SE HÁLÓK, SE KÖTELEK


Lányok macska-komisz-kocsis
szájacskájából ostorozva telítődik,
majd fröcsögve kilóg obszéc,
csúnya-beszédek mocsok-vízesései;
lángokat-köpő szó-zuhatagok követik egymást,
míg bamba-flegmás siker
s pénz olcsó ígéreteitől önmaguk
is megrészegülten röhögnek
csacskán hang-ízű szivárványt.

Mert minden bók, széptevés,
romantika kidobnivaló semmiség lett
- s mostanság ideje korán
elvérzik nehéz,
keserédes hétköznapok mocsarában. 

Létben ritkán hitegethető már
újbóli karrierista álom,
ha már szikra-remény is inkább
sebezve karmol,
hamut okád empátia-tolerancia helyett.
Durva pokróc, vagy csupán
Canossa-gúnya illene már
a mindenkori létezéshez,
mely egyre több sebből vérzik el
s minduntalan irreveláns. 

Minden álságos, hamis mozdulat,
szempillarebegtetés őszintén bevérez.
Ma már senki sem hagyatkozhat magára;
hülye karrier-álmok csalogatják,
hülyítgetik szándékosan agymosott elméjét,
zarándokló gondolatait.

Ki tudhat lám itt okoskodni?
Aki tudatosan nem építget képzelgést
sem vágyálmokat,
hiszen tudhatja előbb hal meg,
mintsem terveit valóra váltsa.
Adni s osztani a tömeg-ember
semmiképp sem szeret! 

Lendülnek egyre többen kifeszített
köteleken bizonytalan, vak jövőkbe.
Ki segíthetne sokaknak,
ha egyre több azoknak száma,
kik szándékosan elvágnák
a maradék tartóköteleket is?!
Kit marokkal tartja fogait a Sors,
s himbálózva inog még hamarán kiereszt.

Ebben a csöpp történelemben
már mindenki jajong,
mikor szándékosan fejre áll
- egyszer se volna szabad,
vagy megengedett, hogy hibázzék az,
ki embersége törvényeit meghozta,
ám a gyarló ember-szív
szüntelen egyre nehezebb. 

Senki sem bízhat már - tudván,
hogy bizton, bármikor
elárulhatják se hálókbon,
sem kötelekben!