ARCCAL A BIZALOM FELÉ

Zoli szülei különös módon hagyták ott egymást. A fiú akkoriban talán öt-hat éves lehetett.
Egy borongós, barátságtalan november végi délelőtt történt, amikor apja meglátogatta őket, és mivel Dávid szülinapja volt hozott ajándékot is, amiből aztán acsarkodó, kiabálós veszekedés lett.
- Hogy volt neked képed idejönni, mi??? - fakadt ki önmagából totálisan kikelve a még mindig filigán, sportos anyuka, miközben kisebb mutatványra volt szüksége a magassarkú cipőjében, hogy beegyensúlyozhassa a szülinapi tortát az étkezőasztalra.
- Ági! Nem hozzád jöttem! Csak a kis krapekot akarom felköszönteni! - ügyetlenül szorongatta a díszes csomagolópapírba csomagolt ajándékot, miközben egyre frusztráltabban, idegeskedve tűrte volt párja pikírt megjegyzéseit.
- Ha jót akarsz, akkor most rögtön eltűnsz innét! Érthetően fogalmaztam?! - emelte fel a hangját, és legszívesebben ott helyben összekarmolta volna exének az egész arcát. Azonban mintha meggondolta volna magát, amikor kisfia is belépett, mit sem sejtve az ebédlőbe.
- Anyuci! Segíthetek...? - kérdezte, mert megijedt a veszekedés hallatán.
- Hát te meg mit keresel itt?! - förmedt rá feldúlt anyja. - Takarodj be a szobádba de azonnal! - parancsolta rá, mire a gyerek reszketőn visszarohant a gyerekszobájába.
- Ez nagyon nem volt szép dolog Ági! - vonta le a maga következtetéseit az apa. - Most bemegyek a fiamhoz és odaadom az ajándékát akkor is, ha tótágast állsz! - érződött a hangján, hogy minden szavát komolyan, határozottan mondja, mert volt feleségének szinte azonnal inába szállt minden bátorsága és veszettül hátrálni kezdett az útjából. Amíg házasok voltak a férfi sosem emelt rá kezet, és sosem bántotta se fizikálisan, sem szóban a fiát.
Hármat kopogtatott a gyerekszoba ajtaján. Ez volt a fiúk között a titkos kopogás, majd óvatosan benyitott. Odabent egy halálra rémült, sírószemű kisfiúcska bámult rá, aki most mintha újra megpróbált volna vidám, és boldognak látszani:
- Apu! Anyu nagyon ideges! - jegyezte meg egérke-vékony hanggal.
- Szervusz kisöreg! Sok Boldog szülinapot! - közölte vele, mintha az előbbi nem veszekedett volna exével. Ügyetlenül a háta mögött morzsolgatta a díszes ajándékot. - Ezt... ezt neked hoztam... - óvatosan letette a kisfiú ágyára az ajándékot, majd megpróbálta megvigasztalni.
- Apu? Anyuci miért haragszik? - kérdezte kis idő után hüppögve a fiúcska.
- Jó kérdés! - merült erősen gondolataiba. - Tudod kisöreg a felnőttek dolgai nagyon bonyolultak... - érezte, hogy ennyivel nem fogja megúszni a dolgot, mert a gyerek kíváncsiskodni fog, és ez további kérdéseket vet fel, amikre - tetszik, nem tetszik -, illik válaszolni.
- Tudom, hogy valószínűleg nem érted, hogy miért váltunk mi el, de szeretném, ha tudnád, hogy mi mindketten imádunk téged! Te vagy a legislegjobb dolog az életünkben!
- Akkor miért kell folyton veszekedni? - kérdezte, és látszott, hogy ennyivel nem fogja beérni.
- Tudod... hogy is mondjam... biztosan te is szoktál haragudni valamelyik barátodra, akivel sok mindenben nem értetek egyet! De attól még mindig barátok vagytok csak a saját véleményetek különbözik! És szóval az van, hogy... anyu és én megbeszéltük, hogy külön folytatjuk, mert azt éreztük, hogy így sokkalta jobb lesz mindenkinek... - miért volt mindig halálosan kimerítő, és fáradtságos feladat elmagyarázni egy alig hat évesnek a dolgok tulajdonképpeni összefüggéseit?
- Nincs kedved kibontani az ajándékot? - valamivel a gyerek elé tolta.
A kisfiú óvaosan forgatta érdeklődő figyelemmel, majd óvatosan megpróbálta kibontani a csomagolást. Míg egyes gyerkőcök, akár a fenegyerekek valósággal széttépték a csomagolópapírt, addig Zolit arra nevelte az anyukája, hogy igenis becsülje meg a dolgait, és holmijait. Így is jócskán beletelt vagy tizenöt percbe míg végül sikeresen kibontotta a téglalapméretű dobozt, amiben egy eredeti Batmobile lapult.
- Hú! Tökre szuper! - forgatta meg pufók kis kezei között az értékes, felbecsülhetetlen ajándékot.
- Nagyon örülök kisöreg, hogy tetszik neked! Az igazság az, hogy nem tudom, hogy jót vettem-e, mert sok mindenhez nem értek, de nagyon örülök, ha te is!
A gyerek máris játszani kezdett a szőnyegen népes akciófigurái és játékai társaságában, és látszólag ügyet sem vetett apjára, aki kisebb büszkeséggel egy kis ideig csak állt a szobában, és imádott kisfiát bámulta. ,,Bárcsak az emberek ne adnák fel alkuk keretében saját gyerekkorukat!" - vélekedett. Aztán kicsivel később lekuporodott ő is törökülésben a szőnyegre, és megpróbált játszani fiával. Mostanság szinte nonstop rohanás és ingázás volt az élete, és úgy érezte nagyon sok fontos dologból kimarad, melyek a gyerekkorban döntő fontosságuknak számítanak.
- Zoli mit szolnál hozzá, ha elmennénk együtt valahova? Szeretnék bemutatni neked egy nagyon kedves nénit, és biztos vagyok benne, hogy ti hamar barátok lesztek! - csak úgy kiesett a száján. Mi a fenének akarta elmondani, hogy új barátnő lépett be az életébe. Azt képzelte, hogy egy hat éves kisfiú majd megérti, hogy neki is szüksége van bizonyos magánéletre.
A gyerek továbbra is nagyon jól elvolt. Megszokhatta már, hogyha a felnőttek dühösek, veszekedősek, ingerlékenyek egymásra akkor a legjobb megoldás, amit egy védtelen gyerek tehet az, ha csöndesen, hangtalan némasággal meghúzódik a családi perpatvar színfalai mögött, és nem vesz tudomást semmiről sem.
Időközben megjelent az anyuka is, aki mintha csak szándékosan akarta volna felidegesíteni volt férjét kihívó, szexis, provokatív ruhát vett fel, és ha ez nem lett volna elég a meghívott zsúrvendégek között saját pasiját is meghívta, de persze egyelőre még nem merte bemutatni kisfiának.
- Zolikám! Kicsi szívem! Kérlek fújd el a gyertyákat a tortádon! - lépett be a gyerekszobába, felborítva ezzel a már amúgy is ingatagnak érződött lelki egyensúlyt, márha létezett egyáltalán ilyen.
- Anyuci, nézd mit kaptam aputól! - emelte magasra aprócska feje fölé a hatalmasnak tűnő Batmobilet.
- Látom édesem! Nagyon szép! De most menj és fújd el a gyertyákat jó! Addig szeretnék egy kicsit apuval beszélni! - utasította a kisfiút, aki zokszó nélkül engedelmeskedett, mert megszokhatta már, hogyha anyja egyszer valamit kimond akkor elvárja, hogy a dolgok úgy is történjenek, ahogy eltervezte. Kiviharzott aprócska lábaival a szobából egyenesen az étkezőbe, ahol hatalmas, tizenhatszeletes, marcipános dinoszauruszos tortaköltemény fogadta, és persze egy rakás vidám, és zsivalygő, ünneplő gyerkőc, akiknek a felét sem ismerte és akik szinte azonnal rázendítettek a ,,Boldog Szülinapot" kezdetű dalocskára, amint meglátták őt.
Időközben a gyerekszobában megint csak parázs, vérremenő vitába szállt elsősorban a saját életével elégedetlen anyuka és volt férje:
- Te egy szemétláda seggfej vagy! Világos?! Hogy képzelted, hogy idedugod a képedet és ajándékkal lekenyerezheted az én fiamat, mi?! Akár hívhatnám a rendőrséget is! Tényleg! Nem is rossz ötlet! - már nyúlt is volna saját mobiljáért, melyet valami miatt szeretett a gyerekszoba közelében tartani, szükség esetére.
- Figyel Ági! Nem azért jöttem, hogy elkezdjük ezt az egész értelmetlen, gyerekes hisztit! A fiamat köszöntöttem fel, és szerettem volna elmagyarázni neki a közös dolgainkat, és azt, hogy én és te is mindennél jobban szeretjük őt! Látom, hogy neked ez sehogyan sem jó, úgyhogy én akkor elmegyek! De amint lesz egy kis szabadidőm szeretném elvinni a kisöreget valami szép helyre, márha megengeded! - próbálkozott még egy utolsót, mielőtt exfelesége majdnem szabályosan felnyársalta volna vérben forgó, dühös szemeivel.
- Takarodj ki az életünkből te mocskos szarházi! - üvöltött utána, amint az apuka óvatosan, halkan becsukta maga után a bejárati ajtót.
Az ünneplő sokaság ebből szerencsére semmit sem vett észre, legfeljebb csak az ünnepelt, aki a gyertya elfújása után visszaszaladt a gyerekszobába, ahol az anyja mérgében ripityára igyekezett törni tehetetlen bosszúállásával a Batmobilet.
- Anyuci! Anyuci! Miért? - kérdezte sírásra görbülő szájjal. - Rosszul viselkedtem...?
- Ez is amiatt a hülye, idióta apád miatt van! - szinte már élvezte, amint a fantasztikus csodajárgány, fia kedvenc hősének autója apró darabkákra törik szorgos-gyilkos kezei alatt.
Amint végzett az anyuka megint csak magára hagyta a szomorú, és sírós kisfiát és visszatért a zsúrvendégekhez, hogy kicsit ő is a középpontban sütkérezhessen, és legalább láthassa legújabb pasiját, akibe talán kicsit bele is volt zúgva, mint egy süldőlány. Később a vendégek ind egy szállig elmentek, és mindenki a legjobbakat kívánta a kicsi Zolikának. Az anyuka új pasija szexis, kigyúrt sportos testével még maradt egy darabig, és igyekezett segíteni eltakarítani az ünnepség szokásos mardvényait; a papírtányérokat, és a műanyag evőeszközöket, majd úgy döntött ő is elmegy, hadd legyen egy kicsit magában a csinos anyuka.
Következő alkalommal, amikor az apa meglátogatta fiát ismét benézett a gyerekszobába és szinte rögtön tudta, hogy volt felesége valami aljasságot művelt. Ugyanis sehol sem találta a Batmobilet. Megkérdezte fiát, hogy mi történhetett:
- Anyu eltörte... - közölte halk, szomorkás hangon Zoli.
- De hát miért csinált anyu ilyet?! - hökkent meg jócskán gyereke szavaitól.
- Azt mondja nagyon utál, meg haragszik rád... - vallotta be szégyellősen.
- Szeretnélek elvinni valahova! Persze, ha te is akarod! - hajolt le hozzá, majd kézenfogva megindultak.
- Hát te meg megint mi a jó fenébe sántikálsz, ha szabad kérdeznem?! - emelte fel az anya a hangját.
- Szeretném elvinni Zolit egy szép helyre! Egyelőre még én vagyok az apja! - közölte határozottan.
- És szerinted én megengedem ezt?! - kérdezett félvállról vissza az anyuka karját keresztbe téve.
- Ne izgulj! Délután háromra visszahozom őt épségben! - válaszolta, majd kisfia pufók kezeit megfogta és együtt kisétáltak a bejárati ajtón, miközben volt felesége magában füstölgött.
- Tudod mit Zoli? Előre ülhetsz! - beültette maga mellé az anyósülésre a gyereket, becsatolta a biztonsági övét. Szándékosan kicsit lassabban vezetett, és betartott minden közlekedési szabályt.
- Szeretnék neked bemutatni egy nagyon kedves, aranyos nénit! Szerintem te is hamar megkedveled, megszereted őt... Képzeld csak már alig várja, hogy megismerhessen!
- Apu? Ő is olyan dühös lesz, mint anyuci? - kérdezte szomorú, kétségbeesett szemekkel.
- Kisfiam! Dehogy! Meglátod hamar megfogod kedvelni.
Autóval elmentek előbb egy moziba, ahol gyerekeknek szoló animációs filmet vetítettek, majd beültek egy pláza gyorséttermébe, ahol Zoli megkóstolhatott egy hatalmas sajtburgert négyzetalakú rosejbnival.
Ekkor köszönt rájuk egy sugárzóan egzotikus, angyali hölgyemény. Annyira közvetlennek, kedvesnek, és bájosnak mutatkozott, hogy nem lehetett rá haragudni:
- Sziasztok! Bocsássatok meg a késésért, de hát a forgalom... - kissé idegesen, hamvas, hosszú kezeit tördelve kezdett kislányos mentegetőzésbe, mint aki nagyon izgul amiatt, hogy vajon milyen lesz az első találkozás. Az apa, mint akit bolha csípett meg szinte rögtön felugrott a helyéről, és ugyancsak jócskán zavarban volt, mégis szíve majd kiugrott a helyéből, amint meglátta ezt a fantasztikus nőt.
- Semmi probléma Brigi! - könnyed arcra puszival üdvözölték egymást, mert még nem tudhatták, hogy a kisfiú hogyan fog reagálni.
- Kisfiam! Szeretném bemutatni neked Brigit... tudod ő egy nagyon kedves néni... - az apuka érezte, hogy olyan idiótán, és elcsépelten hangzik ez az egész, mégis hirtelen jött zavarában jobb nem jutott az eszébe.
- Szia Zoli! Nagyon örülök! - nyújtotta ki angyali kezeit a megilletődött kisfiú felé, akinek pisze orra mustáros lett a hamburgertől, amit igyekezett elmajszolni. A kisfiú apjára nézett tanácstalanságában, majd amikor a férfi mosolyogva bólintott Zoli óvatosan kinyújtotta pufók, enyhén maszatos kezeit, hogy a hölgy is lássa a bizalom első jeleit.
- Jaj de aranyos, barátságos kisfiú vagy! - óvatosan kezet fogott vele. - Megengeded, hogy letöröljem a mustárt a szádról? - kérdezte.
Zoli tanácstalanul megint apjára nézett, aki beleegyezőn bólintott. Mire Brigi megfogott egy zsebkendőt a retiküljéből, és gyöngéden, gondoskodón törölgetni kezdte előbb a kisfiú pisze orrát, később a száját:
- Nincsen semmi baj! Ez velem is megesik! - válaszolta annyira kedvesen, mintha egy anyuka mondta volna.
A nap hátralévő részét együtt töltötték. Zoli sok mindent elmesélt gyerekkoráról, és emlékei közül, és hamar egy hullámhosszra került apja új gyönyörű barátnőjével, aki ragaszkodott hozzá, hogy vehessen neki egy játékot.
- Ne félj semmitől Zoli! Ez a mi titkunk marad! - lehajolt hozzá. - Megengeded, hogy átöleljelek?
A kisfiú barátságosan megengedte, hogy a gyönyörű hölgy magához ölelhesse.