RÉGI BARÁTSÁG NEM VÉSZ EL

Felénk már csak úgy szokás, hogyha bárkiről kiderül a nagy, patinás egyetem falain belül, hogy pedagógus szülők gyermeke, akire igenis számítanak, akihez igenis nagy reményeket fűznek, és a fényességes jövő ígérete lengi be, hát akkor magától értetődik, hogy azt a legtöbb egyetemi tanár is nagy becsben fogja tartani, ergo kivételezett kiváltságokban részesül.
Kriszta édesanyja magyar-töris tanárnő volt, míg apja szintén matek-fizika szakos értelmiségi, amik megkövetelték egyszem felnőtté lett lányuktól, hogy mindenben álljon ki az igazáért, és persze mindig álljon ki a véleményéért. Igen ám! De az egyetemek világában, ha bármelyik hallgató kijelenti, hogy egy-egy docens, professzor, adjunktus fáziseltolódásban van, vagy hogy Füst Milán mégiscsak nagyobb költő volt, mint Radnóti akkor ez felér egy egész - későbbiek folyamán -, szentségtörésként ható helyzettel, ahol természetesen az adott hallgató fogja a rövidebbet húzni.
- Csajok! Én lelépek ebből az országból! Egyszerűen nem látom annak a lehetőségét, hogy itt érvényesülni tudnék! - jelentette ki egy szép napon az egyetem csupa márványpadlójú aulájában, ami afféle kultikus gyülekezőhelye lett a fiatal felnőtteknek. A legtöbben, akik még csak ismerkedni akartunk, és barátkozni néhány jófej emberrel azt híhettük, hogy a hippi kultúra egyik új képviselőjét üdvözölhetjük benne. Szinte kivételtől eltekintve mindig bő, virágokkal kihímzett farmernadrágot, farmerkabátot, és tarisznyaszerű táskát viselt, és szénaboglyaszerű szőke haja állandóan úgy állt, mintha éppen akkor kelt volna ki az ágyból, amikor egyetemre jött. 
- Ne hülyéskedj már! Te is tudod, hogy az kész káosz! - vágta rá kapásból egyik jó barátnője Gizus.
- Már miért volna az?! - kérdezte nagy szemeket meresztve, mint akit szabályosan támadás, vagy kissebfajta sérelem ért, amit határozottan szándékozott megtorolni. - Szerintem alapból kurvára gázos ez az egész helyzet! Először is egy tanár kezdő fizetése már alapból ott van, hogy bruttó, és mire minden szar járulékot meg faszságot levonnak alig marad neki 85 ezer! Márpedig ugyebár mi albérletben, meg kollégiumban csövezünk, és azért szükségünk lenne ösztöndíjakra is! De hát arról szó sincs, hiszen mindig ugyanaz a seggfejek kapják a díjakat, akiknek abszolúte nincs rá szükségük! - tette méltatlankodva keresztbe maga előtt a kezeit.
- Hát... nekem van egy-két ismerősöm, aki kint él, és ők például szerintem egész szépen berendezkedtek. - vetette fel Eszter, aki számítástechnikai zseninek számított, és a matek volt a kedvence, következésképp senki sem értette, hogy vajon mit keres annyira a bölcsészek között?
- Én biztos ki fogok menni! - jelentette ki harcias, tántoríthatatlan kedvvel Dorka, akinek szájpiercingje volt, és afféle vagány, lázadó, temperamentumos hölgy szerepében jelen meg mindig, aki jobbára szegecselt bőrholmikba jár, és igyekszik tüntetően marcona, veszélyes arcot vágni.
- Na, hát erről beszélek én is! Annak semmi értelmét nem látom, hogy negyed év végén megkapjuk azt az istenverte szánalmas diplománkat, amivel gyakorlatilag kitörölhetjük a saját seggünket, mert annyit sem ér, akár a vécépapír, meg egy jól fizető állást találni manapság képtelenség.
- Én alapítványi suliban szeretnék tanítani! - vetette közbe Rita, aki - mivel ki nem állhatta nevét -, szándékosan kissé gyerekes beceneveket talált ki magának, és a többiektől is megkövetelte, hogy így szólítsák.
- Jaj, ne már! Most komolyan?! Ez valami hülye vicc akar lenni?! - fakadt ki Edo, aki szintén becenevét használta inkább, semmint az Edinát. - Hogy lehetsz ekkora nyominger gyökér? Egyáltalán van neked agyad, vagy azt is átmosták ebben ezen a szar helyen?
- Hé, hé csajok! Nyugalom! A mi drága kedves költőnket még meg se kérdeztük! Vajon ő hogyan képzeli az életét? - egy termetes, vállas férfihoz fordult, aki úgy festett, mint egy szomorú kisfiú lett volna. - Kedves Géza, te hogyan látod a bizonytalan jövőt?
Ekkor még legfeljebb csak páran sejthették, hogy Géza halálosan bele volt esve Katiba, akit diploma után szeretett volna feleségül venni, és családalapításon is jócskán törte a fejét.
Géza éppen az aznapi rántott húsos szendvicsét majszolta mohó kitartósággal, és bár a kedves, nagymamakorú büfés néni külön megígérte neki, hogy salátalevelet még véletlenül sem tesz a zsömléjébe, valamiért ma mégiscsak rakott két óriásinak tetsző spenótzöld levelet.
- Megvárjuk amíg az igen tisztelt kollega úr végre lenyeli a tökéletes falatját, hiszen nem szeretnénk, ha megfulladna, nem, de bár?! - Kriszta megint elővette színészi képességeit, és briliánsan utánozni kezdte az egyik genya, nyelvtörténeti matrónát, aki úgy öltözködött vénségére, akár egy tizenhat éves csitri.
Géza később jelzett, hogy mind befalta a szendvicsét, csupán csak azért, hogy végre ő is egyenrangú barát lehessen a csoporttársai között.
- Nagyszerű Gézuka! Akkor hadd halljuk a véleményedet! - nézett rá vizsla-kutató szemeivel, amivel valósággal a másik ember veséjébe láthatott bármikor.
- Hát... ö... izé... jó volna megpróbálni a... Színművészetit... - olyan halkan mondta ezt, mintha igazából meg se akart volna szólalni, csupán csak a kényszerűség vitte volna rá.
- Ajjaj! Látom Gézuka veled még problémák lesznek a jövőben! - szögezi le Kriszta legyint, és beszélni kezd saját elképzeléseiről: - Először is nézek valami melót! Az egyik haverom egy pubban melózik, és állítólag tud egy kéglit is, ami az ottani viszonylatban olcsó. Na már most! Imádok rajzolni, és skicceket készíteni, tehát azért előbb-utóbb ebből is szépen csurranna-cseppenne valami... - tovább folytatta volna, de az egyik hölgyemény Liácska visszafogott, cincogó egérkehangon közbe szolt:
- Figyel Kriszta! És a szüleid mit szólnak majd hozzá?!
Kriszta ránézett csoporttársára, mintha Franz Kafka átváltozás című novellájából lépett volna elé.
- Te most ugye szórakozni akarsz?! Vagy csak kóstolgatsz édesem?! - nézett rá, mintha egy porszem lenne, akit könnyedén elfújhat.
- Te is tudod, hogy nem erről van szó! - felelte, majd megköszörülte egérke hangját. - Én a szervezésben hiszek!
- Aha! Tehát, ha állításod szerint a szervezésben hiszel, akkor máris kiszámítható vagy, tehát velejéig Unalmas! - jelentette ki, mire a többség egy kissé meg is döbbent, hiszen Liácska volt az egyik legjobb szófajtanos a csoportban, és általánosságban kente-vágta a nyelvészeti tárgyakat, amit viszont a többség valósággal utált.
- Én... nem ilyen... vagyok... - próbált tiltakozni, de Kriszta pisszt jelzett egyik ujjával, ami egyet jelentett a válaszával ti. nem kíváncsi a további véleményére.
- Akkor csajszik? Ki mire gondol, még? - nézett körbe, mintha a többiektől várna megerősítést.
- Én amondó vagyok! Szerintem egy külföldi élethez rohadt sok szervezés és kapcsolat kell! Elvégre tegyük fel, hogy verseket írok, és szeretném könyvalakban látni a szövegeimet! Az egyszer hot ziher, hogy kicsi hazánkban egy kiadó sem fog arra vállalkozni, hogy ismeretlen tehetséges szerzőket patronáljon! - kapcsolódott be a beszélgetésbe a másik Kati, aki tesitanárnak nézett ki, legalább is mindig melegítőben járt mindenhova.
- Hát... ebben azért lehet valami... - vakarta meg a fejét Kriszta. - Ki szeretne órára menni, Gézukát kivéve? - kérdezett mindenkit. - Senki?! Hát nem tőletek függ a jövő? Micsoda pofátlanság! - legyezett a karjával, akár Betty Davies.
Időközben délre járt az idő, és a legnagyobb probléma abban állt, hogy az egyetemisták többségének - ha volt is -, időérzéke képtelenségnek tűnt pontosan elszámolniuk azokkal a megmaradt órákkal, melyek egy-egy előadások között megmaradtak, és nagyon sokáig úgy tűnhetett, hogy a levegőben függnek önálló trapézmutatványként.
- Azt hiszem én kiugrom a kínai büfébe kajálni valamit! - jelentette ki az egyik lány, mire páran követték példáját.
- Én hazaugrom, mert van még néhány elintéznivalóm! - Kriszta máris fogta a tarisznyaszerű táskáját, vett egy mély levegőt, megrázta magát, majd felemelt fejjel sétált ki az egyetem kapuján, és nagyon úgy érződött, mint aki már sosem akar visszajönni.
A kocka másnap fordult meg istenigazán, amikor a többség értesült róla, hogy Kriszta leadta a töri szakot, és azonnal átnyergelt művelődésszervezőnek, mert, mint utóbb kiderült művelődésszervező volt az a haverja, aki kapcsolatok után, feleáron kitudja juttatni Londonba. És utóbb kiderült ez most neki használt is.
- Szia Krisz! Hogy s mint? - köszönt neki Géza.
- Gézuka! Már megint mit akarsz? - kicsit élesebbre sikeredett a hangnem, amit a galamblelkű férfi is megérzett.
- Jaj, bocs! Nem úgy gondoltam! Csak kicsit sok a problémám! Tudod, hogy van ez! - igyekezett bocsánatfélesége kérni, de érezte, hogy nem igazán sikeredett a dolog. - Őszintén sajnálom, hogy kirúgtak mondattanból! Figyelj, ha segítség kellene csak egy telefon, és rám számíthatsz, oké?
- Ez remekül hangzik! Köszönöm, de mintha azt beszélnék, hogy külföldre készülsz... - váltott hangnemet.
Kriszta felkapta a fejét, hogy csoporttársa mégiscsak jól értesült.
- Nocsak, nocsak! Csak nem köpött be valaki?! Egyébként való igaz! Ha minden jól alakul, akkor még a héten végérvényesen kimegyek Londonba!
- Őszintén gratulálok! Nagy kalappalt a nagybetűs élethez! - Az átkozott búcsú percei mindig viszontagságosra, szomorúra sikerednek, mert nem lehet rájuk felkészülni.
- Köszi! Figyelj csak, Gézuka! Megígérem, hogyha kijössz és egyszer meglátogatsz együtt megnézzük a Gyűrűk urát HD-ben! Ha nem találkoznék a többiekkel megmondod nekik, hogy puszilom őket, és majd talizunk! - azzal kétszer megpuszilta könnyedén Gézát és már megint is a dolgára.
Néhány évvel később az immáron tanár diplomát szerzett baráti társaság tagjai személyre szóló levelet kaptak Krisztától, melyben részletesen beszámolt külföldi, sikerorientált élete szinte összes aspektusáról. Elmesélte - többek között -, hogy egy kiskocsmában kezdett melózni, míg tevékeny, kreatív szabadidejében karikatúrákat, és profiszintű rajzokat készített, melyeket több neves lapnak is elküldött, míg végül ráharaptak, és most egészen tűrhetően keres, persze az ottani viszonyokhoz képest.
Később Géza is kiment, mert irodalmi ambíciókat dédelgetett magában, és persze szeretett volna minden tájékozódni a külföldi könyvkiadással kapcsolatosan. Tudta, hogy London melyik részén lakhat Kriszta, hiszen megmondták neki ismerősei a pontos címet, mégis jó negyven perces hezitálás után mert csupán becsengetni a hangulatos, kertvárosias házba. Kriszta, amikor meglátta egykori furcsa különc csoporttársát sokáig állt megdöbbenésében, és miután végig beszélgettek az egész napot Kriszta elkísérte egy könyvkiadóhoz Gézát, hogy közösen megérdeklődjék tudnak-e bármit is kezdeni alakulófélben lévő verseivel, és novelláival.