CÉLZOTT JÓS-ÜZLET

Odakint a hajnali pirkadó ködben,
beteg hernyóként sárgaszín
villamosok vánszorognak;
újból megindul immár
a hajnali józan robot,
amíg a vaksötét kirakatüvegek
bezárt arcán fel-feldereng egy-egy
fény-szülte, szikár mosoly.

Önmagában még csupán csak
most kezd fuldoklani
szénmonoxid-mérgében
e zsongó, haszontalan város.

Egy-egy pocsolya, vagy zsúfoltnak tűnt
kék-vörös alkonyok lázgörbéiben
megmért tócsafoltok.
– Rózsa-illatú reggelek bontogatják nehéz,
terhes, viselős szirmaikat
– szétzihált, ikrásodott fény háborogva,
kacéran ömlik fel golyóütötte tört-falakra.

Nagy odakozmált rétegekben
épp most hámlik a Nap;
mintha csak önmagában
akarna kéttéhasadni a táj.
Őrült zuhanórepülésbe tetszett
egy-egy vijjogó sirály majd lebukott
öngyilkos-teszhalott sietve
a hömpölygő hangok közé…

A feloldozott szél harangütése
fel-felzaklatott ha légtölcséreket
kürtölt a vihar.
Hangyaként dolgozott,
tűrt vagy épp verejtékezett az ember
– ám inkább megrémült Laókonnak látszott,
ki tétlenül kiordítaná magát az életből is,
márha megtehetné. Mi a bűnöm mondd?!

Hideg lucskokban hánykolódnak
borvirágos hajléktalan, inkubátorok
cella-magányában gügyögő kisdedek;
fölpattannak a komiszkodó virradatra.
Medúza s Gorgó-szemek,
tétovázó lépésekkel üzen
megannyi vándor-utas.

A munkahelyeken csüggedt, tékozló
Júdás-tenyerekben kihűlt kézfogás
fogadja gyanútlan áldozatait.
Önmaguknak is szándékkal hazudozó
sunyító arcmásuk bilincs-szigonyát
addig-addig mondogatják őszinteségre
reagáló lelkeiknek,
míg szárny-szegetten
a bizonytalan Jövőbe belehullnak…