mint egy örökké folytatódó filmjelenet szándékos aprólékossággal, részletesen leforgatta magának, hogy vajon mit fog mondani imádott tanárának? Hogy hívhatná el randira?