A KISIKLOTT SORS

A nyári esőnek, akárcsak a legtöbb ún. természeti jelenségnek, melyeknek az ember kénytelen-kelletlen felvenni a küzdelmet azt szokták mondani, hogy megvan a maguk sajátságos és kiszámított pikantériája.
Miért történik az, hogy a legtöbb szerelmi szakítás nyáron történik? Talán azért mert a hideg évszakot nem különösebben kedveli senki sem?!
Június első hetében járt a naptár, és éppen Billie Myers: Kiss the rain c. száma ment az egyik rádiócsatornán. Jó kis szakítás, nosztolagiázós szám. Egy olyan dal, amin előbb-utóbb nincs is olyan ember, aki még ne gondolkodott volna el.
Ilyen barátságtalan időben a férfi kiszállt autójából, és okostelefonján felcsörgette élete hölgyét, akivel úgy hitte majd új életet kezdhet, és esetleg - persze ha minden összejön -, családot is alapíthat.
- Halló... tessék! - még mindig álomteli, kicsit bugó romantikus női hang a vonal végén.
- Szia... Norina... én vagyok... - alig tudott megszólalni.
- Szia... Andris... – a nő hangjában meglepetés bújkált.
- Hogy vagy...? – ártatlan kérdéssel szeretett volna indítani, mert kíváncsi is volt, hogy sikerülnek a dolgok.
- Na, jó! Ezt most rögtön fejezd be, oké?! - határozott, és komoly volt a hangja. Mint aki nem tűr ellentmondást.
- Bocsáss meg... mindenért... nagy hatással vagy rám, és szerelmes vagyok beléd... - nyögte ki jó sokára.
- Erre nem tudok mit mondani Andriska! – szólt a válasz.
– Én tényleg… nagyon… szeretnem, ha… esetleg… működhetne… ez a kapcsolat… - a férfi legszívesebben a legutolsó szalmaszálba is belekapaszkodott volna, márha lett volna még utolsó lehetőség.
– Andris! Kérlek… megismerkedtem valakivel, és… - A nő nem tudta eldönteni, hogy vajon melyik lehet a rosszabbik felállás: folytatni, vagy épp abbahagyni?! – Tudom, hogy ez most nagyon nehéz neked, de hidd el, hogy sokkal jobb lesz nélkülem!
– Három évig voltunk együtt Norina… Vettem neked jeggyűrűt is… - végre kimondta ami lelkében feszült.
– Tudom, és hidd el nagyon szép emlékeim vannak, és imádom a nagyikádat és anyukádat, és sajnálom, hogy apád hirtelen meghalt, de nem veled képzelem el a jövőmet! Bocsáss meg, de most leteszem inkább! – azzal hirtelen egyszer csak végleg kinyomta az okostelefonját.
Mintha már egyáltalán nem is érdekelte volna, hogy az imént egy elcseszett kísérlet történt rá, hogy megkérjék a kezét.
András nagyon hosszú, örökkévalóságnyi percig állt a zuhogó, nyári esőben, mely nagyon úgy tűnhetett, hogy az istennek se akar elállni. Egyre csak ömlött, mintha az égből valaki megengedett volna egy örökké zubogó tűzcsapot.
András megszégyenülten kollogott haza társasházi lakásukba, melyet – annak idején –, Norinával közösen vettek olyan hetven harminc arányban az exbarátnő javára.
Csöndesen nyitotta ki a bejárati ajtót, pedig tombolni támadt kedve, és úgy érezte a szomorúság, kétségbeesett reményvesztettség kis híján széttépi megmaradt kötélidegeit is.
Mintha képtelen lett volna immár logikusan, következetesen gondolkodni elsősorban saját jövőjét illetően. Halálos fáradtsággal vetkőzött le, hogy tüdőgyulladás elkerülése véget bezuhanjon kedvenc nappaliban álló foteljába, és betegye a Pop, csajok, satöbbi c. DVD-t a lejátszóba.
,,Micsoda párhuzam! – gondolta. Mintha John Cusack éppen ő lenne, aki a szerelmi szakításról oszt meg bölcs, és mélyenszántó gondolatokat. Persze az igazi írómester itt is Nick Hornby volt, aki az eredeti regényt megalkotta.
,,Hát most mi a jó büdös franchoz kezdjek?!” – tette fel magában a megkerülhetetlen kérdést, mely mindvégig fejében motoszkált, és nem engedte, hogy lazítson, vagy kicsapolodjon egy kicsit.
Norinával – anno –, az egyetemen ismerkedtek össze, amikor egy tipikusan kigyúrt tesztoszterontitán gorilla – ő volt Norina pasija –, gyakorlatilag mérgében majdnem felakarta pofozni barátnőjét, amiért Norina kategórikusan visszautasította, hogy lefeküdjön vele.
– Hé bébi! Azt hiszed ennyivel megúszod! Na gyere csak ide! – úgy megragadta és magához húzta agresszíven a karját, hogy Norina kis híján azonnal felsikoltott váratlan fájdalmában.
– Ez nagyon fáj Ákos! Kérlek engedd el… - nyögdécselte, de úgy tűnt a kigyúrt gorilla ezt biztatásnak vette, hiszen nemhogy engedett volna már így is satukemény szorításán, de még rá is tett jócskán pár lapáttal.
– Akkor ez virágnyelven azt jelenti, hogy lefekszel velem, és szexelünk is?! – kérdezte kéjes élvezettel, mint akit a fizikai erőszak indít be csak igazán.
– Megteszek neked bármit! – esküdözött égre-földre -, csak engedj már el végre! – könyörgő hangot vett fel, hátha beválik.
– Ezt már szeretem! – máris engedett a szorításon. – Látod kisanyám! Lehet velem beszélni! Tudok ám én nagyon jófej is lenni!
Ekkor lépett be a képbe András.
Amolyan tipikusan ,,rossz helyen, rossz időben” pillanat volt ez, viszont éppen ezt volt képes a maga előnyére fordítva kihasználni Norina, aki máris mint valami titokzatos megmentőhöz máris András karjaiba szaladt, és testbeszéde arról árulkodott, hogy védje őt meg.
– Jaj de jó hogy itt vagy! Ez az idióta szemétláda molesztál engem! – úgy kapaszkodott András karájba, mintha egy valóságos szuperhős, vagy lovag lett volna, akinek minden esetben az a feladata, hogy megvédje a gyöngéket és az ártatlanokat.
– Mit keresel itt te kis húgyagyú pöcs?! Na húzzál el de gyorsan, míg szépen mondom! – Az izmos mogyorónyi agyú gorilla egyre fenyegetőbben jött közelebb, és már lendíteni készült irdatlan nagy öklét, amikor – szerencsére –, megjelentek Norina ún. csajos barátnői, és kíváncsi érdeklődéssel, akár a szorgos méhecskék kezdtek duruzsolni, és nyüzsőgni, hogy vajon ki lehet Norina új pasija.
– Hát sziasztok! Szia csajszi! Mondd csak?! Ki az új pasijelölted?! – mintha direkt tudták volna, hogy András csupán jó helyen volt, ám azért mégiscsak vegyes helyzetben, hiszen Norina annyira szexis, szuperdögös volt már az egyetemen, hogy András nem lehetett éppen a zsánere.
– Ő itt az én új párom… - mutatta be a csinos hölgyek gyülekezetének a jócskán megszeppent, és szemlátomást azonnal karót nyelt lovagot. – Jaj, bocsika… hogy is hívnak?
– Ö… ízé… András… - nyögte ki szinte alig hallhatóan.
– Tehát Andris! annyira aranyos, és nagyon bátor volt, hogy könnyedén le tudta szerelni azt a vabarom Ákost! El se tudjátok képzelni! – Norinának mindig is érzéke volt hozzá, hogy hatásos lélektani módszerekkel manipuláljon másokat, így nem meglepő, ha csajos barátnői nem győztek ámulni, és bámulni, hogy egy alapvetően dagadék, molett alkatú emberke egyszerűen ki tudta készíteni Ákost, aki lekopott. Ez eléggé hihetetlen történetnek hangzott.
– Én én hősöm! Ezt most mindjárt meg is ünnepeljük! – Norina valósággal húzni kezdte maga után a tétova, és tanácstalan megilletődött férfit, és kilépve az egyetemről máris a Rákóczi út sarkán lévő kávézó-étterembe cipelte – persze csajos barátnői társaságában, akik úgy legyeskedtek körülöttük, akár a filmes statiszták a hollywoodi dívák körül.
Norina mintha csak otthon lenne valósággal azonnal utasítgatni, és parancsolgatni kezdett az étteremben tartózkodó pár embernek, akik tüstént lesték szinte minden kívánságát, elvégre pénzes kuncsaftokat már messziről is ki lehetett szagolni.
– Én kérnék egy cézársalátát desszing nélkül, és egy 7upot. Te mit kérsz drága hősöm? – fordult a megszeppent András felé.
– Az úriember itt kér egy kólát és egy kis sült krumplit valami húsféleséggel!
Az egyik kiszolgáló srác felvette a rendelést és pár percen belül továbbította a másik embernek, aki az étterem hátsó részében – az lehetett a konyha –, máris szorgoskodni kezdett az ételek körül. Miközben rendeléseikre várakozta beültek egy hangulazos hátsó részen lévő boxba dumcsizni, amihez mind Norina és persze csajos barátnői is igen-igen értettek.
Innentől kezdve – ahogy mondani szokás –, egyáltalán nem volt megállás, hiszen másnap aztán gyakorlatilag megszakítás nélkül három és fél éven át míg lediplomáztak András lett Norina legújabb behálózott ,,kabalapasija” és ügyeletes szépfiúja is. Ami annyit jelentett, hogy András bármit is csinált éppen, vagy bárhová is ment nem volt olyan eset, hogy legalább két-három lopakodó, bizalmi ember ne figyelte volna meg magánélete szinte minden egyes mozzanatát, amitől a kezdeti paranoia, és az üldözési betegség is felütötte lelkében valósággal azonnal a fejét.
Később András történész diplomát szerzett, míg Norina üzleti kommunikáció és manager szakon szerzett képesítést és eltökélt szándéka volt, hogy önálló, ütőképes és persze nyereséges vállalkozása legyen, és természetesen ehhez hozzátartozott, hogy egy hónapban legalább két-három alkalommal külföldre szándékozott nyaralni menni, ahol – mint állította –, kimagaslóan vérprofibb kiszolgálást kap szinte minden szinten, mint idehaza valamelyik lepusztult négycsillagos wellnessnek mondott szállódában.
Később amikor már együtt éltek, véletlenségből párszor kicsöngött Norina okostelefonja, amíg ő a fürdőszobában volt, és megkérte Andrást, hogy vegye fel, mert lehetséges, hogy éppen munkaügyben keresik, és semmi esetre sem akarta elszalasztani az alkalmat.
Amikor András felvette a kagylót egy férfi szólt bele, majd téves hívásra hívatkozva azonnal le is tette a telefont. Mint később kiderült ez a férfi volt mindvégig Norina másik pasija, akit sikeresen behálózott.
Most rajta volt a sor, hogy kérdőre vonja párját. Igen ám! De mégis, miként és hogyan kezdjen hozzá, hogy ne okozzon lelki sérülést szíve hölgyének?! Ez kemény diónak bizonyult, és ezt ő is tudta.
– Édesem! Szeretnék veled komolyan beszélni! Ha volna esetleg pár perced! – elszánt volt, és határozott. Volt kitől tanulnia.
– Nocsak! Még sosem voltál ennyire komoly drágám! – lepődött meg a barátnő. – Csak nem anyukáddal, vagy a nagyikával történt valami?! – kérdezte aggódva.
– Nem szerencsére mindenki jól van! Emlékszel, hogy arra kértél, hogy vegyem fel a telefonod, mert hátha állásügyben keresnek, és egy ismeretlen férfihang jelentkezett… - András volt a legkíváncsibb arra, hogy vajon mit fog lépni manipulálásban jelesre vizsgázó barátnője.
– Kérdezett, vagy mondott valamit az illető?! Netán bemutatkozott? – kérdezett vissza nyugodt hangon, mint akit csöppet sem izgat titkos viszonya.
– Semmi ilyesmi nem történt, de azért ez kissé furcsa…
– Ne foglalkozz vele drágám! Most mennem kell dolgozni! Kaja van a frigóban, ha megéheznél, de azért nekem is hagyj egy pár falatot! – cuppanós puszi következett, majd csábos fenékriszálás, és már ott se volt. András mintha sejtette volna, hogy most valószínűleg alkalmi szeretőjéhez ment.
András ettől fogva mintha már senkiben sem tudott volna teljes mértékig, és száz százalékig megbízni, vagy más ismerőseit egyáltalán a bizalmába avatni. Úgy járt-kelt a világban mintha mindenki gyanús volna, és a legcsekélyebb árulkodó mozdulatot számon kellene tartania, hogy később az illetőt felelősségre vonhassa.
Maga se vette észre, de kis idő multán már sajátos játékszabályokat igyekezett kifejleszteni, és tesztelte az embereket. Aki nem tartotta be saját szabályait, vagy megbukott azokkal soha többet nem állt szóba – sőt egyenesen szándékosan elkerülte őket.
Aztán megbízta egyik ismerősét, hogy figyelje tisztes távolságból barátnőjét és minden gyanús dolgot említsen meg neki. Az illető követni kezdte Norinát, és azonnal leadta Andrásnak a drótot a mobilján, miszerint: A csinos, gyönyörű barátnője elment a munkahelyéig, de nem egyenesen a munkahelyére ment, hanem az egyik utcába és ott is maradt legalább négy-öt órán keresztül. Az utcából kijövet pedig egy jólszituált, sportos öltönyös üzletemberforma férfival látták.
,,Végre lehult a lepel!” – vonta le a maga sarkallatos következményeit András, amikor estefelé Norina megjátszva a halálos fáradtságot hazajött a munkából.
– Hogy telt a napod?! – megint egy ártatlan kérdéssel kezdte.
– Jaj ne is mondd! Közöltem a főnökömmel, hogy szükségem van legalább két hét tartós szabadságra, hogy végre kipihenhessem magam az álompasimmal, és hogy megújult energiával vethessem bele magam a munka világába! – hatásos hazugságnak bizonyult. Mintha csak a nagykönyvből olvasná szemrebbenés nélkül.
– Ez nagyon jól hangzik szívem! Melegítettem neked vacsorát, ha kérsz?
– Tündéri drága vagy! Éhen halok! – Norina máris aztalhoz ült, és olyan jóízűen falatozott, mintha semmi se történt volna, amiről számot kellene adnia.
Nem kellett hozzá sok idő, és Norina tényleg szabadságot vett ki, ám Andrásnak azt mondta mindvégig külföldön fog majd dolgozni, ezért ő most nem jöhet vele. Mint később kiderült aktuális pasiját vitte magával, és holtbitos, hogy nem csupán csak dolgozgattak egész álló nap. Amikor ez kiderült Andrást egyrészt örült, hogy mégiscsak létezik igazság, másrészt nagy lyukas sebet kapott a szíve, hogy élete szerelme így átverte, és elárulta őt.
A nyári esős szakításnak másnapra aztán nyoma sem volt. Mintha elfújták volna az összes barátságtalan kellemetlenségével együtt. András arra gondolt visszaviszi a jegygyűrűt az ékszerboltba, ahonnét jócskán borsos áron megvette.
Az eladók csak hümmögtek, és sokáig meglepődve bámulni tudtak rá, mert azt hitték csak a méret nem stimmel, ám amikor András határozottan közölte, hogy mennyasszonya szakított vele mindannyian meglepődtek, és – maguk se tudják, hogy miért –, látványosan vigasztalni, pátyolgatni kezdték bőkezű kuncsaftjukat.
– Jaj kedves Uram! Micsoda szerencsétlen balszerencse! Őszintén sajnáljuk a dolgot! De reméljük az ékszerre nem volt panasza?! – érdeklődtek reklámfogás gyanánt. Mintha bármikor is Norina kezébe adta volna a kis fekete dobozkát.
Beadta az ékszert, amiről tapott egy visszaigazoló nyugtát, és ezzel lépett ki a boltból.