BUKFENC-BUKTATÓK

Három dolog van, melyről azt hitte, hogy az egyetemen rá vár. Egy: az első igazi, őszinte szerelem, melyről a költők valóságos, zsigeri, kézzel fogható, mélyenszántó ódákat zengtek. Kettő: Talán barátságot köthet egy filmrendező hallgatóval, aki később meghívja vendégszereplésre valamelyik vizsgafilmjéhez, és ha szerencséje van akkor talán nagyjátékfilmben is szerepelhet. Még azt se bánná, ha zárójelbe tennék a nevét a stáblista legvégén. Három: Közvetlenül a diplomaosztó ünnepség után letérdel álmai hölgye elé, és felteszi neki a nagy, eldöntendő kérdést. Szeretne-e vele együtt felépíteni egy nagy közös boldog-szomorú életet legalább két gyerkőccel, vagy inkább most valljanak szint kölcsönösen egymásnak és ha a hölgy nemet mondd akkor volt-nincs viszontlátás!
Ezek közül az első, igazi szerelem talán már azelőtt odalett, mielőtt igazán megismerhette volna a szende, kislányos Zsófikát, akiről aztán hamar kiderült, hogy előszeretettel váltogatja pasi partnereit. Főként a macsók, és kigyúrtagyú pacákokért rajongott, de a meztelen vizilabdázó srácokért is majd megőrült aranyszíve. Később Zsófika egyértelműen öt pasival járt kisebb-nagyobb időközökként, és a feketeleves, kölcsönös színlelések, mentegetőzős jópofizgatások korszaka akkor járt le, amikor rajtakapta őket sárolni, nyalni-falni a Történettudományi tanszék aprócska, eldugott lépcsőinél még a Múzeum körúton.
Ezt követően hősünk olyan volt másnap, mintha egy pusztító apokaliptikus világ utolsó, még egyetlen életben lévő tagja lenne, aki alvajáró zombieként bement előadást hallgatni, szorgalmasan jegyzetelt, ám valójában úgy viselkedett akár egy se nem halló, sem nem látó automata terminátor, akit valaki arra programozott, hogy gép legyen érzelmek nélkül.
Mikor Zsófika sugárzóan mosolyogva a padba ült le mellé, és szinte pirultan, hősszerelmsen elcsetelni kezdte, hogy milyen smárolási és szex-technikákat tudott megvalósítani vele éppen ügyeletes szépfiúja ő úgy érezte, mint akinek totálisan ott helyben kitépik dobogó szívét, és aztán a nyers, lüktető húscsonkot felszolgálják kutyaeledelként.
- Drágám! Tudom, hogy bizhatok benned! Annyira boldog vagyok! Frenetikus volt Zolival a szex! Egyenesen észvesztő, eufórikus mámorban lebegtünk hosszú, halhatatlan percekig! - ecsetelte részletekig menően, hogy Zoli hasizma szenzációsan lüktetett, és a bicepsze is észveszejtően megduzzadt stb.
Nos ami a filmrendező hallgatóval való megismerkedést illeti azt kell mondanunk félig-meddig azért mégiscsak sikerült a dolog.
Persze, amennyiben nem számítjuk azt, hogy volt egy másik őzikeszemű, babonázó hölgy, aki titokban rajongott a szabadverses fűzfapoétánkért, és mindent igyekezett el is követni, hogy mint valami lelkes kiscsibe a nap húszonnégy órájában hűségesen követte mindenhova. És aki sajnos egy olyan emberrel kötötte össze később az életét, akin folyamatosan rajta van a kangörcs.
Ugyanakkor a filmrendező szakos hallgató meghívta egy amolyan se eleje, se vége próbafelvételre beállított kamerákkal, és egy-két operatőrrel, akik maguk között nem győztek hahotázva kuncogni, hogy a legtöbb rendező tipikusan karakterarcokat keres a filmekhez általában, és akkor idehívnak egy totálisan amatőr meztelencsiga dagadékot.
- Figyelj Róbi! Szerintem rohadtul jól elkaptad a jelenetet, de még hátravan egy-két egyeztetés a tanáraimmal, de ha mindent rendben találtak számíthatsz rá, hogy szerepelhetsz a vizsgafilmemben! A jelszó: határ a csillagos ég! Persze ennek is balszerencsés lett a kimenetele, mert Róbit - pechjére -, nem akarta beereszteni az idős portás bácsit, akit mint valami exkommandós gyanús szemekkel kezdte vizslatni Róbit, és szent meggyőződése volt, hogy a csetlő-botló, szerencsétlenkedő fiatalember bűnöző, vagy balszerencsés rabló.
- Állunk csak meg kedves barátom! - lépett ki üvegkalitkájából a Vas utcai épületben. - Hova, hova?!
- Ö... igen... jó napot kívánok! Filmforgatásra jöttem... - hebegte nyeszegén.
- Hát kedves barátom az a nagy helyzet, hogy magát nem hívták meg! Egyébként maga is diák, vagy csak vendég?! - fixírozta az öreg.
- Kérem szépen... az úgy volt... hogy egyik filmrendező barátom...
- Ne is folytassa! A maga háta mögött van az ajtó! Indíts kifelé! - adott parancsot az öreg, és látszott egy cseppet sincs kedve tréfálni.
A lánykérést is sikerült nagyon elcsesznie, mert kiderült, hogy a hölgy apja gazdag, tehetős embernek szánta a kislányát, és miután a hölgy az apja pénzétől tett függővé mindent, és egy cseppet sem szándékozott feladni azt a fajta életszínvonalat, amit drágalátos apucikája szavatolt, és biztosított számára így nem volt kérdés, hogy az olcsó jeggyűrűvel, virágcsokrokkal együtt főhősünket jól leszídva visszapaterolta ősei szülői házába.
Ennek egyenesági következménye lett, hogy Róbi megpróbált öngyilkos lenni egy borongós, esős, nyári éjszakán, és miután családja - elsősorban édesanyja értesült a dologról, hiszen apja meghalt -, anyai nagymamája két jókora pofon kíséretében próbálta lebeszélni egyszem nagyunokáját végzetes ballépéséről.
- De hát mi a nyavalyát csinálsz magaddal édes fiam?! - kérdezte tőle vaskos pofonosztás után majd ezt követően együtt sírtak.
És amennyiben ez még mindig nem lett volna elég Róbi apjának temetésére exbarátnője legjobb barátnőjét Kingucikát küldte el. Mondani sem illik, hogy Róbi anyja szabályosan kikaparta volna Kinga szemét, de Róbi exbarátnőjét is jócskán felpofozta volna, amiért meg merte lépni ezt az oltárian kiábrándító szemtelenséget.
Róbi pedig a maga kissé gyerekes naivságában apja temetése után egyre csak várta volna SMS-üzenetet, vagy emailt, esetleg telefonhívást volt exétől, hogy őszinte részvétet nyilvánítson, de hát ha valaki egyszer már megszakított egy párkapcsolatot, akkor annak minden megmaradt gyökérzetét, kúszó indáját is szükségképp elvágta a külvilágtól.
Róbi már éppen kezdte totálisan elhagyni önmagát és egészen zsigerileg megmerítkezni a tartósnak ígérkező, masszív, alvilágias önsajnálat mocsaraiban, amikor váratlanul régi gimis osztálytársnője állított be váratlanul egy könnyed, derűs nyári napon panellakásába.
- Szervusz drága! - köszönt hetyke, vidám mosoly kíséretében, és máris kétodalról arcon puszilta a három-négy napos borostát növesztett, elhanyagolt hajléktalannak látszó, leginkább háziköntöst viselő, harmincas férfit. - Édesem ne haragudj, hogy ezt mondom, de néztél te mostanság tükörbe? És mi ez az írtózatosan orrfacsaró bűz?! - lépett beljebb a bejárati ajtóból.
- Ö... hát nem is tudom... - felelte másnapos hangon. - Kérsz esetleg... talán egy kávét? Foglalj helyet! Bocs a rendetlenségéért. - szabadkozik, majd hellyel kínálja régi barátját.
- Igen! Kérek borotvahabot és borotvát hogy egy kicsit rendbe szedhesselek! Merre van a fürdőszoba? - nem fogja vissza magát és gazella-szökenéssel, valósággal beröpül a hátsó hálószoba melletti lyukszerű fürdőszobába, hogy kerítsen tisztálkodó cuccokat, majd alig pár perc alatt visszajön. - Te borotválkozol meg, vagy inkább csináljam én?! - érződik komoly, kimért, kedves hangjában, hogy egy cseppet sincs kedve tréfálni.
- Nem! Persze, persze! Máris! - Róbi száraz, zsíros bőrére máris felpacsmagolja a borotvahabot, melyet ilyen formában lehúzni pengével nem éppen a legkellemesebb érzés a földön, de régi ismerőse kedvéért most úgy érzi mindent bevállal.
- Jaj szívecske! Ne így! - paskolja le Róbi kezéről a maradék habot, és veszi ki kezei közül a borotvát. - Előbb alaposan meleg vízzel mosd meg az arcodat, és utána vidd fel rá a habot. - utasítja gyöngéden, ám határozottan. Róbi megint tesz egy görbe kanyart és kiviharzik a fürdőszobába, hogy alaposan megmosakodjon forró vízzel, csak ezútán maszatolja be újfennt képét, és végre a borotvával alaposan lehúzza a kínzó, viszkető szőrt, mely eddig is majdnem az idegeire ment.
Mire visszatér egy meglepően jóképű, fess, és karizmatikus férfiember pillant a csillogó, ámulószemű barátnője felé, aki nem győzi dicsérni mennyire jól néz ki:
- Látod Robuskám! Tudsz te, ha nagyon akarsz! Most pedig, ha nincs ellenedre beszélgessünk! Úgy halottam, hogy nemrégiben felbontottátok az esküvőtöket, és szakított veled a mennyasszonyod, ami miatt öngyilkos akartál lenni! - látszik, hogy az elegáns, csinos hölgy érzékeny lelkében valóságos érzelmi viharook, tombolni vágyó kataklizmák dúlnak, háborognak. Most legszívesebben adna két pofont ő is, de vsszafogja magát, mert szereti ismerősét. - Hogy lehettél ennyire önző?! Mit hittél? Azt hogy akiket itt hagysz ezentúl majd könnyebben fogják venni az életet?! - már nem bírja ki, hogy oda ne rohangjon hozzá, át ne ölelje testvéri szeretettel, és ne babusgathassa egy kicsit!
- Annyira aggódom érted! Nagyon féltelek drága mackóm! - vigasztalja, beletúr a hajába anyai érzelmekkel, majd amikor érzi, hogy lelepleződött kibontakozik érzéseiből, és elengedi óvatosan Róbit. - Soha többet meg ne próbáld eldobni magadtól az életet! Különben nagyon mérges leszek rád! Megértetted?! - angyali, csilingelő hangja nem fenyegető inkább csak rendkívül ijedős, és megrémült. Mintha reszketne enyhén.
- Megígérem... sajnálom... - kér töredelmes bocsánatot. - És te hogy vagy? Hogyan alakul az életed? - próbál témát váltani, de érzi, hogy talán nem éppen alkalmas az időpont.
- Figyelj! Azt mondom üljünk le és dumáljuk ki magunkat! Fantasztikus lakásod van, hallod-e! - precízen körbepillant. Semmi sem kerüli ki kutató tekintetét. - Látom a könyvek iránti gyűjtőszenvedéllyel még mindig nem hagytál fel! Gratula! A férjemnek is rengeteg könyve van! Ha gondolod nagyon szívesen idehozatok egy teherautóval! - viccesen hófehér, vakító makuáltlan fogsorral nevet.
- Hát... ez nagyon jól hangzik! Nagyon szeretem a könyveket!
- De most aztán ki vele! - fogja ölébe szőrös mancsait. - Hogyan találkoztál az exeddel?
- Hát... - mély levegőt vesz és töviről-hegyi mint egy eminens diák elmeséli megismerkedésének, és párkapcsolatának szinte minden kínzó részletét. Kezdve azzal, hogy pezsgővel véletlenségből leöntötte exbarátnőjét, aki kikaparta volna szemét, aztán amikor meglátta, hogy sírva fakadt megnyugodott, egészen addig, amikor eljegyzési gyűrűt vett és egy álomutazás keretében a tengerparton kérte meg a kezét, odáig, hogy a Polgármesteri Hivatal előtt exbarátnője azt mondta már nem szereti, és hogy soha ebben az életben nem akarja látni! Mire végez a történetével gimis osztálytársa nagyon mélyen érez minden szót, és a lelkiismeret nyughatatlan háborgását. Utált sírni, de most mégis megengedi magának, hogy pár könnycseppet törölhessen le arcáról, még akkor is ha sminkje éppen nem vízálló.
- Szívem! Annyira sajnálom, hogy ez megtörtént! Borzalmas mi történt veled! - ragadja meg egyre szorosabban a kezét, úgy hogy Róbinak szinte már fáj, de egy mukkot sem szól. - Ha nem bánod, én szívesen segíteni fogok neked! Tudom mit akarsz mondani, de ezek felnőtt dolgok!
- Köszönöm... de... - szabadkozik újfennt.
- Csak semmi de édes kicsi szívem! Te is hihetetlenül sokat segítettél annak idején nekem! Úgyhogy itt az ideje, hogy viszonozzam a szívességet!
- De én nem is azért...
- Tudom drágám! De nálam ez szívügy! Ha érted mire gondolok? Tele a hűtőszekrényed kis mackóm, vagy rendeljünk esetleg pizzát? - kérdőn néz Róbira, aki kíváncsian, értetlenkedve visszanéz rá. A hölgy gyorsan kiviharzik a konyhába és bekukucskál a hütőszekrénybe, ahol jóformán csak mélyhűtött hasábburgonya és néminemű szintén mélyhütött, rántott csirkefalat található. ,,Tökéletes választás lehetne egy tipikus agglegénynek!" - gondolja, majd rögvest konyhai kötényt köt, haját egy befűttesgumival szorosabbra fogja és máris kész a konyhatündér szerepre. Szinte megnyugtatja a főzés-sütés praktikus tudománya. Hagyja hogy szárnyaljanak gondolatai. Nem telik el tíz perc se, és pompás ebédet rögtönöz a megtalált alapanyagokból, miközben Róbi igényesen igyekszik megteríteni az asztalt.
- Szépen terítettél! Ezért plusz pirospont jár! - puszilja arcon akár egy idősebb testvér.
- Köszönöm! Jól esik! - végre néhány vágyott, biztató szó, amire most rendkívül nagy létszükséglete van.
- Van egy üveg száraz fehérborod esetleg? Szerintem remekül feldobná az edédünket! - kicsit csalódik, amikor Róbi nemet int a fejével, hiszen Róbi - köztudottan -, absztinens.
- Nem baj drágám! Jó lesz a Kóla is! Gyere üljünk le!
Róbi úriemberekre jellemzően máris kihúzza a széket régi barátja előtt, amitől a másik valósággal bezsong, és úgy elpirul, akár a mosolygós, érett alma.
- Semmit sem változtál te gavallér! Ez nagyon romantikus! - jegyzi meg szánékosan flörtölő, búgó hangon, amitől Róbinak lesznek szerelmes vágyai. Róbi is leül, és máris segít tálalni, és fogja a tányérokat, míg barátnője kiszedi az ételt.
- Tudod a volt pasim valósággal rühellte, ha odahaza főzök, mert szerinte az unatkozó háziasszonyoknak, meg vén spinéknek való! De hát manapság egy modern nőnek is igyekeznie illik! Nem igaz?! - a kelleténél nagyobb faltot vesz a szájába, és kicsit kuncog saját meggondolatlanságán, és legfőképp azon, hogy Róbi máris a segítségére szeretne sietni. - Nyugi drága! Nem akarok szándékosan megfulladni! Édes vagy!
Róbi is kényelmesen, nyugodtan eszik pár falatot. Úgy fest kicsit talán szégyelli i magát, hogy tohonya kövérségét ennyi idő múltán sem sikerett ledolgoznia, vagy megpróbálni kicsit feljavítani jócskán elavult, tespedőfélben lévő fizikai kondicióját.
- Drágám! Ha most az jár a fejedben, hogy bűntudatod van, mert kövér vagy akkor megsúgom! Engem csaki az érdekel, hogy érezzük jól magunkat a bőrünkben! Különben is, egészen kicsi korunk óta már nagyon jól megismertelek, és imádom, hogy te mindig ugyanaz maradtál! - néz rá sokat sejtetően, mégis érzelmesen. - Egészségünkre! - emeli magasra üdítős pezsgős poharát. Róbi pedig elmondhatatlan hálát, és megváltott örömöt érez, hogy akadt még olyan barátja, aki kiállt mellette, és nem hagyta cserben.