BÉR-BARÁTNŐ




Látszólag hezitáló, borzasztóan zavarban lévő, harmincas, mackós fiatal férfi lépett be az üvegezett irodaépületbe. Az igazság persze az volt, hogy nem igazán volt kedve eljönni, mert rendszerint bárminemű próbálkozása bukással végződött. Talán csak hamar hozzászokott a gondolathoz, hogy elsőre csupán csak legfeljebb a kiváltságosoknak sikerülhet bármi is az életben.
Kopra Pétert különben sem lehetne szerencsés embernek nevezni. A legtöbben ugyanis már ideje korán legkésőbb kamaszkoruk végén büszkén rendelkeznek egy-két barátnővel, kiterjedt baráti társasággal, akik legalább is nem rejtik véka alá meggyőződéses véleményüket, és akik mindig megmondják, hogy az adott illető mit rontott el, vagy hogy hol hibázott – ezek a nélkülözhetetlen dolgok mind-mind hiányoztak Péter életéből. Most is csupán hosszas kérlelések, könyörgések árán volt hajlandó eljönni ebbe az ismeretlen, internetes hirdetéssel reklámozott irodába, ahol állítólag, ha az ember befizet egy bizonyos kissé borsos összeget, és természetesen kitölti az űrlapot, akkor akár már pár órán belül könnyedén szerethet magának egy ún. „bérbarátnőt.”
„Micsoda baromság ez az egész!” – vonta le sajátságos következtetéseit az esélytelenek szent nyugalmával, hiszen ha valaki őszintén, és igazán megakarta volna ismerni akár egy személyes találkozás erejéig nyugodtan megtehette volna nem kellene most egy kész vagyont ilyen feleslegesnek tűnő dolgokra elpocsékolnia. Nem igaz?
Félénken lépett a recepciós pulthoz, ahol egy kissé dekoratív hölgyemény füliérő vigyorral üdvözölte.
– Szép jónapot kedves uram! Miben segíthetek? – érződött kanárin csicsergő hangján, hogy ezt fajtahangnemet inkább az áldozatainak tartogatja, vagy legalább is olyan vendégek részére, akiket pénzügyileg meg tud fejni.
– Kézét csókolom! Érdeklődni szeretnék… hogy a hirdetésben… - muszáj volt fenntartania a szemkontaktust, mert a végén még a meglehetősen provokatív, és dögös nőszemély azt képzelheti, hogy bombázó melleit bámulja, és ugyebár ez igen-igen rombolja a további kialakulófélben lévő kapcsolatokat.
– Nos, igen! Máris adok egy űrlapot, amit nyugodtan kitölthet! Ha kér tollat az is van bőven! – pirosas lakozott, karomszerű műkörmeivel máris finoman eléje csúsztatta az A/4-es méretű űrlapot.
Péter tette, amit mondtak neki. Engedelmesen helyet foglalt az egyik fotelszerű székben közvetlenül a recepciós pulttal szemben, mintha csak innen szerette volna szemmel tartani a többi még gyanútlan, és naiv áldozatot, melyet ennek a vállalkozásnak az üzletpolitikája képviselt.
Az űrlapon többek között olyan kérdések szerepeltek, minthogy milyen barátnőt szeretne? Magas, vagy alacsony? Hány kiló? Hány centiméter? Barna, vagy szőke hajú? Szemüveges, vagy kontaklencsés? Sportos, vagy szexi? stb.
Péter inkább úgy döntött, hogy csak és kizárólag egyelőre az alapadatokra szorítkozik, aztán később majd meglátja. Lassan olvasott végig minden kérdést egyenként, önmagában jócskán megrágva, megemésztve a részinformációkat, mintha bennük lapulna a megfejtés.
Végül amikor a lap aljára ért következtek a kissé tabunak számító, számára kínosabb kérdések. Szexuálisan aktív barátnőt kér-e, vagy aggszüzet? Esetleg a későbbi nemi kapcsolat fejében kérhet árkalkulációt is. Persze csak, ha szükséges. Ennyire talán nem is kellene belemenni a dolgokba.
Ismét esetlenül, lehorgasztott fejjel, tétován, és borzasztóan frusztráltan lépett a recepciós pulthoz, ahol időközben már egy másik mosolygósabb cicababa hölgyemény üdvözölte, aki akár az előző hölgyemény ikertestvére is lehetett volna. Olyan az a csicsergő, mézes-mázos beszéd, ugyanaz a bájolgó, kissé idegesítő bájosság, amivel sehogyan sem tudott mit kezdeni.
– Kérem szépen… kitöltöttem az adatlapot… - nyújtotta félénken, kissé pirulva az idegességtől a papírlapot a hölgy napbarnított kacsója felé. A hölgy vonzónak találhatta megszeppent férfit, mert folyamatosan kacsintgatott, mintha valami rejtélyes szembetegsége volna, és frissen plasztikáztatott ajakos halakra emlékeztető száját is csücsörítette, mint aki csókra vár.
– Rendben! Készpénzzel, vagy hitelkártyával óhajt-e fizetni? – kérdezte rutinszerűen.
– Ö… érdeklődnék, hogy egy órára mennyi lenne az összeg?
– Kedves uram! Mit azt bizonyára olvasta az interneten három csomagunk van! Míg a bronz, és a réz csomagban alapszintű szolgáltatásokat talál addig az arany, ezüst, és platina csomag már felső kategória a valóban pénzesebb ügyfeleinknek. – az utolsó pénzes szótagot szándékosan kihangsúlyozta, mintha máris meglenne a véleménye az átlagos középosztály tagjairól, vagy a lecsúszott csórókról, akik be nem tennék a lábukat egy ilyen méregdrága, luxus helyre.
– A réz csomagot szeretném választani! – nyögte ki, kicsit hosszabb töprengés után. – Érdeklődnék, hogy lehet-e próba találkozót igényelni?
– Maga valami idióta komikus, vagy stand upos, aki azt képzeli, hogy bárkit palira vehet mi?! – horkant fel a hisztérika hölgyemény és már korántsem festett kedvesen.
– Bocsásson meg kérem… nem úgy gondoltam… - hirtelen szabadkozásba kezdett, és nagyon elszégyellte magát. A hölgyemény valójában Pétert is csak tesztelte, akárcsak a többi gyanútlan pártkereső embert.
– Hé, szépfiú! Nyugi! – váltott át megint babonázó, búgó hangnemre. – Csak ugratlak! Akkor délutánra számíts a hölgyre?
– Igen… megkérdezhetem, hogy milyen időpontban? – toporgott tanácstalanul.
– Mit gondolsz, ki vagyok én, a tudakozó? Délután és kész! Viszlát!
Péter kissé megszégyenülten, és reménytelenül lépett ki az irodaház szintén üvegezett ajtaján, és kapaszkodott fel egy hazafelé tartó buszra. Mintha máris millió apró-cseprő dolga volna alapos nagytakarításba fogott az egész lakásban, elvégre valakit poros, piszkos házban fogadni nagy illetlenség. Talán jó lenne néhány friss virág is a vázába? és jó lenne, ha főzne valami finomat? De nem kérdezte meg, hogy az illető bérbarátnő mit szeret, vagy nem szeret enni? Most már mindegy! A lényeg a kifogástalan úriemberekre jellemző modor, és a romantikus környezet! A többi, meg majd jön magától.
Mire mindennel hellyel-közzel elkészült a nap már elérte a vérvörös horizontot, és esteledésnek indult. Ilyenkor kicsit mindig veszélyesebbnek látszott a főváros.
Hármat csöngött a kaputelefon.
– Bocsánat jó helyen járok? Ez a Rózsautca 2.?
– Ö… azt hiszem… jöjjön fel… - nyitotta ki a kellemes, barátságos hangra a bejárati ajtót.
Gyorsan magára kapta a zakóját, mely ugyan beérte a hasát, de csak hajszál híján. Pedig mindig megfogadja hogy vesz néhány új ruhát, de aztán másra kell a pénz.
A kissé ócska, rozsdásodásnak indult liftből egy tüneményes, angyali, koktélruhát viselő hölgyemény lépett ki, őzikeszemekkel és koromsötét szempillákkal. A csábítás elsőrangú magasiskolája.
Péter szól sem tudott, és persze nem is mert. Úgy döntött inkább kivár. Az mindig beválik.
– Üdvözlöm! Ön Péter? – nyújtotta elragadó bájjal kis kezeit.
– Ö… ö… azt hiszem… - gyorsan lehajtotta kopaszodásnak induló fejét, és megcsókolta a kézfejet, amit a nő azonnal szimpatikusnak, és vonzónak talált, ám nem mutatta.
– Flóra vagyok! – mutatkozott be. A rézcsomagot rendelte meg, ugye?
– Ö… igen…
– Bemehetek?! 
– Ö… igen… - azzal rögtön félre is állt az útjából.
A hölgyemény szófogadóan levette kis szandálszerű cipőjét, mely valószínűleg egy kisebbfajta vagyonba kerülhetett.
Már a bejárati ajtó mellett egy kis alig tizenhét négyzetméteres dolgozószobára bukkant, amiben az egyszerűség, és a letisztultság uralkodott. Egy közepes méretű íróasztalon becsukott laptop, és számos jegyzetfüzet tanúskodott róla, hogy használójuk fontos munkákat végezhet ebben a helységben.
–  Megnézhetem ezt a szobát?
– Persze… csak nyugodtan…
A hölgy szinte szökkenve repült ahogy egyik aprócska lábát a másik után tette, és még a járásában is olyan volt, mint aki folyamatosan zenét hallgat, és keringőzik egy dallamra.
– Nagyon ízléses a berendezés! – jelentette ki. Aprócska kezével végigsimított a fabútorok enyhén érdes felületén. Még szerencse, hogy Péter mindent kitakarított patyolattisztán.
– Ezt a sok könyvet mind olvasta? Fantasztikus! – levett egy ötszáz oldalas verseskötetet a polc fogságából, és gyöngéden lapozgatni kezdte.
– Valamikor tanárként dolgoztam, és el kellett olvasnom, de a hobbim az olvasás és az irodalom! – Még szerette volna hozzátenni, hogy attól, hogy falja a könyveket, még nem tekinti magát törvényszerűen kockának, vagy könyvkukacnak, de inkább nem mondott semmit nehogy elrontsa az est kellemes hangulatát.
– Ki a kedvenc költője?
Péter bizonytalankodva megcsóválta fejét, mintha nem lenne százszázalékosan biztos válaszában, majd rávágta:
–Hát… ebben a pillanatban Rába György, Emily Dickinson.
–Oh! – lepődött meg a hölgy. –Érdekes választás! Nekem Radnóti az abszolút kedvencem, és persze József Attila. – tett még néhány kíváncsi, felfedező kört a szűk, téglalapszerű szobában, majd tovább sétált az előszobán át a nappali felé, ahol egy összeválogatott virágcsokor fogadta.
Péter szerette volna személyesen a kezébe adni, de úgy tűnt annyira gyorsan, és intenzíven történtek a dolgok, hogy erről kis híján megfeledkezett.
– Majd elfelejtettem! – emelte fel óvatosan a csokor virágot! Ez az Öné!
– Nagyon köszönöm! Ön igazi lovag, és úriember! – pisze orrocskájával máris megszagolta a virágok illatozó bibéit. – Megsértődne, ha esetleg tegeződnénk?
Péter sohasem szerette, ha az első pár alkalommal máris túlzottan könnyelmű bizalmaskodás áll fenn, most azonban inkább kivételt tett, mert nem vette volna a lelkére, ha a hölgy azonnal távozik.
– Persze bocsáss… akarom mondani… ne haragudj! Éhes vagy?
– Csak nem azt akarod mondani, hogy további meglepetéseid is vannak számomra? – jóleső érzés volt, ha egy férfi ennyire figyelmes, és gavallér, és ráadásul még a gasztronómiában is tudatosan kiismeri magát.
– Ne haragudj, de szereted a spagettit sajttal? – szégyenlősen szabadkozott, és ebben a furcsa helyzetben a hölgy szíve váratlanul megdobbant.
– Egy mindenevővel beszélsz! Nagyon szeretem!
– Van kedved vacsorázni…?
– Igen, ha nem bánod!
Péter udvariasan a nappali melletti kisebb étkezősarokba kísérte a hölgyet; kihúzta előtte a széket, meggyújtotta a két hosszú, sárgaszín gyertyát a két porcelán tartóban, majd várt néhány percet, hogy megfelelően hasson a romantika. Néhány perccel később kiviharzott a kiskonyhába, és sütőkesztyűvel felszerelkezve kihozta az üvegezett porcelánjénaiban a hússzószos spagettit. A sajtot majd később reszeli rá.
– Hát azt mondják, hogy a titok a bazsalikomos paradicsomszósz, de szerintem ugyanilyen fontos a darált hús is. Szedhetek a tányérodra?
– Csak nyugodtan! – elragadtatottan bámulta, amint Péter szőrös kezeivel, és egy műanyag lapáttal megpróbálja úgy egyensúlyozni a közepes adag tésztamennyiséget, hogy az étel remélhetőleg a tányérra érkezzen.
– Köszönöm!
– Mennyi sajtot szeretnél?
– Közepeset, majd szólok, ha elég lesz!
Péter serénykedve fogta a reszelőt, és hófehér, tejszínszínű sajtforgácsok lepték el máris a húsos tészta felszínét.
– Köszönöm, most már elég lesz! – érintette meg kezét. Péteren elektromos szikra futott át. Már olyan rég volt, amikor utoljára megnyitotta valaki előtt igazán a szívét, és nem akart most sem csalódni.
Miközben óvatosan ettek Péter fülig belehabarodott a hölgy kacsintó, majd szempillarebegtető flörtölő farkasszemező pillantásába, ahogy úgy tudta megbabonázni a percek örökkévalóságát, hogy az már a mindenség érzését hozta le a földre. Enyhén telt ajkai közé vette a villára felcsavart tésztát, és lágyan bevette a szájába. Micsoda ízmennyország.
– Hm! Isteni lett a tészta! – gratulált.
– Tényleg ízlik? – hitetlenkedett kezeit tördelve Péter, mert sehogyan sem bírta megemészteni, ha valami sikerül.
– Esküszöm mindenre, ami szent! Kérdezhetek valami személyest?
– Persze, nyugodtan! – próbált kíváncsi őzikeszemek gazdagságába nézni, de érezte, hogy rögtön elveszett, ha csak ránéz. Mégis megemberelte magát.
– Volt már igazi barátnőd? Nem muszáj válaszolnod, csak ha nagyon szeretnél!
– Nem történt semmi! Nehéz kérdés! Volt valakim, de rá kellett jönnöm, hogy ez pusztán csak plátói fellángolás volt. Ha érted mire gondolok?! – őszintesége mögött még mindig a múltban megragadt szomorúság bujkált.
– Kérlek, ne haragudj, hogy felhoztam ezt a témát! – kért bocsánatot a nő, amikor megérezte, hogy fájdalmas sebeket tépett fel. – Inkább beszéljünk arról, hogy mivel foglalkozol mostanság? Hogy tervezed a jövőt?
Péter belement a játékba. Belement, mert egyrészt egyre vonzóbb, egyre szimpatikusabbnak érezte a hölgyet, és vonzódni kezdett hozzá. Ugyanakkor nagyon is jól tudhatta, hogy a bizalom minden esetben kétirányú utca. Adok, és kapok kölcsönös vegyülete. Persze jó esetben.
– Nem történt semmi! Régen történt! Jelenleg szerzői könyvkiadással, és online marketinggel foglalkozom! Egyszerűbb mint amilyen bonyolult hangzásúnak tűnik. – kicsit idétlenül elmosolyodott, hogy megőrizze a bizalmat.
– Ez fantasztikus! Megnézhetem a könyveidet? – felragyogott sötétbarna szeme, és gyönyörű volt.
– Persze! – felugrott majd egyenesen a nappaliban álló hatalmas ruhásszekrény beépített beüvegezett vitrinjéhez lépett, ahonnét legalább öt-hat vaskosabb könyvet vett ki, majd visszatért az asztalhoz.
– Tessék parancsolni! – letette a kíváncsi, izgatott hölgy elé a köteteket. Volt ott két novelláskötet, két verseskötet, és néhány regény is még a kezdeti időkből.
– Oh! Azt a mindenit! – csapta össze kis tenyerét a levegőben a hölgy, majd kezébe vette a köteteket, és tanulmányozni kezdte. Úgy tűnt az evés már nem is igazán érdekli. Péter azért biztos, ami biztos óvatosan majszolgatva elfogyasztotta a saját adagját.
– Fantasztikus! Hol lehet ezeket megvásárolni?
– Sajnos csak az interneten, könyves áruházakban. Az a baj, hogy a tiszteletpéldányokért is fizetni kellene!
– Igen, erről már én is olvastam! Nem könnyű a mostani könyvpiaci helyzet! De szerintem fantasztikus, hogy ennyi mindent csináltál! Ráadásul önerőből.
– El se hinnéd, hogy a különböző internetes könyves blogger, vagy könyvekkel foglalkozó portálokon valósággal szétszedik az embert! Sajnos a magyar emberek egyszerűen nem tudnak objektíven kritizálni. Olyanok, akár a szemellenzős lovak. Csak azt látják, ami az orruk előtt van.
– Ebben teljesen egyetértek! Én sem értem, hogy hogy kritizálhatnak bárkit is, amikor még csak nem is ismerik, legfeljebb olvasták egy-két könyvét.
– Az a baj, hogy az első öt-tíz ingyenes oldalt elolvassák a könyvből, és utána ki merik jelenteni, hogy pontosan ismerik az adott történetet! Ami viszont alapból nem igaz!
–Figyelj! Megértem, ha ez a téma érzékenyen érint, de te mindent megtettél annak érdekében, hogy valami új, kreatív dolgot hozzál létre, és szerintem ez nagy szó! Csak erre szabadna gondolnod!
– Igen, igazad lehet… - gondolkodott el a pillanat erejéig.
A hölgy – bár nem mondta ki -, mégis hihetetlenül nagyra értékelte a gesztust, hogy végre egy olyan férfit fogott ki, aki nem akarja már az első öt perc elteltével lefektetni, vagy a különböző szexuális figurákról beszélgetni vele. Érezte a kettejük lévő harmonikus kommunikáció szálát, és ettől ő is teljesen más ember lett. Igen! Egy ilyen rendes, tisztességes férfival talán új élet várhatna rá. Egy második lehetőség gondolata. Olyan megkönnyebbült érzés lehetne, ha bemenne munkahelyére, és egyszerűen közölné főnökeivel, hogy egyszer és mindenkorra kiszáll abból a lelkiismeretlen üzleti mókuskerékből, ahova annak idején kényszerűségből betette a lábát.
A est fantasztikusan telt. Mind Péter mind a hölgy vibrálva érezték, hogy közük van egymáshoz, és jó egymás társaságában lenni. Belélegezni azokat az új, kreatív, intenzív élményeket, melyek új távlatokat adhatnak egy kezdődő kapcsolatnak. Péter nagyon szerette volna megkérdezni, hogy vajon mikor találkozhat újra a hölggyel. Most ütött csak szöget a fejében, hogy ki kell majd fizetnie. Erről teljesen elfeledkezett.
– Nagyon jól éreztem magam ma este! Igazán köszönöm az élményt! – pufók, pirospozsga arcára két puszit is adott, majd egy adandó alkalommal megcsókolta.
– Nekem is! Nekem is… jól esett! Ö… bocsánat… mikor is kell fizetni…? – érezte, hogy idióta a kérdést, mégis muszáj volt megkérdeznie, mert sajnos egy pénzközpontú világban az üzlet az üzlet.
– Szó sincs róla! Meghívtalak! – mosolyodott el ellenállhatatlanul. – Ha neked is megfelel szeretnélek megismerni! – szállt be a liftbe. Mikor megnyomta a gombot Péter a kiegyensúlyozott, boldog emberek ígéretét kaphatta tőle ajándéka.