MÁSODIK FELVONÁS

 

 

(a szín kávézó része változatlan, csak Tamás lett egy kicsit macsósabb, sportosabb, már jóformán semmit sem lehet észrevenni abból a pufókságából, ami hajdanán volt; mégis nagy empátiát, és résztétet érez mindenkivel szemben, akiben nem tisztelik eléggé az embert; gongütés csendül fel, párok gyülekeznek, és várják, hogy ismerkedhessenek. Tamás is nagy várakozással tekint az ismerkedésre; egy szemüveges, mégis gyönyörű hölgy közeledik feléje, afféle értelmiségi, akinek a könyvek, és a tudomány többet jelent, mint a párkapcsolat, most is inkább tüntetően a könyvébe mélyed, amikor Tamás előtt megállítja lépteit)

 

ÉRTELMISÉGI NŐ (tétován, szemlátomást toporogva megáll; szemüvegét feltolja kontyba tűzött haján, amitől hallatlanul egzotikussá lesz egész arckifejezése; Tamás percekig megbűvölten bámulni tudja csak, majdnem leesett állal, de azért felkel, hogy udvariasan szokásos módon kihúzza előtte a széket)

TAMÁS Parancsoljon drága Hölgyem! Tessék csak! (úriembermód meghajlik)

ÉRTELMISÉGI NŐ (meglepődik, és sokáig nem jut szóhoz) ,,Oh! Valld meg nekem nyíltan! Kedvelsz-e kedves? Ha azt hiszed, hogy könnyen kapsz meg engem; morcoskodok, nemet mondok kacéran! Bár lásd szép férfiú! Lágy vagyok nagyon! S azt véled így, hogy könnyűvérű voltam! De bíz te bennem, hűbb leszek tehozzád, mint kik ravaszdin kelletik maguk! (bájosan kacsint)

TAMÁS (tapsol egy párat a levegőbe) Bravó! Bravisszimó! Kegyed igazi művész!

ÉRTELMISÉGI NŐ Jaj, ugyan már! Bagatell az egész! Nem gondolja, hogy olyan ostobán festek? (végigméri magát, mint aki stírölni látszik)

TAMÁS …De drága Hölgyem, hát hogy a csudába mondhat ilyet? Bocsásson meg az őszinteségemért, de én gyönyörűnek látom ebben a percben!

ÉRTELMISÉGI NŐ Ugye ezt most nem csak azért mondja, mert feltettem a szemüvegem a fejemre, hogy mély, és remélhetőleg vonzó benyomást gyakorolhassak? (elgondolkozva)

TAMÁS Nem merném állítani… de testünk legalább nyolcvanöt százalékban a testek közötti kommunikáción alapszik! Bizonyára már Ön is hallhatott róla, és a maradék tizenöt százalék csupán csak újabb lehetőség, egy újabb sansz! (valamivel tanárosabb hangon)

ÉRTELMISÉGI NŐ Bocsásson meg édes Uram, de nem lehetne ezt a merev, poroszos hierarchiát felfüggeszteni, csak addig, míg megpróbálunk egymással kicsit elbeszélgetni? (bájosan, kedvesen, ellenállhatatlanul mosolyog)

TAMÁS Kérem Drága Hölgyem! Ahogy óhajtja!

ÉRTELMISÉGI NŐ Én csupán kedveskedve kértem! De látom már, hogy ön talpig gavallér, és igazi úriember! Nekem ehhez jó szemem van! én tudja mindent megérzek! (kicsit közelebb hajol hozzá; Tamás először tapasztalja meg milyen is lehet egy nő illata, és testének pólusa, kicsit feszélyezve is érzi magát, de nem kellemetlen értelemben)

TAMÁS Oh! Hát Drága Hölgyem Ön igazán… figyelmes és elragadó!

ÉRTELMISÉGI NŐ …És ha tudná kedves Uram, hogy még mi mindenre is vagyok képes igazában főként, ha esetleg kettesben maradhatnék Önnel… (titokzatos hangja egyre meggyőzőbb, és szinte végzetesebb)

TAMÁS Ö… hát akkor… talán… előbb ismerjük meg… egymást! (akkorát nyel, hogy hallható, és megpróbálja legyőzni félelmeit; az értelmiségi nő kedvesen kinyújtja kezét, hogy a másik, mint egy hajótörött belekapaszkodhasson: jóleső, megnyugtató érzések kerítik hatalmukba)

ÉRTELMISÉGI NŐ Biztos, hogy jól érzi magát drága Uram?! Kicsit, mintha sápadtabb is lenne, mint egyébként! Vagy nem?! (megfogja a csuklóját, és igyekszik kitapogatni, mint egy nővér a pulzusát)

Kicsit szaporább a pulzusa! Kérem, erre azért nagyon vigyázzon, mert ezzel jelentősen megnőhet az infarktusok kellemetlen kockázata! Ha érti, hogy mire gondolok! (elengedi a kezét, mert kellemes bizsergést érez)

TAMÁS Oh! Igazán kellemes meglepetés! Tudja drága bizonyára nem fog nekem hinni, de ez volt eddig a legszebb pillanatom ezen az estén!

ÉRTELMISÉGI NŐ Ne vegye rossz néven kedves Uram, de én alapból egyáltalán nem bízom a férfiakban! Sőt! Ha magam volnék ezen a kerek egy világon akkor is csak önmagamnak hinnék! Mert a világ sokkal hitványabb, és alattomosabb lett, mint azt eltudná képzelni! Annak idején az emberek még hittek valamiben, és kimentek az utcára tüntetni, és tiltakozni! De ma nézze meg, hogy mi fogad minket?

TAMÁS (széttárja a kezét, megpróbál gondolkozni) Sajnos fogalmam sincs!

ÉRTELMISÉGI NŐ Hát ez az! Nagyon jól mondja! Senki nem tudd, vagy nem akar tudni semmiről semmit! Sok esetben már ott tartunk, komolyan beszélek, hogy egymást vezetgetjük vigasztalva-szorongva, mint azok az átkozott igászerű bányalovak, akik a saját szakmai teljesítményükbe vakultak előbb-utóbb bele a sötét tárna-mélyben!

TAMÁS Igen… nos, hát… ebben lehet valami!

ÉRTELMISÉGI NŐ Nyugodtan megcáfolhat, vagy ha Önnek úgy jobban tetszik akár még vitatkozhat is velem! Igazán örülnék neki!

TAMÁS Azért megengedi drága Hölgyem, hogy én is szóljak valamit?

ÉRTELMISÉGI NŐ Ó, hát hogyne! Természetesen! Öné a szó! (ügyetlenül szabadkozik, miközben megpróbálja észrevétlen feneke alatt megigazítani elhanyagoltan látszó, kissé szakadt ruháját)

TAMÁS Nem volna kegyednek kedve hozzá, hogy inkább egymásról beszélgessünk esetleg? Kérem, ne értsen félre! Amit most elmondott az bizonyára szép, és nagyon nemes gesztusa az emberiség megmentésének, de azért lennék itt, hogy megpróbáljunk kicsit a személyiségek titkaiba belepillantani! Nem igaz?! (kedvesen próbálkozik)

ÉRTELMISÉGI NŐ Tudja kedves Uram, és mindig kétes, és félreértett helyzetekbe keveredek… (kicsit elgondolkozik, miközben végigpillant enyhén slampos, és elhanyagolt ruházatán) Bizonyára ez az átkozott ruha teszi! De nálam a jelszó: Inkább viselek olyan szakadt rongyot, ami kényelmes, minthogy parádézzak mindenféle kényelmetlen magas sarkúban! Különben is sokszor, ha tükörbe nézek el sem akarom hinni, hogy ki az a bányarém, aki visszanéz rám a tükrök fogságából!

TAMÁS De kérem drága Hölgyem! Önnek igazán nincs miért szégyenkeznie! Véleményem szerint Ön ragyogóan csinos, és roppant elegáns!

ÉRTELMISÉGI NŐ (mint aki nem is akarja elhinni, amit a másik mondd, kezével legyint) Persze, persze! Van Önnek fogalma, hogy már hányszor kellett ezt a szakadt, ócska rizsadumát végighallgatnom, miközben az éhes férfiak mind a bugyimba akartak kotorászni! Mintha egyedül a szexuális vonzalom lehetne az emberi kommunikáció egyetlen feltétele, ha az ember kicsit jobban meg akarná ismerni a másikat! Szerintem nincs is annál szánalmasabb pojáca, aki még mindig fut egy nő után, aki már vagy milliószor lekoptatta!

TAMÁS (mentegetőzve) De ugye ezzel nem arra céloz Kegyed, hogy most fogja magát, és esetleg engem is lekoptat!

ÉRTELMISÉGI NŐ Hát amennyiben ilyen hülyeségekkel, és avittos szövegekkel fáraszt a közeljövőben még szóba jöhet! (rejtélyesen elmosolyodik) Na, de most nincs kegyelem! Ön jön! Hogy lehet egy ilyen jóképű hapsinak egyetlen valamirevaló csaja sincs?! Csak nem az erősebbik nem iránt kacsintgat! Eltaláltam?!

TAMÁS (megigazítja nyakkendőjét, miközben kezével folyamatosan babrálja inge gombjait) Hát… ami azt illeti fogalmam sincs, hogy ez hogy történhetett! Bizonyára a nehéz gyerekkorom miatt!

ÉRTELMISÉGI NŐ Ne is folytassa, ha kérhetem! (kedvesen leinti) A többit már magam is azonnal kitalálom! Egyke gyerekként nőtt fel, ha jól sejtem, akit a szülei a végtelenségig elkényeztettek, és mikor iskolába került szembesült csak a rideg, számító, és kegyetlen valósággal, hogy még sincs vattacukorból a felhő, és az élet nem mézeskalács házikó!

TAMÁS (nagyon szomorú, és komoly arckifejezést ölt)  Igen, ebben igaza van!

ÉRTELMISÉGI NŐ Nem lehet igaz, hogy hogy lehettem ekkora állat! Ugye ezt nem én mondtam, amit most hallott? (mentegetőzik őszintén)

TAMÁS Hát… attól tartok, hogy a többi asztal már sajnos mind foglalt! (meggondolja magát) De ha arra kíváncsi… most még nem haragudhatok kegyedre, mert sajnos még nem ismerhetem! Még nagyon az elején vagyunk minden további folyamatnak!

ÉRTELMISÉGI NŐ (hevesen, és izgatottan) Egyre jobban kezdek vonzódni magához! Nem mondták még Önnek, hogy van valami hallatlanul meggyőző, árva, kisfiús kisugárzása?

TAMÁS Kegyed az első, aki ezt ma este felvetette, és nagyon jólesik, ha őszintén gondolja!

ÉRTELMISÉGI NŐ Eszembe jutott valami!

TAMÁS Hallgatom!

ÉRTELMISÉGI NŐ Mit szólna hozzá, ha megadnám az elérhetőségemet, és ha gondolja előbb, vagy utóbb de biztosan összefuthatunk még a városban! (töprengőn, kíváncsian néz rá, miközben farkasszemezve figyeli) Feltételezem szokott a városban járkálni, vagy jönni-menni!

TAMÁS Attól tartok, hogy máris leleplezte egy nagyon fontos titkomat!

ÉRTELMISÉGI NŐ Mit is?! (semmit nem érthet még az egészből, de töpreng, és erősen koncentrál)

TAMÁS Tudja Drága én éjjel, ha leszáll a sötétség nem… nem szívesen teszem ki a lábam otthonom védett környezetéből! Remélem sikerült ébren tartanom élénk kíváncsiságát?

ÉRTELMISÉGI NŐ Ez most valami hülye vicc akar lenni! Ugye?! Ekkora baromságot!

TAMÁS Pedig drága Hölgyem attól tartok, hogy ennél komolyabban már aligha beszélhettem volna!

ÉRTELMISÉGI NŐ Hát… akkor… (belenyúl kis hátizsákjába, ahol pár pillanatig kotorász, majd felírja egy kitépett noteszlapra elérhetőségeit, és odaadja Tamásnak) Tessék kedves Uram! Itt a címem, és az otthoni számom! Már nagyon várom a következő találkozást, mert megfogott Önben valami! (enyhén felemelkedik székéből Tamás is felállna, hogy segíthessen neki, az értelmiségi nő gyöngéden megpuszilja arcát)

(Tamás jóleső érzéssel hanyatlik vissza a székébe, miközben hallja a hívó gongütést, mely már oly ismerősen cseng; szemlátomást egészségesebb lett valamicskével az önbizalma; a következő partnerra sem kell sokáig várakoznia máris megjelenik asztalánál egy hétköznapias csinossággal, lezserséggel felöltözött pszichológus)

PSZICHOLÓGUS NŐ Bocsásson meg, de szabad ez a hely?

TAMÁS Oh! Hát hogyne, természetesen! Tessék, csak! (figyelmes kedvességgel kihúzza előtte a széket)

PSZICHOLÓGUS NŐ (kedvesen leül; rendezgetni kezdi a ruháját, majd mint aki a páciensek magánéletében vájkál kiteszi a kis asztalkára nagyalakú spirálfüzetét és tollait, hogy legyen mint feljegyeznie: rágni kezdi előbb a szemüvege szárát, majd később egyre feltűnőbben a ceruzáját) Igazán figyelmes tisztelt Uram! Nem is gondoltam volna, hogy a mai világban még léteznek ilyen úriember-lovagok!

TAMÁS Nos, hát én köszönöm hálás szívvel a megtisztelő bókot!

PSZICHOLÓGUS NŐ Akkor tehát! (ölébe rendezgeti kényelmesen a nagyalakú füzetét, golyóstollát is keze ügyébe helyezni; mint aki szemlátomást felkészül valamire kísérleti jelleggel) Miről szeretne, ha először beszélgetnénk?

TAMÁS Bocsásson meg drága, de én azt hittem… ismerkedni jött?

PSZICHOLÓGUS NŐ Sajnos szakmai megkerülhetetlenség, hogy két embert ennyire egymás mellé rendelt, vagy sodort a kiszámítható Végzet! Akkor? Mivel kezdjünk? (órájára pillant, mint aki nem bocsátkozik felesleges szócséplésbe)

TAMÁS Ami Önnek drága Hölgyem megfelel!

PSZICHOLÓGUS NŐ Minek utána a döntés jogát éppen most ruházta át rám, ebben az esetben minden felelősség sajnos engem terhel!

 

Kis szünet.

 

Kezdjük akkor a gyerekkorral! Jó?!

 

(Tamás kezdi magát úgy érezni, mint egy kísérleti, ketrecbe szorított állat, aki még nem tudhatja mi vár rá: már megint idegesen izeg-mozog, plusz felesleges tevékenységeket végez)

 

TAMÁS Tökéletesen!

PSZICHOLÓGUS NŐ Tehát akkor! (hallatlanul elegánsan, és roppant sugárzón keresztberakja egymáson a lábát; az adott helyzetnek némi egzotikus színezetet ad harisnyája apró, mégis jelentős villanása) Mi az amire a legjobban emlékszik gyerekkorából?

TAMÁS Szinte mindenre emlékszem!

PSZICHOLÓGUS NŐ Azért ilyen könnyen nem ússza meg! Mesélj el kérem, hogy mi az ami szomorú, fájdalmas emlékeket ébresztett önben, mert a legtöbb esetben orvosi tényként igazolható, hogy az adott páciens talán sokkal inkább emlékezik a boldogságra, mint a negatív dolgokra! (golyóstollát kattintgatva figyelmesen vizsgálgatni kezdi, miközben rágja szemüvege szárát, mintha ezzel akarna némi-nemű tekintélyre szert tenni)

TAMÁS Megtetszik izzasztani! (gyorsan előkap egy zsebkendőt és hevesen, idegeskedve törölgetni kezdi homlokát, hogy egy kis idő múltán már egész homloka vörösfoltos; mintha sebeket viselne…)  Azt hiszem, hogy talán… igen! minden általános iskolában kezdődött!

PSZICHOLÓGUS NŐ Bántották magát? Megalázták? Megszégyenítették? Gúnyt űztek vihogva a molettságából?

TAMÁS Ezt meg hogy találta ki??? (elkerekedett, nagyra meresztett szemekkel)

PSZICHOLÓGUS NŐ Ne felejtse el kérem, hogy nekem bizonyos fokig ez a szakmám, tehát értek valamicskét az ember elme bonyolult összefüggéseihez! (kihúzza magát egyenes tartással, hófehér inge mögött felsejlik kecses melltartója szintén patyolatfehér részlete; Tamás nem mert ránézni, és ez valahogy imponál is a Pszichológusnak, mert máris eldöntötte hogy nem pszicho és szociopata)

TAMÁS Oh, hát persze! Erről teljesen megfeledkeztem! Kérdezzen csak nyugodtan!

PSZICHOLÓGUS NŐ …Tehát erről az oldaláról a kortörténete már kezd derengeni, de hadd kérdezzem meg kedves Uram, ha Ön ennyi sok év múltán is ekkora lelki galibába került – mert ezt nem kétlem -, akkor mi az ördögért nem kért egy specialistától segítséget?! Ezt mint józan ember, aki önálló gondolattal rendelkezik, sajnos fel nem foghatom!

TAMÁS Nos, igazán örülök, hogy volt szíves és megkérdezte! A válasz is egészen egyszerű! A kísérleti szakemberekkel mindig illő vigyázni, mert azok csupán ideig-óráig az ember legbizalmasabb ismerősei, viszont tartós, és őszinte baráti kapcsolatot felépíteni velük már szinte szakmai ártalomnak számít! És én tudja drága… sokkal jobban szerettem volna valakit, akivel mindenről ellehet beszélgetni anélkül, hogy bármelyik eltévedt pillanatban vizsgálódás tárgyává tenné tudományos alapokon az agyamat!

PSZICHOLÓGUS NŐ Nocsak! Drága uram! Ön pillanatról-pillanatra kellemes meglepetést képes okozni nekem! Már így is azonnal megfigyeltem, hogy rejtett intelligenciája képességeivel szándékosan nem kérkedik, sőt, - mintha egyenesen titkolni igyekezne, hogy Ön is egy egészséges felnőtt ember, akinek meglennének a jogai! Mintha folyamatosan, szándékosan az árnyékban rejtőzködne, hogy ezzel megfigyelhesse a környezetét… Kísérteties és hátborzongató!

TAMÁS …De azért őszintén remélem, hogy nem sértettem meg, vagy tettem olyasmit, amitől a későbbiek folyamán esetleg szégyenkeznem illik?

PSZICHOLÓGUS NŐ Nem, ugyan már! Sőt! Kitűnő, hogy léteznek még megfejthetetlen emberek, így legalább én sem azt érzem, hogy a munkám kidobnivaló haszontalanság!

TAMÁS Hát ennek… igazán örülök!

PSZICHOLÓGUS NŐ Részemről a megtisztelő szerencse! De szerintem nagyon elkanyarodtunk az eredeti témánktól nem gondolja?

TAMÁS …Igen, talán igaza lehet!

PSZICHOLÓGUS NŐ Tudom, mint az esetek legtöbb részében!

TAMÁS Kérem, akkor talán… folytassuk! (fészkelődik, és igyekszik önmagának valamivel előnyösebb megjelenést biztosítani, mert meggyőződése, hogy sajnos a legtöbb ember a kinézet alapján hajlamos ítélkezni)

PSZICHOLÓGUS NŐ Azt kell gondolnom, hogy mintha Önnek kedves Uram egyszerre két személyisége is lenne! Egyrészt még mindig úgy érezem, hogy ott van magából a szorongó, elfojtott, sebezhető gyermeki énje, és másfelől viszont egy éretten gondolkodó, és roppant felelősségteljes férfi, aki szívesen megtalálná már a helyét a világban, viszont valami, mintha… gátolná ebben! Ugye tökéletesen igazam van?! (kedvesen tekint rá)

TAMÁS Hát, ami azt illeti… elvégre kegyed a szakember!

PSZICHOLÓGUS NŐ Látja, én még a gesztusaiban, és a testbeszédében is úgy tudok olvasni, akár egy kinyitott könyvben! Most alkalmas lehetősége lett volna, hogy egy kicsit megvizsgálhassam a vitatkozási, érvelési képességeit, de ehelyett, mit csinált? Nem kezdeményezett, sőt egyenesen bizonyos merev távolságtartást véltem felfedezni kölcsönös emberi interakciójában!

TAMÁS Elnézést kell kérnem, ha bármi problémát, kellemetlenséget okoztam!

PSZICHOLÓGUS NŐ Látja, már megint felfedett magából egy jelentős apró kis szeletet! Mondja milyen habitusú személyiségek voltak a szülei?

TAMÁS Bocsásson meg, de attól tartok nehezen követem!

PSZICHOLÓGUS NŐ Ezt úgy értem, hogy ki volt a családjában az irányító, domináns vezéralkat! Tehát ki irányította összeszokott, mindennapi életüket! Így már világos?!

TAMÁS Á! Vagy úgy! Csak először még nehezen vettem ki, hogy mit is szeretne Kegyed! Hát… édesanyám még mindig csupaszív, gyönyörű, és elegáns asszony, akinek megvolt hozzá a konok határozottsága, hogy rendezett családi életet biztosítson! Apám pedig… hát igen… (elfullad a hangja, és hirtelen halkra válik) Apám tudja drága… ő egy nagyon ingerlékeny és sajnos sok esetben dühkitöréseket produkáló ember volt, aki, ha nem úgy mentek a maga, és családja dolgai, ahogyan azt ő eltervezte aki robbant, és sértett! Nehéz volt, mire az ember megszokta, de érdekes módon társaságban ezt valahogy mi – szűkebben vett családja szinte nem is vettük észre! Érti ezt?!

PSZICHOLÓGUS NŐ A kis apró mozaikdarabkákból lassacskán csak kialakul bennem Önről egy egységes Egész! (sejtelmesen, titokzatosan) Feltételezem, hogy amikor az apja váratlanul elhunyt akkor – bocsásson meg, ha megbántanám -, de azért valahogy mégiscsak visszatérhetett az élet a normálisabb kerékvágásba!

TAMÁS Ezt a meglepetést! Még eddig senki sem kérdezte meg, pedig itt volt az orruk előtt! (furcsán, kellemesen önmaga is meglepődik, mint aki lelepleződött)

PSZICHOLÓGUS NŐ Azért vagyok, hogy a problémákkal kedves pácienseim szembe tudjanak nézni, és ha kell tovább tudjanak lépni!

TAMÁS Tudja Drága, én azt hiszem, hogy egyedül az óceán engedheti meg magának, hogy ne emlékezzen múltjára, mert egyes Dél-amerikai kultúrákban mind a mai napig úgy tudják, hogy egyedül a hatalmas víznek nincsenek emlékei… (furcsa, szinte bölcselkedő a hangja)

PSZICHOLÓGUS NŐ Hát, kérem drága Uram! Én úgy látom, hogy minek utána az időnk sajnos rohamosan a végéhez közeledik, azt tanácsolom Önnek, hogyha kedve támad valamikor beszélgetni egy jót, vagy csupán együtt lenni egy megértő, támogató valakivel kérem nyugodtan keressen meg az irodámban! (kis táskájából egy mininévjegyet nyújt át elegánsan, és mintha inkognitóban lenne felteszi sötét szemüvegét, várva a gongütésre, mely pillanatokon belül halhatóvá válik; amint meghallja a gongot máris távozik a színről)

TAMÁS …Én azt gondoltam, hogy még beszélgethetünk egy kicsit… (mint aki mélységesen csalódott egy elképzelt szituációban; szomorkásan, kedvetlenül foglal helyet, idegállapota enyhén kiszolgáltatott. Megjelenik egy civil művésznő, akiről első pillantásban nehéz eldönteni, hogy egy szerepet játszik abszolúte briliánsan, vagy csupán csak önmagát adja; kedvesen Tamás felé közelít, mert valami felkeltette az érdeklődését benne)

 

MŰVÉSZNŐ (mint aki kicsit bizonytalankodik, hogy jó-e az általa alakított szerep, vagy hamis; megjátssza a tétovaságot, és a kislányos pirulását) Kérem szépen… szabad ez a hely?

TAMÁS (feláll az asztal mellől, és megint csak kihúzza előtte a széket; a fiatal művésznő ettől mintha megerősítést nyerne, viselkedése egyszerre sokkal magabiztosabb, és határozottá válik, két oldalról meg is puszilja a megilletődött Tamást)

MŰVÉSZNŐ Hogy hogy mennyire gáláns fiatalember! Ezt a meglepetést! (ebben a pillanatban úgy foglal helyet magának, mint egy nagyvilági dáma, már csak a cigarettaszipka hiányzik enyhén telt ajkú szájából)

TAMÁS Kérem Hölgyem, ez csak természetes!

MŰVÉSZNŐ Mit szólna hozzá, ha kivételesen tegeznénk egymást! Én is utálom, ha azonnal letegeznek, mégis a kölcsönös bizalom megnyeréséhez ez elengedhetetlen – véleményem szerint! (ebben a percben annyira magával ragadóan nőies, és kecses, hogy Tamásnak önkéntelen is dobban párat, jól hallhatón a szíve)

TAMÁS Bocsáss meg, de te annyira…

SZÍNÉSZNŐ (kicsit unalmasan, de egyre kedvesebben) Igen, hát hogyne! Már hallhattam éppen elégszer, de azért nagyon szimpatikusnak tűnsz, hogy megjegyezted! Nagyon kedves vagy! (puszi két felől, Tamás enyhén reszket) Hogy te milyen cuki pofi vagy! (kedvesen megcirógatja párszor az arcát) Csak nem elpirult a Nagylegény?! Jaj, ez olyan édi!

TAMÁS Ö… ö… nos hát… akkor jó!

SZÍNÉSZNŐ Nem mondták még neked, hogy a kisfiús bájod lehet egyszer a biztos veszted?

TAMÁS Hát, ami azt illeti… előfordult már ilyen!

SZÍNÉSZNŐ (kedvesen két tenyerébe veszi a másik erősen verejtékező kezét) Nyugalom, hé! megnyugtatlak szívem, hogy még semmi nem fog történni, hacsak te nem úgy akarod! (párszor végigsimogatja a szőrös kezet, mire Tamás ideiglenesen igyekszik elaltatni magában a felfokozott izgalmakat!)

TAMÁS Bocsáss meg, ha összeragasztottalak… tudod én mindig ennyire… izgulós voltam!

SZÍNÉSZNŐ (ahogyan kedves közvetlenséggel hallgatja egyre jobban érzi, hogy nagyon kedveli, mintha már régóta nagyon közeli ismerősök volnának)  Jaj, de drága vagy! Legszívesebben most azonnal megcsókolnálak, és utána jöhetne egy fergeteges szex jelenet! (észreveszi, hogy Tamás mélyen elpirul, mint aki valami nagyon illetlen, tabu dolgot

 hallott, és ezen kissé megrökönyödik) Remélem tudod mit jelent ugye, ha egy férfi és egy nő nagyon vonzódik egymáshoz?

TAMÁS A szexuális ösztönök maradéktalan kielégítésre gondolsz?!

MŰVÉSZNŐ Na, látod! nem is vagy te olyan buta fiú, mint amilyennek tetted magad!

TAMÁS Bármennyire is furcsán nézhetek ki, de próbálom magamat adni, bár ez kissé nehéz feladat! Legalább is számomra!

MŰVÉSZNŐ Nem baj, te kis butuska! De előbb ismerjük meg közelebbről egymást, jó?!

TAMÁS Állok mindenben a rendelkezésedre!

MŰVÉSZNŐ Szóval ezzel azt akarod mondani, hogy mindenben hagyod, hogy irányítsak? Jaj, hát teljesen le akarsz venni, már a legelső alkalommal a lábamról!

TAMÁS Bocsáss meg, ha már megint… valamit rosszul csináltam!

MŰVÉSZNŐ Nem sajnálkozhatunk örökké, nem igaz?! Az életben annyi minden megváltozik, de remélhetőleg az örök, és szent barátságok talán soha!

TAMÁS Ezt nagyon szépen mondtad! Ki írta?

MŰVÉSZNŐ Hát, ha én lettem volna az biztos, hogy nem egy alig ötven férőhelyes kis kamaraszínházban kellene naponta ötvenszer legalább tépni a szám! (ironikusan, kissé neheztelő hangon)

TAMÁS S mondd csak? Hogy állsz a szerepeiddel?

MŰVÉSZNŐ Mint mindenki más drága barátom! A Szanyiszlavszkij-féle módszerhez igyekszem igazodni, és természetesen mindent el is követek, hogy ebből a kedves nézőközönség minden este – remélhetőleg -, egy fikarcnyit se vehessen észre! Elvégre a nézőket nem lehet becsapni, mert akár még egy légypiszkot is észrevesznek!

TAMÁS Hát az már nagyon igaz!

MŰVÉSZNŐ …És téged mi szél sodort éppen ide a földgolyó eme reménytelen romantikusainak színhelyére? Kevés volt a szexuális felkérés? (mint aki egyenesen provokál, és egyszerre incselkedik is)

TAMÁS (erősen félrenyel, és látszik, hogy roppant kínosan érzi magát; számára a kérdés egyet jelent az abszolút tabutémákkal, ezért csak nagyon nehezen mer rá válaszolni; ezt megsejti a művésznő, mert megsimogatja a másik kézfejét, és apróbb, finom gesztusokkal bátorítja)

MŰVÉSZNŐ Na, na! Nézzenek oda! Csak nem elpirultál?! Oh! Hát ez annyira aranyos! Látod-látod, ha a mostani beképzelt, hímsoviniszta rendezőm ezt így láthatná, kapásból írna számodra is egy kisebb egyfelvonásos jelenetet! (aprókat kacag, és látszik rajta, hogy nagyon jól érzi magát, míg Tamás enyhén szorong)

TAMÁS Hát… bizonyára, ha te mondod!

MŰVÉSZNŐ Ennyire könnyen azért nem úszod meg kishaver! És mesélj csak tovább? Ki volt az a lány, aki miatt… kiborult a bili? Eltört a kancsód? (kíváncsiskodón, pletykaéhes-szemekkel farkasszemet néz vele, és a szeme egyre csillogóbb)

TAMÁS Nézd csak! Már megbocsáss, de azt hittem, hogy múltam szerves részét majd csupán akkor fedhetem fel előtted, ha már igazán, és teljes körűn megbízunk egymásban!

MŰVÉSZNŐ Hogy te milyen egy sótlan egy alak vagy! Igazi lovaglelkű mi?! Na akkor idefigyel kisöreg, mert csak egyszer mondom el! (mint aki fenyegetőzik, bár arckifejezése továbbra is bájos, és lebilincselő; Tamás szemébe néz megbocsátón, de valamivel komolyabban) A mostani érdek-vezérelt, szemétláda világban kispajtás a kutyát nem érdekli, hogy neked milyen erkölcsi nézeteid, vagy gondjaid vannak! Ez az első! A második, hogyha folyamatosan résen szeretnél állni, akkor nem ártana kimozdulnod is gyakorta a biztonságos négy falad közül, hogy egyáltalán a valódi élettel is testközelből megismerkedj!

TAMÁS (mint akit hidegzuhanyként ér a felismerés, rádöbben valamire, és magabiztosabbá válik; úgy beszél) Igazad van! Ezt én sem firtatom, de bármennyire is önsajnáló szövegnek hangzik a dumám, tudod… annyira megkérgesedtem és bezárkóztam az utóbbi időben, hogy saját félelmeim rabjává aljasodtam!

MŰVÉSZNŐ (finoman összetapsikolja két kacsóját a levegőben, mint aki gratulál) Bravó, Bravisszimó! Mondd csak? Hogy csinálod, hogy mindig gyilkosan őszinte alakítást tud nyújtani? Megöl a kíváncsiság, és nagyon irigyellek!

TAMÁS (szegény, mint aki az egészből nem ért semmit, hitetlenkedik) Ö… bocsánat… de még mindig nem értem, hogy… mire is gondolsz!

MŰVÉSZNŐ Jaj, de aranyos kis butuska vagy! számomra igazi főnyeremény! Még soha nem követtem el akkora nagy hibát, hogy színpadon beleszerettem volna a partnereimbe, de te valahogy egészen más vagy, és még nagyon sokat szeretnék veled beszélgetni a közeljövőben! (mint aki szerelmi vallomást tesz, meg is fogja Tamás verejtékező kezét)

TAMÁS Igazán nagyon örülök, hogy ezt mondod!

 

(Megszólal a kellemes beszélgetést keresztbevágó gongütés; mindketten érzik, hogy talán most jött el a megfelelő, végzetes pillanat; Tamás kézcsókkal, búcsúzkodna, mire a Művésznő szenvedélyesen megcsókolja; nem lehet azonban tudni, hogy egy jól időzített színpadi műcsók volt-e, vagy igazi érzelmekről tanúsodó lángolás? A Művésznő még látni, hogy gyönyörű, csillogó tekintettel hátra-hátra fordul párszor, amint távozik a színről, ezzel érzékeltetve, hogy Tamás nagy benyomást tehetett rá, majd eltűnik. Egy fitneszedző nő jön, akinek szálkás, kidolgozott idomain látszik, hogy mindenapját az edzőtermekben tölti, és számára prófétikus küldetés a zsírok, és felesleges kilók lebontása, és küzdelme; két súlyzóval jön, mint hasznos kellékeivel, és látszik rajta, hogy kicsit fennhordja az orrát; Tamás azonnal felállna illedelmesen, hogy hellyel, de nem fogadja el, mert azonnal a súlyzókkal kell kisebb edzés gyakorlatokba)

 

FITNESZ NŐ Egy-kettő, egy-kettő! Gyerünk! Talpra! Csinálja mindenki velem egyszerre a gyakorlatokat, hogy fitt és remélhetőleg egészséges lehessen!

TAMÁS (nagyon érzi, hogy számára egyre kínosabb ez a szituáció, de azért feláll, és kissé idétlenül megpróbál végigcsinálni pár gyakorlatot, mit a nő mond; lehet hallani, hogy egy kis idő multán erősen fújtat, sóhajtózik)

FITNESZ NŐ Na gyerünk, gyerünk! Csak szaporán husikám! Maguktól nem fognak eltűnni a fölös plusz kilók! Na, még ötvenet! (közben, mint egy lelkes, és gyönyörű akrobata elegánsan egyensúlyozik a súlyzóival, és úgy tűnik, hogy el is hiszi, amit éppen csinál)

TAMÁS Bocsásson meg… hu-hu! De nem lehetne… ha csak… pár percet… de igazán… olyan könnyebbség volna… (erősen fújtat, erőlködik)

FINTESZ NŐ Na, jól van! Most már majd könnyebb lesz! Enyhe izomláz azért még belefér! A szépségért mindenkinek szenvednie kell! Na, még ötöt!

TAMÁS (látszik rajta, hogy erőlködik még tovább, de egyre kevésbé bírja szusszal, és lahanyatlik a székére, hogy kicsit kifújja magát)

FITNESZ NŐ (még egyensúlyozik lelkesen, vidáman a súlyzóival, majd gondol egyet, és lerakja az asztal mellé, majd ő is leül) Haj! Imádok mozogni! Te nem?!

TAMÁS (mohó kortyokban kortyol párat az előtte lévő vizespohárból)  Hú! Igen! Ezzel egyet kell értenem, de azért… ugye nem baj, ha már nem bírtam tovább?

FITNESZ NŐ Nem te kis buta! Hát persze, hogy nem! Bár az eddigi ex pasijaim többsége nem mondom deltás, és kockaizmokkal volt megáldva, de így sem rossz a felhozatal! Azon gondolkodtam, hogy mit lett volna, ha gyerekkoromba annyira nem gúnyoltak volna ki a molettságom miatt?! Vajon akkor több lett volna az önbizalmam?! (önmagában töpreng)

TAMÁS Hát… én azt mondhatom, hogy velem is megtörténtek bizonyos nagyon kellemetlen dolgok, de az embernek valahogy… nem is tudom… túl kell lépnie önmagán, hogy tovább tudjon lépni! Elég idétlen elképzelés, nem?!

FITNESSZ NŐ Hát, kérlek szépen, az attól függ, honnan nézzük a dolgok összefüggéseit? Mert ugyebár ott van a konkrét önbizalom kérdése ez vagy kifejlődik az emberben, legtöbb esetben, vagy elsüllyed! Illetve, ha az adott embernek senkije sincsen, aki hinne benne, hogy megtudja csinálni, az adott dolgokat, akkor vagy így, vagy úgy, de szerintem, meglehetősen nehéz az előbbre jutás!

TAMÁS A legmesszebbmenőkig egyetértek!

FITNESZ NŐ Én sem azért mondtam el, mert mindent tudó vagyok, csak éppen ebben a pillanatban most így érzem magamat!

TAMÁS …Megengedsz egy kérdést?

FITNESZ NŐ Tessék, hát hogyne! Természetesen! (kicsit közelebb hajol Tamáshoz, aki enyhén visszahúzódik, de mindvégig fenntartja a szemkontaktust)

TAMÁS Azt szeretném tudni, hogy te miért gondolkodtál a párkapcsolatok ilyen jellegű kezdeményezésénél? Elvégre nézz csak magadra! Bomba formában vagy! Gyönyörű és makulátlanul roppant csinos a megjelenésed! Miért van az, hogy meglehetősen gyakorta éppen a legtöbb jól kinéző emberek a lehető legelégedetlenebbek saját magukkal?!

FINTESZ NŐ (látszik rajta, hogy valami megfogta a kérdés hallatán, mert erősen töprengésbe kezd, gondolkozik a hallotakon) Látod, ez kérlek egy kitűnő kérdés, és bár nem biztos, hogy menni fog, de azért megpróbálok rá válaszolni! (mély levegőt vesz, mint a valóban sorsdöntő, és nagyon fontos pillanatok előtt) Az igazság az, hogy én szinte mindenben nagy hátrányokkal indultam – többek között akkor is -, amikor ezt a sportolós pályát elkezdtem! Én… meglehetősen molett, duci kislány voltam, és az orvosom azt mondta, hogy a gerincferdülésem olyan további károkat okozhat, ami akár súlyosan is veszélyeztetheti a további életemet! Hát ezért kezdtem el előbb a ritmikus gimnasztikát, és aztán a fitnesz kategóráit!

TAMÁS (elgondolkozva, majd együtt érzően) Megértem!

FITNESZ NŐ …Tudod a legtöbb ember nagyon irigykedő, és féltékeny lett különösen a mai világban, nem tudom miért! Amikor valamelyiknek megvan szinte mindene! És én pedig csak azt mondhatom, ha az embernek van egy határozott elképzelése, vagy álma, amihez tőle telhetően ragaszkodik, akkor foggal-körömmel próbálja meg megvalósítani a céljait, mert másként előbb-utóbb, de egyszer csak azt fogja észrevenni, hogy elszaladt vele a vonat, és egyszerre túl sok mindenről mondott le!

TAMÁS Neked mi a legfontosabb egy párkapcsolatban?

FITNESZ NŐ Hát… ez is fogós kérdés! De ahogy látom te ilyen kis csalafinta találós kérdéses srácnak tűnsz, aki szereti tornáztatni a másik agyát is! Ez nagyon bejön!

TAMÁS Nos, hát ezt igazán megköszönöm!

FITNESZ NŐ …De visszatérve az eredeti kérdéshez! Azt gondolom, hogy mindenkinek kell és szükséges valami belső, titkos szikra, ami megfogja a másikban: lehet az egy szempár, egy igéző mosoly, vagy tekintet, valami, amitől a másik kicsit tudod… bezsong, és ha már kölcsönösen bizseregnek, akkor akkora probléma szerintem nem történhet!

TAMÁS Mi a véleményed arról, hogy egy alapvetően őszinteségre, és bizalmasságra felépített barátság hozhatja el a legszebb, legmeghittebb szerelmet!

FITNESZ NŐ Amennyiben arra célzol, én sem zárkózok el előle, de szeretem tudni, és ismerni a másik határait és korlátait is!

TAMÁS Ez nagyon helyes és hasznos tanács! (élénkebben kezd figyelni)

FITNESZ NŐ De most te sem fogod megúszni az én kérdéseimet!

TAMÁS Hallgatlak!

FITNESZ NŐ Miért van az, hogy abban a pillanatban, amikor beléptem, és megláttalak téged valahogy sokkal gyámoltalanabbnak, sokkal félénkebbnek tűntél, mint az itt jelenlévők? Bocsáss meg, ha túl mélyen érint a kérdésem, csak túlzottan kíváncsiskodó vagyok! Nem muszáj válaszolnod rá, ha nem akarsz! (kedvesen néz rá, mint aki kölcsönösen bízni szeretne benne)

TAMÁS Kedves vagy, köszönöm! Azt hiszem, hogy ha nem volnának kérdések az emberek többsége az abszolút válaszokkal se tudhatna mit kezdeni! Nézd! Én azt hiszem, hogy talán mindig is sokkal érzékenyebben, intenzívebben éltem át a változásokat, melyek engem értek; s még nem is beszélgettünk a serdülőkori krízisekről! …És velem is megtörténtek nagyon galád és alattomos dolgok, aminek talán nem kellett volna akkor megtörténniük… csak az adott helyzet magukkal hozta, és nem volt választás!

FITNESZ NŐ Bocsáss meg, de szerintem ebben egyáltalán nincs igazad! Mindig létezik a választás képessége, csak az ember valahogy ezt is elhibázza önkéntelenül…

TAMÁS Igen, ezen már én is jó párszor töprengtem! De, a gyávaság, vagy ahogyan egyesek nevezik a megalázkodás, vagy behódolás mások előtt még nem jelentheti feltétlenül az adott elvek feladását – legfeljebb csak a szükséges haladékot, ami megérlelheti a további mozgósítható elhatározások sorát!

FITNESZ NŐ Hát, ez nagyon érdekes! Én nem is gondoltam volna, hogy találkozok az életemben még egy ilyen mélyenszántó emberrel, aki filozófia síkra tereli a valóban fontos gondolatokat! Igazi ritkaság vagy, és ezt a lehető legőszintébben mondom! (bizalmasan megszórítja a kezét)

TAMÁS Nagyon örülök, hogy ezt mondod, és hogy mindig őszinte vagy! Tudod – szerintem főként manapság -, ez a legfontosabb emberi remény!

FITNESZ EDZŐ Ez annyira jó! Egyre jobban, és jobban élvezem kedves társaságodat!

TAMÁS Ennek csak én örülhetek végtelenül igazán!

FITNESZ EDZŐ Figyelj csak… (látszik rajta, hogy nagyon félénken, tétován közelíti meg a kérdést, mert nem biztos magában) Mit a véleményed arról a tanmeséről, hogy egy sündisznócska is szerethet egy sirályt?

TAMÁS Ó! Hát nézzük csak! Ha a képzeleti útvonalon közelítjük meg szinte már semmi akadálya! Viszont, ha a gyakorlatban próbálnánk ki? Hát az egy… érdekes vállalkozás lehetne… (töpreng, de érdeklődve)

FITNESZ EDZŐ …Csak mert én arra gondoltam, hogyha valakivel komolyabban is fenn szeretnék tartani egy kapcsolatot, akkor mindenképpen ismernem kellene az adott típusú illető erősségeit, és hátrányait! Te hogy vagy ezzel?!

TAMÁS Igen! Nagy általánosságban ennél a kérdésnél szoktak lebukni, és utána már nagyon nehéz visszatornázni magukat az adott szöveg elejére! Tudod… szerintem a legfontosabb talán az lehetne, hogy akárhogyan nézzen is ki egy ember, de próbálja meg szembemenve a társadalom kritikákkal is – jól érezni magát a bőrében!

FITNESZ EDZŐ (végignézi magát; látszik, mintha folyamatosan méregetné magát, mert állandóan meg akar felelni az elvárásoknak; a maga mellé fektetett kézi súlyozókat is szemügyre veszi egy éles, kifejező pillantással) Tudod kedves barátom talán minden ember azt gondolja, vagy képzeli, hogy egy nemes és önmagát megváltó cél érdekében indulhat el hosszú, és viszontagságos útjára és amikor beteljesítette az adott megvalósításra szánt elképzeléseit, álmait, és terveit nem is tudom… mintha saját maga pozitivista energiáit is mind elégetné! Értesz engem?!

TAMÁS Te most így érzed magad ebben a percben?

FITNESZ EDZŐ Igen, sajnos vannak nagyon jó, és hangulatos napjaim, amikor semmi sem tud eléggé kizökkenteni, még a legzordonabb, leghitványabb alpári kritika sem, viszont vannak napok, amikor bizony erősen össze kell kapnom magamat, hogy a gondok, és problémák tömege nehogy véletlenül a fejemre nőjön! De most nagyon jól érzem magam, mert mintha lelkünk folyamatosan megnyílna egymásnak, miközben mindketten érezzük, és tudjuk, hogy nem biztos, hogy a közeljövőben esetleg még találkozhatunk…

TAMÁS Ha szeretnél még találkozni, én semminek sem leszek az elrontója! Mindig is attól rettegtem – szinte mániákus igyekezettel -, hogy nem lehetek majd képes igazán boldoggá tenni egy hölgyet! Aztán valahogy ez a későbbi félelmem is egy csapásra önigazulást nyert!

FITNESZ EDZŐ Igen! Pontosan tudom, hogy mire gondolsz! Tudod voltak olyan kigyúrt izmos pasik, akiktől majd megvadultam, és szinte azonnal felforrt a vérem, és mikor az ember beszélgetett velük alig öt percet csupán – azonnal rájött, mint mind vagy seggfej, vagy trófeavadász, aki csak a testemet akarja, miközben esze ágában sincs, hogy a jól sikerült egyéjszakás kaland után bármikor is találkozni fogunk!

TAMÁS Ezt őszintén sajnálom!

FITNESZ EDZŐ (megpróbál felülemelkedni az átmeneti jellegű, kisebb szomorúságán, és mosolyogni próbál egész lényét beleadva) Ha megtisztelsz a bizalmaddal még nagyon sok mindent szeretnék neked elmesélni magamról! (jelentőségteljesen szemébe néz, és egy papírdarabkára szintén felírja számát, és elérhetőségeit)

 

(megszólal a gongütés; Tamás feláll, a Fitnesz edző is feláll; Tamás kézcsókkal búcsúzik, a Fitnesz edző elpirul, majd kissé bájos ügyetlenséggel pukedlizik egyet aztán arcon puszilja Tamást; kezébe veszi a kézi súlyzóit, majd egy virágos mosoly kíséretében távozik a színről. Tamás visszaül a helyére, és várakozik egy ideig)

 

(Kis csönd)

 

(Nem sokkal később egy manöken típusú, modell hölgy lép be gazellaléptekkel átüget a színpadon; látszik, hogy roppant igényes és mindig halhatatlan eleganciával igyekszik követni a divat modern és akárcsak legcsekélyebb változásait; karcsú, és feltűnően hosszú lábát frissen epiláltatta, és, hogy szépsége még jobban érvényesülhessen tényleg csupán a legszükségesebb sminket tette magára, mert a természetes szépség híve, ami nagyon szokatlan a mai világban; megáll kedvesen virágmintás nyáriasított ruhácskájában Tamás asztala előtt, és kedvesen bambul, amíg Tamás észre nem veszi; pillanatokig elfogultan csak bámulni tudja meglepetésében szóhoz sem jut, majd azonnal feláll és udvariasan kihúzza előtte a széket)

 

TAMÁS Oh! Bocsásáson meg kérem… parancsoljon helyet foglalni!

MODELL Oh! Igazán nagyon kedves! Köszönöm szépen! (mintha minden mozdulatából valósággal lángolna az elevenség, és a művészi igényesség, a titkos minőségi mérce; minden mozdulata egyszerre roppant kecses és sok esetben túlzásra hajlamosan kifinomult, mégis lénye, személyisége szerves, elengedhetetlen része) Bocsásson meg, de tegeződünk, vagy magázódunk-e?

TAMÁS Ahogy önnek drága Hölgyem jobban megfelel!

MODELL Akkor, ha megengeded inkább tegeződjünk, mert tudod az én szakmámban aki már magázásra adja a fejét az szigorúan csak üzletről hajlandó velem egyeztetni, vagy beszélni, és szerintem ehhez a kellemes hangulatos helyhez most egyáltalán nem illik az ilyesmi! (minden mondata hallatlanul kedves, figyelmes és bájos; egész lényéből sugárzik valami megfoghatatlan titokzatosság, mely egész lényét mágikus láthatatlan burokkal keríti be; mintha ez az igazán igéző hölgy tökéletesen tisztában lenne saját magával, és mégis nem akarja szándékosan megjátszani magát, de minduntalan, ha az emberek feltűnően megbámulják önkéntelenül is kicsit művészi lesz, de abszolút hiteles)

TAMÁS Mennyire igazad van! Eddig ebből a szemszögből nem is figyeltem meg! Köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmemet!

MODELL Igazán nincs mit! (annyira kedvesen, és őszintén mosolyog, amire csak igazán kivételes egyesek képesek, akik egyszerre megtudják vigasztalni a másikat, miközben nyugtatják is, és azt sugallják a partnerük felé: ,,nem lesz semmi baj!”)

TAMÁS Biztosan már számtalan formában hallhattad, de valósággal ragyogsz a kiegyensúlyozott boldogságtól! Megkérdezhetem, hogy hogyan csinálod?

MODELL Hahha! Egyszerűen csak önmagamat próbálom adni! Ennyi mindennek a titka!

TAMÁS Hát kérlek szépen! Az nem létezik, hogy csupán ennyi lenne! Mert vegyük példának okáért egy embert, akinek szorongó gátlásai vannak, és borúsabb, kedvetlenebb napokon szinte már van úgy hogy az egész világ az ellensége!

MODELL (elgondolkozik, miközben igyekszik minden szóra apránként figyelni; egész arcán látszik, hogy mélyen megérinti amit hall) Akkor talán… megpróbálnák az illetővel egy kicsit elbeszélgetni, hogy bármi rossz is fog még történni a világban a barátjára, vagy a kedvesére mindig és mindenben számíthat! Vagy nem így lenne természetes?!

TAMÁS Tudod sokat gondolkoztam én ezen a problémán is, és a változás mindenkiben ott van és ez nagyon jó! Sőt! Egyenesen szükségszerű! De! Nem minden ember van annak a birtokában, hogy hogyan találhatná meg a saját maga számára azt az egyetlen egy bevált, tehát alkalmazható módszert ami alapján egyáltalán irányítani lehetne a változást, ami –  főként sokat sanyargatott, és összetört lelkében egyik percről a másikra végbement! Te mit gondolsz erről?

MODELL Hát kérlek nem mondom… nehéz kérdés, de mint minden kérdésre erre is többféle válasz adható! (szellemes megállapítsa mögött valós élettapasztalat rejtezik) Én azt hiszem, hogy a változás törvényszerű és jó dolog, de talán csak akkor hasznos, és akkor működik, ha a többi ember is megpróbálja elfogadni azt, hogy semmi sem lehet már ugyanúgy, mint régen, viszont az újjal is meglehet valamit valósítani! Vegyünk például engem! Nem is hinnéd, hogy fogszabályozós, cofos, pattanásos kislány voltam ,aki erősen kancsalított, ha csak valaki is ránézett! És most nézz meg! (gyorsan feláll, és körbefordul, majd azonnal visszahuppan a helyére)  Ugye mennyire hihetetlen?!

TAMÁS (erősen szemléli, figyeli) Bocsáss meg, de még nem ismerhettelek gyerekkorodban, de ez a mostani gyönyörűséges látvány szerintem… önmagáért beszél! Igazi főnyeremény vagy!

MODELL Te pedig egy imádnivaló cukorfalat hapsi, hogy ilyen romantikus dolgokat mondogatsz egy kicsit önbizalomhiányos lánynak!

TAMÁS Hát igazán nincs mit! De megbocsáss, de… biztosan már vagy ezerszer végighallgattad mások számából a bevett, nyomulós mondókát, hogy: Elképesztően dögös és bombázó az alkatod!

MODELL Jaj, hogy te mennyire édes vagy! Igazán nagyon köszönöm! (kedveskedőn megcirógatja a másik pufók arcát, és nagyon hálás tekintettel néz rá, mint aki valósággal beleszerelmesedett a pillanatba) Tudod a modell szakámban az a gyilkos tempó, hogy az embernek mindig jól kell kinéznie, és ezért illik száz százalékig álladóan a toppon lennie, és egyetemes készenlétben! Mintha az életünk egy örökös, körforgásszerű riadókészültségben telne! Nem is értem, hogy miért nem mentem inkább tűzoltónak, vagy rendvédelmisnek? Szerinted is jobban megérte volna?!

TAMÁS Hát… nem feltétlenül, mert nem biztos, hogy elbírtad volna a súlyos vizes tömlőt, amit, ha tűzeset áll fenn, akkor meg is illik tartani, miközben a nagynyomású vízsugár, akár egy nagyobbacska gejzír végigszáguld az egész csőhálózaton!

MODELL Hogy te mennyire tapintatos vagy! Nem is néztem volna kis belőled! (kicsit úgy viselkedik, mint akit megbántottak, de nem túlságosan) És mesélj csak? Te mi szerettél volna lenni, ha nagy leszel?

TAMÁS A gyermeki énemet szeretnéd hallani, vagy a felnőttre vagy kíváncsi?

MODELL Kedves barátom! Biztos mondták már neked többen is: egyre érdekesebb vagy! Halljuk hát a gyerek énedet! Megöl a kíváncsiság!

TAMÁS Gyerekkoromban mindig vagy színész, ügyvéd, vagy szakács, vagy szuperhős szerettem volna lenni! (mint aki pirul, és nagyon lesüti a szemét, alázatos és megszeppent egyszerre)

MODELL Kérlek nézz a szemembe! Semmi sincs, amiért szégyenkezned kellene! Én pedig Barbie hercegnő szerettem volna lenni! Tudod apám igazi ezermester volt, és egy olyan igazi, nagyméretű babaházat készített nekem az asztalosműhelyében, hogy el se hinnéd a többi anyukák a lánykáikkal mind csak a mi házunkat akarták látni! És persze veszettül féltékenyek voltak, és annak ellenére, hogy szemüveges, fogszabályozós, pattanásos, dundi kislány voltam! Íme! Miből lesz a cserebogár? (érezzük, hogy mondatai nagy igazságokat, létbölcsességeket takarnak, de a kimondott igazság még fontosabb)

TAMÁS Igazán sajnálom azt, hogy gyerekkorunkban még nem ismerhettük egymást, mert én voltam a világ talán legvisszahúzódóbb embere! Hát te?

MODELL Kérlek, az mind semmi! Ha el kellett menni a boltba egy kis tejért, vagy sütiért, akkor rendszerint úgy bezárkóztam a szobámba, hogy még fényes nappal is szándékosan sötétített rendőnyök között kuporogtam, hogy lehetőleg senki észre ne vegyen!

TAMÁS Jaj, annyira sajnálom!

MODELL Azért nincs akkora gond! Megedzett valahogy az élet, és sok mindent el kellett fogadnom, és át kellett értékelnem! De most te jössz, ha még maradna egy kis időnk! (vészesen az órájára pillanat, mint akinek ténylegesen kevés az ideje)

TAMÁS Azt hiszem, hogy én vagyok a világ legönbizalomhiányosabb, legtutyimutyiskodóbb pasasa! Bár lehet, hogy ezt már mondtam!

MODELL Nekem már most bejössz, és mintha évek óta ismernélek! Valósággal leveszel a lábamról a figyelmes, udvarias közvetlenségeddel! Tudod, amit a legtöbbet utálok az az, hogy a legtöbb ember az elképesztően dögös alkatomért keresi a társaságomat, és nehéz ennyi felszínes elvárásnak megfelelni! Sokan csak egy újabb könnyen megszerezhető trófeát keresnek, hajszolnak bennem, ha rám néznek, és nekem, mint nőnek nagyon fontosak lennének a halhatatlanul romantikus pillanatok megélhető percei… (ábrándozik, szabályosan a fellegekben jár)

TAMÁS Nahát! Te vagy ma a második, aki szerencsésen így gondolja!

MODELL …De azért remélem, hogy nem leszek utolsó, és talán még akad számomra hely? (mint aki incselkedik, kicsit flörtöl, és ugyanakkor bájosan féltékeny)

TAMÁS Nem szükséges ennyire elrugaszkodni a bevett szokásoktól! Különben is! Nézz meg engem! Itt ül előtted a szokások mindent egyforma sablonok, és szabályok szerint alakító zsonglőr-rabja! (kicsit bohókásan, viccesen adja elő, produkálja magát)

MODELL (nagyon tetszik neki, mert ujjong, és tapsol is) Jaj, olyan jó veled, hogy még ha lenne rád legalább egy egész órám annyira szívesen elmondanék neked mindent, mert érezném, hogy veled arámit megoszthatok! (sejtelmesen búgó a hangja, és roppant bizalmas)

TAMÁS Ezt nagyon jó tőled hallani!

(mindketten úgy érzik, hogy ez a beszélgetés még órákig eltarthatna, de mindent megszakít az ismételt gongütés; új párok jönnek, cserélődnek, majd Tamás és a Modell búcsúzkodnak; Tamás kézcsókkal, a modell arcra puszival, és egy zsebkendőt nyújt át Tamásnak, amin rajta vannak elérhetőségei. Egy erősen kisminkelt valóságos pláza cicababa lépked az extra magas sarkú cipellőcskéjében, amiben jóformán alig tud mozogni, csak enyhén botladozik; jobb karján aprócska mini retikült cipel, ami helyenként, bizonyos időközökben vakkantó hangokat ad; plüssállatkával lehet helyettesíteni; odamegy Tamás asztalához, ő természetesen feláll, majd meghajlik, de a pálzacica nem veszi a lapot, ehelyett a kis mini retiküljét kezdi babusgatni, Tamás enyhe kínosságot érez)

 

PLÁZACICA Jaj, te drága prüntyőkém! Anyucikának add ide azt az édes-bájos kis pofikádat! (miniretiküljét szabályosan babusgatja, csókolgatja kényezteti, miközben a vakkantó, kutyahangokat hallhatjuk) El se tudod képzelni, hogy Anyucikád téged mennyire nagyon szeret!

TAMÁS (tétován álldogál, mint akit szabályosan bepaliztak, vagy pofára átejtettek; kellemetlenül érzi magát, de megpróbálja előnyösebb fizimiskáját felvenni) Üdvözlöm drága hölgyem! Miben állhatok rendelkezésére?

PLÁZACICA Jó hogy jösz! Köszike! (bájolog, és cseppet sem áll jól neki) A kiskutyikámnak hozhatnál egy pohár hideg, friss vizet, légy szi!

TAMÁS Attól tartok drága Hölgyem összetetszik engem téveszteni valakivel! De várjon egy percet! (megfog egy szalvétát az asztaláról, majd belemártogatja egy ásványvizes flakonba, ami minden asztalon van, ha a párok megszomjaznának, majd kedvesen átnyújtja a hölgynek)

Tessék parancsolni! Remélem hamarosan jobban lesz a …kis kedvence!

PLÁZACICA Tudod a jó fej hapsim vette nekem ajándéka, hogy amíg fontos üzleti ügyeket köt a távoli világokban, legyen kivel szórakoznom, mert mostanában olyan magányosan érzem magam; délelőtt tizenegykor ha felkelek, és indulok bevásárolni az egész már olyan uncsi! Tudhatod! (itt nyugodtan megereszt egy álmos tekintetet, a szájával is ásíthat)

TAMÁS …Hát bizonyára ennek az életvitelnek is meglehetnek a maguk hátulütői, és bökkenői is, nemde?!

PLÁZACICA Mennyire igazad van! Máris csocsizlak! (műkörmös kezecskéivel megvakarja Tamás haját, mintha egy kis állatka volna)

TAMÁS Nos, nagyon figyelmes a kedvessége! (mint aki már mást ritkán mondhatott volna ennyire nyíltan, közvetlenül)

PLÁZACICA Jaj cuncibabi! Hogy te milyen kis ari vagy! Hoztál nekem vizet! (ujjong, és azonnal a kis miniretikülbe önti a vizet, mire a vakkantgató hangok megszűnnek) Szomjas volt az én kis hajasbabám!

TAMÁS Nos! Akkor talán… kezdjünk is hozzá… (nagyon megijed a vakkantgató újbóli felerősödésétől, mégis igyekszik minden erejével megőrizni a látszati nyugodtságát)

PLÁZACICA Csak nem ijedtél be máris kis mókamikim? Ez annyira furi! (röhög, vihog, mint aki képtelen megérteni az adott helyzet komolyságát)

TAMÁS Hát ami azt illeti igen! Halálosan félek az állatoktól!

PLÁZACICA Hogy milyen édi vagy! Ha egy kicsit eltüntetnéd magaról a tokát, meg a fölös párnáidat akár még vonzó pasi is lehetnél!

TAMÁS Igazán köszönöm, hogy felhívta figyelmemet a diétázásra! Tudja drága… az emberek többsége úgy van ezzel, hogy megfogad valamit, aztán egyik percről a másikra gondol egyet, és már máson jár az esze! Bár kétségtelen – minden elhatározás kérdése! Igazam van?! (próbálja ügyes taktikával magára vonni a figyelmet, ez egyre kevésbé sikerül neki, mert a Plázacica látszólag csakis saját magával, és a mormogó retiküljével van elfoglalva)

PLÁZACICA …Igaz kis tündi-bündi kis hajasbabám! megijesztett téged ez a gonosz dundi bácsika? Jaj, életem! Anyuci majd vigyázz rád! (enyhén telt melleihez préseli a retiküljét, mire a mormogó hangok ismét alábbhagynak; Tamás valahogy hálát érez most ezért az erotikus mozdulatért, és mélyen elpirul)

TAMÁS Bizonyára kegyed is egyetért velem, hogy manapság talán éppen azért nehéz az ismerkedés, mert az emberek többségét sokkal inkább izgatja az anyagi hasznosság elve, mint bármi mást! Nem igaz?! (komolykodó tekintetével megpróbálja lenyűgözni, és rabul ejteni az ostobácska Plázacicát, eredménytelenül)

PLÁZACICA Bocsika dundipofi, de a kigyúrt szexista pasim éppen keres a telómon! (semmi mással nem törődve azonnal felveszi a csörgő mobilját, és fesztelen, csicsergő hangnemben traccspartit rendez) …Ne mondd… hát ez szupi! Nagy dzsakuzzi, meg medi, amiben még lubickolni is lehet… azonnal ott a helyem… (Tamás nem akar hallgatózni, de elkap egy-két szót, és eltöpreng a helyzeten, hogy a Plázacicának tényleg nincs ki a kereke, a Plázacica letesz a telefonját, majd odafordul Tamáshoz, aki erőltetett, feszülő türelemmel várakozik rá)

PLÁZACICA … Dundibundim! Miről is csevegtünk?

TAMÁS Nem történt semmi! Bizonyára kölcsönös félreértésről lehetett szó…

PLÁZACICA Akkor én tépek erről a lepukkant helyről… aztán majd talizunk! Csocsizlak! (megpuszilja erősen kirúzsozott, ajakos halszerű szájacskájával a másik arcát; rúzsfoltot hagyva, majd gyorsan távozik, Tamás szívéről pedig megszűnik a kellemetlen stresszhatás)

 

Kis csönd.

 

(Az újabb gongütés minden tovább tervet ismét megszakít; egy fiatal, csinos arcú apáca közeledik kis asztalához; kezét összekulcsolva, zsolozsmaszerűen; látszik rajta, hogy erősen koncentrál, és kisebb megbotránkozást él át, amikor az evilági dolgokba ,,belekóstol” gondolatai között kutat, vajon egy nyilvános helyen mik lehetnek a természetes, és lehetőleg közvetlen viselkedés szabályai? Tamás feláll, meghajlik, majd hellyel kínálja, amit az apáca – vonakodva bár -, de elfogad)

 

APÁCA Dicsértessék!

TAMÁS Mindörökké…

APÁCA Bizonyára nagyon furcsálja az adott helyzetet, hogy még egy apácának is lehet a kolostor falain kívül nyugodalmas magánélete?

TAMÁS Mindenestre azonnal felkeltette az érdeklődésemet.

APÁCA Igen… bizonyára… tudja tisztelt Uram én mindenkire így hatok, mert amint látja a földi dolgok hívságai csupán csak most kezdtek megkísérteni, és ezért mindenre meglehetős bizonytalansággal reagálok! (bizonytalan, reszkető, szűzi hangon)

TAMÁS Megnyugtathatom Drága, hogy mindenben számíthat a diszkréciómra, amennyiben nem veszi zokon?

APÁCA Sőt! Azt szeretném kérni, hogy minél jobban tárja ki számomra sebezhető szívét, hogy én majd vigaszt teremthessek háborgó lelkiismeretében!

TAMÁS Hogy Drágának mennyire jó emberismerő! Bocsásson meg az őszinteségemért, de ezt nem néztem volna ki egy lelki szolgálatot teljesítő személyből, aki… szóval… történetesen Hölgy!

APÁCA (égre emeli gyönyörű, mélyen kifejező szemeit) Oh, Uram! Bocsáss meg, hogy az Igazmondás útjára tévedek! Hisz magad mondtad: ,,Nem tudják mit is cselekszenek!” – Szóval kedves Uram! Ön szerint én már nem is lehetek eléggé vonzó!

TAMÁS Jaj, Drága! Ön is nagyon jól sejtheti, hogy nem úgy gondoltam!

APÁCA Azt hiszem, hogy mégiscsak homlok egyenesen ezt tükrözte adott véleménye! Vagy nem?! (kedves mosolygósan, mégis számon kérőn néz farkasszemet vele, mire Tamás enyhén megszeppen, és enyhén dadog)

TAMÁS De-de-de! I-igen!

APÁCA Kérem drága Uram! Nyugodjék meg! Nincsen semmi baj! (kedvesen megsimogatja előbb kezét, majd arcát, és valósággal sugárzik belőle az anyai babusgatni, ölelgeti vágyó jóindulat, és megértettség) Ne féljen! Velem biztonságban van! Mondja csak el bátran, mi nyomja e pillanatban zaklatott, sokat-szenvedett lelkiismeretét? Hátha segédkezhetek majdan a feloldozásban!

TAMÁS Jaj, Drága! Bizony nagy az én bűnöm! Immáron harminc éves is elmúltam, és sokszor azt érzem, teljesen elhibáztam az életemet, mert az adott pillanatok varázslatait nem ragadtam magamhoz, különben már boldog, szerető családom lehetne!

APÁCA Mindannyian azt érezzük, hogy valamit minden pillanatban elszalasztottunk, de ez még nem hiba, és nem bűn! Már az is dicséretre méltó jutalmat érdemelne, hogy rájöhetünk arra, hogy a hibáinkból maradhatunk meg halandó EMBEREKNEK! No, csak bátran! (bájos szempilla rebegtetésekkel ösztökéli)  

TAMÁS Gyermekkoromban a falánkság bűnébe estem… (lehalkítja a nagy zajban a hangját, így az Apáca kénytelen számról olvasni, de még így is nagyon jól megértik egymást) Tudja Drága egyszerre túl sok csoki fagyit ettem, és utána nagyon rosszul éreztem magam… folyamatosan görcsöltem…

APÁCA … De ugye nem ez volt az egyetlen vétked igaz fiam!

TAMÁS Hát… ami azt illeti… gyerekkoromban nagyon sokat menekültem, mert az iskolában mindig megvertek a bandavezérek…

APÁCA S te most azért emészted magadat, mert nem ütöttél vissza! Igazam van?!

TAMÁS Igen, Tisztelendő Anyám!

APÁCA Kérlek, fiam! Maradjunk meg az egyszerű keresztnevek közvetlenebb vonulatánál! szólíthatsz Ágotának!

TAMÁS Ahogy önnek kényelmesebb!

APÁCA De valami fejedelmi bűnt, csak el kellett, hogy kövessél, különben hogyan alakult volna ki mélyen együtt érző, komplex személyiséged?!

TAMÁS Most jut eszembe (mint aki vájkál emlékei között) Nagyon féltem a kihívásoktól, megmérettetésektől is, és ezért nem mertem semmiféle kockázatot sem vállalni!

APÁCA Igen, kedves… bocsásson meg, de mi a kedves keresztneve?

TAMÁS (feláll, és meghajlik) Tamás vagyok kérem tisztelettel!

APÁCA Áhá! Tehát az ősi hagyományok értelmében tamáskodó, azaz kissé tétova és hitetlen! Igaz?!

TAMÁS Nos, kérem ami a tétovát, és csetlőt-botlót illeti talán igen… míg a többséggel szeretnék majd vitatkozni!

APÁCA Fölösleges kedves Tamás! Önnek most az a legfontosabb, hogy újra megtalálhassa a saját egyéni megváltó Békéjét, és ezáltal belső harmóniáját, hogy feltudjon emelkedni, át tudjon lendülni a szürke hétköznapok viszontagságos megpróbáltatásain!

TAMÁS Igen, kedves Ágota! Ebben tökéletesen igaza van!

APÁCA Én is vágyok a szerelemre! (hirtelen előtörő őszinteséggel, mint aki valósággal lángol) Annyira kívánom sokszor tudja kedves Tamás egy férfi érintését, kedveskedő figyelmes simogatását; amikor az ember bozontos mellkasára lehajtja fejét, és hallgatja hogyan pumpálja aprócska szimfóniáit a parányi dallamos szív! Maga lehet a felszabadító gyönyörűség! (érzelmes hangja valóságos érzelmektől parázslik) De bocsásson meg, miket is beszélek!

TAMÁS Nem… nem kedves Ágota! Kérem csak nyugodtan… folytassa! (kedvesen figyeli, és maga se veszi még észre, de egyre inkább rokonszenvez minden mondatával)

APÁCA Azt hiszem vétkeztem az evilági dolgok elcsábulásában! Ön nem így látja?! (önmagát önmarcangoló, vádoló hangon)

TAMÁS Jaj, drága Hölgyem! Ne butáskodjon nekem itt! Most azért jött, hogy ismerkedjen, vagy azért, hogy benne maradhasson abban a létben, amit eddig is személyisége szerves része volt?

APÁCA …Sajnos drága Tamás már magam sem… tudhatom! (látszik, hogy bizonytalanul keresgéli a megfelelő szavakat) Talán butaságnak vélheti, de amikor már először megpillantottam erős, karizmatikus zölden lángoló szemeinek sugárzását mintha azonnal megszerettem volna… s ha nem lenne rajtam ez az ostoba, és talán ebben a pillanatban valósággal idétlen reverenda annyira szeretnék Önnel szerelmeskedni! Még soha nem éreztem a Mindenség-csókok önmagukat bolondító érzését! (erőteljesen elpirul, amikor ezeket kimondja)

TAMÁS (mint aki szóhoz sem igen jut; mélyen elpirul, de önbizalomhiányának nagyon is használ ez a fajta különös kitárulkozás; megfogja az apáca kezét, párszor megsimogatja és kézcsókot ad, mire az Apáca megilletődik, mert úrrá lesz rajta a kísértés igézete, de kellemes borzongás fut rajta át)

APÁCA Jaj, drága Tamás! Talán… talán ezt nekünk már nem is szabad! E