HUSZONNEGYEDIK FEJEZET

Időközben kihozták a halas flekkenekből gusztusosan megkomponált halas vacsorát, és már megint az az undormány pincér szolgálta ki őket, aki még néhány perccel ezelőtt kisebb megjegyzéseket tett az italpultnál Tominak. Gusztustalan, bájolgó vigyorral az ajkán rakta le előbb Szilvi elé a megpakolt tányért, majd Tominak jóformán csak odaejtette. Majd feltűnően törtető stílusban máris ráérősen dörzsölni kezdte a tenyerét – vélhetően borravalót remélve.

Tomi kissé megijedhetett, mert mint a fizetős katonatiszt máris Miki egeres pénztárcája után próbált nyúlni, de Szilvi azonnal közbeszólt:

- Köszönjük szépen! – hangja ugyanazzal a tántoríthatatlan határozottsággal és makacsággal csengett, mint amikor zenei producerét is le szoktak hurrogni, ha annak nem tetszik valami, vagy csupán kifogott magának egy rossz napot!

- Óh! Nem is tudtam, hogy te ennyire szakszerű konfliktus-tárgyaló vagy! Biztosan láttad már azt a sorozatot… várj csak… mi is volt a címe…? Megvan! Túsztárgyalók! Na abban van egy dögös csajszi, aki ugyanígy próbálja lebeszélni az éppen ugrani készülő öngyilkosokat, meg a gyilkosokat, hogy ne kövessenek el semmi helyrehozhatatlan ostobaságot!

- Én pedig nem is gondoltam volna, hogy te egy igazi sármőr vagy, aki ráadásul így tud váltani, és bókolni!

- Hát… ööö… igazán köszönöm! – nem tudta eldönteni, hogy ő kezdjen hozzá a vacsorához, vagy a hölgy. Aztán végül mikor Szilvi villát vett hattyú-kezébe és közölte, hogy ,,Jó étvágyat!” ő is hasonlókat kívánt és végre már nem is tűnt annyira rémesnek az egész étkezési macera!

Időközben megjegyezte:

- …Kérsz még esetleg valamit? Egy pohár finom üdítőt, vagy valami erősebbet?

- Tudod nekem illik azért vigyáznom az itallal, mert könnyedén a fejembe száll, és akkor úgy érzem magam, mint aki máris repül.

- Félsz talán a repüléstől?

- Hát… még sohasem utaztam repülőgépen, mert a buszjáratokat részesítem szinte mindig előnyben, és légi katasztrófáktól sem kell legalább az embernek tartania! nem igaz?!

- Hát hogyne! Én sem szeretem a whiskys kólát, meg azt a gusztustalan hányadék vodka narancsot! – közölte, bár azért lázadó kamaszként, amikor egy együttesben gitározott sokszor betért a haverokkal a kocsmába és akkor szinte bármi megtörténhetett…

- Én amondó vagyok jobb, ha az ember a józanság határain belül igyekszik megtartani bizonyos szabályokat, mert abból biztosan tudhatja, hogy legalább nem lesz hiba!

- Teljes mértékben egyetértek veled! Hogy ízlik a hal?

- Mennyei! Ha nem kellene a fellépések előtt mindig azon izgulnom mániákus megszállottsággal, hogy vajon rám jön-e az adott fellépő ruhám, akkor ebből a flekkenből egy kazallal is megtudnék kajálni!

- Látod! Ebben is teljesen egy hullámhosszon vagyunk! – majd megpróbált témát váltani: - Figyelj csak Szilvi?

-I-gen! – mosolygott ellenállhatatlanul, amint kedvére falatozta a halfiléket tányérján.

- Egy kicsit aggódom a főnök miatt? – elővett egy zsebkendőt és kényszeres elterelő cselekvéssel, csakhogy próbálja oldani a feszültséget megtörölte teljesen átnedvesedett homlokát.

- Szerintem nincs miért izgulni! Mi minden elképzelhetőt megtettünk, és aki mást gondol az egy idióta, haszonleső, szemét seggfej! – magát is meglepte, mert először nevezte legjobb barátja mellett főnökét tulajdonképpeni seggfejnek!

- Ezt jó valaki olyan szájából hallani, aki tudja és érti, mint jelentenek a zenei hangok! Mondd még csak egyszer, hogy ,,seggfej!” Várj… énekelve egy kicsit!

- De hát akkor mindenki minket fog nézni, és ha magánemberként vagyok, azért szeretném még megőrizni a törékeny inkognitómat! Ha szabad!

- Persze! Bocsáss meg! Csak egy bugyuta ötlet volt!

Szilvi viszont Tomi szájából még ezt a könnyen megbocsátható bugyutaságot is ellenállhatatlannak találta; dalra fakadt, és a zenei oktávok széles skáláján igyekezett spontán improvizálva ellavírozgatni:

- ,,Seggfej” – halkan dúdolgató fokozatban énekelgette.

- Ez egyre jobb és jobb lesz! És pont most nem hoztam el a diktafonomat! – mérgelődött.

- Ugyan már! Nem nagy ügy! Legfeljebb a stúdióban holnap már elmarhulhatunk ezen a kis szón, amíg a tulajdonképpeni seggfej meg nem érkezik!

- Már alig várom! – ismét kisebb kézszorongatás következett, és Szilvi is érezte, hogy párszor már eddig is jólesően megdobbant a szíve. Aztán valamivel később már mindketten arról kezdtek önmagukban gondolkodni, hogy vajon egy kellemes randi után lefeküdjenek-e a másikkal? De hát akkor mi lesz a további szakmai-üzleti kapcsolatuk fenntarthatóságával? Ezt azért még sem kellene megreszkírozni!

És különben is Szilvi lakása még véletlenül se jöhet szóba, nehogy Milánka hirtelen felébredjen, és véletlenségből azonnal leleplezze őket!

,,Az lesz a legjobb, ha a vacsi után mindketten sétálunk egyet, közben beszélgetünk és egy arcra puszival, nem többel válunk el, hogy holnap újból összefussunk!” – döntött Szilvi.

Tomi is valami hasonlót igyekezett önmaga számára megfogalmazni – annál is inkább -, mert a legutóbbi kapcsolatánál is valóságos sült-idiótának érezte magát, amiért az óvszer használati utasítását tanulmányozta, amíg az adott csaj kiment a fürdőszobába, hogy szeretkezés előtt rendesen fogat mosson! Az egész kész röhej! És nagyon jól tudta, hogy álmai egyetlen nője ennél jóval többet érdemel!

Egyszerre kezdtek beszélni:

- Figyelj… azt akarom mondani! – hadarta alig érthetően.  

- Inkább kezd te, oké? – ajánlotta fel Szilvi.

- Köszi! Szóval… én nagyon vonzónak talállak, és tökre szimpatikus vagy nekem, meg minden de… ha nem baj, akkor nem szeretnék az este hangulatát azzal elrontani, hogy lefekszem veled! Bocsáss meg!

- Azt a mindenit! Hú! Hát ez… eléggé szókimondónak hangzott, de nagyon örülök, hogy azért elmondtad! Így legalább nem kell egymás előtt takargatunk semmit! Tudod én is nagyon bírlak és kívánlak, de annak ellenére, hogy egy ideje ismerjük egymást, szerintem randizhatnánk többet is! Nem kell feltétlenül máris fejest ugornunk a szexbe és abba, ami ezzel együtt jár! – Már megint a higgadt, Konfuciánus bölcsessége és a társai szöveget nyomatta.

- Egyetértek! Akkor azt hiszem, mi leszünk majd a világon a legjobb barátok!

- Tomi! Hahó! – kopogtatta meg enyhén ujjacskáival a másik homlokát. – Már régen azok vagyunk!

- Ja, persze! Bocs! Rendelünk egy kis fagyit?

- Nekem a csokis a kedvencem!

- Akkor ezt megbeszéltük! Szerintem máris rendeljünk egy hatalmas gombóccal!

- Igen! Hurrá! – tapsikolt, mint valami kisgyerek, bár ezt az utóbbit egyáltalán nem érezte cikis helyzetnek.