A megbélyegzettek

             

 

 

 

                                                     I.  RÉSZ                                                       

 

 

(Halványan, hevenyészetten, alig-alig megvilágított, sötétített tantestületi helység látszik. Valami baljóslatú, búskomor hangulat lebeg az egész helység felett, ami fokozatosan ártelepszik az ember agyára, idegeire. Igazán csak egy hosszú asztal él, amit középen helyeztek el, mint egy tipikus vallató, vagy kínpadot. A helységben túlzottan rendőri, vagy fokozott katonai fegyelemhez szoktatott könyvespolcok állnak; rajtuk garmadával az ábécé sorrendbe tett könyvek. A helységben több pedagógus asztala is látszik. Telis tele szótárakkal, egyéb tudományos, főleg nyelvészeti jellegű munkákkal. Egyik-másik asztalon megfigyelhető hatalmas, stócszerű dolgozathalmok hevernek, rendezetten.

Az egész helység komor, és lappang benne valami mélyülő sejtelem, mintha az ember egy kiúttalan labirintusban lenne fogoly, ahonnét nincs szabadulás. Egyetlen bukosszerű ablak van, ami a hideg, januári levegőre való tekintettel becsuktak. Az ablakon rácsok feszülnek, mintha börtöncellában lennénk, és a rácsok feszülő árnyékai át akarnák hasonlítani az egész mérgezett levegőt…

Gyilkos mozdulatlanságban feszül minden, akár a húron az ideg. Az ember tekintete önkéntelenül is előbb a börtönszerű ablakot veszi észre, és csak utána tér át figyelme az őt vizslató, vizsgálóbírószerű nyelvészekre, akik szemlátomást úgy bámulják, árgus, ellenséges szemekkel, mint aki valami nagyot hibázott. Kívülről a többi egyetemi hallgató visszafojtott, mégis duruzsoló, morajszerű zsibongása, pusmogása hallatszik, mint egy tűzhányó a kitörés előtti pillanatok utolsó perceiben… Mindenki találgat, mindenki kérdezősködik, próbálják megtalálni a megfejtést: ki hányast érdemel?

Utóbb, teljesen észrevétlen, mint egy nagydarab, mégis átsuhanó árnyék megjelenik egy görnyedt hátú, pufók, pirospozsgás fiatalember, fekete, kikészített öltönynadrágban kötelezően előírva. Látszik rajta, hogy nagyon feszélyezve, és kellemetlenül érzi magát, továbbá rendkívül meg van illetődve. A másik két pedagógus vele szemben olyan, akár egy zsákmányra leső ragadozó. Nézik gyilkos, vallató szemekkel, töprengenek rajta. Elegáns, fekete színű lakkcipőben van, ami már jócskán kikezdte a sarkát, amit a fiatalok többsége főleg akkor visel, ha nagyobb mérvű megmérettetésre készülődik. Hosszú inge egy csöppet kilátszik fekete öltönye alól, ami egyfajta izgulós, kisfiús bájt kölcsönöz neki.

Fiatalemberünk húszas éveiben jár. Jó anyagú ruhába, kissé feledteti vele, enyhe túlsúlyosságát. Haja alapvetően tüskés, rövid, szinte kopaszos, ami egyeseknek nem tetszik. Mintha az élete  múlna rajta erősen szorongatja szürke aktatáskáját. Feszengve, fészkelődve foglal maga előtt helyet. Szürke aktatáskája is berácsozódik a börtönrácsokban, amiket az ablak vetít rá. Hirtelen, és kapkodva veszi elő A4-es hófehér papírjait, és tollait: látszik rajta, hogy pedáns precízséggel gondolt mindenre, kifele figyel; szorongatja tollát, látszólag az ablak felé koncentrál, csakhogy ne idegesítse már fölöslegesen így is magát. Beletemetkezik megtanult gondolataiba, majd erősen a két vallató pedagógusra mered. Túl vagyunk már a szokásos idegtépő tételhúzások krízisén, és csak most jön a nagybetűs megmérettetés.

 

GERELY (fészkelődik) Na, hát akkor, legyen kedves, csukja be az ajtót! Aztán szóljon ki nekik, hogy most már fejezzék be a ricsajozást!

(Kulcsár ügyetlenkedve kinyitja az ajtót, udvariasan kiszól, hogy a többiek hagyják abban a ricsajozást.)

GERELY (kimérten, közönnyel) Akkor Kulcsár, ha lenne olyan kedves, és az első tételmondatot elemezné.

(Kulcsár szemmel láthatólag, mintha tökéletesen elvesztette volna a külvilággal minden összefüggő kontaktusát, előremered, szinte megbabonázott félelemmel, szugerálva, verejtékben úszva figyeli Gergely minden határozott, és katonás mozdulatát. kicsit hátrébb megy székével.)

KULCSÁR (hezitálva, bizonytalankodva) ,,Fehérvaru rea meneh odu utu rea”

GERELY (most már szúrós, árgus szemekkel, kíváncsiskodva előremered) Értem! Ha lenne olyan kedves, és lefordítaná!

KULCSÁR (begyakorolt rutinhangon)  Fehérvárra menő hadi útra!

GERELY (továbbra is gyilkos, hitetlen pillantásokkal szemléli) Akkor milyen nyelvészeti, és hangzóváltozásokat figyelhetünk meg ezen a mondaton Ernő?!

SAVANYKA (Egy félbevágott hamburgert rágcsál, gusztustalan szokással, a ketchup foltot hagy kikerekedett szája szegletén. Ötvenéves matróna, aki mégis úgy öltözködik, mint egy tinédzser, magassarkúban feszít, és hozzá modern kosztümöt visel, ami itt-ott sejtetni engedi megereszkedett bájait.) Na, de Zoli! Hát mért nem hagyod ezt a szerencsétlent kibontakozni! hát nem látod, hogy ég a bizonyítási vágytól?! (szaporán eszik, csámcsogva habzsol)

GERGELY Hallotta a tanárnőt Kulcsár? Igaz?! Akkor hallgatom! (Látszik rajta, hogy legszívesebben most azonnal megbuktatná ezt a félszeg szerencsétlent)

 

(Kulcsár még hezitál egy darabig; nem tudja eldönteni, hogy kimondja-e a szerinte igazságos szavakat, vagy azokat mondja, amit megkövetelnek tőle, a pedagógia törvénye szerint. Végül nagy nehezen, harapófogós indulattal belekezd)

 

(félszegen, szinte suttogva) Az adott korszakban természetesen egy sor hangzóváltozás figyelhető meg… kezdve az adott új formájú mássalhangzók legelső megjelenésével, és a már meglévő hangok teljes átalakulásával!

GERELY (kicsit idegesebben) Ernő! Legyen szíves, ha megkérhetem nyissa már ki kicsit jobban a száját, mert alig lehet érteni, pedig itt ülök magával szemben!

SAVANYKA (parancsolgatva) Na de, Zoli! Ha neki jó így, akkor nekünk is! Folytassa csak!

 

(Kulcsár szemmel láthatólag teljesen berezelt, és most már a száját sem szívesen nyitná ki. Nagyon fél ettől a satrafaszerű hárpiától, aki már végzett az adott hamburgere elfogyasztásával, és most bőszen törülgeti annak lehullott falatjait.)

 

 …Mint azt az előbb is megemlítettem, a korszakban jelentős hangzóváltozások következtek be, amik egyre inkább lehetővé tették az adott mondatok jobb, és komfortosabb összekapcsolását!

SAVANYKA Igen, ezt már az előbb is mondta (hirtelen erőteljesen toppant egyet a magassarkújával, csak hogy még intenzívebben magára irányíthassa a figyelmet) De én a lényegre vagyok kíváncsi! (szigorú, katonás a hangja)

KULCSÁR A legfontosabb a korszakban a nazálisok teljes megléte, és a többi hangváltozás.

 

Gerely még némán ül, kissé kínosan feszeng, nem találja fel magát, de azért türelmesen, és érdeklődően hallgatja, és árgus szemekkel vizslatja az adott felelő minden megmaradt mondatát. A helyzeten látszik az alárendelt szerepe; mintha ő is alattvalója lenne egy már régen eldöntött és aztán meg is nyert sakkjátszmának, csak ezt a tényt elfelejtették vele közölni.

 

SAVANYKA Zolikám drága, te mit gondolkodsz Ernővel kapcsolatban? (hangja egyszerre diktáló, parancsoló, és fenyegető, mintha szándékosan már be akarná írni az érdemjegyet az indexébe)

GERELY De hát Magdus te is tudod, hogy meg kell adni minden lehetőséget a hallgatóknak! Ezt a vizsgaszabályzatunk is szigorúan megszabja! (mintha egy sima lexikont olvasna fel, gépszerű lesz a hangja, érzelemmentesen darálja a szavakat)

SAVANYKA (fölháborodottan, már-már tajtékozva) Te is tudod, hogy ez olcsó kifogás! Vagy tudja az illető a kötelezően előírt tananyagot, vagy nem tudja! Ez nem jótékonysági intézmény, és nem is irgalmas menedék! Itt nem erkölcsi szempontok számítanak! A gyilkos tudás! (fenyegetően, villogó szemekkel)

GERELY (bizonytalankodva, mérlegelőn) …Ezzel én egyet értek drága Magdus, de nem gondolod, hogy ez azért enyhén szólva is, de túlmegy az emberség diktálta határokon?!

SAVANYKA Most mit jössz már megint ezzel! Elfelejtetted a hierarchiában betöltött helyedet! Hát ki vagy te?! Mi?! (kérdőre vonóan) Nélkülem vedd csak tudomásul még mindig a másik vén tyúk mellett lennél, és nem kaptál volna önálló irodát, mint önálló óraadó! Tehát köteles vagy engedelmeskedni! (kioktatóan)

GERELY (lehalkítva hangját, szinte suttogón, bizalmasan, mint akinek lelkiismeret-furdalása van) Igen, ezzel én is egyetértek, de mégis egy kicsit elfog a lelkiismeret-furdalás, mert ezek a hallgatók is az én diákjaim!

SAVANYKA Igen?! Látom már ki volt az legelső ebben a szobában, aki kimerte isten igazból mutatni a foga fehérjét! Hát kedves Zoltán, ha te így cselekszel, akkor nekem sem engedsz túl sok választási lehetőséget! (zsarnokian) Most pedig vagy elkezded, de tüstént vallatni ezt a szerencsétlen pojácát, vagy én teszem meg, de figyelmeztetlek (keselyű-szemeit villámokat szórva kollegájába mélyeszti) Ha én kezdem el a vallatást, akkor biztosítalak, abban nem lesz köszönet!

GERGELY (beletörődve, önkéntesen megadva magát megváltoztathatatlan helyzetébe) Rendben van! Elvégre ki vagyok én egy docenshez képest, nem igaz?!

SAVANYKA No, látod! Sose tudtam megérteni, hogy egy olyan intelligens, talpig meglett férfi, akinek már családja van, és mondhatni felelős posztja, hogy lehet ennyire engedetlen?

(Gerelyen meglátszik, hogy nyomott hagy rajta az iménti negatív töltetű megjegyzés, de mégis elengedi a füle mellett, és hozzákezd a felelő hallgató vallatásához)

GERELY Akkor Ernő! Ott hagytuk abba, hogy alapvetően milyen jellegű hangzóváltozások történtek, és zajlottak el az ómagyar korban? (igyekszik segíteni neki, miközben Savanyka kiállhatatlan, szúrós szeme végig a hátába fúródik) Ne kapkodjon el, lehetőleg semmit! S kérem, hogy jól átgondolt válaszokat adjon!

KULCSÁR (ismételten megszeppenten)  A magyar nyelv egyik számottevő tulajdonsága, hogy birtokos személyragokkal él! Minthogy a birtokos személyragok személyes névmásokból keletkeztek! Ilyen például az adott szórványemlékben a ,,ra, re”, menő ragok!

SAVANYKA (idegesen tesz-vesz, nem találja a helyét. Papírokkal kezd bibelődni, ami jócskán fölzavarják a kissé áporodott levegőt, és fokozott feszültséget okoznak!) Tudtam, úgy éljek! Ennek a szerencsétlennek a mániája a személyes névmások ajnározása! Mikor tér már végre a tárgyra?!

GERELY Ne is figyeljen rá! (biztatólag) Énrám nézzen, és koncentráljon! Fogjon hosszá, és próbálja meg összefoglalni az elmondottak tartalmának lényegét!

(Kulcsár nagyot nyel, az idegesség, és frusztrált idegállapot látszólag nagyon kimeríti, és fáradság lesz úrrá rajta.)

KULCSÁR Nagyon fontos továbbá, hogy az ,,i” és az ,,ü” hangok sokkal gyakoribbak voltak ebben a korban, mint manapság! Nagyon fontossá lett a nyíltabbá válás, mert ennek köszönhetjük az ,,ő” magánhangzót, és ezt vonta maga után az ajakkerekítéses ,,a” megjelenése. Egyenértékű labializáció figyelhető meg akárcsak ebben a szórványemlékben is! Például: az i-ből ü lett, az á-a, és a nyílt e-ből sima e! A nyílt hangértékű á helyett gyakorta o-t kezdenek használni.

SAVANYKA (Idegesen toppant egyet a magas sarkú cipőjével) Ha még sokáig vallatod Ernőt, a végén teljesen kiürül az agya! Inkább azt kellene eldöntenünk, hogy ténylegesen tudja-e az adott anyagot vagy sem! És különben is fogy az időnk! (siettetve)

GERELY Magda! Megkérhetlek, hogy most ne zargasd az embert! Hát nem látod, hogy azon vagyok, hogy minél több, és több értékes információt préseljek ki ebből a mesügéből?! (rápirítva)

SAVANYKA (akár egy megbántott, hisztis gyerek) Jól van már, na, csak már nagyon unatkozom!

 

Gerely elengedi a füle mellett a megjegyzést, és áttér a tételekre

Kis szünet.

 

GERELY (kicsit gyorsítja a dolgok történéseit) …Akkor Ernő! Úgy látom, hogy a szórványemléket tisztességgel, és becsülettel, és mi főbb: helyesen elemezte! Térjük gyorsan át a tételekre, mert elszaladt az idő!

 

(Kulcsáron ideges, golyóvastagságú verejtékcseppek gyöngyöznek végig, és látszik rajta, hogy a rövidujjas ing szó szerint már kikezdte a nyakát, és tökéletesen meggyötörte tagjait, roppant kényelmetlenül érzi magát. Félszegen, szerencsés balkezével belekotor az adott tételsor kupacába, és kihúz egy aprócska cetlit, amin egyetlen szám árválkodik! Bemondja a számot, majd visszaadja)

             

                                             

 

  2. Kép

 

 

GERELY Tizenegyes! Értettem! (hangosan, géphangon felolvassa a tétel címét) Ez a hangzóváltozások az ómagyar kórban! Van rá tizenöt perce! A legfontosabb, hogy lehetőleg ne kapkodjon, és mindent alaposan gondoljon át, és fontoljon meg! (még mindig segítené, és biztatná is pedagógiai kötelezettséggel)

SAVANYKA (kellemetlenkedőn, dölyfös, mérgesen) Zoli! Ha megkérhetlek! Ne biztasd! Bizonyára jó maga is tudja, hogy mi csinál!

 

A szín fokozatosan elsötétedik. Minden megmaradt homályos fény egy asztalra szegeződik, ami az ajtó melletti könyvespolc mellett terpeszkedik. Az ablak börtönrácsai teátrálisan bevilágítják a helyszínt, és fokozatosan baljóslatú színezetet kölcsönöznek neki. Kulcsár minden józan eszét összeszedve az asztal fölé görnyed; erőteljesen meglátszik rajta, hogy erőlködik, és hogy minél jobban bízik megtanult tudásában, abban a pillanatban, amikor ténylegesen beszélnie kellene, attól retteg, hogy elvesztheti ami az övé.

 

SAVANYKA (türelmetlenül) Készen van már, az isten áldja meg!

GERELY A változatosság kedvéért én adnék neki egy csöppnyi haladékot! (megértőbben)

SAVANYKA Persze mert te mindig is annyira megbocsátónak mutatkoztál (nehezteléssel gúnyosan)

KULCSÁR (föláll katonás vigyázzban a székéről, majd, mint aki egy szépen megtanult verset mondd fel, belekezd)  A legfontosabb az ómagyar korban az idegidők, és a tőrendszerek kialakulása…

SAVANYKA (mint aki értetlenkedik, mert semmit nem hajlandó elhinni) Fiacskám! Egyáltalán nem érthetem, fel nem foghatom, hogy mi a csudáért erőlködik még mindig?! (elveszi Gerelytől az indexet, és beírja az elégtelen érdemjegyet nagybetűkkel, hogy nyilvánvalóbb legyen a sérelem)

Nem is értem, hogy olyan formátumú emberkéket, mint amilyen maga is Kulcsár mi az istennek vesznek fel patinás intézményünkbe?! (nagyot ásít közben)

GERELY Nem gondolod Magduskám, hogy azért ez egy kicsit durva volt?! (próbálná még megmenteni a helyzetet, de maga is tudja, hogy itt nem ő dirigál)

SAVANYKA Majd meglátjuk másik alkalommal hogyan produkál! (mereven, ellenségesen Kulcsárhoz fordulva) Várjuk a legközelebbi alkalommal!             

 

(Gergely megszégyenülten, megalázva kisomfordál a színről...)