HA GONDOLAT, KREATIVITÁS ELHALLGAT

Miért nem lehet egyszerűen csak lezárni,
befejezettnek tekinteni azt,
amiben éppen nyakig benne vagyunk?!
Miért nem lépünk ki szánalmas
s hivatalosan is totál kétségbeesett,
semmirekellő életünkből,
akár az ítélkező, pálcát-törő
történelemből s megyünk
egy egyetemesebb cél irányába?!

Fázósan takarók mélységeibe
szilárdan még beburkolózni,
miközben tapinthatóan még érzni lehet,
hogy a Kedves angyali teste felmelegít
egy-egy kritikusabb, elveszettebb pillanatban.
Mostanság mindenki a kíváncsi csodálkozók
szándékosan naiv-közönyös
rezervátumaiban csücsül,
vagy propagandisztikusan arról
papol-szónokol, hogyan kellene másként élni,
s boldogulni, mint eddig!

Sose mindegy,
hogy kifelé vagy befelé nyílik-e
egyazon bezárt ajtó,
s hogy vajon az ablakokon
még belóghat-e egy-egy arra érdemesebb?!
– Mintha már mindent szándékosan
elölről kellene kezdeni;
Világokat – igaz -, még szülhet
a megújuló remény, ám agymosott,
idióta embereket annál kevésbé ábrándít
e hiéna-Kor, melyben létezik a nyers,
sóvárgó brutalizmus,
az erkölcsi humánumok teljes eltiprása.

Mindennapos dolognak számít,
ha egy-egy ember szándékosan
átlép az árnyékokon,
de aki már önmagával sem felel,
hogy jobb élet reményében válthatott
– bitang megalkuvóvá azt
a lappangó lelkiismeret emészti fel.
Ha egyszer már baj lehet a nyilvánvaló,
miért kell tetézni, bagatellizálni
bizonyos kényes tabu-helyzeteket?!

Ki megretten felelőssége súlyaitól,
gyerekes-naiv lélekként
még azt hiheti bármit megtehet;
állandósulni látszik mosolygó
fejekben homály s köd vegyesen s jaj,
ha aztán majd szabad-gondolkodó
akaraton vígan győzedelmeskedik
az egysíkú, tompított perspektíva.
Újra eljöhet a tömegesedések hitvány korszaka!