GÁLÁNS GESZTUS

Egyszerűen nevetségesen festett a dolog. Pontosan a lélektani elgyengülést, a totális bepánikolást szerettem volna kikerülni, és még egy ennyire egyszerűnek tűnő feladatot sem sikerült összehoznom.
Állítólag a Szent István park környékén van valami menő romkocsma, ahol elfogadható árban készítenek gusztusos, mustárillatú, emeletes hamburgereket, eredeti belga rosejbnival. Nem tudom, még nem próbáltam. Az viszont holt biztos, hogy a fiatal színésznő kutyasétáltatás közben - valamilyen okból kifolyólag -, letelepedett a szokásos ,,kutyabarátnak" hirdetett romkocsma teraszára, és miközben kedvenc kis ölebe csaholt, megugatta a járókelőket kedvére ő máris rendelt magának egy dupla sajtburgert, nagyadag sültkrumplival. Szerencsére az egyik ismerősőmet még így sem vette észre, hiszen a srác könnyedén be tud olvadni, és illeszkedni mikrokörnyezetébe, így a hátsó székek közötti sorban foglalt helyet, és mindvégig szemmel tartotta a színésznőt. Úgy fél óra múltán, miközben az adott hamburgerből már jócskán hiányzott egyszer csak a semmiből felbukkant a hölgy illetékes pasija, akiről persze kiderült, hogy valami befolyásos, üzletember-csóka, akinek számos érdekeltsége és megrendelése van. Az ember kapásból azt gondolhatná, hogy lám csak! Egy újabb seggfej jómadár, aki máris manipulatív eszközökkel elnyerte az egyik vezető, fiatal színésznő kezét. Elvégre valljuk csak meg őszintén nem sokan kezdenének bele egy-egy párkapcsolatba, ahol az egyik fél mondjuk villanyszerelő, kőműves segédmunkás, esetleg buszvezető!
Sajnos az anyagiasult groteszk világ egyre inkább radikális ütemben fertőzi a mindennapok posványos mocsárvilágát, de hát valahogy azért élni is kell benne.
Úgy látszik, hogy a színésznő most szégyellősen, kislányos fifikussággal elpirul, mintha máris megbánta volna, hogy nyíltan, és egyértelműen kimutatta valaki felé őszinte érzelmeit. Hiszen jól megtanulta a színész szakma elsődleges fortélyait, hogy ti. az érzelmeket csupán csak eljátsza, de ritka esetben mutatja meg igazi gyöngéd, és törékeny sebezhetőségét. Későbbi egyik interjújában kissé büszke fellengzőséggel emlegette, hogy kivált az olyan karaktereket szereti megszemélyesíteni a színpadon, akik kívülről szendék, sebezhetőek, törékenyek, ám valójában nagyon is határozottak, sziklakemények lelkük mélyén.
Nem lehet pontosan kivenni, hogy vajon ki kezdte előbb, de apróbb, kincsszerű romantikus, pikáns csókokkal kezdik kényeztetni egymást, miközben azért az sem zavarja őket túlságosan, ha egy-két nyugdíjas járókelő főként megáll, és kér egy autogramot a kedves, bájos művésznőtől, aki természetesen eleget tesz mindenfajta kérésnek.
Most az üzletemberen van a sor, hogy ne csupán a színésznő rugalmas, sportosan bombázó testét, de a lelkét is birtokolja. Ha az ember figyelmesen, és aprólékosan megnézi őket elsőre azt mondhatná, íme a tökéletes álompár, de persze - meglehet -, hogy ez csupán a mindenkori látszat, melyet minden hathatós eszközzel muszáj kötelezően fenntartani. Az ember nem hisz a szemének, ha csak rájuk néz. Boldogok, kiegyensúlyozottak, és látszólag halálosan bele vannak zúgva egymásba, miközben a világ többi része szinte már nem is lényeges romantikázásukat tekintve.
Hirtelen úgy fest a helyzet, mintha a férfi hevesen, gesztikulálva elkezdene veszekedni a hölggyel, aki már a sírás szélén áll, mint egy elárvult, magára hagyott kislány, de azért még megtanult uralkodni érzelmein. A férfi aztán megfogja mind a két kezét, kézcsókot ad, és - vélhetően -, közli, hogy ma is rengeteget kell még dolgoznia, üzletfelekkel, befektetőkkel tárgyalnia, és több, mint valószínű, hogy késő éjjel ér csak haza. A színésznőn látszik, hogy duli-fuli módon vérig van sértve. Miután elbúcsúznak egymástól lép be a képbe jó barátom, és foglal helyet közvetlenül a színésznővel szemben:
- Bocsásson meg kedves művésznő! Szabad ez a hely? - kérdezi tartózkodóan, félszegen, holott ez egyáltalán nem jellemző rá, hiszen mióta csak ismerem vagány, temperamentumos srác hírében áll.
- Ez még egy szabad ország, vagy nem hallott róla?! - kérdezi vissza kissé pikírt hangnemben.
- Fantasztikusan játszott a legutóbbi darabban! - Ez általában beszokott jönni, mert a bókolás után valósággal olvadni szoktak a hölgyek.
- Hát... köszönöm szépen... - hebegi. - Mit akar?! - kérdése egyszerre lesz provokatív, és sértett.
- Tudja van egy jó haverom, aki már a híres sorozat óta szeretne elbeszélgetni Önnel, csak azt vettem észre, hogy az utóbbi öt-tíz évben Ön talán még családtagjai körében is színészkedik, alakoskodik, vagy megjátsza magát!
Úgy tűnik ez hatásos módszer, mert a hölgy vérig meg van sértve, és látszik rajta, hogy szinte fortyog magában.
- Hogy képzeli? Mit merészel?! - szikrákat szúr a szeme, és az indulattól vörösödik angyali feje.
- Ne gyerekeskedjünk jó! Ön szerintem pontosan tudja, hogy miről beszélek!
- Ha így folytatja továbbra is, akkor én azonnal elmegyek innét! - s már arra készül, hogy otthagyja haveromat. Már a kutyuskája pórázát is erősen megszorította.
- Hé, nyugi van drága kedves hölgyem! Kérem ne csináljon jelenetet, még nem a színházban vagyunk, jó?! - most jó barátomon van a sor, hogy bekeményítsen. Hangja megkeményedik, és vagány lesz. A hölgyön látszik,mintha visszatérne bele az élet, és szinte cinikusan mosolyogna.
Úgy tűnik kezd neki imponálni jóbarátom kényes modora. Meggondolja magát, és újra helyet foglal, ezúttal valamivel szendébbre, kislányos naivára veszi a figurát, hiszen az évek sora alatt a mesteri manipulációt is nagyon jól megtanulhatta.
- Tudja mindig meglepődöm, ha hétköznapi emberekkel találkozom! - feleli, ám cinikus, kissé lekezelő mosolya mögött komolyan megélt érzelmeket lehet látni.
- Tudja van egy jó haverom! Gyerekkorunk óta olyanok vagyunk egymás számára, akár a borsó, meg a héja! De látom untatom, úgyhogy máris a lényegre térek. Ha minden igaz Ön beszélt vele telefonon, és semmilyen találkozót nem sikerült megbeszélniük!
A hölgyön látszik, hogy nem tudja hová tenni az események menetét, így nem tud mit tenni kíváncsian bámulja barátomat.
- Az Ön egyik kollegája nevezzük X-úrnak meglehetősen bunkó-paraszt stílusban elküldte a fenébe a haveromat, aki totálisan depressziós lett, mert mindig nagyon a szívére veszi a dolgokat!
- Bocsásson meg kedves uram - szakítja félbe a hölgy barátomat -, de ez mennyiben érint engem? Miért nem a barátja jött például most el, és esetleg beszélgethettünk volna egy jót? - még mindig ez a kutató kíváncsiság, ami viszont a barátomnak kezd kellemetlenné válni.
- Látja drága hölgyem! Pont erről próbáltam beszélni! Képzeljen el egy aprócska sündisznót, aki halálosan retteg és fél az erdő lakóitól, és gyakorlatilag egyáltalán nem megy emberek társaságába, plusz tegye hozzá, hogy rohadtul sok lelki sebet, és egyebet szedett össze egész életében! Gondolkozzon csak! Egy ilyen kaliberű ember még ha a fene fenét eszik is, sosem fog beszélgetést kezdeményezi, sosem lesz párkapcsolata és folytathatnám a sort! - barátom kissé kimelegszik, és látszik vörösödő arcán, hogy valósággal nekidurálta magát az adott témának.
- Nos... higgye el, hogy megértem, de ne haragudjék a kérdésem miatt mit is akar tőlem?!
- Jaj kedves hölgyem! Pedig azt hittem, hogy egy ennyire rendkívül intelligens és kicsit számító nő szinte azonnal rá fog jönni a lényegre, de akkor szájba rágósan elmagyarázom! Dióhéjban annyi lenne, hogy odaadom a barátom mobilszámát és amikor van egy csöppnyi szabadideje magácska szépen felhívja a haveromat és megbeszélik, hogy hol és mikor találkoznak! Oh! És kérem ne keressem olcsó, szemétkedő kifogásokat, mert akkor újból megkeresem Önt, és megint el kell, hogy beszélgessünk! - tekintete olyanná válik, akár valami komor, bosszús kősziklának. Előredől finoman, és a nő hamvas arcába mered, hogy fogja a lényeget.
- És ha azt mondom, hogy nem? Ha feljelentést teszek? Akkor Ön mit fog csinálni kedves uram?! - elkezd fenyegetőzni, de kissé magas, egérkeszerű hangján ez inkább gyerekességszámba megy.
- Hahaha! Ez nagyon jó vicc! Azt gondolja nagyon okos, mert azt hiszi, hogy képes megfélemlíteni, de nem szeretném, ha próbára tenné az ingatag türelmemet! Annyi az egész, hogy leülnek, és magácska végighallgatja a barátomat! Biztos vagyok benne, hogy hamar meg fogja kedvelni, mert szeretnivaló, gátlásos fickó! - azzal a jóbaráom, mint aki már mindent elintézett megsimogatja a kedvesen csaholó kutyuskát, feláll az asztaltól, és szinte azonnal magára hagyja a nőt, aki vékony ujjacskái között, még mindig az aprócska papírfecnit tartogatja. Végül vesz egy nagy levegőt, benyúl szinte aprócskának látszó retiküljébe, kiveszi mobiltelefonját bepötyögi a számot és türelmet erőltetve magára várakozik. A vonal túlsó végén félszeg, szinte alig hallható hangot hall:
- Halló... tessék...
- Halló! Én Berkes Éva vagyok! Kivel beszélek? kérdezi természetes közvetlenséggel.
- Ö... Balázsnak hívnak... - annyira alázatos, félszeg a hangja, mintha harapófogóval kellene kihúzni belőle a szavakat.
- Üdvözlöm kedves Balázs! Azért hívtam fel, mert ha minden igaz Önnek van egy nagyon jó barátja, aki néhány perce megkeresett engem, és megkért egy szívességre, hogy személyesen találkozzak Önnel! Melyik időpont lenne Önnek megfelelő? - érdeklődik türelmesen.
- Oh! Hát... Önnek mikor volna jó? - kérdez bizonytalanul vissza.
- Nézze én meglehetősen elfoglalt, és rohanós tempójú életmódot folytatok, de mit szólna mondjuk a következő hétvégéhez, persze csak, ha ez Önnek is megfelelő?
- Igen... hogyne... az remek volna... - közli bizonytalanul, ám hangja már nem félszeg sokkal inkább önbizalomról, kiegyensúlyozottságról árulkodik.
- Akkor ezt tisztáztuk! Tudja merre van a Szent István Park ugye?
- Ö... Újlipótvárosban? - kérdezi bizonytalanul.
- Így igaz! Akkor ott találkozunk hétvégén délelőtt tíz óra körül! Ha esetleg előbb érkezne kérem várjon meg!
- Rendben! Ott leszek! Viszont hallásra! - azonnal leteszi eufórikus hangulatban a mobilt. Meg se várja, hogy a hölgy mit felel.
A hölgy is lerakja mobilját visszasüllyesztve retikülje mélyére, és erősen gondolkodóba esik. Mivel Csütörtök van, ezért már csupán alig egy nap van, és itt a hétvége. Feláll, kifizeti amit fogyasztott, majd a kutyuskájával felkel, és újból sétálni indul, hogy kiszellőztesse fejét, rendezhesse gondolatait.
A hétvége a vártnál gyorsabban köszönt be. Gimis kamaszkora óta nem érzett ekkora izgatottságot. Mintha randira készülődne. Könnyed, mégis elegáns ruhát vesz magára, és jó párszor megpördül saját tengelye körül az előszobai nagyméretű tükörben. Hollófeketés haját kontyba tűzi, mert sokan mondták, hogy így felnőttesebb hatást kelt, és nem lesz annyira kislányos az arca. A szájfény mellett dönt, hiszen a rúzs most kissé hívalkodó választásnak tűnhet. Még különben sem ismeri az illető félszeg férfit. Nem akarhatja azonnal elidegeníteni! A kutyust megittatja, megeteti, bezárja az ajtót, ha levegőt vesz és lesétál a gangos háztól csupán pár méterre lévő fákkal teli, kellemes játszótéres parkba. Pontosan tíz óra van, és bár kissé még kába és fáradt, a tegnap esti előadás után híven tartja magát igéretéhez.
Nemsokára ténylegesen is feltűnik egy magas, majdnem két méteres, kissé görnyedten járó, harmincas éveiben járó férfi, aki aktatáskát szorongat hóbaajla alatt, talán, hogy ezzel kompnzálja, egyensúlyozza idegességét, fruszráltságát, amivel látszólag szinte semmit sem tud kezdeni. Félénken közelít a hölgyhöz. Mintha egy rettegő erdei állat volna, aki a vadásszal készülne barátságot kötni.
- Nem tudom, hogy Önnel beszéltem-e telefonon? Balázs? - kérdezi hangosan a levegőbe a hölgy.
- Ö... azt hiszem igen... - mondja meglepetten, mint akit tetten értek.
- Jöjjön csak nyugodtan bátran közelebb! Nem harapok! - jegyzi meg kedves kellemességgel, és máris érzi, hogy a közöttük lévő kommunikációs gát egyre kevésbé jelenthet gondot.
Mikor mindketten megállnak egymással szemben a nő nyújt előbb kezet, amit a férfi kisebb gondolkodás után elfogad - és bár az mostanság nem divat -, kézcsókkal üdvözöl, amitől a nő azonnal bizsergetőn, jólesőn elpirul.
- Igazán kedves Balázs! Nem is tudtam, hogy léteznek még manapság romantikus lovagok! - természetes, közvetlen bókja szinte annyira jólesik a félszeg férfinak, hogy egyszerre megint visszatér magabiztos önbizalma. Alig veszik észre, és egy padon ücsörögve hat órán keresztül végigtárgyalják életük fontosabb eseményeit: bukásokat, kisebb-nagyobb győzelmeket, sikereket, és mire végéhez érkezik a beszélgetés a hölgy dobogó szívvel néz a távozó férfi után...