KÉNYSZER-PÁLYA

Vajon e látszat bizonyosság,
mely mostanság lassocskán,
minden ember szívére látterepült
mennyire hihetetlenül
vagy megbízható?! Tudod
dolgaink végzetét nincsen módon kikerülni
miként juthatunk
majdnem túl a vanból
a köztesen mibe ösztön szomorúságunk
bárhogy is akarnánk
csak nem csillapszik;
ezért van hogy dédelegető asszony kezek
után sóvárokba ácsingózunk
formáznánk, felnevelnénk

A Létet, mint alakítható anyagot,
ha tehetnénk, de láthatatlan falakról
rendre mindig visszaszippant képzeletünk.
Miért igaz mégis hogy nap-napot megkövetve
szomjazzuk léteve egy tiszta feledés nézetét,
hogy összetett dolgaink rendre kicsúsznak
kezein közül? Miért létezik
az hogy folytást ellentmondunk
még önmaguknaki szerelemben párkapcsolatban
vagy épp országgyűlölő csetepaték
zimankós okán naponta bontjuk le
az emberi tulajdonságok mértékét
középszerű kormányt és a bamba-ostobán?!
Azt képzeljük már akkor mutattunk fel bármit is,
ha idióta ostoba fényképeket posztolgatunk
másodpercenként hiába is tagadhatnánk
megroppant minket végleg.

A szemhéjak mögé falazott vaksi látás,
és örökké alakváltó csendünk,
mellyel igyekszünk már mindent megtagadni
megőrült kételkedésünk ősi ingájára instabil,
és folyvást irány és mert léptünk
utáni üresség még csendes életünkben
tabu-titkokként lett aposztrofálva hamis akarat
szikla-tagadása még jó volna bizton elhinni,
hogy lehetne erőbe is menni a fejlődéssel
változásról de a kinti világból egyre inkább
újfent szándékosan hiányzik valami.
Meztelen mozzanatok nélkül megbékkélést talán a legnehezebb.