NULLADIK ZÓNA

Félek már elalszom végül,
míg lopva rám nem talál valaki.
Nem látnak majd többé a vágyat-ásító
esték forgatagában.
Magányom dac-hálója lesz
egyedüli éjjeli menedékem.

A Lét már minden esetben lefelé
rohan szakadékok vermeibe.
Kísértete vagyok e válságos,
önmagából totálisan kifordult Jelen időnek.
Bárkit megfeszíthetnek, tönkre tehetnek
mint bűnbak-latrokat,
mert rendre könyörtelenebb
a profit-hajhászabb világ.
Mire bárki is ráeszmélne
a szólításra a lélek elgáncsolódik odabent.
Nem látható át a ránk telepedett,
kizsigerelő városi dzsungel fölött.

Miért van az, hogy rejtett, szánalmas,
kis Anonymusoktól várja mindenki az értelmet,
miközben egy se akad, aki méltóképp cselekedhetne?!
Miért kell mindent gondosan megvitatni,
vagy mérlegként újbóli bírálat,
találgató kritikák elé vinni,
amikor egyszer már bizonyított s működik?

Agy-zsugorokban szenvedők hibás téziseit
miért nem lehet azon nyomban illendőn megcáfolni?!
– A totális idiotizmus még csak előszitál,
ám az oktatásban záporozhat a végleges fejetlenség.
Mindenki tudja a terjengő méreg
a tudás fényeitől foszthatja meg kiválasztottait.

Bitang cinkosok kezére játssza
a józan ész diktálta esélyt,
hogy önállóan kreatívan is
lehet összefüggéseket kutatni.
– Akár a nyálkás ragadozó-uszony figyelmeztetések,
fenyegetések intelmek vak-jeleit tapogatja
itt vak-világtalan mellett a látók is.

Érzőn-túli rétegekig lepréselődik
már az egykoron kérdezni mersz, büszke hang is.
Prófétai szó helyett homályba borul
tett és igazság vezény-szólama.

Nap-tűzte Nirvána-zónába hullik minden,
mi egykoron a gondolat szelíd,
megváltó bölcsője volt.
Agy-tompított kordon-rendszerek
digitális-bilincseit mikor tépik önként szét?!