Új versek

SZÍV ESDEKLÉSE

 

Már csak azt mondhatom: Mi feltétlen s elengedhetetlen szükséges:

nem erőltetem amiknek csak nyögés,

vagy szenvedés a vége, s nem vállalhatom szakadékok mélységeibe vivő,

önfeláldozó kockázatokat!

Önző belátásom az mely kikényszerít kegyetlen valóságokat,

néhány-mindenség tekintetben s glóriás-szempárban bízó hitvallókat:

De könnyelmű lett volna, együtt szeretve lenni, csak te meg én a Senki!

 

Cseppfolyós, gusztustalan januárban is folydogál a Tél:

Kései fagy-ökleit rázza minden pehely,

tüskés-bajonettek szikéivel fenyegetnek makrancoskodó jégcsapok!

S jön majd ismét a megújulás:

esélyek s lehetőségek utolsó kísérlete,

s visszhangzik üvegfalú csöndek távolából is csókok egyetemes üzenete:

Ami jelenvaló, s vitathatatlan!

Szakítások Nemeszisz-tekintete:

Halálraítélt történetet reagál,

öngyilkosok morfondíroznak ezen ha érzik;

a létezés tartalmatlan, s kis senkiházi a halhatatlan Nihilhez képest,

mert kacér pillantások azt hazudták:

Biztasd magad csak nyugodtan,

a jövőt építgeted hamvadó tégla-törmelékekből,

szívedre atombombát raktak kacsintgató szembogarak!

 

Gennyesedő sebeid, már senki se vigasztalja, babusgatja:

Önmagadban kell, hogy készen állj a megtöretett megbocsátásra!

Önmagad szikla-szív menedékébe befészkelte magát az örök gyanú:

Kifosztott érzelmek cserélnek egymással hadüzenetet, s megkérdik:

Bosszút esküdni jobb-e, mint lelkiismeret-furdalással új utakon járkálni.