EGY FÉRFI, AKI IGAZÁN SZERET

Meg kellett volna mondania neki! Nem is igazán értette, hogy vajon mi romolhalhatott el?! Elvégre nincs abban semmi szégyellnivaló, ha egy felnőtt, igaz örökgyerek férfi egyszer csak odaáll álmaihölgye elé, és félszeg, tétova mozdulattal odaadja határidőnaplói takaros, több lapból álló kis, kézzel írt gyűjteményét, hogy:
,,Nesze Drágám! Itt van a nagy mű! Ezt a rengeteg sok szerelmes versikét hát mégiscsak egyedül csak neked firkáltam, mert éjt-nappallá téve valósággal megőrjítesz, és bezsongatsz, és ha csak rádnézek sugárzó őzikeszempár szemeidben megtalálom újfent régen elvesztett, hajótörött önmagamat! Stb.” - Micsoda egy eget rengető nagy baromság! Elvégre ma valaki nem tudná a mostani úrinőknek ütőképes, betonkemény anyagi egzisztenciára van szükségük (az illető legyen minimum orvos, ügyvéd, szabadvállalkozó stróman), és emellett furikázzon luxussportkocsival, vásároljon a Párizsi udvar, az Andrássy út, vagy a váci utca csupán csak szupergazdagoknak, és külföldi felső tízezernek fenntartott boltjaiban, egy évben legalább négyszer menjen nyaralni, de csak és kizáróan egzotikus, óceáni szigetcsoportokra, mert a magyar tenger gúnynévvel illetett Balatoni feeling valósággal már kiábrándító, és szánalmas.
Mit is képzelhetett Kristóf, amikor a gyönyörű, és egzotikusan lebarnult, és vadító bikiniben feszítő Dalma elé állt éppen a Balaton egyik partján?! Meglehet azt hihette, hogy azonnal megütötte a főnyereményt.
- Ö...helló... sziasztok... - annyira idiótának, gyerekesnek hatott elsőre már a köszönése is, hogy azonnal kínosan elvörösödött, és tétován egyik lábáról a másikra próbált egyensúlyozni.
- Nézzétek csajok! Egy kis anyuci kedvence tévedt ide hozzánk! - vihogott az egyik bikinis, szupermodell tündér. - Fogadni mernék, hogy még mindig plüssmacival alszik, mert fél a sötétben. - vihogott kuncogva egyet a szájával.
- Hölgyeim! Viselkedés mindenek előtt! - koppintott persze jelképesen Dalma. - Kristófka egy igazi úriember! - azonnal felállt, és valósággal a nyakába csimpaszkodva, akár egy túlzottan is lelkes majomlány össze vissza puszilgatta, amitől Kristóf valósággal máris a mennyekben érezhette magát.
- Mi járatban van édes drágám? - érdeklődött Dalma. Mintha Kristóf legalábbis kissé imbecillis, kretén öccse volna, aki képtelen legalábbis egymaga eligazodni a sokszor veszélyes, kiszámíthatatlan fordulatokat tartogató felnőttek világában, és ezért mindenépp védelemre, támogatásra, becézgető babusgatásra van szüksége.
- Ö... ezt... ezt... neked hoztam... - óvatosan, lassított mozdulatokkal adta oda a közepesméretű, világosbarnaszínű papírzacskóba becsomagolt határidőnaplóit, remélve, hogy ezzel nem csupán azonnali eredményeket érhet el, de ami a főbb rögtön leveheti lábairól álmai nőjét.
- Nézzétek csajok! Micsoda egy kis bájgúnár! Azt hiszed, hogy a mi Dalmánk elmegy veled egy fordulóra, kishaver?! Macsó pasi kell ahhoz! - vélekedtek többen is, miközben meglehetősen gyanakodva szemlélték a félszeg, pufók, termetes embert, akinek csupán egyetlen bűne volt, hogy váratlanul, és visszavonhatatlanul szerelmesen belezúgott egy elérhetetlen nőbe.
- Hölgyeim! Még egyszer mondom, és ez az utolsó figyelmeztetés – itt Dalma jelentőségteljesen a hangadó nőkre nézett szúrós, támadásra kényszülő szemeivel -, viselkedjetek már az ég szerelmére! - Visszafordult a jócskán megszeppent Kristófhoz, akinek – tetszik, vagy sem -, kissé máris porig lett alázva, már amúgy is jócskán megtépázott önbecsülése, és most jóformán azt sem igen tudhatta, hogy mihez is kellene kezdenie? Mit kellene tennie?!
- Annyira figyelmes, és aranyos vagy Kristófka! - puszilta meg újfent a megszeppent, fülig elvörösödött férfit, akinek már kezdett nagyon elege lenni abból, hogy ,,egyesek” a bolondját járatják vele, és most azért szerette volna, ha az eseményeket pontosan érhetőek, és nyomon követhetők. - Ezt nekem hoztad?! - vette alaposan szemügyre a tetszetős kis papírzacskós csomagot, és akárcsak egy kíváncsi gyerek forgatni, tapogatni kezdte ujjai alatt, hogy vajon mi lehet benne? Nem is akarta letagadni, hogy még életében nem kapott olyan ajándékot, ami ennyire rusztikusan, és persze a végtelenségig leegyszerűsített formában be lett volna csomagolva.
- Vajon mi lehet benne?! - tette fel a költő kérdést.
- Biztosan valami gyerekes, idióta dolog, aminek se füle, se farka! - jelentette ki az iménti hangoskodó.
- Ez csúnya dolog volt Edina! Miért kell neked miden esetben kinyírnod a legjobb hangulatot is?! - förmedt rá jogosan Dalma, aki úgy érezte belegázoltak Kristóf önérzetébe.
- Jaj, ne hisztizzél nekem itt kiscsaj! Nem is igazén fogom fel, hogy mit játszod itt nekünk az eszed, amikor alig pár hónapja még a kigyúrt-agyú Péterrel nyomultál, aztán egyik pillanatról a másikra úgy döntesz, hogy lecseréled a macsódat egy ilyen alakra?! Te nem vagy észnél, kiscsaj!
A pofon csattanósra, és roppant hatásosra sikeredett. Az égető fájdalomról már nem is beszélve, ami közvetlen egy-két másodperccel utána kezdte kifejteni a hatását, amikor a szupermodell nő azonnal az arcához kapott, és felkiáltott:
- Auuu! Ezt most miért kellett csinálni?!
- Gondolkozz csak el, hogy miért kaptad! Bár erősen kétlem, hogy az intlignciahányadosod meghaladna egy bizonyos szintet! - Dalma most a többiekhez fordult. - Ami pedig benneteket illet mérhetetlenül csalódott vagyok! Kristóf senkinek sem ártott egyetlen hajszállal sem, és akkor úgy viselkedtek vele, mint valami döjfös, díva pávamadarak! Tudjátok mit?! Mind tökelütött idióták vagytok, ha nem vagytok képesek meglátni azt, ami a szemek előtt mindvégig rejtve szokott lenni! Kristófka sokkal különb, és különlegesebb ember. Nálatok sokkalta többre érdemesebb! Csak az a nagy büdös helyzet, hogy ti azért vagytok képesek érvényesülni, mert kapcsolataitok vannak, míg neki mindenért kőkeményen meg kellett szenvednie, és dolgoznia! - fakadt ki erőteljes hanghordozással, hogy a legtöbb nő valósággal csak úgy bámult rá, mintha most látná először.
- Igen kedves Hölgyeim! Most akkor elmondom, úgyhogy nagyon jól figyeljetek, mert lehet, hogy nem lesz második lehetőség! Ha továbbra is a barátnőim szeretnétek lenni, akkor a továbbiakban nem tűrök semmifajta megkülönböztetést! Világos?! - itt már nem volt mellébeszélés. Dalma kategorikusan, és egyértelműen kimutatta a foga fehérjét, és ezt megérezték a többiek is. A hangoskodó ,,barátnő” pedig csöndesen, rátartian, ahogyan a megalkuvók, vagy a manipulálható emberek szokták fölállt az aszaltól, és persze köszönés nélkül hazasomfordált.
- Én most akkor elmentem Krstófkával! - jelentette ki határozottan, céltudatosan Dalma, majd rögvest belekarolt a jócskán megszeppent lovagba, és kiléptek a kellemesen balzsamos levegőbe, míg a legtöbb állítólagos barátnő csak nézni, és pislogni volt képes utánuk.
- Annyira utálom az olyan embereket, akikről nehezen lehet megtudni, hogy kicsodák valójában! - vallotta be kissé megszeppenten, amikor megtettek együtt pár lépést az utcán.
- Én sem igen kedvelem őket! - vallotta be egy idő után a férfi.
- Tudod bármennyire is úgy tűnhet, hogy jól megismertél bárkit is, azért egy-egy váratlan fordulat minden esetben becsusszanhat, és ha úgy vesszük ez az élettől nagyon nem fair játszma.
- Semmi sem az! - hajtotta le a fejét Kristóf.
- Tudod, te egy nagyon érdekes, különködő, és különc ember vagy, akikből egyre kevesebb terem mostanság! - bóknak szánta, mégis érezni lehetett a férfi magatartásán, mintha kissé megsértődött volna.
- Jaj, meg ne sértődj kérlek! - simogatta meg gyöngéden az arcán, akár egy megbántott kisfiúnak. - Csak azért jegyeztem meg, mert sajnos a mai világban olyan nehéz azonnal felismerni az ember szeme előtt lévő lényeget.
- Igen, megértem. - töprengett el egy pillanatra.
- Ennyivel azért nem úszod meg! Szeretnélek őszintén megismerni! Persze semmi kényszer! Csak ha te is szeretnéd és akarod! Mit szólsz?! - annyira bájos, huncut, és szexis volt egyetlen mennyország-pillantásban, hogy Kristófnak valósággal dübörgött a szíve.
- Rendben... - nyögte ki végül.
Miközben végig sétáltak kényelmesen az egyik Balatoni kikötő mellett, ahol vitorláshajók is horgonyoztak szép számmal, hiszen az utóbbi időben főként a vállalkozó stróman üzletemberek körében egyre nagyobb népszerűségnek örvendett a tó, nem is lehet csodálkozni azon, hogy az árak is egyre méregdrágábbak lettek.
Kristóf figyelmesen, elmélázva szemlélte a kikötött, lebegő hajók mögött a romantikus naplementét és nagyokat sóhajtott.
- Most mire gondolsz drágám? - kérdezte kíváncsiskodva Dalma.

,,Arccal a tengernek itt állunk párban,
kürtszóban, ünnepi arany riadóban,
síp-sikolyban, a dobhang döbbenetében,
lábdobogásban ijedten, a tengert utánzó
táncosok lendülete fenyegeti hátunk,
mert a tengernek bemutattak minket,
vegye tudomásul, itt állunk párban,
a kőfokon, itt, a végtelenségbe bevágó
szárazföld csőrehegyén két emberi csillag,
összeesküdve örökre a jóra, igazra,
gyönyörűségre, a legszilajabb álmon is túl
a rendre, hogy általunk jönne világra,
vegye tudomásul a tenger, a szüntelen ostrom...”

- mikor véget ért a lelkes kis szavalás Dalma valósággal azonnal felismerte egyik kedvenc költőjét.
- Azt a mindenit! Vérprofi versmondó vagy szívem! Nem is tudtam, hogy ennyi mindent tudsz! Őszintén gratulálok! - megint egy cuppanós puszi következett, míg a férfi újfent valósággal megrészegedett és belepirult már az érzékelhető gondolatba is, hogy egy hús-vér igaz nő áll mellette, és együtt nézik a festői szépségű naplementét.
- Tudod annak idején sok szavalóversenyre jártam a jó fej gimis irodalomtanárnőmmel, csak aztán kiábrándultam abból, hogy alig három helyzetre kategorizáljak a versenyzőket, és hamar elment a kedvem az egésztől.
- Jaj, szegénykém! Ez borzasztó! Aztán mi történt? - karolt bele újfent, és úgy nézett fel rá, mint azok a hőszerelmes nők, akiknek aranyból van a szívük.
- Megpróbáltam jelentkezni az SZFÉ-re csak aztán a jófej irodalomtanárnőm cserben hagyott, mert aznap Kedd volt, és neki óráka kellett tartania, így egyik osztálytársnőm, és anyukám kísértek el. Nagyon megszenvedtem azt az időszakot.
- Később már nem szerettél volna próbálkozni?
- De nagyon is! De el kellett kezdenem a magyar-töri szakot az egyetemen is, és az idő borzalmasan nagy kincsnek számított, mert rendkívül leterheltek bennünket elsőéves gólyákat. Arról már nem is beszélve, hogy az első ókortörténeti szigorlaton brutálisan mindenkit megbuktattak tekintet nélkül arra nézve, hogy ki mennyire tudja-e az ókori történelmet! - hangja szomorúvá, kiábrándulttá vált.
- Ez tényleg valóban... szomorú... őszintén sajnálom... hogyan léptél túl? Egyáltalán túl lehet- bármin is lépni?! - egyszerű kérdés volt, és kicsit mintha önmagának is szólt volna.
- Én a saját magam életéből tudok kiindulni, és azt kell, hogy mondjam, hogy pár évig egész biztosan magam alatt voltam, persze igyekeztem leplezni. Az igazság az, hogy a csoporttársaim többsége nem nagyon hitte el, hogy színész, vagy filmrendező szeretnék lenni! Elvégre ki látott már pocakos Rómeót, vagy Hamletet, nem igaz?! - kisebb mókás grimaszt vágott amitől Dalma gyönyörűen elmosolyodott. Ebben a mosolyban aztán benne vol szinte minden, amiért ténylegesen érdemes élni.
- Biztosan mondták már elégszer neked, de fantasztikusan sugárzó, és lenyűgöző mosolyod van! - vallotta be kissé szégyenlősen.
- Jaj, de aranyos, drága pasi vagy! Ezt így ebben a formában szerintem csak te tudtad kimondani! Mit szólnál hozzá, ha bemutatnálak az anyukámnak? Itt lakik nem messze. Családi háza van, és számos háziasított állata.
Kristóf arcán megjelent a rettenet, és a baljóslatú komorság első számú barázdája. Mivel valóággal rettegett az állatoktól így nem meglepő, ha tisztes távolságban elkerült jóformán mindent, ami veszélyt jelenthetett személyére nézve.
- Valami baj van, drágám?! - lepődött meg Dalma a férfi viselkedésén.
- Nem tudom említettem-e, hogy kissé félek az állatoktól...
- Az sosem baj, ha valaki fél valamitől! Inkább szerintem az a baj, ha a legtöbb ember visszautasítja az önzetlen segítségnyújtást, és magára hagyja azokat, akiknek szükségük lenne a bátorító támogatásra. Megígérhetem, hogy nem lesz semmi baj! Majd félrehívom a kutyusokat, és akkor bemehetünk a házba! - tett egy elfogadható javaslatot, majd mindketten megindultak a főutcán.
A nap már alkonyodott, és milliónyi ezüstszínű csillag lepte be a koromsötét égbolt vásznát, amikor megérkeztek a hangulatos, lapionokkal feldíszített, takaros családi házhoz, ahol Dalma anyukája lakott.
A három csöngetésre négy ugató, önmagával nem bíró házi kedvenc kezdett fékevesztett iramban rohanni Dalma felé, és valósággal azonnal megrohamozták a kerti kaput, ami jó, hogy még zárva volt.
- Ezek itt a kedves kutyusok! Igazán remek kis kedvencek! Nem igaz?! - Dalma dacolva a veszéllyel azonnal bedugta egyik karcsú kacsóját a kerítésen át, és megsimogatta az egyik nagyobb kedvencét, aki megérzvén a szagát azonnal befejezte az ugatást, és két lábra ült, míg a többi kutya egyelőre felemelt farokkal figyelte, hogy vajon ki lehet Dalma mellett a titokzatos férfi?
Nemsokkal később a házból aprócska villany kapcsolódott fel, és egy energikusan totyogó nénike csoszogott ki köntösben, és műanyag klumpában az előtérbe, hogy megszemlélje mitől lettek ilyen élénkek a kutyák. Amikor észrevette Dalmát egyből mosolyra görbült a szája.
- Hát szervusz Dalmácska! Hogy hogy te itt vagy?! - csoszogott oda a kapuhoz, amíg nem ért alig pár centire tőlük.
- Szia nagyikám! Úgy gondoltam, hogy bemutatom nektek a vőlegényemet, ha nem baj? - nem lehet tudni, hogy vajon a ,,vőlegény” megnevezést mire érthette, annyi azonban bizonyos, hogy az idősebb asszonynak máris könnybe lábadt a szeme.
- Ó... ezt a váratlan meglepetést! Hát akkor gyertek csak nyugodtan be! - szélesre akarta tárni a kaput, de Dalma kedvesen megállította az asszony májfoltos kezét.
- Ha nem baj, akkor a kutyusokat máris hátra viszem, hogy több meglepetést és galibát erre az estére már ne okozzanak! - azzal a négy élénk, és viháncoló ebet hátra csalta, és bezárta őket az ólba, majd kissé sietve behúzta maga után a jócskán megilletődött Kristófot.
Amikor beértek a házba az anyuka már fönt volt. Mintha csak a lányát várta volna haza egész nap. Ő is kiadósan meglepődött, amikor a nagymama nagy boldogan elújságolta, hogy Dalmácskának vőlegénye lett.
- Hát ennek őszintén örülök! - közölte fel kimérten az anyuka.
- Bemutatom nektek Kristófot, aki fantasztikusan sokoldalú, romantikus úriember! A tenyerén hordoz, és azonnal egy hullámhosszra kerültünk! - mutatta be párját a hallgatóság előtt. Dalma apja öt éve hunyt el infarktusban.
- Hát igazán örvendek a találkozásnak fiatalember! Isten hozta a családunkban! - közölte az anyuka, majd úgy gondolta jobb lesz, ha magukra hagyja a fiatalokat, hiszen – több, mint valószínű -, hogy nagyon sok megbeszélnivalójuk van még. Nincs értelme kotnyeleskednie a körükben.
- Drágám! Ugye nem baj, hogy azt mondtam anyáméknak, hogy a vőlegényem vagy?! - kicsit rémült, kislányos arcot vágott, ami igazán nem volt rá jellemző.
- Nem dehogy... megtisztelsz! Ez nagyon jólesett...
- Tudod, valahogy most úgy érzem magam melletted, hogy szeretném elhinni, hogy összetartozunk, és hogy egy pár is lehetünk! - hangja egyszerre volt meghatódott, és gyöngéd, és ugyanakkor érezni lehetett benne az őszinte érzések egész palettáját.
- Ez fantasztikus ötlet... - felelte Kristóf, és maga is kezdett benne hinni – kitudja mióta -, hogy az ember egyszer ténylegesen is révbe érhet.