HUSZONHARMADIK FEJEZET

Valami miatt a Nagyfőnök most látszólag morcosabb medve imázsát öltötte, mint egyébként; nagy általánosságban soha nem volt ennyire morgós, kibírhatatlan szőrszálhasogató seggfej, de amikor fülébe jutott, hogy az egyik gyönyörűséges alkalmazottját eltette a szemétláda beosztottja láb alól, szinte azonnal felment benne a pumpa! Megsértette az egyik maffia törvényt, mely ebben a szakmában is kötelező érvénnyel bírt: Megkérdezése nélkül cselekedett, és ez előbb-utóbb lázadással szokott fenyegetni, amit záros határidőn belül el kell majd törölni.

,,Mihez kezdjek? – töprengett fekete, nagyobb méretű, és tökéletesen golyóálló, és páncélozott Hammer-terepjárójának hátsó ülésén ücsörögve, míg személyes testőre úgy szelte a közúti kanyarokat, akár egy jobb zsonglőr a kuglibábukat.

- Minden rendben főnök? – a testőr most belepislantott a visszapillantó tükörbe, és szeme egyenesen farkasszemet nézett a Nagyfőnök kialvatlan, és vérben forgó barna szemeivel.

- Te csak figyeld azt a kibaszott utat! Világos?! – ordított rá, amit később jócskán megbánt, elvégre miért is kell neki levezetni a haragját egy egyszerű alkalmazotton?  

- Értettem! – a testőr még valószínűleg újhal lehetett, de annyit már eddig is tudott, hogy egy merően határozott és markáns egyéniséggel nem szabad fölöslegesen feleselgetni, mert még porul járhat!

A Nagyfőnök elővette hordozható mobilját kifogástalanul álló, méregdrága halszálkás öltönykollekciójából és benyomva a gyorshívó gombot máris tárcsázta szemétláda beosztottját:

- Én vagyok drága! Tudnád adni a stricidet? Köszi kicsim, tünemény vagy! – a sofőr csupán annyit hallott ki a rejtélyes beszélgetésből, hogy valószínűleg a Nagyfőnök éppen az egyik hölgyikével beszélhetett üzleti ügyben, mert nagyon kifinomultan fogalmazott.

- Halló… mit akarsz már megint?! – ordított bele egy másik hang a telefonba.

- Miért is nem vagyok meglepve? – sóhajtott egy nagyot a Nagyfőnök.

- Főnök? Te… vagy az?! – megremegett a hangja, mint akit egyenesen akasztásra szántak.

- Mégis kit gondoltál, te kisstílű fasz??? – markáns, erőteljes hangját csak még jobban eltorzította a mobil kisméretű mikrofonja az adott mérges hangfrekvencia szerint.

- Hidd el… én igazán nem… tehettem mást… - a szemét kis tetű máris úgy viselkedett, mint egy olcsó patkány a süllyedő hajón, aki saját tetves életét akarná menteni – persze mások testi épségéért cserébe!

- POFA BE HA ÉN BESZÉLEK! A KURVA ANYÁDAT! – tajtékzott a méregtől, és ekkor volt a legkegyetlenebb; dühöngő bika egy porcelánboltban.

A vonal végén visszafojtott recsegő remegés hallatszott…

- Itt vagy még te szánalmas pöcs?!

- I-i-igen…

- Hát akkor nyisd csak ki jól a füledet, mind a kettőt, mert szükséged lesz rá! Nem szeretnék mindent kétszer elismételni, elvégre már nem az iskolában vagyunk! A nagybetűs életben egyedül én hozom a döntéseket, így a törvényeket is! És te megsértetted a törvényeimet!

A vonal végén hallani lehetett, hogy a strici hatalmas kortyokban igyekszik visszanyelni feszült, és dörömbölő szívdobbanásait, nehogy meg kelljen szólalnia!

- Hallod, amit mondok neked, te kis féreg?!

- Igen…

- Az még hagyján, hogy megsértettél azzal, hogy önként cselekedtél, amikor nem adtam neked erre engedélyt, de hogy kinyíratod azzal a két húgyagyú gorillával az egyik leggyönyörűbb alkalmazottamat! Most túllőttél a célon! Ugye tisztában vagy vele?! Attól tartok meg kell, hogy büntesselek, és remélem tudod, hogy ez számodra mit jelent?!

A vonal túlsó végén a strici lelki szemei előtt máris megjelent a halántéklövés egy nagyméretű betonkoporsóval fűszerezve, amit egyenesen a Dunába, vagy a Tisza sebesebb sodrású ágánál süllyesztenek el örök időkre!

- Bármit megteszek, csakhogy életben hagyj! – könyörgött nyögve, mintha a fogát húznák. Érezte, hogy ennél kisstílűbb lúzer talán már nem is lehet valaki, aki ennyire nyüszít, és rimánkodik, mint egy ócska ribanc!

- Ohó! Nem fogod azért ennyire könnyedén megúszni! Ha azt hitted, hogy a kegyes halál megszabadít a szenvedéstől elárulhatom, hogy a sok aljas húzásodért téged inkább az aligátorokkal vagy a piranhákkal kellene széttépetni, nehogy egyszerűen elásni!

- Jaj, Uram irgalmazz! Esküszöm a nem létező anyám életére, hogy többet nem fog előfordulni!

- Hát arra mérget vehetsz, mert ha csak a fülembe jut a csicsergők rimánkodása, hogy hogy kicseszett velük a szemétláda stricijük te már alulról fogod figyelni milyen nevet írok a vizeletemmel a sírodra! MEGÉRTETTED?!

- I-i-gen!

- Ez világos beszéd volt remélem! De mivel eddig náladnál jobb ,,szakembert” nem találhattam az üzleti ügyeim intézésére kénytelen leszek még egy olcsó lehetőséget adni annak az idióta fejednek!

- Drága főnököm! Te vagy a legjobb!

- KUSS! Ha megtudom, hogy valami nem stimmel, vagy csak valamelyik ifjú hölgy próbálgat rád panaszkodni személyesen elátkozott a napot is, amikor összehozott velem a sors! – lecsapta a kis mobiltelefont, hogy a készülék csak úgy reccsent. Majdnem széttört a hátsó bőr ülésen.

A kisstílű stricinek pedig erősen törnie kellett a fejét, hogy egy majdnem eltussolt gyilkosságot, és főként Annamari kisebb megfélemlítését hogyan is tehetné jóvá?!

- A kurva Istenit neki! A rohadt életbe! – fogta a fejét, hogy marcangolja idegességében hajszálait. – Most mihez is tudnék kezdeni?!

Kopogtak az irodája ajtaján.

- Mi a jó kurva Istent akarsz? – eszmélt föl az íróasztal védelméből.

- Csak én vagyok az főnököm! – Annamari volt az, mint mindig, mert az egyik szex-ketrecben (maguk között csak így nevezték az erotikus fantáziákat is kielégítő kisebb, kalitkaszerű helységeket), vélhetőleg kifogyott a síkosító, meg még jó pár W.C. papír!

- Szerinted én jós is vagyok te kis hülye picsa! – förmedt rá, hiszen idegességének, és pokoli indulatosságának nem tudott parancsolni. – Old meg a kurva problémádat! Világos?! Nem érdekel! Vannak fontosabb dolgaim is!

- Akkor utólagos jóváhagyásod nélkül kénytelen leszek beküldeni a városba valakit, hogy megvegye a szükséges dolgokat, hogy a szolgáltatásaink minél… hogy is mondjam csak… gördülékenyebben mehessenek… - fölszállt az íróasztalra és föl-le tornáztatni kezdte észbontóan karcsú lábacskáit, amit az adott szexis tűsarkú csak még inkább kihangsúlyozott.

- Mit képzelsz te lotyó??? Hát hol vagy?! – érezte, hogy most azonnal közel van hozzá, hogy elveszíthesse maradék türelmét is, és fölpofozza ezt a kislányt, aki felnőttnek szeretett volna látszani, de az adott pillanatban több, mint bátran viselkedett!

- Oh! Ezer bocsi! Akkor már megyek is! – fölmarkolt egy kisebb köteg pénzt az asztalról, és már el is viharzott.

A strici érdekes módon – azokban az esetekben, ha egy utcalány csak úgy semmi kérdezés nélkül elvette volna az asztalán heverő általában ,,véres pénzt” a legkevesebb, hogy ott helyben megleckézteti, de rosszabbik esetben agyon is lövi!

- A kurva életbe! Még ez a kis cserfes ribanc is engem baszogat! – mérgelődött jelentősen morogva fogai között.

Annamari még éppen idejében tudta elcsípni az éppen randira igyekvő észbontóan csinos, és mindig roppant elegáns Szilvit, hogy a cserfes és minden aprócska titkot kifecsegő Myreát ne kelljen beavatniuk bizalmas beszélgetéseikbe:

- Na, szia! – köszönt rá a gangos bérház lépcsőjén felfelé igyekezve, és mikor meglátta, hogy Szilvi éppen lefelé üget – mert valószínű, hogy enyhén késésben lehet -, azonnal csatlakozott hozzá az ,,éjszakai öltözékében!”

- Szia! Hogy vagy? Hogy nézel már megint ki?! – aprólékosan igyekezett minden négyzetcentit felmérni tüzetesen a másik csipkés, kombinés ruháján, és azonnal felfedezte a szivarnyomot az egyik melltartópánton:

- Hát ez a kis sérülés meg kitől van?! – rémült meg, hiszen azonnal felismerte a helyezet kockázatát.  

- Semmi közöd hozzá! Különben is nem nagy ügy! – legyintett Annamari könnyelműen, mintha katonadolog lenne. 

- Hogy mondhatod, hogy nem nagy ügy? Igenis az a fene vigye el! Ha egy nő élete veszélyben forog az igenis nagy ügy! Világos?!  

- Az attól függ, hogy az illető nőnek milyen a foglalkozása van!

- Na de akkor is! Foglalkozástól függetlenül csajszikám! Jegyezed csak meg, hogy a nőket mindenekelőtt tisztelet illetné meg!

- Mondd csak? Még a kurvákat is?! – emelte rá egyenesen koromszínű szemöldökét, mint aki kérdőre von.  

- Igen! Még őket is! Elvégre mindnyájan emberek vagyunk, vagy nem?!

- Hát tudod… ez egy roppant tág körű fogalom!

- Mi történt? Bökd már csak ki! Úgy kell belőled is mindent harapófogóval kihúzni! Az ég szerelmére!

- Figyelj csak! Látom, hogy te most rohansz! Elkísérlek egy darabon oké? Aztán közben majd dumálunk! – azzal máris ügető lépésekre váltott, mint legjobb barátnője.

- …Fiú van a dologban! Eltaláltam? – kuncogott kis pisze orrocskája alatt.

- Hát… ami azt illeti… már a látványától is azonnal elfog valami ismeretlen jellegű bizsergés! – kinyitotta a kocsija ajtaját.

- Ezt nevezik kölcsönös vonzalomnak! Vagy te még nem tudtad? – Annamari is kinyitotta az anyósülés felüli oldalt, és azonnal lehuppant az ülésre.  

- Dehogy is nem, csak a szalagavató után valahogy… nem próbáltam már ki! 

- Szóval – ha jól értem -, visszakuncsorogtál a csigaházadba, hogy többé soha ne indulj kíváncsi felfedezőutadra!

- Hát… valahogy úgy… - hitetlenkedett Szilvi, és azonnal elpirult, mintha valami gorombaságot, vagy illetlenséget mondott volna.

- Rá se ránts! Gyönyörűszép vagy, ezzel a kis dögös kis rucival együtt! Szerintem mázlista egy krapek lehet, aki téged vár!

- Úgy gondolod?! – még mindig enyhe bizalmatlanság keveredett a hangjában miközben elfordította a slusszkulcsot, és valamivel nagyobbacska gázt adott.

- Csak ne görcsölj oké? És ami a legfontosabb! Teljesen és függetlenül légy önmagad, és érezed magad nagyon jól! Szerintem több nem is kell egy összeröffenéshez!

- Jó persze! Ez lökött rizsaszöveg! De mi van akkor, ha Tomi még mást is akar?! – nézett rá miközben az utat is figyelte.

- Egy olyan csaj, mint te nem könnyen adja magát, és erre valószínűleg ő is számít, és számol! Én azt mondom, ha van nála óvszer, akkor miért is ne! Nincs is jobb, mint egy kis biztonságos szexuális együttlét! Attól valahogy… hogy is mondják csak… felszabadul az ember, és egy füst alatt oldódnak a gátlásait is!

- Egyre jobban kedvelem azt a nyers szabadszájúságodat! Az a gyilkos őszinteséged engem is figyelmezet, hogy mindig legyek résen, és hogy az igazság talán a legfontosabb! – nagyívben nagy svunggal bevette a kanyart, és még hallhatta, ahogy csikorognak a kocsikerekek. Mintha egy kaland, vagy éppen akciófilm közepén tartottak volna, ahol a dögös hősnő éppen arra készül, hogy levakarja magáról – persze autósüldözés keretében a rosszfiúkat!

- Azért nem kell mindjárt kitörni a nyakamat hékás! – adott véleményt szavának Annamari.

- …De mond már el, hogy mi az ördög történt a kombinéddal?! Csak nem belefutottál egy égő cigaretta csíkbe?

- Hát, ami azt illeti… mondjuk úgy csajszi, hogy azzal a szemétláda kisfőnökömmel volt egy kisebb üzleti tárgyalásom!

- Miért nem tudod otthagyni azt a rakás szemétláda, hitvány bandát?! Nem értelek!

- Igen?! És mondd csak kicsi szívem? Érettségi és egyéb papírok nélkül hova kellenék? Kíváncsi vagyok! – a gyilkos cinikusság és fekete önirónia most jobban marta a lelkét, mint eddig valaha.

- Nem kell ebből akkora feneket keríteni! Megmondod, hogy kilépsz a buliból, és beiratkozol valami menő esti tanfolyamra, hogy kicsit tovább képezed magadat! Mindig lesz valaki, aki gondját viselje a kisbabánknak!

- Ez most nagyon jólesik hallani! Néha úgy érzem, tudod, hogy piszok egy mázlista vagyok, hogy ennyire vagány csajos barátnőim vannak, mint te és az a butuska fruska!

- Hát mire valók a barátok?

Azonnal másra szerette volna terelni a szót, így hát belefogott:

- …Mondd csak? Mennyit kóstálna egy folyószámla Milánkának, hogy ne legyenek a későbbiekben anyagi gondjai?

Szilvi felhúzta a szemöldökét; talán Annamari még mindig gyereknek látszott, de kimondottan nagyra értékelte felnőttes, gondolkodó beszólásait.

- Hú! Ez igen! Végre egy tökös csaj, aki tudja is, hogy mit akar! Hát nézzük csak! -–egy pillanatig gondolkodott, míg állt a forgalom a piros lámpánál. – Én annak idején bementem a bankba a személyimmel és alig tizenöt perces intenzív ügyintézés keretében már készen is voltak a vadiúj számlámmal!

- Igen, ez mind csúcs-szuper meg minden de… mi a helyzet akkor, ha a személyid is hiányzik? Nem lehetne esetleg ezt az egészet megkerülve másként nyitni egy számlát? – próbálkozott, de érezte, hogy a másik nem biztos, hogy megértheti, mire gondol valójában!

- Bocsáss meg Annamari, de mire is gondoltál?! Mert nem egészen értem! – nézett rá fejcsóválva és kissé értetlenkedve, mint egy kisiskolás.

- Ha nem tudsz segíteni, akkor nyugodtan el is felejtheted!

- Hé, hé! Várjunk csak egy percet! Ezt nem mondtam! De azt akarod nekem mondani, hogy neked nincsen személyid sem??? – kerekedett ki gyönyörűen kisminkelt Kleopátra-szeme.

- Ezt eltaláltad! – hangjában szegyen bujkált, mint aki ott helyben legszívesebben azonnal elsüllyedne.

- Hát akkor ezen könnyen lehet segíteni! El kell menni az anyakönyvi hivatalba és csak tudnak a születési bizonyítványodról valamit!

- Nem is gondoltam volna, hogy egy nyomorult pénzügyi számla ekkora galibát tud okozni! – lepődött meg. – Látod szerintem még mindig sokkal jobb megoldás a KP!

- De hát kézpénzzel sem lehet megváltani a világot!

- Hát az már igaz! De hidd el nekem, hogy az emberek sokkalta közlékenyebbek, barátságosabbak lesznek tőle, amint pénzszagot éreznek a levegőben, vagy az ujjaik tapintásában…

Szilvi Peugeot-ja valamivel este hat óra után kicsivel érkezett meg a megbeszélt randi helyszínére, ahol Tomi – valljuk be -, már kissé türelmetlenül toporogni kezdett, hiszen látszólag fogalma sem lehetet róla, hogy mit tarthat egy nőnek annyi ideig, míg egy egyszerű vacsorára elkészül! De aztán hamarább, mint várhatta volna – fordult a kocka, amikor észbontóan dögös, feketecsipkés ruhájában szinte belibegett a tűsarkú cipőjében az étterem ajtaján álmai hölgye!  

,,A franc egye meg! – mérgelődött magában a nyurga fiatalember -, mekkora egy barom vagyok, amikor nekem kellett volna kinyitnom az ajtót előtte! Begyűjtöttem az első rossz pontomat ma estére!” – önmagában zsörtölődve és elátkozva az egész ostoba világot, hogy ennyire meggondolatlan volt.

- Egészen nyugodtan csatlakozhatsz hozzánk, ha gondolod? Én örülnék neki! – állt meg egy pillanatra az ajtóban.

- Köszi, de nem gondolod, hogy egy romantikus estéhez két ember untig elég? Kissé cikis egy szitú lenne, ha két nőcire jutna egyetlen pasi! Az szerintem nem volna fair! Addig megvárlak kint a kocsidnál! Legalább lesz egy őrangyal, aki őrködik a verdád felett!

- Ahogy gondolod, de még mindig nagyon aggódom miattad! – egész arcán érzékelhető volt, hogy nagyon komolyan gondolja, amit mondd.

- Igen, anyuci! Te csak érzed magad nagyon jól, és tojjál, ha kedved tartja az egész rohadt világra!

- Oké! Belecsapok a lecsóba! – megpróbált mosolyogni, de az izgalomtól valahogy csak egy jelentős szájmozgásféle futott át mélyen elpirult igéző arcán.

Tomi jellegzetesen lezser, és sportos tornacipőjében azonnal eléje ügetett; be kell vallani, hogy kissé szürreálisan festett a fekete zakójában, és kissé csálén álló, idétlenségig vicces csokornyakkendőjében, és ráadásul ez az igencsak megviselt és agyonstrapált idétlenül álló tornacipő is a legtöbb emberből inkább könnyfakasztó nevetést generált, semmint egyetértő elismeréseket. Meghajolt Szilvi előtt, és azonnal kezet csókolt, mint valaki, aki még jártas a középkori etikettben:

- Szia, Szilvim! Egyszerűen észbontóan dögös vagy! Akarom mondani… nagyon csinos!

- De ugye csak a legjobb értelemben? – kérdezett vissza, mert nem igazán volt módja sem lehetősége kamaszkora óta hozzászokni a férfiak széptevéseihez.

- Hát persze drága! Éhes vagy? Rendeljünk?!

- Kopog a szemem! – bökte ki, mert valóban egész álló napi hajtás után végre jólesett volna valami tartalmas étek még akkor is, ha elhízik, és könnyen lehet, hogy felszed magára egy kisebbfajta ,,versenysúlyt!” Az igazság persze ennél jóval egyszerűebben hangzott; nem tudta eldönteni, hogy enyhén félhivatalos minőségben adja-e önmagát, vagy – ahogyan azt Annamari tanácsolta -, végre igazán, és szabadon lehessen végre saját maga? Ez az este hátralévő részében okozott számára néminemű kisebbfajta sóvárgó fejtörést.

- Kérlek… akkor… foglalj nyugodtan helyet... – illedelmesen kihúzta előtte a széket, és Szilvi rögtön érezte, hogy elönti az önmagát beteljesítő forróság; pedig csak jócskán elpirult, és kimondottan jólesett neki, és kicsit hízelgett is a nőies hiúságának, hogy végre egy pasi, aki igazi Nőként kezeli, és nem is mintha egy értéktárgy volna!

- Igazán figyelmes vagy! Köszönöm szépen! – gusztusosan testéhez simuló, roppant egzotikusan álló csipkekölteményét felhúzta, hogy tovább feleslegesen már ne gyűrődjön, ha nem muszáj, és helyet foglalt. – Te választottál már?

- Igen! Bár őszintén szólva még vacillálok, hogy helyesen döntöttem-e?

- Hát válaszd nyugodtan azt, amit szeretnél enni! A legfontosabb dolog, hogy jól érezzük magunkat ma este! – bár az igazsághoz az is hozzátartozott, hogy fogalma sem volt, hogy személy szerint ahhoz, hogy az ember jól érezze magát nem biztos, hogy hozzátartozott az ember szexuális energiáinak maradéktalan és ugyanakkor teljes körű levezetése.

- Biztos egy idiótának tartasz, de… - nagy levegőt vett, mint aki kimondottan fontos bejelentésre készül -, valahogy nemesebb, érettebb felnőttnek érzem magam, amikor veled lehetek! Nagy örökség, nem igaz?! – belekortyolt az asztalukon árválkodó pohár szobahőmérsékletű vízbe, ami ebben a bombasztikus balzsamos nyári estében nem feltétlenül volt célszerű választás!

- Hát ezt nem hiszem el! Nem mondhatod, hogy te is így vagy vele! Mert én is! Pedig az már jó régen volt, amikor utoljára megnyitottam valakinek kiégett, és összetört szívemet! – enyhe fokú neheztelés csengett a sorok mögött, amit Tomi úgy vett, hogy talán véletlenül megbánthatta, ezért rögtön elnézést kért:

- Annyira sajnálom, ami veled akkor… történt! Én nem is tudom, hogy a férfiaknak gyakorta miért kell komplett seggfejekként viselkedniük?! – megpróbált szigorú, és komoly arckifejezést ölteni magára, amivel csupán azt érte el, hogy Szilvi végre kicsit kiengedhette az egész napos gőzt, és végre szabadon tudott mosolyogni.

- Látod-látod! Ezek az Univerzum megfejthetetlen titkai!

- Akkor? Mit szólnál egy kis… fehér, vagy talán vörös borhoz? És hozzá valami halfiléhez, vagy micsodához…? – hangja egyszerre volt bájos, és kisfiús a maga esetlenségében, és ügyetlenségségre mégis valami titkos szexepil vetült, ami most nagyon bejött Szilvinek, akinek viszont illett lepleznie érzelmeit, mert még nem döntötte el magában, hogy a hangulatos vacsora után lefekszik-e udvarlójával, vagy egy szenvedélyes első csókkal búcsúznak – egyelőre el -, egymástól?

- Szerintem ez a halas dolog istenien hangzik, de ha nem okoz gondot… én inkább valami jeges üdítőt kérnék!

- Ugyan ne butáskodj! Azonnal intézkedem! – hanyagul fölpattant, mint egy jampecos figura és hátracsattogott a hátsó italos pulthoz, ahol éppen egy életunt pincér igyekezett feltölteni a kifogyófélben leledző italkészleteket.

- Elnézést, de látja ott azt az észbontóan csinos fiatal hölgyet? – mutatott titokban Szilvire.

- És? – a pincéres ürgén meglátszott, hogy legszívesebben, ha volna nála egy pisztoly, vagy fegyver az összes szánalmas vendéget azonnal kivégezné, csakhogy végre szabaduljon a ma esti ócska és szánalmas melójából. Mi közöm van hozzá?!

- Nagyon szeretném, hogy kedvesen szolgálják ki, mert ez az első randink, és számunkra ez nagyon fontos lenne, és megtisztelve éreznénk magunkat! – mondta ki az igazságot, és nem is volt ebben semmi szégyellni való, mert ez volt az őszinteség netovábbja!

- Mennyi pénzed van öcskös? – hajolt a pultra, miközben eltörölgetni igyekezett a poharakat.

- Bocsánat, de… nem értem mire célozgat? – emelte meg szemöldökeit, mint akit meghökkentett és kibillentettek az egyensúlyából.

- Azt akartam mondani öcsi, hogyha tejelsz, akkor fejedelmi bánásmódban lehet részed, ha nem akkor talán jobban tennéd, ha a kis barátnőddel elhúznád a beled innen! – szarkasztikus beszólásával sokkal inkább önmagának gratulált, semmint Tominak, aki kissé megilletődötten és furcsán nézett rá.

- Nagyon szerettem volna, ha itt rendes kiszolgálást kaphatunk, de ha Önnek ez a személyes véleménye… akkor azt hiszem jobb, ha máris elmegyünk! – azzal már indult volna is, de a pincér azonnal átlátta a negatívvá sikeredett helyzetet és megpróbálta kiengesztelni:

- Hé, hé, hé! Kis csóka! Nem kell mindjárt tűzbe jönni! Csak kóstolgattalak! Meglásd olyan kiszolgálásban lesz részed, amilyet még nem láttál, és a csajod is maradéktalanul elégedett lehet!

- Egy valag pénzért az ilyesmit az ember el is várja! – szánalmasan végignézett a pincér koszos körmein, amikkel még mindig azokat az átkozott vizes poharakat törölgette, és hirtelen felrémlett az agyában, ha neki kellene ilyen poharakból elfogyasztania az italát a minimum, hogy azonnal kiugrana egy betört ablakon! Azzal máris visszatért Szilvihez, aki élénken érdeklődve nézte a kis jelenetet és el nem mulasztotta volna megkérdezni, hogy vajon mi a fene volt ez?

- Mondd csak? Miben sántikálsz? – kíváncsiskodó, gyönyörű szeme, és huncut mosolya azonnal felfedte a másik előtt a lényeget: Tökéletes totálisággal belehabarodott. Csak fogalma sem volt, hogy közölje-e egyáltalán, vagy hallgassa el?  

- Már hogy én? Semmi, tényleg semmi, csak szeretnélek meglepni!

- Inkább együnk valamit! Valósággal kopog a szemem!

Tomi nem tudta, hogy ilyenkor vajon az illik-e, hogy kinyújtják egymásnak vacogó, tétova, szerelmes kezeiket, hogy megérinthessék a másikat, vagy elég a mélyről jövő, és szemlátomást halál-komoly szemkontaktus? Ezért óvatos félszegséggel előbb kinyújtóztatta ujjperceit, mintha lazítani akarna és bizony kivételesen Szilvinek is egy kis időre volt szüksége, hogy leeshessen számára a kantusz; ő is kinyújtotta mindig makulátlanul ápolt, hófehér körmeit, és igyekezett, mint egy félszeg kislány belecsimpaszkodni Tomi cingár, és csontvázszerű kezeibe.

- Te is érezted? – félénken kezdte.

- Én mindent megérezek, mert ha még nem említettem volna hetedik típusú érzékem van felmérni, és megítélni az embereket! – jelentette bohókásan, és csalafintán ki.

- Á! Vagy úgy! És velem kapcsolatban… engem milyen surmónak tartasz?

- … már úgy értve, hogy ez tízes fokozatú skálán, vagy hogy? – kíváncsiskodásában kedvére kóstolgatta a másik jellemét.

- Hát… nem is tudom… talán ehhez a nők jobban értenek…

- Akkor hapsikám neked szerencséd van! Én tizenegyesre kóstállak! – Hoppá! Máris érezte, hogy talán hibát követett el, és Annamaritól örökölt szabadszájúságával – meglehet -, hogy a kellemes este hátralévő részét is könnyedén elronthatta. Gyorsan megpróbálta még megmenteni a menthetőt:

- …Úgy értettem, hogy nekem nagyon bejössz!

- Hát… ez kurva jó! – rikkantotta el magát, miközben megfeledkezett róla, hogy nyilvános, és már bizony kissé zsúfolt, közkedveltségnek örvendő helyen vannak!

- Akkor ezt vehetem… igennek?! – még mindig habozott a hangjában, és utálta, hogy nem lehet még magabiztos.

- Látod! Annyira kiismertük már egymást, hogy szinte teljesen megegyező rúgóra jár az agyunk is! Ez hipiszuper! Nem gondolod?!

- De szerintem is!

Azzal mindketten kutató tudományossággal mélyedtek bele az étlapok minél szakszerűbb tanulmányozásába miközben egyszer-egyszer óhajtatlanul is felnéztek és egymásra kacsintottak.