MÁSVILÁGI GONDOLATOK 

Ha már föld alatt, vagy olcsósága
folytán pöttöm urnában lakoznék,
de csak egyszerűen,
mint egy könnyedén feledhető porszem,
vagy jelentéktelen,
könnyen feláldozható sakkfigura,
és nem tudnám milye okból felejtettek
szándékosan el azok,
kiket egykoron barátokként

emlegetett amnéziára hajlamos emlékzetem,
s olyan könnyű, légáteresztő lennék,
akár a mi misztikus pára,
vagy suttogni vágyó,
őszies köd és lehet,
hogy magamban még százszor
legalább elmotyognám:
Kik voltak árulók? Kik szentek? Kik gazok?

Ki volt az, ki még
nem kevert le sohanapján
egy meggondolatlan, égetőpofont?!
Amúgy is tizennyolcéves koromig masszívan
– ha kellett, ha nem -, bepisiltem.
S még lő is fordult,
hogy szánalmasan pelenkáztak.

– Ha már halott volnék,
de csak úgy, mint ismeretlen aggastyán
- hontalan, kivert állat kinek
már a kerek erdő sem adhat
óvó-védő menedéket
szólítanám a hitves-Kedvest
ki kopasz fejemet simogatná
s csókjai mézével becézgetne
a hirtelen visszatetsző magányból.

Akár egy magára maradt, fénye-vesztett,
öregedő csillag eltűnnék
emberek kívánságára-ítéltetett,
bárgyú tekintete elől
– eltűnnék zuhanva önmagamba.
Vajon úgy láthatnék-e a fenyegető Alvilág
ismeretlen birodalmában,
amint feleségem egymaga
neveli kislányunkat,
míg pici fiúnk keseregve
sírdogállva szólítaná apját?

Nagy s letisztult gondolatokkal
terhesült az igazságtalan Élet:
megelőlegezett jövőbe-látó Theirésziász,
ha volnék s akkor megláthatnám;
az Igazakat, Jókat, Hűségeseket.
– Lehettem volna teljesebb értékű Ember,
vagy csupán szőrös, nyers Enkidu-ivadék?!