MEGSZÉGYENÍTETT HATÁR-VONALAK

A városnegyed díszletei közt,
ahol lakom hívatlan vendégként kopogtat a délután.
Még indig Április suttog süket fülembe.
Nem vettem le se téli ruhám,
sem viseletes házi köntösömet.
Lombokat-teremtő fák is
kigombolkoznának már téli igák jármai alól.

Gőzölgő, alvilági kanálisok barlang-mélyén
egy-egy eltévedt patkány csak meglapul,
tán élelmet, rágcsálni valót keres.
Hol egykoron szerelmesek fogták kezeiket,
sétálgattak mámorban
most ropogó salaktörmelék,
számkivetett üvegcserepeket
szór szét hontalan esti szél.

Kripta-fehér pantomim-arcomban
csakis az láthat növekvő holdtöltét,
ki már önként túljutott
megismerhetőségem bagatell szamárlétráin.
Kihívó, prostituált angyalok ringó csípővel
s mezítláb könnyedén tovaröppenek
sugdolózva míg maguk közt egyre suttognak:
,,Mi van kisfiúcska? Eltörött a mécses?!”
– Kis ideig még bizonytalankodik bennem
az érett férfi és a még naivabb gyermek.

Ferdén meghagyott sugár-nyalábbal
kergetőzik szomorkás kabát-árnyékom.
Köpenyként vállaimra szorítom szándékosan
s reménykedem hátha vigyázz rám.
Mire teljes lesz a csillag-oltó sötétség
világító mécs-ablakok
szelíd tükrében örökre bealkonyul.

Vitorla-szárnyú cincogó denevérek
dobognak át titkos hangradar
csatornával Ninive-szagú városokon.
Vakfolttá változott az éjszaka.
– Bennem – ki tudhatja már -,
hányadik Josef K reszket,
keresgél megtartó menedéket?

Az álom horkantó látomásai is
összetört poharaknak tűnnek.
A kitárt akaratok teherbírása mindig megváltozik.
Miért kell, hogy most napra-nap
hulljon reánk a halálfélelmek
pestis-büdös bódulata?!
Mintha már mindenki törvényt-ülő ellenség
s nem jóbarát volna;
gyanúsan méregeti egymást
a pesti suhancképű majmok hada éppen úgy,
mint a nyugdíjat kézbesítő, szerény postást.

Áthatón ellenség-szag terjeng
a senkiföldje levegőben.
Már mindenki legbensőbb világa is
félelmes ürességet tenyészt s közvetít.
A hóhérok e földről inkább céltalan menekülnek.
Mérgezett mindennapok behatolnak
megszégyenített határ-vonalak óvóhelyei közé!