BIZONYTALANSÁG HÁLÓJÁBAN

Apám a bizonytalanság hálójában áll,

szétnéz merengve mint sokat megélt,

tapasztalt s talpig beidőzített férfi,

alig merek már fiatal arcképével farkasszemet nézni

– apám a bizonytalanság hálójában vergődik s áll:

Mint aki hirtelen útnak indult végzetes

s nagy ismeretlenségek bölcs szavára, -

lőrésmagasságból gazdag bércek vonulatait látom,

borzongó, őszies sövényeiket,

s tanulgatom makacsos kedvvel

az örökkön zabolázhatatlan,

természeti leckét:

,,Meg ne add Magad!” – Kutyák csahos kórusa

ordibál az utcán felváltott,

dörgő hangokon – hogy menekülök s visszabujkálók panel-vackomba,

hacsak őket meglátom!

Röhögnek a vérebek szabadon eresztve,

szabadságolt hóhérokként, négylábú veszedelmekként!

– Apám nincs jól!

Asztmatikus rohamok,

orkános oxigén-hiányok fojtogatva

sivatagosítják bozontos tüdejét!

Az orvosok is kedveskedő foglárokként

szerették próbálgatni kitartott türelemmel

betegük tűrőképességének határait!

Púposodik hegyek meggörnyedett háta

– a látóhatáron át, még pattogó ostor:

Villámkés cikáz, nőstény-alkonyatok búja csókjaival alszik el a napsugár.

Holnap majd új megpróbáltatások záporoznak:

Vagy engedelmes fűzként meghajolsz,

vagy tűröd, mint elítélt hogy játékszerként

olcsón s rongyként kibabráljanak veled!

Óvatosan, völgy-mélyek fogságából ércharang szól

– Apám a bizonytalanság hálójában vergődik,

áll egyre nehézkesebben mozdul már,

megtermett s mégis cingáros teste.

Nem hív, nem int, csupán hosszasan torkát tornáztatva,

dörmögve hangszalagokat köszörül

– Az Ember születésében elkezdett végső visszaszámlálással

adózik kölcsönként a halálnak!

Meglehet, apám szépen, lassan megkeseredik,

s mint a nyers citrom megecesedik!