HÁZIBULI-CSAPDA


,,Egyedülálló apuka vagyok. Van egy kisbaba kislányom, akit egyedül nevelek!" - Az átlagos, kissé slampos és már jó ideje álmatlanságban szenvedő, szingli, harmincas Róbert érezte, hogy ennél bénábban talán már nem is indíthatja saját bemutatkozását egy bulizós esten, ahol ráadásul egészen biztosan dübörgő techno, vagy house vagy isten tudja milyen vadállatias, erezd el a hajamat stílusú zene üvölt a hangszóróból, de úgy hogy az ember - bárhogyan is igyekszik -, szinte képtelenség nyugodt hangnemben akárcsak pár szót is váltania az ismerkedésre várakozó hölgyek többségével.
Ha esetleg valaki megkérdezné, hogy mivel foglalkozik több választási lehetőséget is igyekezett mérlegelni magában. A legkézenfekvőbb megoldás az internetes marketinggel foglalkozó alkalmazott. Meglehetősen hangzatos foglalkozás, ám ugyebár a valósághoz vajmi köze sincs, tehát torpedótalálatra, és azonnali süllyedésre van ítélve, ha egy némelyik hölgy szeret vájkálni mások múltjában. A második lehetőség, hogy bizonyos adminisztrációs munkatársi feladatokat lát el egy multi-cégnél, ami megbecsüli alkalmazottait. Ez az ötlet is kecsegtető lenne, ám mostanság egyetlen valamievaló cégről sem olvasott, vagy hallott, aki megbecsülné ragszolgasorban tengődő alkalmazottait. Végül a harmadik lehetőség egyenesen őszintén bevallja, hogy ő egy olyan otthonról bedolgozó emberke, aki amolyan ,,csendestárs" mindenütt igyekszik jelen lenni, és még sincs fizikális személye!
Végül meggyőzte magát, hogy majd az adott szituációtól fog függeni, hogy az adott lány, vagy lányok egy kis csoportja egyáltalán szimpatikusnak találja őt, vagy sem!
A szándékosan lazára vett pólóingben, és sportzakóban valahogy totálisan idiótának érezte magát. Ez nem egy amerikai tévésorozat, és ő nem Don Johnson a Miami Vice-ból, bár az elképzelés, hogy valamicske fikarcnyi kis szösszenetjellegű önbizalomra tehessen szert hízelgett, és kicsit még csábította is. Fogalma sem volt róla, hogy mit szokás egy buliba vinni? Egyáltalán vinnie kell-e valami kisebb meglepetést, vagy jelképes ajándékféleséget, melyet aztán a későbbiek folyamán nem adnak vissza neki. Idegesen toporgott egyhelyben mielőtt megnyomta volna a kissé ósdi, nyolcvanas évekből itt maradt csengőt.
- Helloka, pajti! Mit hoztál öreg? - az ajtóban egy hippi, raszta frizurás húsz év körüli srác füves cigivel a számában éppen készült átlépni a földi dimenzió tág határait, és egy dagadék földönkívülinek nézte Márkot, akit az egyik iskolatársa hívott meg, akivel már közel tíz éve nem találkozott.
- Oh, bocs! Szia! Nem tudom jó helyen járok-e...? - kérdezte bevezetés gyanánt, de többre már nem futotta, mert a veszett tempóban füvező srác kitárta előtte az ajtót, és máris visszatért a dübörgő zenei forgatagba, ahonnét eredetileg jött.
Márk már megint ugyanazt a heves, gyomorforgató émelygést érezte, ami szinte minden áldott nap elővette gyerekkorában, azóta, hogy az óvodában néhány gonoszka kislány szándékosan lerombolta igen-igen precíz gondossággal felépített homokvárát. Vigasztalhatatlan, bömbölő sírását édesanyja igyekezett csitítani egy álcázott amolyan kegyes hazugsággal: - Tudod miért viselkedtek veled így a kislányok? Azért kicsim, mert nagyon tetszettél nekik! - hazugság volt, viszont elengedhetetlen, hogy ne alázzák porig, és döntsék romokba egyébként is csekélyke, mihaszna önbecsülését.
Elhatározta, hogyha törik, ha szakad, de igyekszik jókedvű lenni, és a - körülményekhez képest -, jól érezni magát. Nem hagyja, hogy kibillentsék a környezet feszélyező, vagy ingerlő hatásai, vagy negatív energiái. A fő cél: maximálisan kilépni az eddig olyannyira biztonságos komfortzónából, mely eddig a kikötőül, menedékül szolgált számára. Igen ám, de mégis hogy a fenébe csinálja?
Egy másik húszas éveiben járó koktélpoharat szorongató srác jött oda hozzá, akinek ismerős volt a fizimiskája.
- Hé szia izé... haver! Téged már láttalak valahol! - jelentette ki.
- Igen, felszoktak ismerni, de egyébként nem valószínű! - vágta ki magát a számára kissé kínos helyzetből.
- Engem nem csapsz be kispajtás! Tudom már! - emelte fel a hangját miközben két tenyerével a homlokára csapott, mint aki azonnal fején találta a szöget, és rájött a helyes megfejtésre.
- Márknak hívnak. Halálosan rettegsz az injekciós tűktől, a dokiktól, és szerencsétlenül romantikus pojácának állítottad be magad egész életedben! Eltaláltam pajti?! - nézett rá kérdőn.
- Hát... ö... ami azt illeti...
- Ugyan már cimbi! Ezen nem fogunk összeveszni! Borulj a tüdőmre haver! - a különös kissé furcsa srác rögtön átölelte testvéri szeretettel. - Még most sem tudod, hogy ki vagyok mi?!
- Megbocsáss, de dunsztom sincs! - nézett tétován rá, mintha most találkoznának először.
- Rostás Pityu vagyok hapsikám! Így már beugrik! Minden házimat be írtad meg! - vigyorgott vadalmaként.
- Oh! Persze, persze! Hogy is felejthettem el! - felelte, bár valójában kínos érőfeszítést tett, hogy zaklatott, szerencsétlen gyerekkorát minél hatékonyabban törülje ki élénk emlékezetéből.
- ...És hogy s mint vagy öreg harcos? Van már csajod, meg kölykeid? - kortyolt bele valaki poharába nem zavartatva magát.
- Hát... nem igazán... egyszerűen nem jött össze... - vallotta be őszintén. Egy ilyen bumburnyák seggfej ugyan kinek mondhatná el?
- Egyet se félj cimbikém! Itt annyi a frankó bige, hogy bele is fulladhatsz egészen nyugodtan a csajtengerbe, és mire végzel te lehetsz az élet császára! Kérsz egy kis füves cigit, vagy valami lazítót?
- Nem kösz! Azt hiszem lelépek, mert túl hangosan szól a zene!
- Ahogy jónak látod haver! Figyelj, ha meggondolnád magad csak ordíts! Örülök, hogy taliztunk te nagy mamladék! - bokszolta viccelődve meg a hasát remélve, hogy ott röcögős hájat fog találni.
- Én is szevasz! - Igazság szerint ki nem állhatta ezt a totális seggfejet, aki mindig megfenyegette, hogyha nem írja meg a házi feladatait verésre vagy brutális módszerekre számított. Bezzeg a valóban éles, gyilkos szituációknál esze ágában sem volt, hogy segítsen! Micsoda barát az ilyen?! Hogy egyeseknek milyen könnyen megy ez az igazságtalan élet. Hirtelen nem találta a helyét és megcélozta határozott lépésekben a mellékhelységet, mintha sürgető dolgát akarná elvégezni.
A mellékhelység mellett egy tágas szoba helyezkedett el, ahol - mint utóbb kiderült -, rengeteg kávébarnaszínű kartondoboz árválkodott telis-tele jobbnál jobb könyvekkel. Márk nem tudott ellenállni állandóan kutató kulturális kíváncsiságának. Ugyan mi baj lehet belőle, ha bele-belelapoz egy-két kedvére való könyvbe. A többséget úgy is ez a kibírhatatlanul idegesítő, agyament zene izgatja.
Elhatározta, hogy kinyit minden kartondobozt és kiszedegeti belőle a köteteket, mintha felbecsülhetetlen kincsek lennének. Igaz azt még nem sikerült eldöntenie, hogy vajon ábécé-sorrendbe tegye fel őket a lakatlanul árválkodó könyvespolcokra vagy téma és szerző szerint, de - ez utóbbi nem különösen izgatta.
Bárcsak neki is ilyen tágas polcai lehetnének, ahova minden megvett kötetét fölpakolhatja. Egy ideje már azt vette észre, hogy a hatvannégy négyezetméteres lakása meglehetősen kicsi hellyé változott köszönhetően az oszlopmagasságokig terjedő könyveknek hála, melyek mindenhova befurakodtak, és önző módon elhódították előle a szabad területeket.
Annyira belefeledkezett a könyvek szortírozásába és kipakolásába, hogy észre se vette és egy fantasztikusan csinos, és vonzó lány lépett oda hozzá:
- Bocsáss meg! Látom te sem szereted a techno-zenét! Segíthetek?
- Szia! Persze egész nyugodtan! - nem mert a szemébe nézni. Sőt lehetőleg igyekezett kerülni a frusztráló, lelki energiáit teljesen felmorzsolni kész szemkontaktust, ami azért eléggé nagy illetlenség, de azért bemutatkozott:
- Márk vagyok.
- Én Linda! Nagyon örülök a találkozásnak! - nyújtott kezet. És micsoda finom, karcsú kezek voltak. Erősek, de gyöngédek is. Attól függ mikor helyikre volt éppen szükség. - Én is nagy könyvrajongó vagyok, de azért ennyi könyv mellett kissé úgy érzem, még bőven lenne mit bepótolnom!
- Ne is mondd! Én mindig veszek egy-egy újabb kötetet, és mindig megfogadom magamban, hogy elfogom olvasni, ám az idő csak telik, és azt veszem észre hogy szinte mindig kifutok az időből.
Linda ezt kedves, szellemes megjegyzésnek titulálta, mert most először mosolyodott el egész szívével. Márk lopva ránézett, és végzetesen megdobbant szíve. Pedig már jó előre igyekezett figyelmeztetni magát, hogy nem lesz megint szerelmes. A kérdés az, hogy vajon most hazugságot mondjon, amit a buli előtt jó sokszor begyakorolt, vagy legyen őszinte? - s mialatt magában mérlegelte lehetőséget továbbra is serény ügybuzgalommal pakolgatta a könyvek a polcra.
- Én az ELTE-re jártam, aztán színházpedagógiát és dramaturgiát hallgattam a Színművészetin, és forgatókönyvírásba is belekóstoltam, de sajnos még mindig nem tudtam leforgatni első önálló filmemet. A túl sok korlátozó szabály szerint megfojtja a kreativitást.
- Ezzel maximálisan egyetértek! Én irodalmi folyóiratoknál házaltam, és a jólcsengő ígéretekből aztán nem lett semmi! Eléggé idegesítő, és kibírhatatlan, ha az embert manipulálják, majd félreállítják.
- Igen, szerintem is! Van barátnőd? Gyereked? - konkrét, lényegre törő kérdések, melyekre sosem lehet megbízható, egyenes válaszokat adni.
- Hát... volt valakim, és az esküvőre készültünk, de ő volt az, aki az utolsó pillanatban meggondolta magát!
- Oh! Bocsáss meg, én nem akartam...
- Semmi vész! Nagyon kemény időszak volt, de ezen is túl kellett lépnem! - vett egy mély lélegzetet.
- Mivel foglalkozol mostanság?
- Hát... változó! A jelenlegi munkaerőpiac nyakig ül a zavaros lekvárban, és egyelőre home office módban vagyok otthon, de sajnos annyit nem keresek, ami elegendő lenne. Persze az önálló vállalkozás gondolata is nagyon foglalkoztat! De kérdem én kapcsolatok, és anyagi befektetés nélkül hová juthat az ember a mostani világban? Szerintem szinte sehova.
Linda valósággal beleszeretett Márk kellemesen andalító, telt, markáns hangjába. Mintha füleiben mindig megszólalt volna egy kis harang, vagy csengő akárhányszor Márk csak elkezdett beszélni, amitől lelkében jóleső érzések kezdték bontogatni szárnyaikat. Már régóta nem érzett ennyire intenzív, szívet simogató érzést, és ez most kiegyensúlyozottsággal, önbizalommal ruházta fel. Igen! Talán ő lesz az az ember, akivel a közös jövő ígérete megvalósítható!
- Figyelj tudom, hogy kicsit furán hangzik, de nagyon jó veled beszélgetni, és ha gondolod szívesen megismernélek kicsit részletesebben is! Mit szólsz?! - vetett rá kíváncsi, kérdő pillantást.
- Az tényleg nagyszerű lenne! - úgy döntött egyelőre a kicsinyes hazugságait talomba teszi, és nem hozakodik elő vele, mint afféle szokásos csajozási, nyomulós praktikákkal.
- Tudod ez különös! Biztosan hallottad már elégszer a mondást, hogy veled úgy érzi magát az ember, mintha évtizedek óta ismerné! - jegyezte meg mosolygósan.
Márk teljesen megvolt róla győződve, hogy seggfej ismerőse küldhette ezt a csinos és kedves lányt ebbe a szobába. Egyáltalán onnét tudhatta, hogy ő is ebben a szobában lesz? A legfontosabb a közös hullámhossz és a közös érdeklődési kör maradéktalan fenntartása, a többi pedig - ha a végzet is úgy akarja -, előbb-utóbb úgy is kialakul magától.
Így történhetett, hogy a házibuli végeztével Márk és Linda végigbeszélgették az estét, majd randizni, ismerkedni kezdtek, és alig három hónap múlva összeköltöztek, hogy elkezdhessék méltán megérdemelt közös életüket.