ÉRZELMEK HATÁRAI

Arcok alatt Idők porló rétege,
félhomályos emlékek majd egyszerre csak
lehámlik minden megalkuvó, tetetett,
vagy épp szépség-szülte giccs, álcsíny
- míg végül megmarad szikáran,
csapzottan a ráncokat teremtő mindennapi lét. 

Borzas verébfészek az emberi érzelem,
hisz minduntalan torkon akad hamis szó,
vagy tetetett árulás.
Miért van, hogy sohasem az elveszettnek
gondolt lábnyomokat inkább
a tőlünk távolodót üldözzük s követjük?!
Miért káprázik folyvást az eltompult vágy-akarat,
ha már beláthatatlanok az alku-percek,
pillanatok határai is?! 

Mostan agymosás, öntudat
felfegyverzés már egyaránt tart s folyik.
Mert valójában, aki meghazudtolta véleményét s elveit
- egyedül csupán csak az kereshet;
pénzt, állást, siker-hajhász teljes életet.
Sért-sebző tisztítótűz-lázból még senki
sem vallhatta önmagát se győztes-vesztesnek.
Lélek-gyanúval benőtt gazok s gyomok dudvás,
evilági televénye nőtte be
az empátia-tolerancia mocsárvidékeit. 

És most mindennek hazugok s megvesztegethetők.
Az egy tál lencse fogalma már nem kiváltság többé,
- de ököljog bosszúállón.
Tűnődés, játékos hóbort már minden esetben
tűrés is a valamikor létezett dolgok után.
Valaki odabent az egyes emberekben
szándékosan lekapcsolta a lámpát.
Az értelem titkos szikráit,
mely világíthatott volna akár
a bunkó vadbarmok között is. 

A ,,lenni vagy nem lenni" - még
most is émelyítő s szorongató.
Könnyelmű jótékonyságnak nevezhető,
ha az utcán talált ezerforintost valaki
visszajuttatja jogos tulajdonosának,
míg okostelefonját zokszó nélkül zsebre teszi.
- Alvók álmában mindenki ébren botorkál.
Megismeréstől a megértésig lehetetlenül hosszú az út.
Mint megérdemelt,
de meg nem kapott pofon becsukott
vakondszemekkel botorkálunk tovább!