VÁRATLAN TALÁLKOZÁS

Mikor megismerte későbbi férjét romantikus illúziókba ringatta magát, melyről azt hihette egy örökkévalóságig elfognak tartani. Vőlegénye rendkívül jóképű volt, mintha csak egy divatmagazin címlapjáról lépett volna oda hozzá, hogy feleségül kérhesse őt. Kisfiús, villogófogó mosolyának egyik nő sem tudott igazán ellenállni. Ehhez jött még ravaszkásan csillogó barna szeme, kicsit olaszos fekete, dús hajkoronája, melyet minden esetben méretre vágott. Az egész férfiból valósággal sugárzott a felső osztály patinás, verseny és partiképes gazdagsága. Mintha minden gondolat, érzelem, vagy egészen aprócska gesztus, amit a rendkívül vonzó külsejű férfi elejtett csakis kizárólag azt a célt szolgálta volna, hogy a partiképes, szintén bombázó hölgyekre kivethesse hálóját, és elkezdődhessen a nővadászat.
Amikor először találkoztak azon a bizonyos exkluzív, belvárosi, felkapott helyen, - ahova csupa-csupa gazdag, idióta seggfej járt -, barátnőivel volt éppen, és megpróbálta magát elengedni, és jól érezni. Azon kezdtek vitatkozni, hogy harmincas éveiben járó barátnőinek - kivétel nélkül -, már mind egy-két gyereke, és boldog, megelégedett családi élete volt, és ő mint kissé későn érő, és kicsit kívülálló mindig is a partvonalon totyogott, mert így szokta meg, vagy mert ezt várták el tőle kissé konzervatív beállítottságú szülei.
- Ne haragudjanak hölgyeim, de egyszerűn képtelen voltam levenni a szememet erről a babonázó szépségű, igazi hölgyről! - jelentette ki merész, kissé beképzelt bátorsággal a roppant vonzó férfi, és egyenesen Linda szemébe nézett, aki menten, szégyellősen elpirult annyira váratlanul érte a dolog.
- Ö... ne haragudjon de... ismerjük mi egymást...? - nézett sugárzón, és szerelmesen szemébe, mint aki máris bársonyos, ellenállhatatlan hangjába szerelmes.
- Hát attól tartok még nem! De ha gondolja ezen könnyen segíthetünk! Alex vagyok! - nyújtott kezet, és szinte leheletfinoman kezet csókolt Lindának, amitől aztán menten felpezsdült a vére. Mintha legalább is vérfrissítőkúrán vett volna részt.
- Igazán örülök, hogy megismerhettem! - jelentette ki kissé kisfiús szégyenlőséggel, és nem volt olyan nő, akiben ne lépett volna működésbe a védelmező anyai ösztön.
- Ö... hát... igen... én is... - Linda még mindig pirult, és nem győzte nyugtatgatni zaklatott érzelmeit. Már több hónapja nem volt kapcsolata, és akkor váratlanul, szinte a semmiből feltűnik hirtelen egy eszméletlenül vadító idegen. Ez azért több, mint különös! Nem igaz?!
- Eszméletlen popsija van a te Alex barátodnak! - jegyezte meg egy stílusosan csinos, kacérkodni kész anyuka. - Szívesen eltöltenék vele pár éjszakát, ha senkinek sem kell.
- Na de Bernadett! Miket fecsegsz te itt össze?! Linda fülig szerelmes ebbe a jóképű lovagba! Legalább adjunk neki egy lehetőséget! Aztán majd meglátjuk! Meddig bírja! - jegyezte meg Kriszta, aki olyan volt a nők között, mint valami bölcs falkavezér sok ésszel.
- Szerintem fogunk még találkozni ezzel a jóképű úrral!
- Hát az egyszer biztos! Az Alfahímek mindig ezt csinálják! Előbb csak körbe szaglásszák a terepet, aztán nem lehet levakarni őket az ember seggéről! - határozott, temperamentumos véleményét - szerencsére -, sohasem kellett véka alá rejtenie Annának, aki olyan volt akár valami amazon harcos, vagy Tomb Raider, aki nem riad vissza egy kis kocsmai bunyótól. Aki nem ismerte nehéz volt elhinni róla, hogy háromgyerekes anyuka.
Linda könnyed, visszafogott szellemeséggel elcsacsogott még barátnőivel, aztán este felé hazaindult. S bár az este tíz óra - egyeseknek -, még zsenge estét jelent, addig mások már alig várják, hogy forró fürdőt vegyenek, és ágyba bújhassanak.
- Figyelj! Elviszlek kocsival, ha nagyon akarod! - ajánlotta fel segítséget az egyik barátnője.
- Jaj, kösz ez tényleg jó ötlet! - s már arra készültek, hogy titokban lelépnek erről a puccos estélyről, amikor váratlanul feltűnt újfent a vadítóan jóképű lovag Alex.
- Bocsássanak meg, de úgy hallottam, hogy egyikük fuvarra szorul! Elvihetem a hölgyeket? - hanga egyszerre tűnt hízelgőnek, és őszintén megnyerő stílusúnak.
- Igen! Köszönettel elfogadja Linda barátnőm! - a hölgy valósággal ráncigálta, tuszkolta maga előtt félszeg, megilletődött barátnőjét, aki most ráklépésben hátrafelé közlekedett. Mégis, micsoda szerencsétlen és idióta egy helyzet, hogy egy magabiztos, független nőnek, egy olyan férfi segítségét szükséges igénybe vennie, mint amilyen Alex. Kész röhej!
A jóképű férfi kedvesen kinyújtotta öltönyös karját, és megvárta míg Linda kissé habozva bele nem karol. Így sétáltak ki a V.I.P. szórakozóhely parkolóházába, ahol luxuskategóriába tartozó sportautók, autócsodák pihentek.
- Ön mindig ennyire... beszédes? - próbált beszélgetést kezdeményezni, mert a nő nagyon elgondolkodott.
- Hát... nem igazán jellemző... úgy érti...? - kérdezett vissza tétován.
- Nem akarok célozni semmire, csak egy ennyire különleges nő, amilyen Ön beszédesebb is lehetne.
- Úgy értsem, hogy Ön a beszédes nőket kedveli? - nézett rá kérdőn. Most nézte meg igazán markáns, erős arcélű, kifejező arcát.
- Bocsásson meg nem úgy értettem! Tudom, most azt fogja hinni, hogy kiterjedt ismeretségi köröm van, akik között bátran válogathatok, amikor csak kedvem tartja.
- Ön mondta!
- Oh! Igaz! Váltsunk témát? Mi a kedvenc társalgási témaköre? - próbálta megnyerni, befűzni, birtokolni. S bár magának sem vallotta be, de az éles eszű, és intelligens nő valamit elindított a bensejében, ami az eddigi nők többségében nm sikerült.
- Meglehetősen huzatos van ebben a parkolóházban, nem gondolja?! - Linda kissé megborzongott. A hideg levegő - úgy tűnt -, mintha beakart volna ivódni csontjaiba.
- Várjon! Odaadom a kabátomat! - Alex azonnal kibújt stílusosan hosszú, sötét kabátjából, és máris gáláns gesztusként a reszkető, borzongó nő hátára terítette. - Nem venném a lelkemre, ha megfázna!
- Megnyugtatom kedves Uram, hogy gyerekkoromban átvészeltem jó pár betegséget!
- Én is megnyugtatom, hogy nem azért csináltam! - továbbra is kart karba öltve sétáltak a férfi kocsijáig.
Alex benyúlt a zsebébe, és slusszkulcsán lévő riasztó egyetlen kattintással máris pittyegő hangot adott.
- Tudja egy ilyen régivágású úriemberhez pontosan egy ilyen formátumú autó illik! - Linda imádott kekeckedni azokkal, akik erre vevők voltak. De Alex arcán most csak meghökkent meglepetést vélt felfedezni.
- Nos, azért vettem meg ezt az autót, mert gyerekkoromban megfogadtam magamnak, hogy lesz egy ilyen autóm! Egyébként
rengeteg mozifilmet láttam! - ezt már kisebb büszkeséggel mondta.
- Ez nagyon érdekes! Ön nem az az ember, aminek mutatja magát, jól sejtem?! - nézett rá titokzatosan.
- Hogy érti?! - kérdezett vissza kisfiús naivsággal, mely egészen új megvilágításba helyezte őt Linda előtt. Őszintébb, és megközelíthetőbbé vált.
- Szerintem az abszolút felnőttek minden esetben elvesztenek valami nagyon különleges dolgot a gyerekkorukból!
- Megkérdezhetem, hogy ezt hogy kell érteni? - nézett rá kíváncsian.
- Egy kis idő után pontosan meglehet figyelni, hogy melyik az a tipikus felnőtt, akit pusztán az élhető élet izgat és érdekel, míg másokban élénken ébren van tartva a játékos kíváncsiság érzése. Hogy a dolgokat minden esetben más szemszögből is illik megvizsgálni.
- Bámulatos mennyire jól megfogalmazta!
- Én nem csináltam semmi érdemlegest! Csak igyekszem figyelni!
- ...És velem kapcsolatban mit derített ki?
- Szerintem Ön egy olyan beállítottságú ember, aki mindig megkapja amit akar, és szereti, ha a tervei minden esetben sikerülnek! Annyira maximalista másokkal, és önmagával szemben, hogy vesztes, vagy bukott játszmáktól egyenesen halálosan irtózik! S ha valaki csak megkérdőjelezi az Ön véleményét, akkor onnantól kezdve már nem áll szóba az illetővel! Meglehet pont ezért van rendkívül kevés barátja! Rendkívül kevés embert mer igazán közel engedni önmagához, hiszen ezzel sebezhető felületet kínál azoknak, akik szeretnék megismerni!
- Nem is tudtam, hogy Önben egy pszichológust tisztelhetek! - jegyezte meg kissé cinikus hangon.
- Jaj, dehogy! Félre ne értsen! Csak a legtöbb karizmatikus, karrierista férfi minden esetben úgy érzi, hogy muszáj lenyűgöznie azokat, akik körbe veszik, és képtelenek jól érezni magukat a saját bőrükben!
- Ez aztán a velős, határozott megállapítás! - Alexnek egyre jobban tetszett Linda határozott, frappáns, és intelligens véleményalkotása.
- Mit szólna, ha meghívnám egy szolid vacsorára?
- Jaj, meg ne mondja! Ön most kivetette rám a hálóját, és szeretne elcsábítani! Igaz?!
- Miért? Nem hívhatok meg egy rendkívül szellemes, intelligens nőt, hogy egy kicsit jobban megismerhessem?!
- Nézzen körbe! A mai világban ha egy karrierista, hatalommániás férfi meghív egy intelligens nőt az csak egy dolgot jelenthet!
- És pedig?
- Párszor jól elszórakozik az illető nővel, aztán dobja! Bocsásson meg, de éppen elégszer törték már össze a szívemet! Megbocsátja, ha távolságtartó vagyok!
- Ezt őszintén sajnálom! Bár tudom, hogy semmi közöm a magánéletéhez, de ha gondolja beszélgethetünk róla.
Elértek a luxus sportkocsiig. Alex máris felnyitotta az egyik szárnyas kocsiajtót.
- Na? Mit szól hozzá? Fantasztikus hogy mikre nem képes a modern XXI. századi technológia.
- Látja Alex! Pont erről beszéltem! A gazdag kisfiú és a kedvenc játékszerei! Az a baj, hogy rengeteg olyan embert ismerek, akiknek egyetlen nagy játszótér az egész élet, és nem veszik észre csak akkor, amikor már az egész életüknek hirtelen vége van!
- Egyre jobban rokonszenvezek a véleményével! - óvatosan becsatolta a biztonsági övet, mielőtt Linda bármit is tehetett, vagy mondhatott volna. Alex is becsatolta magát, majd nagy gázt adott és csikorgó kerekekkel kitörtek a parkolóházból.
- Merrefelé lakik?
- Oh! Teljesen mindegy hol tesz ki! Bárhonnét hazatalálok!
- Megígértem, hogy hazaviszem! Szóval? Merre?
- A szent István park közelében jó lesz! Most boldog?! - kicsit durcás lett, hogy nem lehet az övé az utolsó szó.
- Ahogy gondolja! Szeretne egy kis zenét? - beakart kapcsolni az autós rádiót, ám Linda tekintete inkább töprengő csöndre vágyott így ezt azonnal elvetette.
- Sosem tudok betelni az éjszakai város pazar, és leírhatatlan fényeivel. Mintha egy teljesen új világba kerülnék.
- Szerintem egy kissé azért mégiscsak félelmetes! 
- Csak nem fél a sötétben egy ilyen rendkívül jóképű, és magabiztos férfi?! - Linda észre se vette, és máris azon kapta magát, hogy amit kekeckedésnek gondolt valójában nyíltszíni flörtölés lett.
- Mindenkinek megvannak a maga félelmei, melyek rabságban tartják a lelkét! - fogalmazott titokzatosan a férfi. Linda most annyira szerette volna megcsókolni, vagy megvigasztalni. Mintha lelke mélyén egy rejtélyes kis hang arra figyelmeztette volna, hogy ezt az embert nem árt egy kicsit pátyolgatni.
- Őszintén sajnálom, ha... olyasmit mondtam... - szabadkozott.
- Nem történt semmi! - nagy íves kanyarral fordult rá a Margit-hídra, majd nem sokkal később már ott is voltak a Szent István park közelében. - Megérkeztünk! Várjon egy pár percet!
Linda nem értette, hogy a férfi miért száll ki előtte, és miért nyitja ki a nagy szárnyas ajtót.
- Tessék parancsolni! - óvatosan megfogta hamvas, kissé hideg kezeit, és kisegítette az autócsodából. - Igazán örülök, hogy elbeszélgethettünk, és közelebbről is megismerhettem!
- Nekem is jól esett! Köszönöm!
A férfi arra készült, hogy visszaül az autóba, és leereszti a szárnyas ajtót, amikor Linda kicsit hangosabb kérdése visszarángatta a valóságba:
- Akkor áll még a vacsorameghívása?
- Feltétlenül. Mikor és hol?
- Legyen mondjuk Péntek este fél nyolc!
- Ott leszek! - ebben a percben Linda játékosan, huncutan, gyerekesen mosolygott. Ez volt talán a legjobb pillanata egész életében.