Új versek
SZÍV ESDEKLÉSE
Már csak azt mondhatom: Mi feltétlen s elengedhetetlen szükséges:
nem erőltetem amiknek csak nyögés,
vagy szenvedés a vége, s nem vállalhatom szakadékok mélységeibe vivő,
önfeláldozó kockázatokat!
Önző belátásom az mely kikényszerít kegyetlen valóságokat,
néhány-mindenség tekintetben s glóriás-szempárban bízó hitvallókat:
De könnyelmű lett volna, együtt szeretve lenni, csak te meg én a Senki!
Cseppfolyós, gusztustalan januárban is folydogál a Tél:
Kései fagy-ökleit rázza minden pehely,
tüskés-bajonettek szikéivel fenyegetnek makrancoskodó jégcsapok!
S jön majd ismét a megújulás:
esélyek s lehetőségek utolsó kísérlete,
s visszhangzik üvegfalú csöndek távolából is csókok egyetemes üzenete:
Ami jelenvaló, s vitathatatlan!
Szakítások Nemeszisz-tekintete:
Halálraítélt történetet reagál,
öngyilkosok morfondíroznak ezen ha érzik;
a létezés tartalmatlan, s kis senkiházi a halhatatlan Nihilhez képest,
mert kacér pillantások azt hazudták:
Biztasd magad csak nyugodtan,
a jövőt építgeted hamvadó tégla-törmelékekből,
szívedre atombombát raktak kacsintgató szembogarak!
Gennyesedő sebeid, már senki se vigasztalja, babusgatja:
Önmagadban kell, hogy készen állj a megtöretett megbocsátásra!
Önmagad szikla-szív menedékébe befészkelte magát az örök gyanú:
Kifosztott érzelmek cserélnek egymással hadüzenetet, s megkérdik:
Bosszút esküdni jobb-e, mint lelkiismeret-furdalással új utakon járkálni.