SZÉGYELNIVALÓ BÖLCSELKEDÉS

A butító dögszag most még egyre
csak növeszti önző önmagát bennünk;
egyre mohóbban, gátlástalanul követelőzve;
reményeink is - már ha voltak egyáltalán -,
csupán csak zsugorodni képesek,
hiszen zsugori szívünk már
nem akar megbízni szinte senkiben.
Mindenütt undok, kétértelmű alkuk
egész hányaveti sorozatába botlik
bele öntudatlan tétova tettek,
elvetélt cselekedetek sora.

Az agymosott ostobák is
egyre inkább hitegetik magukat,
hogy maradt emberi arcuk egyáltalán,
s miközben toporgunk, téblábolunk
a szándékosan bizonytalan Jövő
emberhez is méltatlan útvesztő pöcegödreiben,
életünk ideje korán összedőlhet
akár valami kisemmizett kártyavár,
amiből kispórolták az anyagi többletet.

Az új kapzsiság is egymás után
sorrendben falja fel egy-egy óvatlan pillanatban
gyanútlanná lett áldozatait; bólintgatnak alázkodva,
álszent némán, hátha még meghallatja őket valaki,
mert egyszerre csillagtalan, számkivetett,
mostoha Sors ez a mostani,
ami az itt ragadottaknak kijuthatott.
A pernahajderek, kisstílű gennyes árulók
már olyan egyformaságba dermedtek,
hogy az egyszerű átlag is egyre
kevésbé képes immár őket
méltómód megkülönböztetni.

Az elkurvultnak ítélt mihaszna,
felszínes Életet még jó volna egyszer,
egyszer úgy istenigazán megcáfolni,
miszerint: lehetne másként és máshogyan,
ha egy adott társadalmi berendezkedés
nem lenne szándékosan kiszolgáltatva
egy adott Rendszernek melyben
szinte mindenki csakis saját zsebre dolgozik.

Mintha sejtenék azok,
kik megérzik a dolgokat,
s nem csupán csak átélik
a gaz bitang jelenvalót;
árnyjátékot játszik a sebezhető ember is,
aki két lelki börtönfallal magát
szándékosan körbeveszi, mert tudja,
hátha máskor becsapják,
vagy épp elárulják sok mindenért.