MEGBICSAKLOTT TESTEK

Egyre síkosabb testű immár a körbekerített,
meztelencsiga sötétség.
Élesednek, vészjóslóvá lesznek
a baljóslatú, ikra-fények is;
íjként feszül meg a melankóliába zuhant,
súlyos hajótörött lélek.

A vénák , vér-erek instabil molekula-alagútjaiban
dübörögve vágtatnak brutális,
nyers ösztönök felé a pillanatnyi túlélés reményében.
A sebzett szívben is megindulnak kitaszított,
tachikardiás változások;
előbb csupán csak a fő koszorúerek
izmai vonaglanak, rándulnak össze,
mint halálraítélt rab a hóhér-kéz érintésére.

Apróbb kövek tömítik el
hatékonyan az epevezetéket.
Magas lázverő rettegés rázza
meztelen csigatestem haldokló pórusait.

A sejtek diadalmas feszülése
– félő -, már régen a múlté.
A mohó szövetek egymással is harcban állnak,
csakhogy már egyre több oxigénhez juthassanak.
Szabálytalanul,
kihagyott ütemeként lüktet a mellkas
s az ér fal, a rostok már
szurok-feketeségben szenvednek.

Anatómiai látleleteken aligha látható
a sok könnyen feledhető, lélektani változás.
Sok esetben már nem szükséges ítélőszék,
sem törvény a testnek:
fellebbezéseknek további helye nincs!
Röntgen s EKG-felvételek,
EMERI-k nem őrizhetik meg egy ember telített,
tömör, boldog-szomorú hangulatát,
egy-egy krokodil-könnycsepp halkszavú vigasztalását.
A különbéke iránti valóra válthatatlan
benső kiegyezést, ami
– különösen manapság létszükségleti igény.

Ritkán enged kint s bent a szorongás:
holnapok lecsupaszított bizonytalanságán
a Véglegesség már régen bebizonyosodott.
Testünk hamvadó,
foszló anyagára por s hamu hull.
S talán utolsóként éghet csak el
az emberségben dobogó,
halandó szívburok!