KIEGÉSZÍTETT LEBEGÉS

Erika valóságos konyhatündér a saját birodalmában. Fantasztikusan berendezett, modern, minden igényt kielégítő art-deco stílus, letisztult formák, színek, és vonalak uralják pontos kiszámíthatósággal nem csupán amerikai típusú konyhájának minden szegletét, de talán még életét is, ami - persze mostanság -, meglehetősen kezd szétesni.
Akivel csak megakarja kedvelteni, vagy szerettetni magát annak szó szerint szinte azonnal beférkőzik a bőre alá. Viszont akit nem különösebben, vagy éppen egyáltalán nem kedvel azt valósággal még az okostelefonjától kezdve a közösségi média világából is radikálisan, és szabályosan száműzte bárhogy is ácsingóztak felé, vagy próbálták megpuhítani.
Erika legszívesebben bement az énidejében a hálószobában beszerelt faltól-falig típusú könyvespolchoz, mely szabályosan roskadásig agyon volt pakolva szépirodalmi, és lírai kötekekkel.
Találomra kinyitott egy-két verses, vagy prózai kötete és szabadon hagyta, hogy magával ragadja az adott irodalmi szöveg sodra. Nem siet az olvasással, inkább szándékosan elmerül, megmerítkezik benne, mint aki úgy ízlelgeti cseppekként az adott költők sorait, akár a mézet. Hirtelen elfogja a sóvárgó, gyerekes irigység, hogy ő miért nem tud ilyen hihetetlenül kifejező, megindítóan gondolatébresztő, és mégis művészi sorokat írni. Rádöbben, hogy szinte alig van hobbija. Imádja az őszi, avarszagú, rozsamarta erdők varázslatos hangulatát, és azt, ha a kiskutyusát kedvére sétáltathatja a Margit-szigeten, de ezek mind-mind olyasféle dolgok, ahol úgy érzi életéhez még mindig szüksége volna valami plusz kreativitásra, hogy azt kitöltse.
- Isteni volt a vacsi édesem! - feleli jóllakottan a sportos, rendkívül jóképű férj, aki szinte mint egy uralkodó ül az aszalfőn, és tarta szemmel gyönyörűséges, és szexi felesége minden mozdulatát. Sokan megfeledkeznek róla, hogy egy összetett párkapcsolat, akárcsak a szerelmeskedés nem pusztán az ösztönök, vágyak, a testek, vagy az érzelmek birtokba vételéről, és szándékos birtoklásáról kellene, hogy szóljanak, sokkal inkább a nehezen megtalálható, önfeledt, önzetlen boldogság harmónikusságáról, melyben a lelkitárs fogalma az igazán lényeges szempont.
- Köszönöm drágám! Ari vagy! - cuppanós csókot ad férje borostás arcára, majd visszatér, akár egy engedelmes háztartási automata, hogy befejezze a mosogatást, amiben férje csupán csak ritkán ha segíti, hiszen a megállapodásuk iratlan szabálya szerint a konyha a nő birodalma. Nemrégiben sikerült megvenniük legelső bíborszínben pompázó konyhai robotgépüket, mely le volt akciózva, így jutányos áron juthattak hozzá. Mégis ha Erika úgy döntött, hogy habcsókot, tortát, vagy más ínycsiklandó süteményt szeretne készíteni rendszerint mindig valami olcsó kifogást talált ki, hogy miért nem kezdett hozzá? Vagy borzasztóan elfoglalt volt, hiszen volt egy online vállalkozása, és workshopja, melyre különös gondot illett fordítania, emellett azért volt is egy munkahelye, ahol átlagos fizetés ütötte a markát, mégis titkon abban bizakodott, hogy kicsit jó volna félretenni nyugdíjas éveikre, ha jönnek az imádott unokák. De hát még előbb ő is szeretne pár gyerkőcöt!
- Honap milyen napod lesz? - kérdezte megpróbálva érdeklődést csempészni fáradékony hangjába a férj.
- Hát... azon agyalok, hogy jó volna egy-két nap önfeledt szabadság valami gyönyörű helyen, távol a világ zajától... - vált érzelgősre, romantikusan vágyakozóra hanghordozása, melyet viszont férje alig-alig érthet, hiszen ő inkább a logika, és a reális valóság embere.
- Hová szeretnél elutazni édesem? - pillant rá, amint tohonya lustasággal letelepszik a nappaliba, és birtokba veszi a százhúsz colos plazma okostévé távirányítóját. Egyetlen gombnyomás és jóformán az egész világ a lába előtt hever.
-Már megbocsáss, de akkor most beszélgetünk, vagy te inkább tévézni szeretnél?! - pillantott rá kicsit bosszúsan, és várta az azonnali megerősítést, mert ritkán szokott hozzá, hogy ellentmondjanak neki.
- Jól, van! Rendben! Tessék! Parancsolj! Hová szeretnél menni egyetlenem? - nézet a menyezetre, hogy kifújhassa a feszültség okozta negatív levegőt.
Erika, mint egy babusgatásra, gyöngédségre vágyó kis állatka máris könnyedén bevackolta magát férje ölébe, akinek kissé szokatlan volt ekkora gyöngédség. Erika a mellkasába fúrta a fejét, hogy hallhasson, érezhessen minden szívdobbanást és csak remélhette, hogy imádott férje is legalább ugyanennyire szerelmes belé.
- Mit szólnál mondjuk... nem is tudom... Maldív-szigetek? Mauricius, vagy esetleg Puerto Vallarta, Mexikó? - kérdezte akár egy cserfes, huncut kislány, aki csupán még csak most tanulgatja a felnőtt élet szabályait.
- Hú! - fújt egy nagyot férje. - Neked aztán van bőven ötleted és fantáziád! A kérdés az, hogy mennyit is szeretnél szánni egy vakációs utazásra? - hangjában már megint érezhető volt az anyagiasság, amit a fiatalasszony nehezen érthetett meg, mert élvezni, és élni szerette volna boldog, kiegyensúlyozottnak látszó életét és nem csupán azon agyalni, hogy vajon marad-e elegendő pénzük a következő fizetésig. Bár ha az ember reális logikával kicsit utána gondol ez még nem is akkora elvetelét ötlet!
- Ádám! Légyszíves! Mindketten felelősségteljes, komoly felnőttek vagyunk, akiknek van fizetése! Most nyaralni fogunk kerül, amibe kerül! De ha te nem akarsz akkor majd megyek legfeljebb egyedül! Nekem nyolc! - annyira szexisen, bájosan makacskodott azzal a pisze orrocskájával, hogy férje egyszerűen nem tudott neki ellenállni.
- Jól van! Te győztél! Akkor? Hová szeretnél menni?
- Arra gondoltam, hogy az uticélokat felírhatnánk egy kis cetlire, és a sorsra bíznánk a választást! - felelte még mindig kicsattanóan mosolyogva!
Előveszi az egyik régi cilinderalakú sapkáját, majd egy tiszta papírlapot öklömnyi fecnikre tép. Igazságosan igyekszem az összes fecnit szétosztani maga és kíváncsiskodó férje között.
- Hát akkor! Ez a kupac fecni a tiéd! Írd rá a városok, tájak nevét, ahova szeretnél utazni, míg én is kitöltöm a magamét! - Azzal további szószaporítás helyett máris hozzáfog a firkálásnak, és olyan macskakaparásszerű krikszkrakszokat firkál a cetlikre, hogy azt élő ember is nehezen olvashatja el. Az egész tíz percet vesz igénybe.
- Na? Kész vagy már mucika? - kérdezi megcsiklandozva egyik fülcimpáját, miközben férje gondos, precíz szálkás betűivel a fecnikre írja kedvenc városait.
- Édesem! Te is tudod, hogy jó munkához idő kell! - közli vele kimért diplomatikussággal.
- Jaj olyan kis... komolykodó tudsz lenni! - kislányos morcossága egyszerre bájos és nagyon szexi, férjét azonban ritkán billentheti ki feladatai közül. Ha tíz perc, akkor azt maximálisan betartja.
Hamar eltelik a tíz perc, és Erika szinte kislányos izgatottsággal, igazi körömrágó, visszafojtott türelmetlenséggel várja, hogy férje végre végezhessen a cetliírással, és betegye a sapkába cetlijeit a sajátja közé.
- És most jön Hölgyeim és Uraim a varázslat! - vált színpadiasra a hangja. Jó alaposan összerázza a sapkát, hadd keveredjenek össze azok a cetlik, majd előbb ő, majd férje is húz elsőre egy-egy cetlit.
- Ó, az enyém Új-Zéland! - kiállt fel örömteljesen. - Mutasd csak, neked mi? - nézi férje hatalmas tenyerébe szorított cetlit: - Lássuk csak! Skócia! Nem rossz! Kissé hideg vidék!
A cetlihúzogatás addig folytatódik, amíg van cetli a sapkában, és össze nem számolják az adott városokat, amire a legtöbb voksuk érkezett.
- Úgy látom, hogy én máris előnybe kerültem Új-Zélanddal, és Balival, míg te egy kicsit lemaradtál a Skandináv országoknál! - jegyzi meg kedves, gyöngéd iróniával.
Férjén látszik, hogy hamar megunja ezt a fajta naiv, és gyerekes játékot, hiszen az utazás anyagi költségeivel különben sem illene viccelődni, vagy tréfát csinálni belőle, így fogja a plazmatévé távirányítóját és kedvenc sorozatcsatornájára kapcsol.
- Édesem! Muszáj neked állandóan a tévét bámulnod? Azt hittem ez neked is fontos! Vagy mondd azt, hogy te legszívesebben itthon maradnál! - hangja jogosan felháborodott, elvégre minden joguk megvolna hozzá, hogy rendesen kikapcsolódhassanak, jó alaposan felöltődhessenek. Elvégre mindketten dolgozó emberek, akik egész évben szinte mást se csinálnak, csak húzzák az igát. Ennyit igazán megérdemelnek!
- Bocsáss meg, de épp most kezdődött a kedvenc sorozatom! - közli kimérten, egykedvűen.
- Tudod mit! Akkor majd egyedül fogok elutazni és kikapcsolódni! - fejét hirtelen elönti az indulat, és a harag, és most legszívsebben belevágná a méregdrága kristályvázát a készülék hatalmas méretű monitor képernyőjébe. Bár félő, hogy férje valószínűleg ebből sem értene meg semmit! Végül úgy dönt, hogy leveszi a kutyusát sétálni. Megpróbálja kiszellőztetni a fejét és talán sikerül egy kicsit megnyugodnia.
Megfogja a pórázt, majd felcsatolja kiskutyája nyakörvére, és megindulnak a Szent István park irányába. Útközben Erika jó alaposan, mintha szándékosan muszáj volna lefoglalni csapongó gondolatait minden kirakatüvegbe bebámul, és grimasz-arcokat vág egyrészt önmaga szórakoztatására, másrészt, hogy elterelje figyelmét férje viselkedéséről. Átfut az agyán, hogy rengeteg ember azt gondolja, hogy egy-egy tartalmas veszekedés erősíti a párkapcsolatok szövetségeit, de valahogy ezt most képtelen megemészteni, vagy elhinni.
Egyszer csak egy fiatalemberre lesz figyelmes, aki annyira szomorúan, és látszólag totálisan kiszolgáltatottan, árván, elveszetten ücsörög az egyik teraszos romkocsma székében, hogy az ember önkéntlenül is megsajnálja, és muszáj, hogy megvigasztalja.
Erika kedvesen odalép hozzá, és óvatosan megszólítja:
- Bocsáss meg, hogy megszólítalak, de jól vagy? Minden rendben?! - kérdezi aggodó, szülői hangon.
A fiatalember fátyolos szemekkel farkasszemet néz vele; zöldesbarna szemeibe szinte bele van írva saját hajótörött, félresikerült életének összes bukása. Mindjárt újra sírva akar fakadni, de Erika most úgy dönt mindenképp muszáj megvigasztalnia. Leül azonnal a szemközti székre. Kutyusa - látszólag -, jólnevelt, mert azonnal leheveredik lába mellé, lehajtja bolyhós szőrpamacs fejét.
- Jaj, jaj, kérlek ne légy szomorú! - próbálja kezdetben vigasztalni, de maga is érzi, hogy ennél azért többről van szó. - Megkérdezhetem, hogy mi történt? - érdeklődik kedvesen, mint aki barátsággal közeledne a másik felé. Nyitna a dolgok felé.
- Elnézést kérek, ha megbántottam volna... - bukik ki sírásra görbülő szájával, és úgy néz ki, már képtelen elviselni a tonnányi sok tűrést, kisebb-nagyobb megaláztatásokat, bukások sorozatait, amiben egész életében részesült.
- Jaj, nézzenek oda! Mi vagy te, bőgőmasina, vagy egy pisis kisfiú? - kérdezi kissé provokatív pimasz módon, de a következő pillanatban mély bűntudatot érez szíve mélyén, hogy talán túlzottan durva volt egy ennyire sebezhető, és érzékeny emberrel. - Kérlek ne haragudj rám! - kér bocsánatot. - Tudod mit? Mesélj kicsit magadról, én meghallgatlak! - vált közvetlen, türelmes, megértő hangnemet, és máris nyert ügye van, mert a fiatalember érzi rajta a közvetlenséget és a bizalmat, ami egy kapcsolatnak egyébként is alapja kell, hogy lehessen minden esetben.
Megtörli, majd kifújja orrát zsebkendőjével, és hosszú gyerekkori viszontagságokról, eltűrt, megalázott törénetekről kezd el annyira részletesen, érzelemgazdagon mesélni, mint azok a régi fantasztikus orgánumú színészóriások, akik ehhez vérprofin értettek is. S minél inkább beleéli magát önmaga lélekgyötrő, borzalmasan megviselt viszontagságaiba, és lelki agóniájába Erika úgy érzi rokonlélekkel találkozott, akit pátyogatnia szükséges és ha tud segíti is.
Mire bőséges negyven perc alatt a fiatalember végez a mondókájával Erika kinyújtja felé hosszú, karcsú, finom hattyú-ujjacskáit és amint megérinti a két szőrös, nagy mancsot mintha pontosan átérezné, és megérezné azt a fajta lelki kiszolgáltatottságot, mely a túlzottan érzékeny, sebezhető emberek velejárója.
- Figyelj csak! Mit szólnál, ha sétálnánk most egyet! Közben egészen nyugodtan szóval tarthatsz és arról beszélsz amiről csak akarsz! - hangjában csupán az őszinte segítő szándék, és az angyali jóindulat cseng hátsó szándék nélkül. Feláll a székéből indulásra készülődve, és maga sem veszi észre, hogy kellemesen elpirult, amikor meglátta, hogy a tétova, félszeg fiatalember udvariassága jeleként szintén feláll a székéről.
Betolja maga után a széket komoly határozottsággal, majd gyöngéden belekarol a férfiba és a kissé álmos, lustálkodásra hajlamos kiskutyussal együtt elindulnak a Szent István park irányába az árnyas, lombos fák között. Erika érzi, hogy fokozatosan megnyugszik, szíve egyenletesen kezd kalapálni, mégis benső lelkében mintha folyamatosan szólítani valami idáig ismeretlen, romantikus érzés...