TETETTETT BIZAKODÁS

Lehetett volna, de mégse lehetett!

Felnézve rá farkas szemezve az őszinteséggel

megtaláltam volna azt akivel a Lét ezer tört,

apró, csodálatát végigélhettem örökkévalón,

s halhatatlanul a Végtelenben.

– Lehetett volna két szív eggyé forrasztásában

a gondolatnak is

– illenék – legalább egy kicsit agyalnia:

A lassú, fokozatos a Mindenség reszkető együttműködésével

betöltött átlényegülés,

összetartozás – ez a mondhatatlan megváltás

földi Pokol-karmok között!

Jaj! – Ma már meg kellett hibám tört bicsaklásai közt tanulnom:

Hiba volt minden könnyes-szemű lélek-nyitogatás.

Sebezhetőségem teljes s tökéletes kivéreztetése,

minden aprócska engedmény megfontolt erkölcse,

elcsépelt diplomáciája.

Minden csupán lehelettel

érzékelhető Csók a száj fölött,

amikor lelkünk pitvarában Cupidók

mohó s telhetetlen nyila záporozott!

Minden maradék-szavad – ha volt még egyáltalán:

Nesszusz-méreggel sebzett, bélyegzett, mint elátkozott Káint.

S betölthető harmóniák ölében kiábrándulásom vas-béklyói közt

se mertem ideje korán rájönni izzó,

megváltható angyalképed csupán még szívemben pislákol,

fényeskedik egyre még.

S hogy te már rég lovagod ölelgeted.

S mohó karjaiddal, mint túlburjánzott borostyáninda

körbe fontad fojtogató-erősen lélegző nyakát, harapdált

alkonyív-ajkait, de már többet nem:

Nem lehetek hűséges statisztád,

se papucslelkű cinkosod többet –

csupán betűk halhatatlanságával adakozó szorgalmas tanúd:

Önkívületünk titkos Golgota-járása.

Csupán csak most jön el, orvgyilkos-indulattal,

hamar bekövetkezik. Jó lehetett volna, de ajkak, szájak

bíbor-üregében fürgén rohangáló bíbor-kígyók táncot jártak

– s nem ihattam én sem kedvemre izzó szíved szelencéjéből

olvadó szívdobbanásaid!

Velem együtt: Ordítva, dühöngve öngyilkosok

halálra szánt kétségbeesésével

vonná felelősségre elkövetett tabu bűneidet a Szív:

Miért kellett ezt így cselekedni,

s a megbocsátható kímélet vajon hol bujkált?

Hol Maradt? – Mikor én fejemet,

mint elítélt leszegve hajtom,

tanúskodó méltóság hegyei felé:

Szétesek darabokra: Hús, vér, csont, ér, sejt-molekulákra

s lelkiismereted még egyszer,

utoljára fohász-panaszként

megintem s kérődre vonom!