ALÁSZÁLLÁS

Mindig is szeretett a Károlyi-kert aggastyán, matuzsálem-korú fái között üldögéli. Mintha maga is kicsit egy megfáradt, élettel számottevő öregember lett volna, pedig csupán egyetemista volt. Egyetemista, aki diplomaosztást követően nagyon szerette volna feleségül venni egy szubtropikus szigeten egy kókuszdióhéjba rejtve a gyűrűket feleségül venni párját, akiről azt hitte megtalálta élete szerelmét.
Szerette elnézni a kismamákat, ahogy tolják a babakocsijukat, vagy - ha kedvük szottyan -, homokvárat építenek a gyerkőceikkel. Mennyire szeretett ő is kisgyerekkorában aranyló, rezgőszemcséjű homokot szitálni...
Még csoda hogy egyáltalán a belváros szívében megmaradhatott ez a hangulatos kis zöldövezet, mert manapság mindent könyörtelenül vagy ledöntenek, vagy kivágnak. De hát egy fának legalább kell ötven-száz év mire egyenes törzsű szépséggé növeszti magát, ami ellenáll a természet zimankós változásainak, és akkor jön néhány városrendező ,,nagyokos" akiknek csakis a profit, meg a haszon számít és a többség észre sem veszi, és egyik percről a másikra totálisan megfullad a város.
Van néhány petunia, muskátli virágágyás is, melyet azért néhanapján gondozni szoktak. Néhány gyerkőcöt előbb kedvesen, majd kicsit szigorúbban figyelmeztetett, amikor szándékosan tépdesni, cibálni kezdték kedvenc virágainak szirmait:
- Gyerek! Kérlek bennetetek, hogy ezt ne csináljátok!
A két gyerek megsértődhetett, mert az egyik pimasz módon máris nyújtogatni kezdte éles kis nyelvét, mint aki bármit megtehet. De a férfi nem bánta, csak azt, ha a növények szenvedik meg az emberi gonoszság vétkeit.
A parkot körbeveszik a - főként gangos bérházak neorokkokós, cirádás épületei, melyek még a régi, békeidőbeli, századelős hangulatot árasztják magukból. Mintha kóbor szellemek járkálnának közöttük...
A régi macskaköveket az új könnyebben repedő díszburkolat szeli imitt-amott ketté. Míg néhány No suggestions, elhajított papírpohárból szivárgó kávéfolt tarkítja az agyontetovált házfalakat.
Az összkép már-már mindennaposnak, átlagosnak is tekinthető. Egy-két fiatal tinédzserkorú szerelmes smárol előbb a padokon, majd teljesen egymásba gabalyodva.
– Imádlak Tibi! Annyira szexisten vagy, hogy teljesen bevagyok rád gerjedve! - kiáltja világgá a modellalkatú tizenhét éves, akin jócskán látni, hogy erősen túlzásba vitte a sminkelést, és domborodó testének exhibicionista lángolását.
Egy hajléktalan foglal helyet közvetlenül az egyetemista melletti padon. Szemlátomást borvirágos arca szinte semmi kétséget nem hagy afelől, hogy ez a hajótörött, társadalom által peremvidékre szorult ember ivott.
Egyszerre csak kósza, ismerős emlékek rohanják meg. Mintha azonnal beakarnának törni eddigi jól berendezkedett életébe. Milyen régen is volt, amikor mennyasszonya aprócska ujjbegyeit szorongatta, tán éppen ezen a padon. Úgy viselkedtek, akár az egymással kedvükre incselkedő kamaszok.
A Margit-szigeten is több alkalommal jártak, és mindig meglepődtek, hogy milyen sok ember fittyet hány a köztisztaságra, mintha mindig lenne a közelükben egy parkőr, vagy valami hasonló foglalkozású ember, aki helyettük is fölszedi a szemetet. Ez nagyon bosszantotta, és zavarta őket. Főként az álomszép mennyasszonyt, aki rajongásig imádta a természet közelségét.
,,Miért pont vele történt ilyesmi?! Vajon szíve választottja ténylegesen azért hagyta el, mert újsütetű, jóképű lovagjának Ferrarija, luxusnyaralója volt a Maldív-szigetek közelében, és egyetlen hónapban legalább tíz alkalommal járhatott Balin, és az óceániai szigetvilágban?" - fogas kérdés. S minél jobban és jobban igyekszik agya fogaskerekei között megfogalmazni, hogy vajon ki hibázott, és ki mit követett el? Egyre távolibbnak, kiismerhetetlennek tűnik ez az egész.
- Á! Maga az?! Nem is tudtam, hogy maga is szeret itt ücsörögni! - telepedik melléje egy tipikusan hivatalnok-típus ember. Mintha folyamatosan az óráját bámulni. Ki tudja? Talán nemrég vehette méregdrága pénzen. Ha most belegondol neki egy műanyagszíjas Casio órája volt, ami meghatározó gyerekkora óta vele volt, és valósággal a szíve facsarodott belé, amikor elszakadt rossz minőségű szíja.
- Üdvözlöm! Hát igen... - gondolkodik el a másik életéről, majd egy versrészlettel válaszol: ,,Az évek jöttek, mentek...
- Ó, nocsak! Juhász Gyula? - kérdez rá kapásból a másik. Talán szereti a verseket?
- Pontosan! Szintén versrajongó? - érdeklődik szokásos udvariassági formulával.
- Ha van időm rá szívesen elbóklászgatok az irodalom gyöngyszemei között! Hát maga?
- Kicsit sajnálom, hogy ismeretlen, kortárs költőkkel mostanság egyáltalán nem foglalkoznak! Az embernek szabályosan úgy kell kisakkoznia, ha olvasni szeretne egy-egy új verset az újaktól!
- Milyen igaza van! - töprengett el a rövid időre a másik. - Ez a rengeteg pályázati felhívás véleményem szerint rombolja a kreatív szabadságot, no meg a kulturális munkát! - vélekedett.
,,Ha ez az ember most belemegy a vitatkozásba esküszik, hogy máris itt hagyja a fenébe" - gondolja, ám az ember ehelyett varázsütésre mesélni kezd az életéről, és őszintén elmeséli, hogy az elmúlt öt-tíz évben valahogy - ki tudja, miért? -, kisiklott az élete.
- Tudja én nem voltam mindig ilyen ágrólszakadt... - kezdi hosszadalmas, cirkalmas beszédét. - Az igazság sajnos az, hogy jócskán kihasznált és megtaposott ez az elátkozott élet. Persze az önsajnálat nem lehet mentsvár, ahogy sokan hiszik. Azt gondolom ez inkább egyfajta rejtett pszichológiai mechanizmus! Maga tanult pszichológiát? - fordult feléje.
- Igen! Nálunk az egyetemen kötelező volt az ilyesmi!
- Mi a végzettsége? - méri végig kissé tolakodó precizitással.
- Történelem tanár, de jobb szeretem az író megnevezést.
- Ó! Hát őszintén gratulálok! - nyújt kezet, ám a másikon meglátszik, hogy vacillál, miszerint: elfogadja-e a kinyújtott békejobbot, vagy jobb, ha megőrzi dacos kívülállóságát. Végül nagy nehezen kezet ráznak. - A felnőtt fiam is dédelget ilyen álmokat magában, de azt mondja mindenképp külföld mellett fognak dönteni a feleségével, mert idehaza azt mondja egyszerűn képtelenség boldogulni, és evickélni a munkaerőpiacon.
A másik ezen sokáig elgondolkozott, majd hagyta kicsit, hogy a megszűrt, ikrás fény áthatoljon a fák smaragdszín lombkoronáin.
- Most hogyan alakul az élete? - egyenes, nyílt, ugyanakkor kissé vájkáló kérdés volt ez, amihez egy csöppet sem volt hozzászokva. Persze a másik rögtön észrevette, hogy kényes témát érintett, ám valahogy mégis hajtotta az emberekbe betáplált kíváncsiság.
- Home officeban dolgozgatok már egy ideje... - felelte bizalmatlanul, ám nem nézett rá, mint aki szándékosan titkolni akar valamit.
- Ó, vagy úgy! Érdekes tény! Tudja én azt mondhatom, hogy nekem szerencsés lapokat adogatott az élet, mert szép kis családot, és élhető dolgokat teremtettem magam körül!
,,Most jönnek majd sorrendben a vége-hossza sincs idétlen, bugyuta anekdoták az élet élhetőségéről! Minha Milán Kundera parafrázisa öltene testet a valóság romjain!" - töprengett.
- Látom ám, hogy most mire gondol!
- Nos... nem hiszem, kedves uram... - kérte ki magának saját védelmében. Legszívesebben most azonnal itt hagyta volna ezt a kissé fennhéjázó, fura fazont.
- Tudja szerintem a sorsnak igenis rendeltetése van! Sokszor azon gondolkozom, hogy mi a fenét keresek itt, amikor például szívesen kipróbálnám a vadvízi evezést, a bundee jumpingolást, vagy kiugranék, ha kell egy ejtőernyőből is, csakhogy kicsit azt érezhessem, hogy újból ember vagyok! Megérti ezt?!
- Azt hiszem kapizsgálom...
- ...És aztán megint visszacsöppenek a valóságba, mintha csak egy idétlen, rossz álom labirintusa között bolyonganék, akár a kóbor, vagy épp elveszett lelkek. Azt hiszem valami nagyon nem stimmel a mostani világban! Mindenki csak rohan össze-vissza miközben a többség elfelejti megélni az egyszerű, mégis örökérvényű pillanatok varázslatát.
- Nagy igazságot mondott most!
- Hát... örülök, hogy találkoztunk, és annyit fűznék hozzá, hogyha a sors úgy akarja akkor fogunk mi még találkozni! - kezet ráztak, akár a régi kollegák, vagy újdonsült barátok, és a furcsa hivatalnok emberke tovább sétált, míg a másik egyetemista kinézetű férfi felállt, kisétált a kellemes, hangulatos parkból, és vett hat-hét irodalmi kötete az útjába eső antikváriumban.