TIZENKETTEDIK FEJEZET

Szilvi már régen kedvenc ágyában aludt hullafáradtan, és tökéletesen megsemmisülve; úgy érezte magát, mint aki szabályosan megsemmisült a terhesülő hétköznapok súlyától, amit valamilyen úton-módon de feltétlenül ki kell egyenlítenie! Úgy érezte betonná vált végtagjaival magát, mint egy kiöregedett, megkérgesedett ócska cipő, amit már csak legfeljebb nagy ritkán, ha felvesznek az emberek! Pedig alig múlt harminc és egy virulóan egészséges ösztönű nőnek ez a korszak épp ideális, hogy bizsereghessenek nemi vágyai!

Elhatározta, hogy egész lényével megpróbál kibékülni – nem mintha elégedetlen lett volna testével -, csupán gyakorta ugyanabba a hiú hibába esett bele, mint a legtöbb nő -, miszerint a feltétlen, és jelenvaló Szépség az mely dominál, és nem az észérvek, avagy a szellemes intelligencia hódítása!

Az ablakon bekukucskáló halvány, reggeli fényben megcsodálta bokáját, amit nyugodt szívvel akár maga Michelangelo is faraghatott volna, és amit már meglehetősen rég nem érintett egy vágyakozó férfi erőteljes és markáns, de mégis kedves és gyöngéd keze! És önkéntelenül is elfogta a honvágy és férfi érintése után.  

,,Milyen lenne, ha újból összejönne valakivel, aki kivételesen nemcsak a feltörekvő, karrierista nőt látná benne, de azt a védtelen, és ugyanakkor adakozóan csupa szív embert, aki, ha azonnal belép egy terembe szinte mágnesként vonzza magához az emberi kapcsolatokat, és akivel egy életre szóló, meghitt barátságok kötethetne!” – gondolkozott el, amíg párducmód kinyújtóztatta elcsigázott végtagjait, és megpróbálta szilánkos álmait, csipáival együtt kitörölni a szeméből.

Odakint télies reggelre ébredhettek a mindig korán kelők, és volt valami varázslatos hangulat a téli tájban, mely szinte azonnal megidézte mágánesként az alkotó képzeletet.   

,,A nő egyetlen nyílás!” – olvasta valamikor Emile Zolától valamelyik kísérleti regényében, és ha csak belegondolt, hogy a testi gyönyörnek is lehetne kisebb-nagyobb buktatói elkuncogta magát akár egy bakfis, aki még csupán tinédzserkorszakban jár! Nem mintha nem lett volna elegendő tapasztalata! Odahaza Szegeden, amikor ottani barátai csajosabb bulikat rendeztek és megesett, hogy – főként -, házavató bulik alkalmával egy-egy fiúvendég is tévedt a hölgykoszorú népesebb kompániájába, halálosan bele volt zúgva egy srácba, akinek félt megvallani őszinte érzéseit: Hogy érte kell fel mindennap a mosolyogó Nap, érte vállalta be a versmondó versenyek lámpalázas megpróbáltatásait, amit azóta sikerrel leküzdött magában, hogy tovább tudjon lépni stb. De mintha hiányzott volna belőle a csajos érdeklődés, hogy milyen lehet az, ha egy tinédzser merő szociális kíváncsiságból, csakhogy valamivel felkorbácsolja izzó érdeklődését – persze szigorúan óvszerrel, és fogamzásgátlóval, hogy ebből komolyabb bonyodalom már ne lehessen -, lefekszik az imádott kiválasztottal?

Valójában sokszor érezte magát egy fürdőszivacsnak, amit a hosszúra nyúló nap végére teljesen hagytak kifacsarni, és kiszáradni, hogy még nedvességet se kaphasson!            

Myrea még soha nem volt ennyire elszánt, és eltökélt, hogy pasizós céljait, vagy csajos ,,bevetési akcióját” megvalósíthassa! Annyira égett, és perzselt odabent dübörgőn lüktető szíve a vágytól, hogy összefuthasson csak egyetlen percre, egy röpke kis pillanatra a jó fej rajztanárral, hogy szándékosan valamivel merészebb ruhakölteményre esett a választása!

,,Ciciket előre! Mellkas kihúz! Hasat be! A popsikát lehetőleg csábosan, és ellenállhatatlanul ki! – vetett még egyetlen pillantást a mellette elsuhanó kirakattükörben amint az Egyetemre igyekezett, és minden további önmagát tömjénezést, és egoistaságot leszámítva maradéktalanul elégedett lehetett az eredménnyel!

Pedig annak idején enyhén túlsúllyal, és molettséggel küszködő kislányként jóformán az egész nyamvadt, és szemétkedő világgal harcban állt, és mindenkire ellenségként tekintet, aki csak megtisztelte kitüntető figyelemével, vagy akárcsak váltott vele pár udvariasnak, barátinak szánt, őszinte szót!

,,Hát most csak azértis mindenki bekaphatja, akinek nem tetszik!” – s végre az életben azt érezte, hogy nem létezik további fölösleges nyűg, vagy teher, ami megkeserítheti mindennapjait, mert egyszerűen változtatott azon a negatív hozzáállásán, miszerint: Soha ne engedd meg, hogy tönkretegyék az aznapi jókedvedet!

S ehhez foggal-körömmel, nem ritkán ádáz, és alattomos szópárbajokba bonyolódva is, de tartotta magát, mint egy elszánt, vadítóan szexis amazon, aki csatába indul, ha kell akár még a többi nőstény ellenében!

,,A francba! Gyűlölök elkésni!” – pillantott tétován kis kecses karórájára, amit a jobb kezén viselt. Ez is annyira nyilvánvaló, és jellemző volt a többi emberre, hogy valakinek a ,,kezességét” azt, hogy melyik a domináns keze egy egyszerű használati cikkel állapítja meg! És mi a helyzet mondjuk a kíváncsiság kedvéért a kétkezesekkel? Azoknak mindegy? Vagy rájuk más szabályok, rendeletek vonatkoznak?

Átsuhant az agyán néhány jó ötlet, hogy mi lenne, ha kísérletezési hobbi-kedvvel olyan festményt pingálni, már csak a poén kedvéért is, ami két kézzel készült?

,,Hát lenne nagy ámulás, meg szenzáció! Itt az új kétkezes bajnok, aki akár bekötött szemmel is eljátszik az ecsettechnikával!” – kifejező, kislányos mosoly jelent meg a szája szögletében, mely most egyszerre egész arcát őszintévé, nyílttá varázsolta. A többi ember, aki most látta azt gondolta volna, hogy igen, ebben a kiszámított pillanatban kellene talán odamenni ehhez a rendkívüli bájos, ifjú nőhöz, és megismerkedni vele! Vajon hogyan reagáltak volna arra a tényre, hogy gyerekkorában a testsúlya meghaladta a száz kilót? Megvetnék, vagy csak undorodnának tőle?

Kinézett a buszablakon, és megpróbált belefeledkezni a nyüzsgő város pezsgő vérkeringésébe, amint suhanva elmaradoztak előtte az épületek komplett kő, és beton együttesei. S bár az idő még enyhe hűvös időt tartogatott kis elméje máris álomba ringatta magát, hogy szexis ruhácskája azon mód lefegyverző sikert arat! S bár télikabátja alatt enyhén azért összekocogtatta fogacskáit semmit se bánt meg, azt a legkevésbé, hogy ezt a vadítóan szexis ruhácskát öltötte magára! 

,,Vajon mit fog szólni a drága tanár úr, ha így meglát? Talán egy kicsit túlzásba vittem a magamutogatást! Elvégre nem vagyok se nimfomániás, se pedig női szatír! Mindegy! Remélem, jó napom lesz, és kivételesen még a képeimmel sem lesznek gondok!” – csak most kapcsolt bolondozó agytekervényei között, hogy a nagyalakú iratmappát, amiben előre elkészített házi feladatnak szánt festményeit, és reprodukcióit tárolta, már megint otthon hagyta. Hát a francnak sincsen kedve megint átloholni az egész városon, hogy elhozza, majdcsak kitalál valami mentőötletet!

A bimbót fakasztó szerelmi átlényegülés úgy tűnik, most az egyszer teljesen elvette az eszét, mert azt gondolta, hogyha sikerülne beférkőznie a sármos, dögös tanár úr kegyeibe, akkor lehet, hogy eltekinthetne attól, hogy kíméletlen őszinteségben egész álló héten sorozatos késései miatt negatív kritikákban, és aprócska beszólásokban részesítse; akár a fullánkosra élezett tüskék!

Mint egy óvatos betörő, szándékosan lopakodva, apró kis lépteivel settenkedve közelítette meg a nagy előadótermet, ahol a legnagyobb hellyel rendelkezhettek az állványok, és a nagyobb méretű vásznak számára, hogy lehetőség szerint mindenki kényelmesen elférhessen!

- Bocsánatot kérek mindenkitől! Nagyon sajnálom, hogy megint elkéstem! – szakította félbe az órát már unalomig ismeretes bocsánatkéréseivel, miközben észre se vette, hogy a kivételesség kedvvért éppen ifjú tanárja volt az, aki megmutatta hallgatói számára, hogy mennyire könnyedén levetkőzhető, és legyőzhető a homofóbság, és a prűdség bizonyos tabuja!

Te jó szagú Isten! Ott ült előtte tökéletes szoborszerű meztelenségben, és igyekezett minden idegszálával az adott pózt megtartani, hogy hallgatói ötletelő, művészi műhelymunkáját ne szakítsa szándékosan félbe!

- Üdvözlöm kedves kollegina! Ha volna olyan jó, és hang nélkül csendben helyet foglalna magának azt nagyon tudnám értékelni! – szándékosan suttogóra vette a hangját, hogy a többi valamivel elmélyültebb ihletelő hallgatóban valahogy megőrizhesse még az alkotás kreatív pillanatát.  

- Persze drága tanár úr! – azonnal suttogóra vette hangoskodását ő is -, már megyek is!

- Nagyon lekötelez! – köszönte meg ezúttal az ifjú tanár is lehalkítva a maga orgánumát, miközben az illendőség szabályainak úton-módon engedelmeskedve a melléje készített fehér lepedővel megpróbálta eltakarni férfiasságát.

Myrea éppen e pillanatban leplezte le saját magát; érezte, hogy füle tövéig elpirul, akár a jól megérett délszagi gyümölcs, vagy eper, és miközben szúrós, és enyhén neheztelő tekintetek kereszttüzében megpróbált minél hangtalanabbul észrevétlen maradni helyet foglalt nagy nehezen a hátsó sorban, és ha már otthoni munkáit elfelejtette elhozni az órára legalább addig is feltűnés nélkül, némaságba burkolózva figyelt, és megpróbálta ellesni a kisebb-nagyobb szakmai cselfogásokat, és trükköket.

- …Tehát akkor – folytatta az ifjú tanár -, amint azt ti is láthatják a portréfestészetben nem csupán egyedül az adott modell lelkiállapota egyedül a döntő! – itt vetett egy halvány, ám annál jelentőségteljesebb pillantást szegény Myreára, akiben csupán csak most tudatosulhatott, hogy ez egyszer az egyszerű bocsánatkéréssel lehet, hogy nem fogja majd megúszni! – De, ha esetleg valaki arra vetemedne, hogy bátran kísérletezik új színkeverésekkel, ecsetkezelési technikákkal, vagy bármilyen forradalmian új, és különös ötlettel azt az óra végén sok szeretettel várom! – amikor kimondta az utolsó mondatot a padsorok árnyékából azért meg lehetett figyelni, hogy a hallgatók többsége már pakolgat, készülvén a következő agyzsongító, leterhelős órájára.

Ha Myrea ebben a pillanatban akárcsak bárkinek is elmesélte volna, hogy egyedül ezt az észbontóan vadító, és szexis tanárt már számtalan változatban elképzelte tökéletesen Ádám-kosztümben, miközben a hűtőszekrényből éppen egy tejszínhabos flakont kotor elő, hogy az eperszemeket még gusztusosabbá varázsolhassa miközben egyetlen nagy harapással eltünteti szájában – azon nyomban biztosan kiröhögik; ezért is inkább megpróbált elbújni a sorok mögött, amíg az összezsúfolt többség nem távozott.

- Bocsánat egy persze, legyen szíves! – amikor megpróbált egyik csoporttársnője mellett elosonni a fiatal tanár éber tekintete sem volt rest, és azon mód megállította:

- Észrevettem, hogy már megint elfelejthette a megbeszélt házi feladatok terveinek elhozását! Ez az egyik dolog! A másik, hogy kínosan igyekszik minden lehetőséget megragadni arra vonatkozóan, hogy ne kelljen velem még összefutnia sem! Ha azt szeretné, hogy önállóan foglalkozzanak Önnek, akkor léteznek erre a célra magánjellegű szemináriumok is! Persze ezek kissé költségigényesebbek, de jóval hatékonyabbak! A kérdésem a következő! – kinyújtóztatta lábait, és mintha megfeledkezett volna róla, még mindig abban a hosszú fehér lepedőben álldogált, mint amikor Myrea bejött! Most úgy festett, akár egy római korból itt maradt szónok, vagy polgár, aki felszólalást kér a szenátusban!

- Oh! Ezt teljesen kiment a fejemből! – lepődött meg miközben végignézett önmagán. – Ha nem zavarja, akkor gyorsan felkapok valamit, és máris jövök! – mentegetőzött, miközben ő is egyre inkább szerette volna kikerülni az ifjú hölgy vágyaktól epekedő szemeinek csillogó sugarát.

Myrea pedig végzetesen azt érezte, hogy kiélesedett érzékei minden pólusaival, testének minden felkorbácsolt szenvedélyével valósággal azonnal belehabarodott ebbe a tanárba! Nem érdekelték a következmények! Talán még az is titkokban megfordult párszor örökké tevékeny fejében, hogy kicsapatás teljes terhe mellett is bátran, és önként lefeküdne ezzel az eszméletlenül jó seggű, délceg daliával, ha megtehetné!  

Még néhány pillanat, és lehet, hogy olyasmiket mondanak majd egymásnak, amit később biztosan meg kell majd bánniuk, de az ember csak egyszer él? Nem igaz?! Tehát természetes dolog, hogy mindent kiszeretne kipróbálni, hogy később már ne kesereghessen semmi miatt!