A HOLLYWOODI STOPPOS

A Los Angelesi négyszer négysávos autópályán – szokáshoz híven -, valósággal minden hétköznap, de talán még a barátságosabb hétvégeken is valósággal tömve volt a közúti forgalom. Az idő napsugarasan negyven fok közelébe kúszott, ami meglepően jó hírnek számított főként a nap imádók körében, míg azok, akik nem különösebben kedvelték sem a páratartalmat, sem a kánikulát sokkalta kínálkozóbb lehetőségnek számított, ha legalábbis tartósan árnyékban maradnak.
- A rohadt életbe már! - mérgelődött valósággal majdnem önmagából teljesen kivetkőzve egy Sedánban üldögélő kölyökarcú, nyurga, atletikus testalkatú ember. Úgy festett ez lehet életének talán legrosszabb napja. Ma délelőtt fél tizenegyre lett volna egy halaszthatatlan, és rendkívül fontos meghallgatása; ha ez a lehetőség elbukik, akkor egészen biztos, hogy elbúcsúzhat azonnali hatállyal már egyébként is tiszavirágéletűnek számító, kezdő filmszínészi karrierjétől.
- Kérlek szépen Cindy! Édesem! Indul be, mert ha itt makacskodsz nekem, akkor a roncstelepre viszlek! - igyekezett megértőn becézgetni, babusgatni az autóját, mintha legjobb barátnője lenne. Valahol azt hallotta, ha becézgetik az autót előbb-utóbb szerencsét hoz, bár erre a mostani felállásban aligha akadhatott fikarcnyi esély.
A motor szörcsögött, majd néhány macskanyávogó hang múltán ismét lefulladt, és nagyon úgy tűnt, hogy nem akar elindulni se, hiába indítózta a végtelenségig a férfi feszült türelemmel. Nem tehetett mást, mert már így is legalább harmincöt perces késésben volt, és ez kiváltképp rossz ómen még a filmgyártás fellegvárában is, ha az ember már az első igazán nagynak ígérkező üzletről – persze önhibáján kívül -, lemarad.
- Jól van öreglány! Figyelj! Én őszintén megértelek, ha mérges vagy rám, mert nem kaptál elegendő ólommentes benzint, de légy megértő velem, most kurvára sietek! - becézgette, szólongatta tovább hasztalan. Végül kénytelen volt tudomásul venni a tényt, hogy használt Sedánja bizony örök időkre beadta az unalmast. Kivette a slusszkulcsot, mert attól félt, ha csak itt hagyja az autópálya mellett előbb-utóbb valaki erre rá, és még az is felmerült benne, hogy bárki ellophatja.
Igyekezett a negatív, és bepánikolós gondolatokat teljesen száműzni a lelkéből és fejéből. Vett egy mély levegőt, majd egy könnyed párduc ügyességével átugrott a szembejövő sáv korlátján és azonnal stoppolni kezdett, majd néhány másodperc múltán a legelső autós meg is állt neki:
- Jó reggelt Mister! Merrefelé tart?! - kérdezte a másik autós. Egy vérbeli cowboycsizmát, és Stetson-kalapot viselő, tősgyökeres hippi.
- Jó reggelt! Nézze felajánlok száz dolcsit, ha most bevisz Los Angeles belvárosába! Sajnos késésben vagyok, és lenne egy rendkívül fontos találkozóm! - vallotta be az igazat a színész. A köntörfalazást, és mellébeszélést egyébként sem igen kedvelik a vérbeli vadnyugat ,,hősei”.
- Pattanjon be mister! Szívesen segítek! - nyitotta ki előtte készségesen az anyósülés ajtaját.
- Nagyon szépen köszönöm! Ha megúszom ezt a nehéz napot megígérem, hogy mindent jóvá teszek! - fogalmazott kissé tekervényesen, és meglepően furcsán, amit a másik férfi nem igazán értett, de azonnal gázt adott a furgonjával és megindultak a hangyabolyként zsongó forgalomban.
Miközben előbb csak lépésben, majd jó tizenöt húsz perc után már araszolva, és végül egész szépen haladtak a nyugati part egyik népszerű, és legnagyobb népességű városának belseje felé a cowboy hippi azonnal kacifántos történetmesélésbe kezdett, és nagyon úgy tűnt, hogy vérbeli mesélőkedvéből ritkán billenthetik ki. Aszínésznek most a legkevésbe sem hiányzott egy családtörténettel egybekötött újabb westernsztori a vadnyugat hőskoráról, amikor – persze csak elviekben -, mondhatni jóval egyszerűbb volt az élet.
- ...Aztán bika ródeózni is voltam még a hetvenes években, de aztán megsérült a lábam, mert az egyik termetes bika valósággal belem fúrta nagy szarvait, és a doki azt mondta, ha nem fejezem be a hősködést, akkor megáshatom a síromat, így most a nyugdíjamból, és a biztosítási lóvémból éldegélek. Van négy unokám, akik nem éppen kíváncsiak rám, de van egy gondoskodó feleségem, akivel nagyon jól megvagyunk! - miközben beszélt látszott a barnás, ragacsos fogán, hogy valami bagóféleséget rágcsált, mert időnként akkorát köpött, hogy azzal bárkit eltalálhatott volna.
- Aztán magával mi a helyzet mister? - érdeklődött kíváncsian, amikor kiszáradt, és cserepessé lett szakállas szája és meghúzott egy afféle ismeretlen eredetű flaskát.
- Ö... hát hol is kezdjem Uram? - töprengett egy kis ideig, elvégre vadidegenekkel azért mégsem kellene bizalmas beszélgetésbe elegyednie, de ha már egy ilyen vegyes helyzet kialakult. - Éppen egy meghallgatásra igyekszem, mert színész vagyok! - jelentette ki kisebb büszkeséggel.
- Színész?! - lepődött meg jócskán a cowboy, mintha máris egy másik bolygóról szalajtott földönkívüli üldögélt volna mellette. - Osztán milyen filmekben játszott eddig?! - jött a következő logikus kérdés.
- Hát... ízé... tulajdonképpen még nem nagyon volt alkalmam arra, hogy a rendezők felfigyeljenek rám, csupán néhány statisztaszíntű szereplési lehetőségem volt eddig. - vallotta be. A cowboy furcsán méregetni kezdte. Mintha máris lekezelte volna csupán csak azért, mert nem volt lehetősége valódi kétórás mozifilmekben megcsillogtatni tehetségét.
- Vagy úgy! Én mondom Önnek mister, hogy Hollywood igenis egy nagy büdös hazugsággyár! Ott ha az ember még kezdő úgy eltapossák, ahogy a legkisebb hangyákat szokás! Ne nézzen így rám mister! Tudod ám mi ott a dörgés! Az egyik sógorom is a filmiparban szeretett volna boldogulni, és amikor feleszmélt az összes tetves dollárja elszállt és most jóformán hajléktalan, míg a kis családja egy nyomorult lakókocsiban kénytelen meghúzni magát. Ezzel persze nem akartam elvenni a kedvét! - kért elnézést, amiért vaskosan, zsigerileg őszinte volt.
- Köszönöm, hogy megtisztelt a véleményével! Egyébként Hank Hadgehogg-nak hívnak! - nyújtotta ki kézfogás gyanánt a bal kezét.
- Üdvözlöm Hank! - fogadta el a kézfogást. - Az én nevem Bill szárházi Buckley. Legalább is mindenki így szólít.
- Nos, Bill még egyszer örülök!
- Én is Hank! És amit az előbb mondtam... szóval... csak őszinte voltam... - jegyezte meg.
- Rá se rántson.
Az utazás még így is legalább ötven kemény percet vett igénybe és mivel a színész elfelejtett beszólni az ügynökének, és a producernek, hogy – több mint valószínű -, hogy bizony jócskán késni fog, ezért ténylegesen attól kezdett cidrizni, hogy azonnal ki ne rúgják a meghallgatásról, ahová igyekezett.
- Ne izguljon Hank! Mindjárt ott vagyunk! Látja z útjelző táblákat ez már a jó öreg Los Angeles, az angyalok városa. - mutatott az autópálya fölötti sárgás, hófehér táblára, mígnem később már feltűntek az első szupermodell, emeletes nagyságú felhőkarcolók, melyek ténylegesen úgy festettek mintha tornyaikkal egyenesen kiakarták volna lyukasztani a bolyhos vattapamacsszerű felhőket.
Los Angelesben tisztának tűnt a levegő! Legalább is, ahogy mondják! A cowboy hippi az első alkalmas parkolóhely közelében állította le kissé ütött-kopott tragacsát, és néhány percig várakozott:
- hát Hank! Nagyon örültem a találkozásnak és sok szerencsét!
- Nagyon köszönöm! Magának is! - a két férfi teátrálisan kezet rázott, majd a cowboy azonnal kikanyarodott a forgalomba és gázt adva már el is tűnt a környékről. Igaz, ami igaz! Fura egy fickó volt, de legalább lelkiismeretes, amit sajnos a legtöbb emberről már korántsem lehet elmondani.
A fiatal kölyökképű színész az út hátralévő részét futva, és loholva tette meg a negyvenfokos, kánikulai hőségben, míg a legtöbb ember és autós volt, hogy dudálva igyekezett biztatni és ösztönözni jó amerikai szokásos szerint.
Amikor elérkezett a találkozó színhelyére, ahol a meghallgatást tartották, bár jó kondiban volt, még így is valósággal úgy érezhette, hogy ott helyben majd összeesik a halálosan kimerült fáradtságtól, és most jól esett volna egy kis jeges limonádé extra nagy adag citrom, vagy limekarikákkal.
Szerencsére megpillantotta az ügynökét, akinek kötélidegzete valósággal már feszült idegességgel fel-alá száguldozott.
- Hát te meg hol a jó fenébe voltál Hank, mi?! Már a producerek is készültek hazamenni! - fakadt ki jogosnak aligha nevezhető felháborodásában az ügynök.
- Ne haragudj Peter, de az a helyzet, hogy a kocsim megadta magát, így jóformán autóstoppal, és futva jöttem idáig! - mondta.
- Hogy micsoda??? Te tényleg egy eszement idióta vagy faszikám! Na de spongya rá! Most azonnal menj oda a producerhez! - mutatott egy öltönyös fickóra napszemüvegben, aki már éppen készült beszállni egy sötétített üvegű luxus limuzinba.
- Bocsásson meg kérem... - szólította meg. - Elnézését a késésért! Kimondhatatlanul sajnálom, de csak most tudtam ideérni! - vallotta be miközben gyöngyözve patakozott róla a gusztustalan izzadság.
- Ön kicsoda?! - kérdezte az öltönyös producer.
- Üdvözlöm, Hank Hagdehogg vagyok! - nyújtott barátilag kezet. - A meghallgatásra jöttem!
- Mondja?! Hallotta már azt a kifejezést, hogy az Idő: Pénz?! - kérdezte meglehetősen lekezelő hangnemben a nagy hatalmú filmes guru.
- Hát ami azt illeti igen!
- Miért kellene meghallgatnom magát, amikor alapból késett tudom is hány percet! - jelentőségteljesen méregdrága karórájára nézett, ami többe került, mint egy átlagos ember egyhavi jövedelme. - Most múlt fél tizenkettő! Ami annyit tesz, hogy pár percen belül már egy másik helyen kell koordinálnom az eseményeket, és még számos meghallgatás és casting vár rám, mert ,,egyesek” képtelenek időben megjelenni! - nézett a fiatal színésszel egyenesen farkasszemet.
- Nézze! Tökéletesen megértem, hogy az időpont nem alkalmas, de nekem lehet, hogy ez az utolsó lehetőségem, és Ön is tudja, hogy a filmgyártás fellegvárában minden lehetőséget meg kell ragadni! - kezdett magyarázkodásba, ami viszont távol állt tőle.
Volt valami ebben a kölyökképű, ám annál dörzsöltebb, életrevaló, és nagyon sok élettapasztalattal rendelkező férfiban, ami azért mégiscsak imponálhatott a filmes embernek, mert gondolt egyet és szólt a fekete öltönyt, és sötét napszemüveget viselő sofőrének, hogy nyissa ki a limuzin másik ajtaját.
- Hát, nem bánom! Pattanjon be! - felelte, majd azonnal beszállt a limuzinba, ami aztán valósággal csikorgó kerekekkel máris megindult a forgalomba vélhetően egy másik helyszín felé.
- Szóval... akkor nézzük újra az elejétől! - fordult füstölgő, büdős kubai szivarral a színész felé. - Milyen szerepajánlatról lenne szó? Egyáltalán miről szól a film?! - Igaz kis szerep lenne! Egy Las Vegasi kaszinóban kellene egy kidobó embert alakítanom, aki aztán maffia háborúba keveredik.
- Dolgozott már igazi kaszinóban mister?
- Nos hát... nem igazán... - vallotta be.
- A fizikuma még csak-csak elmegy, de mi lesz a történet igazi mondanivalójával?! - kérdezte. - Ki is írja a forgatókönyvet? A filmet ki fogja rendezni? - csupa, csupa nagyon fontos, bizalmas kérdések, amire egy kezdő színész jobb, ha válaszol, mielőtt egy befolyásos ember még meggondolja magát.
- Nézze! Nekem azt mondta az ügynököm, hogy itt fog várni a parkolóban, és ő majd mindent elintéz! Sajnos elkéstem, de megtudom adni az elérhetőségeit, ha erre kíváncsi.
- Hogy is hívják az ügynökét barátom?! - nézett rá gyanakodva, mint aki nem biztos benne, hogy a másik igazat beszél.
A színész benyúlt rövidujjú inge zsebébe és azonnal egy kartonszerű névjegyet adott a producernek.
- Ó, nocsak a jó öreg Bradley Hopkins! Nem is tudtam, hogy még futtatja a szekerét! Hát barátom... nem szeretném elkedvetleníteni, de attól tartok magát jócskán átverték a palánkon. Bradley Hopkins egy kisstílű csaló! Főként a fiatalabb, tapasztalatlanabb kezdők a specialitása. Feltételezem azt ígérhette magának, hogy némi jólcsengő zöldhasú bankók fejében majd sikeres karriert építhet fel gyakorlatilag a semmiből, ugye?!
- Hát... valahogy úgy! - válaszolta kissé elkesedetten, kiábrándultan, hogy bárki is így rátudta szedni.
- Van egy ajánlatom mister! - fújta ki a levegőbe a kábító szivarfüstöt. - Most úgy is egy újabb castingra kell mennem, ahol lesz egy-két rendező, és producer és ott majd megmutathatja, hogy kicsoda valójában! De figyelmeztetnem kell! Nem ígérhetek semmit! Ha szerződést kötnek, még akkor se biztos, hogy magáé-e az állás és a szerep! Így is mehet a dolog?! - kérdezte. Meglátszott nem vesztegeti senki idejét fölöslegesen, pláne a sajátját nem.
- Vágjunk bele! - válaszolta, majd kezet ráztak.
A limuzin elhalad Beverly Hills mesés pálmafás, ligetes, bokros övezetei között, míg végül egyenesen a Hollywoodi dombok egyik kisebbfajta magaslata felé vette az irányt. Itt is pazarabb, és méregdrága luxusingatlanok épültek ki, melyek jóformán majdnem az egész helyoldalt elfoglalták.
- Kik a kedvenc nagy színészei? - kérdezte egy kis idő után a producer.
- Hú! Nehéz erre a kérdésre válaszolni, mert nagyon sokan vannak!
- Azért csak mondjon nyugodtan egy pár meghatározó nevet.
- James Dean, Steve Macqueen, Yul Brenner, James Garner stb. - kezdte sorolni egymás után gyerekkora meghatározó legendáit.
- Nocsak, nocsak! Maga nagyon tájékozott ember lehet! Az ember ki se nézné magából!
A limuzin lassacskán lassított az egyik medencés luxusingatlan előtt, ahol kisebb tömeg csoportosult már. Nagyon úgy tűnt, hogy várnak valakire.
- Megérkeztünk! Nekem még volna néhány fontos üzleti ügyem, de azért remélem, hogy maga nem elvesztett bárány és csak feltalálja magát! Ha mégsem, akkor előbb-utóbb majd összefutunk, de jobb ha követ engem abból nem lehet baj! - azzal megvárta, míg sofőrje kinyitja előtte az ajtót, és kiszállt még mindig szivarral a kezében, hogy üdvözölje a kisebbfajta sokadalmat. A fiatal színész is kiszállt és kissé tétován, csetlő-botlón azonnal megindult a producer irányába, mintha csak a személyi testőre volna. A legtöbb vendég bizony még így is jócskán találgatott, amikor hozzájuk ért, és meg is kérdezték a producert, hogy már testőröket is felvett.
- Nos, nem egészen! Ez az úriember itt egy félreértés áldozata, és jó volna ha segíteni lehetne rajta! Egy meghallgatásra jött, és valami munka kellene neki, ami remélhetőleg a filmezéshez kapcsolódik. - mutatta be a népes gyülekezetnek a kissé feszélyezett férfit. A legtöbb rendező, és producer, és persze néhány ügynök máris valósággal névjegyeikkel, és ajánlatok egész sorozatával kezdte el bombázni a megszeppent férfit, aki előbb-utóbb csak feltalálta magát, és kedélyesen megpróbált elbeszélgetni arról, hogy miként és vajon hogyan csöppent bele váratlanul és hirtelen a filmes szakma érájába?
Miközben a producer az üzleti jellegű ügyeit ment elintézni és átmenetileg magára hagyta a színészt, a legtöbben azonnal visszaértek a saját maguk sztárolosához, és karrierjük minél gördülékenyebb egyengetéséhez. A színész most azonnal kérdezgetni kezdte az egybegyűlteket, hogy merre tűnhetett a producer? Mivel senki nem tudott semmi biztosat ezért a férfi megint csak feltalálta magát. Észrevett egy DJ-pultot és rajta egy mikrofont, és megkérte a fiatal lemezlovas srácot, aki a zenét szolgáltatta, hogy hadd használhassa a mikrofonját, majd a kapott sok névjegy közül azonnal kiszúrta a producer nevét és hangosan bemondta a mikrofonba:
- Mr. Bill Deverioix kéretik a medencéhez!
Nem is telt el csupán cirka húsz-huszonöt perc és az illető producer ismét megjelent a színen persze két szexis, és ultra dögös supermodel színésznőcske kíséretében, akik olyan sokat vihogtak, és nevettek mintha viaszbabák, vagy egyenesen droidok lettek volna. A fiatal színész most újfent a producer mellett termett és el nem mozdult mellőle.
- Nocsak kedves barátom! Hogy kerül ide?! Csak nincs valami gond?! Miért nem próbál kapcsolatokat kiépíteni, ahelyett, hogy a személyes biztonságom felett őrködik?! - kérdezte kissé élesen.
- Elnézést kérek uram, de sok mindenhez nem értek, így a közönségkapcsolatokhoz sem! Azt reméltem, hogy Ön esetleg tud majd segíteni, de úgy látom maga is egy a sok közül, aki csak elhúzza a mézesmadzagot az ember orra elől, aztán fel is út, meg le is út. - vallotta be cinikusan.
- No, no! Álljunk csak meg egy percre kedves uram! Bemutattam néhány producernek, és ügynöknek! Ne várja el tőlem, hogy még a seggét is kinyaljam! Világos?! - kicsit fel is emelte a hangját, mert a legtöbb meghívott vendégsereg önkéntelenül is feléjük fordult.
- Azt hiszem jobb, ha én most lelépek innen! Nem csípem az effajta puccos, semmire se jó partikat! - a színész azzal felemelt fejjel, karizmatikus ábrázattal kilépett a népes egybegyűltek közül, és mindenki szem láttára sétálni kezdett a dombról levezető aszfaltozott úton.
Alig öt percen belül egy autó fékezett mellette, amit egy színész vezetett.
- Hé, pajtás! Úgy hallottam, hogy melóra lenne szükséged a filmeseknél?! - tekerte le az ablakot, és vette le a napszemüvegét.
- Jó estét! Hát úgy valahogy! - válaszolta csak úgy lazán, fél vállról.
- Semmi gond öreg! Holnap legyél pontosan nyolc órára reggel ezen a címen! - adott egy aprócska cetlit, amire egy megadott elérhetőség volt firkantva.
- Nagy kalappalt öreg! - azzal csikorgó kerekekkel gázt adott és már ott se volt.
Másnap a színész csakugyan megjelent a kívánt időpontban, és még jóval előbb is érkezett, mint a legtöbb filmes szakember. A színész úgy tűnt máris aprólékosan szemügyre vette a stúdió díszleteit, a kameráktól kezdve a reflektorokig és a hátterekig, majd csinált néhány hatásos mozdulatot. Úgy csinált, mintha egy láthatatlan kéz egy jókorát húzott volna be egyenesen az arcára, és hatásosan elterült az egyik kikészített gumimatracon.
Észre se vette, hogy néhány filmes szakember csöndesen végig nézte a színész összes bravúros alakítását, és csak a végén jött oda hozzá az adott film rendező legendája, aki csak ennyit mondott:
- Ez nem volt semmi! Gratulálok megkaptad az állást!