A BRUTALITÁS KÁLVÁRIÁJA



A válást nemrég mondták ki. Ennek értelmében a kisfiú az anyjával maradhatott, az apjának pedig minden szombat és vasárnap láthatási joga volt délelőtt tizenegy és tizenkettő óra között, amit szinte sohasem lehetett eléggé komolyan, és felelősségteljesen venni, mert a legváratlanabb időpontokban bukkant fel, hogy kisfiával lehessen egy kicsit. A bíróság ezen felül az anya javára gyerektartást is megítélt, ami viszont már egyértelműen az apának okozott jókora fejtörést, hiszen főként építkezéseken dolgozott, és bizonyos alkalmi munkákból tartotta fenn magát. Nem volt lusta, vagy trehány ember, de a XXI. század felgyorsult, rendkívül megváltozott korában egyre kevésbé volt képes tartani a lépést, és az iramot főként olyanokkal, akik azt vallották, hogy a mai világban több lábon muszáj állni!
- Hogy a fészkes fenében értik, hogy több lábon kellene állnom?! - kérdezte jócskán felidegesítve magát, dohányszagú szaggal a munkahivatal egyik irodájában, ahol egy középkorú, üzletemberformájú, sportos, borotvált emberrel került szembe, aki általában lenézően viselkedett azokkal, akik nem rendelkeztek felsőfokú végzettséggel.
- Nézze Seregélyi Úr! Mint azt bizonyára Ön is tudhatja a mostani munkaerőpiac jelenleg stagnál, és a vállalatok, és a cégek háromszor is meggondolják mielőtt felvesznek olyan embereket, akiknek még a szükséges szakvégzettségük sincsen meg! Én annyit tudok magának mondani, hogy próbálkozni kell! Külföldi munkavállalásban gondolkodott-e?!
- Hát úgy nézek én ki, mint akihez csak úgy dől a pénz?! Különben sem értek angolul!
- Elnézve a maga referenciáját Seregélyi Úr a munkát odakint sokkalta jobban megfizetik! Vagy építőmunkás akar lenni egész hátralévő életében?!
- Eszem ágában sincs! Csak muszáj dolgoznom, mert a gyerektartás is az én nyakamba lett sózva!
- Nos hát! Megértem higgye el! A legjobbakat kívánom! - felált kényelmes bőr irodai székéből, és bár kissé viszolyogva Seregélyi érdes, vaskos kezeitől azért mégiscsak kezet rázott vele. - Ha bármiben segíthetek magának csak hívjon!
- Hát persze! - legyintett, majd kilépett a hivatalból! Gondolhatta ezek mindig egyforma sablonszövegeket prédikálnak, amitől a munkavállaló egyáltalán nem fogja jól érezni magát. Viszont totális veszteseknek, és lúzerek lesznek a társadalom szemében. Hazafelé még beugrott kedvenc romkocsmájába, amit nemrég újítottak fel. Az embernek a felújított dolgokkal kapcsolatosan kicsit mindig az a baljóslatú érzése támadt, hogy ezen épületek elsősorban egyáltalán nem a lakosság javát szolgálják, sokkal inkább az idegenforgalmat, és a turizmust, amiből elsősorban mindig az állam, és sohasem az adott egyén profitál.
Seregélynek amellett, hogy legalább százféle helyre kellett osztania-szoroznia csekélyke pénzét, és segélyét - már ami eddig is megmaradt belőle -, nem feledkezhetett el idős, özvegy anyjáról sem, akinek büszkén megígérte, hogy elfogja vinni a Balatonhoz, és láthatja a magyar tengert. Az idős asszony ugyanis míg részegeskedő férjével, és gyerekeivel együtt élt sohasem láthatott világot, és nem láthatta a tengert, de ha már egyszer létezik a Balaton hát akkor a világ legtermészetesebb dolga, hogy egy élet van, és abba igyekszik belesűríteni minden álomteli élményt. Senkit sem lepett meg a hír, hogy az idős asszony pár nap múlva váratlanul meghalt. Seregélyi büszke ígérete így megvalósulatlan maradt, s bár mindennél jobban becsülte talpraesett, makacs anyját gondját egyre kevésbé tudta volna viselni, hiszen mostanság ebben a kupec országban így is minden annyira méregdrága lett!
A kis hangulatos romkocsmában jóformán mindenkivel cimboraságban, baráti viszonyban állt, és mi sem természetesebb, ha egy-két pohár sör mellé lecsúszott egy-két feles is. Igen ám, de a késő délutánban sem árthat, ha az ember megpróbálja megőrizni legalább a látszat józansága bizonyos mozzanatait. Épp ezért Seregélyi igyekezett a házfalak mellett közlekedni úgy, hogy egyik kezével mindig a házfalakat tapogatta, nehogy véletlenül azonnal hanyatt vágja magát, vagy dülöngélve járjon.
Ex-felesége - nem tudni miért -, talán azért vált el tőle, mert szerette, ha ő viseli a nadrágot, és mindenkinek megmondja, hogy mit csináljon egy családban. Ezt viszont Seregélyi nem tűrte el. Egy asszony sohase oktassa ki a férjét arról, hogy mi a kötelessége és felelőssége. Nyámnyila, csenevész kis könyvkukac fiacskájával azt, és úgy csinál, amit csak akar, de a felnőttek világába asszony be ne avatkozzék. Bár kezet sohasem mert feleségére emelni, gyakorta előfordult egy-egy viszontagságosabb, nehezebb munkanap után, hogy kisfia kapott egy-egy taslit, kisebb legyintést, pofont, hiszen Seregélyi sohasem tudta kimutatni az érzelmeit, így megmaradt az indulat, a nyers durvaság, és a fennhéjázó, nárcisztikus nyerség, melyből bőven jutott fiának is.
- Szevasz kisöreg! Hát te már megint csak olvasol?! - förmedt rá. Kitépte kezéből a képeskönyvszerű mesekönyvet, amit a gyerek úgy szeretett.
- Benedek Elek összes meséi! - olvasta fel a könyvborítót cinikusan és hangosan. - Szerinted ebből a sok baromságból te valaha is tudsz majd venni magadnak autót, lakást, meg feleséget?! - kérdezte gusztustalanul, lekicsinylően, mintha fia egy idegen földönkívüli volna, vagy egy szánalmas porszem, akit el kell taposni.
A kisfiú nem mert apja zöld, szikrát szóró szemeibe belenézni. Inkább a szőnyeget bámulta, és kedvenc legójával építkezett.
- Erről is az a hülye anyád tehet! Egyet jegyezz meg édes fiacskám! Minden nő ostoba, és kurva! - válaszolta inkább saját magának, mint fiának, majd amikor észrevette, hogy a gyerek szándékosan nem figyel rá fogta a szép mesekönyvet és darabokra tépte. - Ha még egyszer meglátom, hogy ilyen hülyeségekkel foglalkozol, ahelyett, hogy a korodbeli kölykökkel verekednél, vagy játszanátok akkora pofont kapsz tőlem, hogy menten lerepül az a hülye okostóni fejed! - elhajította a darabokra szakadt könyvet, és valami kéjes, gyilkosan mosolygó élvezettel kiment a nappaliba, hogy megigyon még egy dobozos sört.
Nemsokra rá este felé hazajött az édesanyja, aki szinte mindig levolt terhelve, kimerültnek tűnt, és halálfáradtnak véreres, kialvatlan szemeivel.
- Szervusztok! Milyen napotok volt ma? - kérdezte rettentő kimerülten, és fáradtan.
A férj éppen kedvenc sportrovatát bújta, miközben lábait feltette a kis dohányzóasztalra, ami épek hogy elbírta szőrös lábait.
- Szia szívem! A hülye kis fiacskád éppen mesét olvasott, én pedig megittam egy-két doboz sört! - jelentette ki, mint aki máris büszke teljesítményére, és böfögött is hozzá, mint valami házi sertés.
- Elmentél a munkaügyi hivatalba? - tette keresztbe kezeit az asszony. Még mindig meseszép volt, ám a mindennapok ólmos súlya most hatványozottan rakodott vállaira.
- Elmentem! Na és?! Semmit sem tudtak! Azt mondták ideje lenne több lábon állnom, meg hogy nyelveket kellene tanulnom! Mit képzelnek ezek, hogy valami francos okostojás vagyok, aki egész életében tanulni fog?! Szánalmas! - újabb korty következett.
- Szeretném, ha elmennél a házamból örökre! - az asszony vett egy mély lélegzetet. Éppen eleget tűrt már egy ilyen senkiházi, kisstílű alak mellett, mint a volt férje. - Ha nem tudsz gyerek és asszonytartást fizetni engem már az sem érdekel, csak hagy bennünket békén! - közölte egyértelműen és határozottan!
- Nocsak, nocsak! Nem is tudtam, hogy megválasztottad magad főnöknek! Ki az istennel beszélsz te riherongy mi?! Azt képzeled, hogy egyedül is talpon tudsz maradni?! Nézd csak meg a számlákat, a rezsit, meg a közös költséget! Szerinted bírni fogod egyedül?! Erősen kétlem! Lásd be kiscicám! Jobban szükséged van rám, mint valaha!
Az asszony még egy nagy lélegzetet vett, majd a hálószoba irányába masírozott, és elkezdte férje ruhadarabjait behányni egy bőröndszerű, viseletes utazótáskába. A jócskán dühös férj egyelőre maradt a nappaliban a helyén, és tökéletesen megvolt róla győződve, hogy felesége csupán csak átöltözik otthoni ruhájába, hogy máris vacsorát készíthessen majd neki. Ám abban a percben robbantak idegszálai, és veszedelmes, puskaporos dühkitörései, amint megpillantotta az utazóbőröndöt, amit jobbára csupán nyaraláshoz használtak régen.
- Hát ez meg mi a fészkes fenét akar jelenteni?! Mi???
Az asszony vékony csuklóját tetemes terhelés érte. Úgy érezte majd leszakad madárcsontú válla, ám akkor sem engedte, hogy legyűrjék érzelmei fogta a bőröndöt, és máris megindult vele a bejárati ajtó irányába, és akkora lendületet vett erővel hajította ki a folyosóra férje holmijait, hogy a bőrönd csak úgy nyekkent.
A férj ezt csupán egy kis nőies hisztinek fogta fel, és ahol nem használnak a kedves, megértő, pátyolgató szavak, ott fizikai figyelmeztetésre van szükség. A férj odasétált kimérten feleségéhez, majd úgy tett, mintha megakarná simogatni dús, selymes barna vállig érő haját, majd egyszer csak egy akkorát markolt, és rántott az asszony haján, mintha ott helyen akarta volna kitépni az összes egészséges hajhagymáit.
- Auuu! Engedj el... ez nagyon fáj... - könyörgött fájdalmak közepette az asszony, és kétségbeesett küzdelmet folytatott azért, hogy szabaduljon a harapófogószerű szorításból.
- Én szívesen megtenném tündérke - röhögött sört kortyolgatva a férj -, de annak szép hajad látná kárát. Továbbra is úgy tűnhetett, hogy a markában tartja életét, és nincsen mód menekülésre.
A kisfiú idő közben meghallotta, hogy mekkora patáliát rendezett felbőszült természetű apja a lakásban ezért kijött lopakodva gyerekszobájából, és a nagy kavarodásban az apa észre se vette, hogy fia a lábinál térdel, és hegyes kis fogait máris a lábszárába mélyeszti annyira erősen, ahogy csak bírja.
- Hé! Ez kurvára fáj te kis szánalmas vakarcs! - megpróbálta lefejteni lábáról a gyereket, ám amikor ez hatástalannak bizonyult belerúgott.
 Most viszont az anyán volt a sor, hogy átmenjen anyatigris üzemmódba, és mivel engedett a szorításon az erőszakos férfi az asszony megragadta az első keze ügyébe került tárgyat, ami ebben az esetben egy hegyes tűsarkú cipő volt, amit valamikor még akciós áron vett. Ezzel kezdte csépelni, püfölni urát.
Végül egy váratlan mozdulattal a tűsarkú cipő szikeéles sarka eltalálta és úgy megszúrta az erőszakos férfi nyakát, hogy rögvest kiserkent tőle a vére.
- Te normális vagy?! Te szánalmas ringyó?! - üvöltötte totálisan kikelve magából.
- Takarodj az otthonomból! - még egyszer ezúttal végzetesen lesújtott az elkövetett sérelmekért.
Egész házasságuk egy olyan tetszetős kirakatnak tűnt, ahol csupán csak a felszín feletti boldogság lebegett ideiglenesen, mint valami kipukkadni készülő léggömb. Most már ennek is vége. Az elcsigázott, és holtfáradt anyuka magához ölelte megrémült kisfiát, és együtt bámulták a férfi tetemét.