BÜFÉ A 66-OS ÚTON



A 66-os út valóságos mekkának számított azoknak, akik a függetlenséget, a szaabadságot, a természetközelség harmóniáját részesítették előnyben a szándékos elvárosiadással szemben. Ezen a varázslatos környéken az volt a jellemző, hogy a hegyek, a sivatag, néhány eltévedt kaktuszfa mintha egybeolvadt volna a tökéletesen betagolt sík térben.
Az idős, özvegy asszonyság itt nyitotta meg kisebb-nagyobb uszadék, és hulladékfából összetákolt viskoját, büféhelységét, mely már hosszú ideje különleges tiszteletet, és kíváncsiségot vívott ki a legtöbb ember körében. Itt éppen úgy megfordultak a különcködő vadidegnek, a marcona, hippi, bőrmellényes, motoros átutazók, mint a Közép-nyugatról csupán csak a kíváncsiság kedvéért idetévedt hobbi-turisták, akik - meglehet -, csupán csak egy újabb szenzáció reményében látogattak el idáig.
Amint az ember kinyitotta a leginkább vadnyugati filmekben jellemző, kicsit ócska, viharvert, nyikorgós ajtót egyetlen mély lélegzet elegendőnek bizonyult arra, hogy örökké megkedvelje ezt a helyet, és kicsit talán még családtagnak is érezhesse magát. A jó házikosztról, és különleges étkekről szinte már nem is beszélve. Ugyanis az idős asszonyság szorgalmas módján egy vagon főtt krumpliból készített kelt tésztát gyúrt be aprólékos gondossággal, és a fortyogó zsír és repceolaj keverékéből összekutyult serpenyőben már sütötte is ki nagy acélvillájával az ínycsiklandozó tejfölös-sajtos lángosok színe javát, melyet a legtöbben csupán krumplis lepénynek neveztek. Ki tudja miért?
- Ötös asztal! Rendlés! Igen, máris jövök! - szinte öröm volt nézi, ahogy az asszonyság sürög-forog, hiszen ragadós, kedvs közvetlensége másra is azonnal átragadt.
Egy négytagú turista-család látogatott el a kis kalyibába. A két nyüzsgő, eleven gyerkőc máris leült az egyik hátsó boxban, és kíváncsi elevenséggel kezdte méregetni az itt lévő emberek többségét.
- Anyuci, mikor kaphatunk fagyit? - kérdezte a lenszőkés hajú kis hercegnő szófogadóan, mert így nevelték, és nem is akart ellentmondani a szülő fennsőbb akaratnak.
- Kislányom! Ugye megbeszéltük! A fagyi hízlal! Hogy néznél ki, ha mindig csak édességet ennél?! - fordult a kifogságtalan szupermodell testalkatú anyuka a kíváncsiskodó kislány felé, akit kissé elszomorított a válasz.
Az idős asszonyság szinte azonnal megérezte, hogy valami nem stimmel a boldogságot, kiegyensúlyozottságot csupán csak mímelő négytagú család tagjaival ezért úgy döntött, hogy itt sürgős beavatkozásra van szükség. Máris sok tejszínhabbal megpakolt két duplaadag csokiturmixot hozott ki a felszolgáló pult mögül, és máris odavitte a családnak:
- Tessék parancsolni! Fogyasszák a gyerekek egészséggel! - nyújtotta előbb a kislánynak, és utána a kisfiúcskának a két gusztusos turmixot az anyuka kisebb neheztelésére.
- Anyuci, lehet? - kérdezte mindkét gyerkőc kuncsorogva.
- Hát... nem bánom! Harry? Neked mi a véleményed? - vetett egy pillantást örökösen digitális videokamerájával játszadozó, habókos férjére.
- Hát persze szívem, ahogy gondolod... - rázta le az az egyszerű kérdést.
Később két magas cowboy lépett be az aprócska helységbe. Mindketten eredeti sarkanytút, és nagy karimájú Statson-kalapot viseltek. Az egyiken kackiás bajusz volt, míg a másikon hónapos borosta.
- Asszonyom, kaphatnánk egy hatalmas korsót? - érdeklődött udvariasan kalapját levéve a marconábbnak tűnő borostás az asszonyságtól.
- Persze Uraim! Ez csak természetes! - az idős nő hátrament az elkülönített raktárhelységbe és megpróbált onnét kicipelni egy nagyobbacska műanyag kannaszerűséget. Időközben törte is a fejét, hogy mi a fenénk kell egy ekkora kanna ennek a két embernek.
- Nagyon köszönjük asszonyom! - Emlték meg mindketten újfennt a kalapjukat! - azzal kimentek a büféből, és megtöltötték a nagy kannákat friss vizzel. Mint utóbb kiderült lovakkal érkeztek, és a kánikulaszerű, párás melegben az állatoknak is jólesett a hűvös, friss folyadék. Úgy itták mohó, vad kortyokban a friss vízet, mintha még életükben nem ittak volna ilyen finomat. A két cowboy megpaskolta sörényüket, megveregette hátukat, majd visszatértek a kis helységbe, ahol - persze mindenki egyedül csak őket figyelné.
- Asszonyom, rendelhetnénk valami ennivalót? - kérdezte a bajszos.
- Hát hogyne! Mit parancsolnak a kedves urak?
- Nem vagyunk finnyásak asszonyom! Jó lesz nekünk a tegnapi maradék is!
- Készítek Önöknek valami finomat! - Az idős asszony tüstént hátrafutott és fölmelegített serpenyőben olyan tripladagagú kolbászos, szalonnás omletet készített, hogy bármelyik ember azonnal megnyalta tíz ujját, ha csak beleszagolt a kellemesen illatozó levegőbe. Alig öt perc után már szervvírozta is a két cowboynak, jó nagy adag karélyos szelet kenyér társaságában.
- Parancsoljanak kedves Uraim! Nagyon finom étvágyakat kívánok! - rakta le eléjük a két kiadósan megpakolt, gazdag tartalmú omletet, amit mindketten megköszöntek, és máris hozzáláttak a falatozáshoz, mint akik már napok óta nm ettek semmit.
Néhány motoros bandának is szemet szúrt a kis hangulatos büfé, ezért úgy gondolták próbát tesznek, hogy lássák milyen a kiszolgálás itt, és néhányan be is tértek ide.
- Hello mami! Na, mi a pálya? - termetes, legalább kétszáz kilos, marcona, tetovált, talpig bőrszerkót viselő, fejkendős hippi lépett közelebb a kiszolgáló pulthoz, és tüstént stírölni kezdte az étlapot.
- Ez a krumplis lepény egész jól néz ki! Kaphatnék tizenönöt csak a hosszú út miatt? - kérdezte ravaszkás mosollyal szája szegletében.
- Ö... hogyne... - az asszonyság átmeneileg ledermedt, hiszen nem volt ennyire marcona, és elszánt fickókhoz szokva, de hát ahogy mondani szokás nem a ruha teszi az embert!
Időközben a többi motoros cimbora is kíváncsian bekukucskált a büfébe, majd amikor a vezérhippi intett, hogy bejöhetnek óvatosan beléptek vagy huszon egész biztosan.
Az idős asszony keze alatt valósággal égett a munkavégzés! Egymás után szagatta, gyurta meg a finom, főtt krupmlival töltött telt tésztákat és már dobta is bele az izzó serpenyős olajba. Alig öt perc után már aranyló, nagyméretű lepényeket halászot ki acél hálójával. Gazdagon megkente tejföllel, és reszelt sajttal. Nála aztán egy ember se éhezzen! Sőt! Mindenki lakjon jól! S két kézen zsonglőrködve már vitte is ki legalább ötven tányérral a motoros bandatagoknak, akik nem győztek csodálkozni, és ámulni, hogy itt mennyire fergeteges a házi konyha.
- Amikor végeztek nem győzték dicsérni az özvegyasszonyt, hogy milyen jól főz:
- Hát mamikám! Ez isteni finom volt! Sokkal jobb, mint az az átkozott olajban tocsogó hamburger, amiből rendre kispórolják még a húst is! - ötven dollárral fizettek, így az idős nő nyugodtan megtarthatta a borravalót is. Jól jött az bármikor!
A motorosok idővel szinte családtagokká lettek. Később néhány kellemetlenkedő, és barátságtalan kaliforniai tinédzser is tiszteletét tette a büfében. Hangosak voltak, és szemlátomást azonnal heccelni, cikizni kezdték magát a helyet, és a boxoknál ülőket.
- Isten az anyám! Micsoda egy trágyadomb ez itt! Ez egy porfészek! Nem hiszem el, hogy erre költik az adófizetők pénzét?! - emelte fel hangját tüntető iróniával az egyik nyurga kamasz, aki majomként csimpaszkodott túlzottan kisminkelt, csinos barátnője, és persze minden egyes szavával egyet is értett.
- Szerintem jobb volna, ha átmennék és inkább ennék egy dupla sajtburgert! - ajnálkozott egy csicsergő, kissé butoska fruska kanári.
- Cicám! Itt vagyunk, tehát itt fogunk kajálni! - paskolta meg a barátnő formás popsiját egy másik kamasz, majd közösen négyesben letelepedtek a hátsó boxnál szándékosan, hogy ne keltsenek több feltűnést.
Az idős asszonyság már jött is, hogy felvegye rendeléseiket, és mikor közölte, hogy hamburgerrel - legalább is egyelőre -, nem szolgálhat az egyik kamaszkorúnál elszakadt a cérna:
- Figyelj ide öreganyám! Be fogom perelni még a seggedet is! Az én apám nagymenő ügyvéd, ha nem tudnád! Bezáratja ezt a tetves, redvás kocerájt, te meg mehetsz a híd alá.
Az idős hölgyön nagyon meglátzott, hogy vérig blegázoltak érzékeny, és sebezhető lelkiismeretébe. A texasból jött két cowboyt sem kellett különösképp noszogatni, máris felálltak helyükből, és odamentek a kamaszok kompániájához.
- Hogy s mint pajtikák? Ez nem volt szép dolog, ugye tudjátok?! - nézett végig rajtuk egyenként a bajszos. - Mit gondolsz Bill? Szerinted is illendő volna bocsánaot kérni ettől e kedves, idős hölgytől? - kérdezte marcona, testesebb cimboráját, aki máris elővette nagyméretű vadászkését farmerdzsekije belső zsebéből.
- Hogy mondtátok? Nem hallottam?! - kérdezte fenyegetőn újfent.
- Most meg mi az istent turáztatod magad kishaver?! Azt hiszed te vagy a Butch Kassidy? Ha akarom téged is kirugatlak, és egy kurva állásod sem lesz egész életedben! - lett egyre magabiztosabb a nyurga srác, míg a többi barátja inkább csöndben hallgatott.
- Azt tanácsolom öcsi, hogy válogasd meg a szavaidat, ha velünk beszélsz, mert a végén még valami baleset ér! - nézett vele vérre menően farkasszemet.
- Na, bumm! Hát kurvára megijedtem! - középső ujját feltartva máris bemutatott nekik. Erre a bajszos cowboynak sem kellett több azonnal polón ragadta a nyurga miturgászt és odavonszolta a pult részébe, ahol forrón sercegett még az olaj a serpenyőben. Fogta a srác zselés fejét és olyan közel tartotta az izzó serpenyőhöz, amennyire csak bírta.
- Egy igazi férfi nem csak kér is, de rendesen bánik a nőkkel! Akkor most én is kérek?
- Mi a kurva életet akarsz tőlem, t vadbarom?! - üvöltötte magában totálisan kikelve a kamasz.
- Bocsánatot pajtikám! Vetted az adást?! Bocsánatot, de hadd halljam!
- Jól van már te bunkó seggfej! Bocsánatot kérek! Bocsánatot kérek! Érted?! - üvöltötte magából kétségbeesésében teljesen kikelve.
- Jól van kishaver! Látod tudsz te normálisan is viselkedni, ha akarsz! Most pedig takarodj, és csak akkor tedd ide be a lábadat, ha megtanultad mi az az udvariasság! - vonszolta el ujjffent a forrongó serpenyőktől a totálisan bemajrézott kamaszt, aki látván, hogy nyilvánosan megszégyenítették legalább harminc egynehány ember előtt úgy döntött, hogy inkább visszavonulót fúj a társaságával együtt és gyorsan ki is jöttek a büféből bevágva magukat egy elcsórt vadiúj BMV-be és elhúztak a poros országúton.
Az idős asszonyság nem győzött hálálkodni, és jósága jeleként csomagolt egy kis utravaló elemózsiát, pár adag megkapolt sonkás szendvicset a két derék cowboynak, és még a lovaiknak is jutott valamicske finom eledel. A két cowboy megköszönte hálás szívvel, megölelve az idős asszonyt, majd elvágtattak a lenyugvó nap irányába.
Így termedt el később a 66-os úton lévő büfe legendája, mely aztán később bejárta az egész országot.