EGZOTIKUS PILLANGÓ

A legnagyobb problémánk azt tartotta, hogy szinte nem akadt senki szűkebben vett környezetében, akivel megbeszélhetné azokat a már-már tabunak számító témákat, melyeket a legtöbb esetben vagy hajlamosak azonnal a szőnyeg alá söpörni, vagy nem igazán szeretnek vele foglalkozni, mivel az adott téma túlontúl bonyodalmas, hosszadalmas okfejtésekre adhatna indokot. Márton arra gondolt, hogy felhívja a konzumhölgyet a lakására, és csupán csak elbeszélget vele az életéről, irodalomról, vagy hogy milyennek látja a XXI. század társadalmát az illető hölgy, és miután tartalmasan kibeszélgették magukat fizet a hölgynek, aki szabadon távozhat.
Lehet, hogy ez az egész elsőre kissé bizarrnak, furcsának, és egyben nagyon is hajmeresztőnek tűnhet, ám Márton szerette, ha akként történnek dolgai, ahogyan ő azt eredetileg eltervezte.
Egy társkereső internetes szolgáltatás keretében bukkant rá egy roppant szimpatikus, kedvesarcú hölgyeményre, aki jutányos tarifa mellett kínált erotikus szolgáltatások mellett még sok minden mást is. Márton világ életében szerette, ha jut is, marad is pénze, hiszen sohasem kótyavetyélte el meggondolatlanul a pénzt. Minden esetben jó alaposan, megfontoltan megrágta döntéseit, és elhatározta, hogy elbeszélget egy ilyen kaliberű nővel.
A romantikus, gyertyafényes vacsora mindig jó ötletnek tűnt, ám mivel rendszerint ezt ágyjelenet szokta az esetek 95%-ában követni, ezért ezt is igyekezett kicsit megváltoztatni. A pezsgő is inkább gyerekpezsgő volt, mert Márton ki nem állhatta az alkoholt. Apai nagyapája nagy lókőtő, és alkoholista volt, aki néhai apján verte le, ha rosszul sikerült, kisiklott életét.
Öltönyt vett, és frissen vasalt inget, viszont a nyakkendővel nehezen boldogult.  Ha megnézte magát az előszobai hosszított tükörben egy fura, kicsit idióta, szerencsétlen alak bámult kérdőn vissza rá. Mintha egy szerencsétlen bohóc volna valamelyik cirkuszi előadásból. Nem baj! Valahogy megkötötte azt a fránya nyakkendőt. Apjától hallhatta már éppen elégszer egész életében, hogyha egy felnőtt férfi egy nyakkendőt sem tud megkötni, akkor bizony az nem igazi férfi!
Most valahogy ezt is megkötötte. Még egy utolsó arcszesz kissé pirospozsgás, pirulásra hajlamos arcára, és máris parti - és fogadóképes, ahogy mondani szokás.
Alig múlt délután három óra, amikor csöngettek a kaputelefonon, és egy megjátszott búgó hangú, angyali nő szólt bele a kagylóba: - Én vagyok az szépfiú! Megjöttem! Bemehetek?
- Jó napot kívánok! Tessék parancsolni! - nyitotta ki az ajtót Márton. Gondolta: Mi a fenének magáz valakit, akit még életében nem látott, amikor lehet, hogy azonos korúak? Ki tudja? Majd elválik.
Félszegen, kissé szomorúan ment ajtót nyitni. Mikor meglátta az egzotikusan felöltözött hölgyeményét, aki csábos, kacér, tüzesen flörtölős pillantásokat vetett rá, és már arra gondolt, hogy ezzel a kisfiús arcú emberrel is jócskán elszórakozik most kellemesen csalódott, mert Márton egy közepes méretű virágcsokrot nyújtott át félszegen.
- Sok szeretettel üdvözlöm szerény otthonomban! Kérem fáradjon beljebb, és érezze magát otthon! - próbált mosolyogni, de szinte kivétel nélkül olyan idétlenre sikeredett minduntalan félszeg-gyerekes mosolya.
A csinos nő először meghökkent, majd gúnyos, cinikus grimasz telepedett ajkaira. Gondolhatta magában: ,,milyen olcsó, gyerekes tréfába is csöppentem én!“ - Majd úgy döntött, ha az ügyfél fizet, akkor legyen minden az ő kívánsága szerint. És belement a játékba.
- Oh! Szépfiú! Te aztán nagyon romantikus gavallér vagy ugye? - kissé lekezelően, fitymálóan vette át tőle a szép csokrot, mintha csak egy idétlen helyzetet szeretett volna megúszni. - Mielőtt elkezdjük mennyi pénzed van? - vetette oda félvállról, mintha ez is csupán egy újabb üzlet volna.
- Természetesen van! Most szeretné megkapni, vagy ha végeztünk a beszélgetéssel?! - érdeklődött barátságosan.
A hölgy csábosan, apró, megfontolt lépésekkel lépett a lakásba, és kritikus, folyamatosan őrködő tekintetével - úgy látszott -, mindent gondos vizsgálódásának tárgyává tett. Nem vette le tűsarkú cipőjét, holott Márton erre kategorikusan figyelmeztette:
- Bocsásson meg… legyen kedves vegye le a cipőjét, mert a tisztaság…
A hölgy - bár kissé értetlenkedve, és furcsa, méregető pillantást vetett a félszeg fiatalemberre nagy nehezen levette méregdrágának tűnő tűsarkúját, amiben úgy tűnhetett erősen egyensúlyozni kényszerült, ha azt akarta, hogy még véletlenül se essék hasra.
- Oké, szépfiú! - felelte búgó hangon. Amikor lent volt a cipő valósággal átrepült a küszöb felett, és közvetlenül a bejárati ajtó mellett már észre is vette Márton volt gyerekszobáját, mely most már dolgozószobaként funkcionált.
- Hm! Nagyon ízléses a berendezés! Ha nem tévedek ez lehetett a gyerekszobád szépfiú? - tette fel a kíváncsi kérdést, majd Márton megőrzött játékait vette sorra. A játékrobotok, matchbox-autók katonás, pedáns sorrendben sorakoztak. Az egész helyiség szellemén érezhető volt, hogy itt a makulátlan rend uralkodik. Csak semmi összevisszaság.
A hölgy megfogott egy plüss Teddy-mackót. Babusgatni kezdte, majd magához ölelte, és úgy tűnt, mintha gondolatban máris visszatért volna ismerős gyermekkora varázslatos színhelyére.
- Hogy szerettem volna kislánykoromban egy játékmackót! De anyám sohasem engedte! Azt mondogatta, hogy minden gyereknek hamar fel kellene nőni, hogy kevesebb legyen velük a gond! - hangja remegővé, fátyolossá vált, és látszott, hogy nagyon megviseli az adott emlék felidézése.
- Nagyon sajnálom… - felelte nagyon halk hangon a fiatalember. - Parancsol esetleg valami… üdítőt? frissítőt?
- Hát ha akad egy kis Martini, vagy Jagermaister akkor azt nem utasítanám vissza! - felelte szempilla rebegtetősen.
,,Ekkora egy hatökröt, mint te vagy édes öregem!” - kezdte máris szidni, káromolni önmagát Márton, amikor szinte mindent tűvé tett a lakásban, hogy néminemű alkoholhoz juthasson, holott szülei halála után minden üveget megsemmisített.
- Őszintén sajnálom! Kóla, fanta, forrócsokival szolgálhatok… - felelte, amikor visszatért. Bizonyosan gondolhatta a csinos nő, ahogy akkor meg mi a fenének kérdezte?
A hölgy minden szobát aprólékosan bejárt. Olyan fontoskodó, hivatalos volt a tekintete, mint egy becsüs, aki felméri a házban található vagyontárgyakat, majd pontos számadás készít fejben.
- Jézusom! - esett le az álla, mikor a hálószobába menve azonnal meglátta a mennyezetig terjedő, hatalmas faltól-falig terjedő könyvespolcot. - Ezt a sok könyvet mind olvastad mucikám?!
- Igen… magyar-történelem szakra jártam a Bölcsészkaron. Muszáj volt. Némelyik roppant érdekes.
- Szabó Lőrinc levelezése Vétkesné Korzáti Erzsébettel! - olvasta el a keményfedeles könyv címét tagoltan. - Nagyon érdekes olvasmány. Mi a kedvenc versed tőle?
- Hát… ott van például a Különbéke, vagy a Lóci óriás lesz című.
- Érdekes választás… - tűnődött egy sort a hölgy, majd tovább galoppozta aprócska lépteit egyenesen a fürdőszobába. - Hű, de kicsit ez a fürdőszoba! Csupán csak egyetlen zuhanykabint látok benne! Ha szeretnél közösen fürdeni velem, akkor attól tartok nagyon helyre lesz szükséged! - a hölgy hanghordozása folyamatosan tesztelte Mártont, mert arra volt kíváncsi meddig mehet el egy-egy macska-egér játékban. Gyakorta játszotta ezt az ügyfeleivel, pedig tudta, hogy így legalább többet fizetnek.
- Ö… hát… ízé… ö… - jócskán elpirult, és köpni-nyelni sem tudott a felkínált ajánlattól.
- Oh! Hogy te milyen ki aranyos fiúcska vagy! Hogy elpirultál! Ez kellemes meglepetés! - könnyed rúzsfoltot hagyó puszit adott Márton pirospozsgás arcára. - Szeretem az olyan pasikat, akik nagyon őszinték.
- Ö… volna kedve… enni valamit…
- Miért is ne! Bár még korai az időpont, de ha te úgy akarod… - hangját úgy volt képes változtatni, hogy egyszerre babonázza, andalítsa, vagy éppen forrósítsa fel a mohó férfiszíveket. Ehhez nagyon értett.
- Ö… fáradjunk át az asztalhoz! - még szerencse, hogy semmit sem bízott a véletlenre. Kihúzta a hölgy előtt a széket, majd óvatosan - nehogy összekoszolja ruháját -, behozta a jénaitálas főételeket.
- Remélem szereti a bolognai tésztát sok-sok húsos mártással? - óvatosan szedett a hölgy tányérjára három kiadós adag ételt, és ízlésesen megszórta egy csipet frissen szeletelt bazsalikommal, és szárított oregánóval, mely a mediterrán jelleget hangsúlyozva.
- Oh! Mestermű! Egy igazi férfi, aki még főzni is tud! Ezt nevezem! Első pirospontot szereztél nálam! - gratulált a kissé megszeppent férfinak.
- Tetszik tudni a nagymamám konyhájában nőttem fel, és kisgyerekként igyekeztem sok mindent ellesni, megtanulni tőle, mert azt gondoltam később majd hasznát vehetem. - jegyezte meg.
- Ez kedvesen hangzik! Biztosan nagyon hiányoznak azok a régi szép idők? - könnyed, kecses mozdulatokkal villájára csavart fel egy falatot, majd szájába vette. - Oh! Ezzel a trappista sajttal is isteni finom!
- Nagyon… köszönöm… Igen! Nagyszüleimtől tanultam szinte mindent, mert a szüleim nagyon elfoglalt emberek voltak, és nem értek velem foglalkozni!
- Ezt őszintén sajnálom! Nem úgy gondoltam…
- Nem történt semmi! Már régen történt, és mégis minden nap eszembe jut! Nem haragszom! Sok minden történik az ember életében, akire jó volna válaszokat találni.
- Hát… az már igaz! Megengedsz egy kérdést cuncimókus?!
- Tessék, parancsoljon! - nézett rá kíváncsi szemekkel az asztal túlsó végéből.
- Voltaképp, ha nem akarsz szexet, akkor miért akartál velem találkozni?! - egyenes, lényegre tapintó kérdés volt, ami elől nem tanácsos hárítani, vagy kitérni.
- Nos… igen. Tulajdonképpen csak szerettem volna egy ismeretlen, barátságos idegennel elbeszélgetni, aki nem ítélkezhet, mert nem ismer!
- Ó! Ez érdekesen hangzik! És még?
- Szeretném felhívni szíves figyelmét, hogy sohase voltak, és nem is lesznek hátsó szándékaim! Még akkor sem, ha a mostani alattomos világ más értékrendet is közvetít! - hangja zengőbbé, férfiasabbá vált. Mint aki már nem gyerek - de felnőtt.
- Tökéletesen világos szívikém! Akkor? Most mit szeretnél? - nézett vele farkasszemet, miközben Márton megpróbálta úgy eszegetni spagettijét, hogy semmit se egyen le.
- Fogyasszuk el békességben az ételt, és aztán beszélgetünk!
- Felőlem szívi!
- Mártonnak hívnak! - mutatkozott be, és felállt az asztaltól, hogy kezet nyújthasson.
- Gabi! - rázott kezet.
Az ételt hamar elfogyasztották, miközben a csinos hölgy folyamatosan, árgus szemekkel szemmel tartotta újdonsült ügyfelét. ,,Egy magányos, kisfiús arcú férfi, aki társaságra vágyik, viszont nem akar szexet! Mondhat bárki, bármit ez azért mégiscsak nagyon különös!“ - gondolkodott el magában a hölgyemény.
Amikor végzett a tésztával Márton kedvesen elvette tányérját, majd minden evőeszközt gondosan elmosogatott. Míg a hölgy szabadon helyet foglalt a hangulatos, de egyszerű nappaliban. Lábacskáit a szófára téve kényelmesen.
- Oh! Ne haragudj, hogy a kanapéra tettem a lábamat, de úgy elzsibbadt! - szabadkozott, mire a fiatalember természetes módon odament kis sámlit vitt egyik kezében, leült a hölgy lábaihoz, és óvatosan máris masszírozni kezdte a sajgó részeket, mintha csak világ életében ez lenne a szakmája.
- Igazán… nem szükséges… - felelte nagyon meglepődve a hölgy, és talán életében először érezte igazán, hogy ez a férfi nem akar tőle semmit, és esze ágában sincsen őt kihasználni. Jóleső érzések kezdtek kavarogni lelke mélyén.
- Hát… ez nagyon jólesik… köszönöm… - lányos zavar volt, és azt hitte kinőtte, ám mégis tévedett.
- Édesanyám mindig megkért, hogy egy-egy hosszúra sikeredett munkanap után masszírozzam meg, hogy ellazulhasson.
- Mit dolgozott az anyukád?
- Hát… volt vegyesbolti eladó, bérszámfejtő, meg ilyesmi. Csupa olyan dolog, ami a számok miatt bonyodalmasnak tűnik egy humán beállítottságú embernek.
- Biztosan nagyon közel álltál hozzá, igaz?
- Igen! Világ életemben anyás voltam, mert apám kettőnk helyett is veszekedett, ordítozott éppen eleget! Anyám mindenben támogatott, és segített. Csak sajnos… nyugdíjas éveiben sokat betegeskedett, és váratlanul halt meg…
- Jaj, ne haragudj! Hogy én mekkora egy idióta vagyok! Őszinte részvétem, meg minden… - szorította most meg először támogatást nyújtva a férfi kezét.
- Azóta már majdnem eltelt hat év, és azóta is újra és újra az eszembe jut!
- Nincs ebben semmi szégyellnivaló! Elvégre a szüleid voltak! Én például nagyon haragudtam anyámra, és aztán a temetés után értettem meg, hogy egy egész életen keresztül nincs értelme haragudni, mert elsuhannak mellettünk az igazán fontos dolgok.
Márton zsebkendőt vett elő, hogy megtörölhesse könnyezésre hajlamos szemeit. Ezt is igyekezett takargatni, mert nem szerette volna, hogy már az első alkalommal, ráadásul egy vadidegen sírni lássa. Hogy nézett volna az ki?!
- Mit szeretnél csinálni a következő tíz évben! - kérdezte csak azért, hogy témát váltson.
- Hu! Ez nagyon összetett kérdés!
- Ami azt jeleneti, hogy fogalmad sincs?!
- Azt azért nem mondtam! Jó volna valami vállalkozást alakítani, de hát anyagi tőke, és kapcsolatok nélkül ez manapság szinte tökéletesen reménytelen.
- Én már erősen fontolgatom azt, hogy munkahelyet fogok váltani, mert már nem akarom, hogy mások döntsenek helyettem az életemről! Kicsit furcsán fog hangzani, de olyan, mintha te segítettél volna hozzá, hogy felnyíljon a szemem! Eddig homályban éltem!
- Hát… ez remek hír! És mit szeretnél csinálni?
- Hát ez az! Azt még át kell gondolnom! De gondolkodhatunk együtt, ha szeretnéd szívem!
- Igen! Az nagyszerű volna… - gondolkodott el a hallottakon.
A romantikus hangulatú délután innentől kezdve szigorúan a megismerésen alapult, hiszen mind Márton, mind Gabi között kölcsönös baráti bizalom szövődött, és ha ez megvan, és működik egy jó, tartalmas beszélgetésnek semmi sem képezheti akadályát.
Amikor Márton elmesélte töviről-hegyire életének történetét, rendkívüli hálát érzett a hölgy iránt, hogy figyelmesen, szó nélkül végighallgatta. Szerette volna kifizetni legalább tiszteletdíját, de Gabi ragaszkodott hozzá, hogy Márton tartsa csak meg azt a pénzt, ha a közeljövőben be szeretné indítani vállalkozását. És hogy őszinte barátok közt a pénz felesleges.