EB-KUTYA

Körülvéve emberölésben megcsömörlött Lét-roncsokkal, fröcsögő celeb-hírekkel, távolba-tűnt legjobb barátok sors-tragikumaival – munkában a józan robot diktálta erkölcsös megfeszülésig.

Odakint már megint szennyező grafittik díszitik mozdonyok vadonjait. Meddig tarthat még itt a káosz, ha egyszer már totálisan elrendezett? Közeli hozzátartozók keselyű-rimánkodása idehallik. Bosszúszomjas, sunyító szájukból alattomos, gaz-fukar szó mind spirálokba végződik.

Meg kell érni, hogy újabb vadszamár, alattomos horda-generációk körülvéve bulvármédia-példákkal a még olcsóbb, posványos hírnevek felé kacsingassanak?! – Már nem lehet elég a tetetett, önzetlen közvetlenség s a gyöngéd kedvesség, ha valaki is önszántából megismerhessen valakit.

Nagyobb lett már az alávaló szükség hallgatársa bírni beszélő, prófétás szájakat is. Már mindegyik, ki valaha is élt, vagy létezett nyüszít ki befelé sunyítón somolyogva. Ki önsajnálkózón a rest külvilág felé. Ha kérdik csupa-csupa tőmondatos halmazállapotokkal felelgetnek dáridók olcsó szesz-koktéljaival párhuzamosan szajhálkodnak.

Alkohol-idegű, törtető iramokban megváltozik emberi gesztus, érezhető értelem. Elszámoltatásra aligha akadhat további lehetőség. Pocsolyák felsőbb bölcsessége óva inti az átlagot tettre kész tetteket végrehajtani.

Halhatatlannak tűnő romantikákat eláztat már a mocskos eső. A kétségbeesés fája még mindig szándékosan oly kicsiny, vagy akarattal ereszkedtek pince-mélyre vallató gyökerei?! – Jégkockákra fagyott gondolatok között egyre nehezebb megtalálhatni összefüggő, közös eszme-gondolatokat!