TIZENHATODIK FEJEZET

Vésztő Ádám meggyőződése volt, hogy – bár csak sokak szerint -, csupán egy egyszerű koreográfus és rajztanárnak mondták eredeti foglalkozását mégis saját egyéni döntése volt, hogy a lelke mélyén felelősséggel kibontakoztathassa kreativitásának szunnyadó ötletenergiáit. Aztán ezek után, kinek mi a személyes, gáncsoskodó véleménye az már a legkevésbé sem érdekelte; igyekezett tudomást se venni azok se szeri, se számáról, akik féltékenységüket, irigykedő mivoltukat is előszeretettel azok ellen vettették be, akiknek megérdemelt sikerük volt az életben, és nem kellett feltétlenül fűnek-fának hajbókolni, és újabb bizalmi jellegű kapcsolatokat kiépíteni, míg végül felfedezték, és elismerték őket!

Talán azért kötött ki a festészet, és rajzolásnál is, mert kétségtelen, hogy remek grafikai tervező lett volna, de semmi kedve sem volt hozzá, hogy a XXI. század mindent túlgépesített, és túlmodernizált századában a pillanatnyi, tiszavirág életű ihlet, vagy ötletelés is egy újabb számítógépes szuper effektus szintjére süllyedhessen; helyette inkább igyekezett visszatérni az élet hétköznapibb, szemlátomást sokkalta realistább sémái közé, persze ezt is megfűszerezve egy nagyadag optimista újítani vágyással!

Igen! Az újítani vágyás volt nála az első számú szempont! Az a titkos jelszó, melyet a legtöbb ember valami idiótára jellemző habókosságnak, vagy őrültségnek, butaságnak gondol legelső hallásra, és mindent megtesznek, hogy ez előbb-utóbb be is bizonyosodjon, önigazolást nyerhessen!

Viszont Ádámot sem ejtették azért annyira a feje lágyára, mert tizennyolc éves korától kezdve – mivel a legtöbb nyári szünidőt egy elfuserált és kellően zsíros, fáradt étolajtól bűzös gyorsétteremben melózva töltötte ideje korán megtanulta, hogy az életben szinte semmit nem adnak ingyen, és sajnos a legtöbb igazi bombázó nő sem a csórókra bukik!

Aztán amikor döntés elé állította a helyzet, és felvették a Képzőművészeti Egyetemre úgy érezhette magát, mint akinek az első lépcsőfok teljesülhetett ahhoz, hogy megvalósíthassa szerény álomterveit; s mivel imádta a grafitceruzák fény-árnyék effektusait, mert önmagában azt vallotta, hogy egy jól megkomponált ceruzás tuss-portré mégiscsak jobban kifejezi az adott modell személyiségét, és jobban érvényesül az, amit a vásznon legfeljebb egyedi temperákkal, és ecsetkezeléssel lehetne megvalósítani.

Még jól emlékezett azokra a kedvükre heccelődő, beszólogatós, megalázó viccekre, és hitványságba menő tréfákra, melyek előszeretettel állították pengeélre túlsúlyosságát és már akkor igyekezett megfogadni magában, hogy soha nem fogja hagyni, hogy bárki is tovább csesztesse külseje miatt; utálta azt, ha valakit a külseje határoz meg! Talán nem is lett volna ennyire érző, a maga módján sebezhető lélek, ha nem történtek volna vele egy életre meghatározó dolgok! S miután már látott éppen elég konditeremben gyúró izompacsirtát, akik a háta mögött – valami miatt -, szintúgy előszeretettel viccelődtek legalább egy mázsás súlya felett, úgy döntött, hogy a saját kezébe veszi megtépázott sorsát, és odahaza fogja fejleszteni testét; szobakerékpár, és kisebb súlyzói segítségével! S ami nagyon fontos, hogy a pocakjáról a kellemetlen hurkákként fölkunkorodó, és kissé gusztustalan, és előnytelen zsírszöveteket is megpróbálja főként hasizom erősítő gyakorlatok igénybevételével megszabadulni!

Az eszét sem tudta, hogy hányszor hallgatta végig a családtagjait, amint úgy igyekeztek érvelni, hogy ők egyáltalán nem kövérek, sem nem túlsúlyosak, csupán csak vastagcsontozatúak, ami viszont azért csak lényeges különbség! Viszont Ádám azzal is tisztában volt, hogy nem hiányzott neki a cukorbetegség kialakulásának egyetemes veszélye, no meg, hogy naphosszat egy vékony, ám annál halálosabb fenyegetést jelentő tűvel kelljen oltani magát legalább négyszer! Köszöni szépen, de ebből nem kért! Akkor inkább nullkalóriás étrend, és teljes zéró tolerancia mindenféle szénhidráttal és édességgel kapcsolatban. Helyette sokszorosított zöldség, és gyümölcs!

Az első pár hónapban – míg szervezetéből teljesen kiürültek a károsabb méreganyagok -, ellenállhatatlan kényszert érzett, hogy csak egyszer is kiüríthesse a degeszre tömött hűtőszekrényét az éjszaka titkos leple alatt, és minden létező élelmiszert, amit csak talált azonnal fölfaljon! Kedvence volt a csokifagyi, amiből – hála a marketinggel és piackutatói igényekkel foglalkozók csapatának -, már kifejlesztették a torta nagyságú ínyenceknek való, épp ezért hatalmas tortakülönlegességet, amit akár még együltő helyében is nyugodtan elfogyaszthatott, és kivált az apokaliptikus nyári kánikulában, míg nem szereltette be a légkondicionálás adta kellemes klímát, addig ez volt az egyetlen, amivel nagyjából testét lehűthette.

Most viszont, hogy a cél érdekében ,,krisztusi önmegtartóztatást” fogadott pokoli jellegű nappalokat, és éjjeleket volt kénytelen kiállni, és elviselni; sokszor vette észre magát, hogy egyenesen légszomjszerű vágy gyötri egy aprócska Mars, vagy Snikers-szelet után, és majd meghalt a gondolattól, ha látott valakit az utcán, amint kedvenc Magnumos jégkrémét nyalja.

- Akkor is ki fogom bírni, mert most már egyetemista vagyok, és bizonyos felelősséggel tartozom!

Aztán, ahogyan teltek-múltak a hónapok észrevette magán, hogy egyszerre csak lett a hátának íve, vállainak szilárd tartása, és egyszer-egyszer belepislogva a tükörbe meglepetéssel konstatálta, hogy nem is néz ki annyira rosszul, holott sohasem volt hiú, vagy olyan ember, aki egy örökkévalóságot is bátran eltölthetett volna a fürdőszobai nagyméretű tükör előtt! S a megfelelőbb testalkatához azért úgy illett, hogy egyéniségének megfelelően valamivel kicsit igényesebben, kifinomultabban is öltözködhessen; nagyon szerette például kombinálni kezdetben vegyesen a klasszikusnak számító retró stílust a farmer nadrágos, és póló-zakós egyedies trendi kombinációval, és mivel szeretett kísérletezni már nem is vette tudomásul, ha a nyílt utcán megszólják a háta mögött a pesties emberek. Ám, ha ifjú hölgyek társaságába elvegyült meglepően jólesett, és hízelgett soványka önbizalmának, ha valamelyik hölgyemény kellően elismerően megdicsérte mennyire eszméletlenül jó segge van! Az a napja ennél jobban már nem is kezdődhetett volna!

Az utóbbi időben, hogy végre kicsit egyenesbe jöhettek összezsúfolt dolgai, és végre kinevezték tanársegéddé a Rajz Tanszéken, nem igazán maradt ideje sem a magánéletére, sem arra, hogy akárcsak egyszer is kimozduljon a városba, vagy eljárogasson ismerkedős estekre, és randizgasson!

Különben is a mostani modern hölgyeknek két dolog volt fontos; egy legyen az adott hapsinak elegendő pénze, kettő kocsija, és három minden kívánságot teljesítsen, ami csak a kis hölgyike szájacskáját elhagyja! S nem utolsósorban legyen az adott hapsi veszettül jóképű, és adjon mindig magára!

Amit már eddig is tudott az az volt, hogy a külsőség nem minden, viszont nagyon jól kitapasztalta már, ha valahogy megakarja vetni a lábát, és boldogulni akar ebben a számító világban, akkor igenis adnia kell azokra a külsőségekre, mint a rendszeres borotválkozás, pár napos borosta még előny lehet, sőt megengedett! De amitől igazán férfi lesz egy férfi az bizonyos markáns, erőteljes és stílusos fellépésének köszönhető!

Akkor miért járt az utóbbi időben egyfolytában az esze azon az ifjú hölgyön Myreán, aki képtelennek mutatkozott olyan egyszerű feladatok elvégzésére is, amit jószerivel egy óvódás is megtudott csinálni? Állandóan elkésett! Mondjuk ez még a kisebbik gond! De kellő rendszerességgel, mintha törölték volna rövidtávú memóriáját mindig elfelejtette az óra, és foglalkozás szempontjából legfontosabb dolgokat, amik nélkül Ádámnak mindig meggyűlt a baja, hogy milyen érdemjegyet is adhatna neki, mert buktatni kifejezetten nem szeretett! Még akkor sem, ha a feljebbvaló igazgató, vagy tanár kollegái rendszeresen el nem mulasztották volna az orra alá dörgölni, hogy mennyire kivételezik ,,egyes” csinoska hallgatókkal!

Ezt természetesen nem lett volna szabad hagyni, és lenyelni, de a fiatal tanársegédnek már annyira elege volt abból, hogy minden kisebb-apróbb konfliktust egyesek hajlamosok akár még az egekig nyúlóan is felemlegetni, hogy méla egykedvűséggel visszament a nemdohányzók szertárába, és készült mindig rendszeresen az órájára.

Annamari annyira sajnálta a tudatot, hogy nem olvashat Milánkának se esti mesét, és nem csókolhatja meg jó éjt puszit kívánva, amikor ágyba kellett vinnie, mert rendszerint az éjszakai műszak átkával küszködött. Nemegyszer megesett, hogy amikor rászólt Myreára, hogy el ne felejtse lehetőleg délután két óra előtt felébreszteni adott legjobb barátnője feledékenységből véletlenül délelőtt kilenc órában állapodott meg, és így a hajnali műszakhajtásban Annamari – sokszor pattanásig feszült, atombombaként legszívesebben máris robbanó idegrendszerének -, valamivel több időre volt szüksége, hogy az időeltolódást elviselhesse és átállhasson a ,,kétlakiság” nem éppen lélekemelő fokozatára!

- Figyelj rám jól kiscsibém, mert utolsó lehetőség következik! – s kisebb környezetében szinte mindenki tudta, hogyha így kezdi a mondókáját, akkor annak nem lehet az illetőre nézve jó vége. – Ha azt mondom a kurva életbe, hogy délután kettő akkor egyetlen tetves órával, vagy perccel sem lehet több, vagy kevesebb! Nem akarok miattad elesni sem az üzlettől, sem attól, hogy a babánk életéből szervesen kimaradjanak! Világos te pina?!

- Persze, persze szívem! – ellenállhatatlan rúzsával vastagon bekente kecses és egzotikus ajkait, és legyintett egyet, mintha csak egy egyszerű legyet akarna elhessenteni, miközben saját maga bombázóan szexi tükörképével nézett szemet.  

- Ahogy látom, te egyáltalán nem bagózol rám! Igaz?! – harcias amazon-kedvvel, és kissé nyűgösködőn felkelt, és szabályosan megragadta a másik szalmaszőke tincseit, melyeket hagyott szabadon lobogni, hiszen úgy sokkal szexisebb, és csábosabb! – Ezt neked!

- AUUU! Megőrültél?! Hé??? Ezt most minek kellett?! Hülye vagy, vagy csupán csak csak ostoba?!

- Attól tartok kedveském tudok én még sokkal durvább is lenni, csak hergelj fel az ostoba jajveszékeléseiddel! Elfelejtetted, hogy honnan jöttem?! Még a halott nagyanyám is tökösebb nálad! Ha valamit megbeszéltünk, akkor a jó életbe csináld azt, amit mondtam!

- Auu! Te szadista vadállat! És még nőnek nevezed magad! Engedd el a hajamat! Ez rohadtul fáj! – tehetetlenül tűrni kényszerült, amíg Annamari kicsit helyre tette a fejét.

Kis idő múltán engedte csak el, amikor már biztos volt benne, hogy csélcsap, és mindig feledékeny barátnője biztosan megértette, amit kért tőle.

- Akkor most békén hagylak! – eleresztette a gyönyörű frizurát, mely kis híján nem viselt volna el több huzigálást, és sanyargatást. – Remélem a jövőben használod azt a hígagyú eszedet is, és nem csak a fejeden mereszted!

- Jól van már! Mi az isten bajod van?! Ég a kibaszott ház, vagy mi?! – önmaga sem szerette, ha gusztustalan, csúnya szavak lepik el száját, hiszen finom, úri környékről jött el, hogy csatlakozzon valami embert formáló kalandba. Viszont alig pár hónap kellett csupán hozzá, hogy egy tahót, is nyugodt szívvel lepipálhasson, ha káromkodásra kerülne a sor!

- Akkor megegyeztünk remélem?! – villogtatta sejtelmesen a szemeit, mint aki még mindig elszánt támadásra kész.

- Oké! Rendben! De vedd tudomásul, hogy én finom nő vagyok, és nem szeretem, ha így viselkednek velem!

- Te pedig vedd csak nyugodtan készpénznek kis anyám, hogy én pedig tudok igazi vadállati szuka is lenni, akit nem érdekel semmi törvény, vagy erkölcs! És tartsd magad megkérlek a megállapodásunkhoz!

- Jól van, jól van! Akkor? Mehetek?! Vagy akarsz még valamit tőlem? – megreszketett a térde, ahogy szemközt állt vele, és farkasszemet néztek.

- Csak egy apróság!

- Igen?

- Legközelebb a mosógépet délelőtt tíz órakor indítsd majd be, mert addig szeretnék egy jót szunyálni!  

- Hogy én milyen butuska vagyok! Ezer bocsi! Hihi! – eresztett el egy ártatlan, fruskákra jellemző vihogást.   

- Az nem kifejezés! Na, tűnés, míg jó kedvemben vagyok te picsa! – Annyira szerette volna legalább még egy-két órácskával kitolni a jól megérdemelt pihenésének a határait, hogy ne maradjon szervezetében semmi nyoma annak, hogy hullafáradt, és totálisan elcsigázott, de Milánka elkezdett gügyögni, ami az etetési időt jelezte; tehát nem volt mese fel kellett kelnie.

- Jól van kis angyalom! Csak előbb hadd térjek magamhoz jó, mert a maminak éjszaka melózni kellett, és most igen-igen fáradt! ÁÁÁÁ! – nyújtózott egyet, mielőtt kiment a fürdőbe, hogy tisztességesen felfrissülhessen.

Miközben a fürdőben tetőtől-talpig zuhany alá állt és lecsutakolta magáról az éjszaka ,,szennyét” és minden alattomosnak érzett mocskát nagyon sokszor elgondolkozott róla, hogy vajon hogy nevelte volna fel, hogy gondoskodott volna arról a kis csöppségről, akit még nagyon fiatalon szinte tinédzserként a szíve alatt hordott, és akit elveszített amiatt az aljas rohadék stricije miatt, amikor hasba rúgta…