CSAK ROMANTIKUSAN!


Talán azzal kezdődött az egész, amikor néhai apja folyamatosan azzal rágta a fülét, hogy Sohasem lehet eléggé belevaló, tökös, nagy legény. Mindig csak egy amolyan mulya, nyámnyila kis senkiházi marad, amilyennek született.
Amikor az apja infarktusban váratlanul meghalt, és anyja még mindig dolgozott gondolt egyet, és miután még életében legfeljebb, ha kétszer randizott isten igazából, elhatározta, hogy rendel egy hölgyet a neten.
A legtöbb eset – melyről az emberek máris pletykálkodni kényszerülnek -, az az, ha egy harmincas éveiben járó fiatalember képtelen megtalálni a párját rohanó világunkban, és ezért különféle modern telekommunikációs eszközök használatát kénytelen igénybe venni vágyainak, és céljainak elérése érdekében.
Miközben szörfözött a neten rábukkant egy félig randi, félig illegális szolgáltatásokat nyújtó weboldalra, ahol a kezdeti tíz perces beszélgetés ingyenes volt, ám a következő bőséges negyed óráért már komolyan fizetni kellett. Csak sportszerűen!
A virtuális hölgy, akinek a fényképe egy húszas éveinek végén járó, csinos, barnahajú, barnaszemű hölgyet takart fantasztikusan ironikus, kicsit csípős humorral rendelkezett. Elmesélte, hogy igazából ezt a kisebbfajta „mellékes állást” csupán csak azért vállalta el, mert mindenképp szeretné megpróbálni az egyetemet, de hát igen-igen borsos a tandíj, és persze egyéb albérlet jellegű költségek.
Megbeszélték, hogyha minden jól alakul, akkor néhány napon belül egészen nyugodtan összefuthatnak, remélhetőleg egy nyilvános helyen. Bár igaz, ami igaz a hölgyet egy cseppet sem zavarta volna, ha egyenesen a fiatalember otthonában találkozzanak, ám a férfit kifejezetten feszélyezte volna az, ha váratlanul hazaállít az anyja és kérdőre vonja, hogy mit keres egy nő a lakásukon.
Ezért úgy döntött a férfi, hogy egy hangulatos kis kávézóba invitálja a csinos, stílusos hölgyet. Megkérte, hogyha nem muszáj akkor ne vegyen fel nagyon kihívó, vagy lenge öltözéket, mert elsősorban beszélgetni szeretne vele, és nem arra készül, hogy nemi vágyait kielégítse.
– Hát szia Ádám! – üdvözölte könnyed, társalgási hangnemben a gyönyörű, fiatal nő a megilletődött férfit, aki kissé másként emlékezett a képernyőn keresztül a nőre.
– Üdvözlöm! Bocsásson meg, hogy még nem merem tegezni, de nagyon régóta nem voltam randin! – enyhe kipirult, pufók arca kellemes érzéseket ébresztett a másikban. Gondolhatta, végre egy olyan pasi, aki nem akarja azonnal lefektetni, és aki – kivételesen -, egy kicsit a személyiségére is kíváncsi.
– Kérem foglaljon helyet! – gáláns gavallérok módján előzékenyen kihúzta előtte a széket, és lesegítette fekete kabátját.
– Oh! nem mondtad, hogy te ennyire úriember is tudsz lenni! Régóta nem voltam hozzád hasonló emberrel! – a nőn meglátszott, hogy semmi esetre sem szereti véka alá rejteni a véleményét, és mindig szereti, ha a beszélgetés fonala nyílt és egyértelmű.
– Parancsol esetleg… valami… italt…? – Nem tudta, hogy hogyan is kezdjen bele.
– Igen! Egy kávé tejjel jól esne! – könnyedén hátra dobta vállközépig érő barna haját, majd kis idő múltán inkább úgy döntött egy befőttes gumival fogja össze. Ettől olyan hercegnősen nézett ki.
Ádám szinte reménytelenül próbálta leszólítani az egyik pincért, aki lusta közönyösséggel éppen a bárpultot támasztotta, és látszólag az volt az egyetlen fontos feladata, hogy minden hódítási trükkjével lenyűgözze a pincérhölgyet a pult mögött.
Ádám kissé el is keseredett amiatt, hogy őt sohasem tudják komolyan venni, pedig már hónapok óta újra megpróbálta gyakorolni a határozott és stramm fellépést. A hölgy megsejthette érzéseit, mert hirtelen egy akkorát füttyentett hüvelyk és mutatóujjával, hogy a legtöbb kíváncsi vendég azonnal élénk érdeklődéssel fordult oda asztalukhoz. Az egyik rendesebbnek tűnő pincér máris ott termett az asztaluknál.
– Parancsol, kisasszony?
– Ezt nevezik Önöknél kiszolgálásnak?! A barátom már mióta szeretne rendelni, és senki még csak a füle botját se mozdította, hogy felvegye a rendelést! Legszívesebben azonnal kérnem a panaszkönyvet! – úgy tett, mint aki szabályosan vérig sértődött a hanyag, trehány kiszolgálás miatt. De valamit máris elért, mert a pincér hátra hőkölt, és máris árgus szemekkel kezdte lesni kívánságait.
A hölgy most Ádám felé fordult megértőn, és angyalin: –
Azt hiszem most már nyugodtan rendelhetsz!
Ádámnak sem kellett több!
– Szeretnék kérni egy kávét tejjel a hölgynek, és egy forró csokoládét magamnak! – inkább a földet nézte, mert annyira zavarban érezte magát a határozott női fellépés láttán.
– Rendben! Máris visszajövök! Kollegáim nevében is elnézésüket kérem a kellemetlenségek miatt! – kis jegyzetfüzetével a pincér máris elviharzott.
A hölgy könnyed fölényességgel mosolygott.
– Látod drága barátom! A határozott fellépés a kulcsa szinte mindennek! Te sem voltál annyira rossz, de legközelebb kicsit hangosabbnak kell lenned különben a kutya se figyel rád! – kinyújtotta finom kezeit, és kedvesen megszorította a másik otromba mancsát.
– Köszönöm! Ezt észbe fogom tartani!
– Szóval! Említetted, hogy már nagyon régóta nem voltál randizni, és nem érezted azt, hogy igazán önmagad lehess! Pontosan mit szeretnél? Mit csináljunk? – nézett rá kutató, kérdő tekintettel. Barnalángú, mély barna szeme most volt a legszebb. A kinti világosságot egyetlen aranyló pontban gyűjtötte retinája össze, és ez visszatükröződött egész lényében.
– Hát… ha nem nagy baj, nagyon szeretnék egy kicsit elbeszélgetni, de tudok pontosan fizetni is, ha csak ez az akadály! – Ádám naiv, kissé gyerekes viselkedése arra engedte következtetni a fiatal nőt, hogy ez az ember valószínűleg még életében nem volt nővel, és nem is volt barátnője. Ettől függetlenül volt benne valami kellemes hóbortosság, és humoros intelligencia, melyet mindig is nagyra értékelt. Ki tudja? Próbáljuk meg!
– Bocsáss meg! Én nem úgy értettem, hogy anyagiak miatt vagyok most itt veled! – megsimogatta a verejtékező kezét. –Tudod egyre nehezebb valóban kiismerni, és megismerni az embereket! Nagyon sokan másnak mutatják magukat, mint amik. El se hinnéd, hogy mennyi szociopata flangál a városban.
– Oh! Az bizony szörny lehet! – vágott elkámpicsorodott fejet őszintén. Ám ez most kissé viccesre sikeredett.
– Te ezt viccesnek találod?!
– Nem isten ments! Dehogy! Miért…? – lepődött meg, mintha valami súlyos hibát követett volna el.
– Ja, vagy úgy! Te ilyen cukorfalat típusú, vicces fiú vagy! Fogadok, hogy te voltál az osztály ügyeletes bohóca! Eltaláltam?
– Ami azt illeti… nem tudom! Én csak nagyon szerettem volna magam mellé igazi barátokat és sajnos ez nem mindig jött össze!
– Tehát bezárkóztál magadba és nem hagytad, hogy mások megismerjenek, nehogy ezzel megsebezzenek? – tapintott a lényegre.
– Meglehet…
Az egyik pincér kihozta a kért kávét tejjel, és a forró csokoládét, és készségesen remélte a borravalót.
– Tessék parancsolni! Egy kávé tejjel, és egy forró csokoládé. Az annyi mint ezerkétszáz!
Ádám már arra készült, hogy elővegye fekete, kissé megkopott pénztárcáját, és átadja az összegyűrődött bankjegyeket a pincérnek, amikor a rátermett hölgy ebben is megelőzte.
– Az Úr úgy döntött, hogy ma az én vendégem lesz! Én fizetem! Írja csak nyugodtan a számlámhoz!
– Ahogy óhajtja kisasszony! – a pincér meghajolt és elment.
– Látod drága Ádám! Az embernek néha muszáj kijelölnie maga körül a határokat, különben a játékszabályok érvényüket vesztik és kitör a totális katasztrófa.
–Igaz…
– Zavarna ha rágyújtanék egy cigire?
– Nem! Tessék csak!
Ádám valójában utálta a cigarettafüst kárósító hatását, mert folyamatosan fulladt tőle, de nem mert ellentmondani a hölgynek, mert ha így tesz könnyen meglehet, hogy vége a könnyed, kellemes bájzsevelynek.
– Rákoscsabán nőttem fel a nagymamám kertesházában! A mama szinte azonnal megtanított főzni, sütni, mert mindig azt vallotta, hogy egy igazi nőnek igenis értenie kell a háztartás vezetése mellett a konyhai fortélyokhoz is. Istenem! Mennyire hiányoznak azok az idők! – a boldogabb gyerekkor idillikus emlékeibe való belekapaszkodást mindenki visszakívánja élete során. A nő őszinte beszéde elgondolkodtatta Ádámot.
– Engem is édesanyám szülei neveltek fel. Nagyapám gyakorta elvitt a Monori erdőbe vadászni, de szarvast szándékosan nem lőttem, mert úgy gondoltam az az erdők királya.
– Ez kedvesen hangzik! Biztosan sok dologra megtanítottak téged a nagyszüleid! Akár csak engem!
– Igen! Számukra a munka becsülete mindig elsőbbséget élvezett, és senkinek sem hagyták, hogy ebben bárki is megingassa őket. Már egész kisfiú koromtól rendszeresen illett segítenem kisebb-nagyobb munkákban, és szerintem ez a mostani furcsa generációra is ráférne, mert sokszor olyan ez a mostani világ, mintha megőrült volna.
– Igen! Én is úgy látom, hogy semmi modor, semmi romantika nincs már az emberekben! Mintha ezek az egyetemes értékek kivesztek volna a modern, digitális kor egyenes következményeiként. Amikor befejeztem a gimnáziumot nagyon szívesen lettem volna szociológus, vagy valami hasonló. Csak hát nem volt pénzem sem a tandíjra, sem az elbérletre, és te is tudod, hogy manapság mennyire nehéz megfelelő albérletet találni. – itt vett egy mély sóhajt, és úgy nézett ki, mintha aki a emlékezik.
– A szüleim megengedték, hogy ne költözzek el! Bár apámnak nagyon nem volt ínyére a dolog, mert ő mintha megkövetelte volna azt, hogy tizennyolc éves koromra már önálló életem legyen, és lakásom.
– Igen! Ezt én is nagyon jól ismerem! A szülői elvárások a gyerek felé, aminek mindenki igyekszik megfelelni, de valójában kicsit inkább a menekülésre, és a függetlenedésre hasonlít ez az egész tortúra. Szóval akkor apáddal sokáig nem jöttetek ki valami jól! Eltaláltam?!
– Igen! Valahogy amikor nyugdíjas lett korkedvezménnyel akkor kezdődtek a problémák, míg édesanyám inkább kompromisszumokra törekvő természet. Aztán váratlanul meghalt, és mi el se tudtunk rendesen búcsúzni tőle. – Ádám hangja megtörtnek, és fájdalmasnak hangzott.
– Jaj, ne haragudj! Én nem ezt akartam! – kért elnézést a hölgy, hogy felhozta ezt az igen-igen érzékeny témát. – És édesanyáddal milyen a kapcsolatod? – belekortyolt a tejeskávéba, mely idő közben majdnem kihűlt.
– Édesanyámmal mindent megtudok beszélni, mert ő volt az egyetlen, aki mindig meghallgatott, és mindig mellettem állt! Segítséget kérni nem – szerettem, mert elégszer hallottam már – főként apámtól -, hogy az ember oldja csak meg saját maga a problémáit. Ez főként az egyetemen, és később is sok gond forrása lett.
– Még meg sem kérdeztem, hogy mi a tulajdonképpeni foglalkozásod?
– Azelőtt történelmet, és irodalmat tanítottam egy Pestszentlőrinci suliban, de sajnos leépítések kezdődtek, úgyhogy alig öt és fél éves mélyvízben történt próba után felmondtak. Később egy Budafoki iskolában kellett a recepción ügyelnem. Ott hajnalban kétszer majdnem sikeresen kiraboltak, de akkor én voltam az, aki beadtam a felmondásomat alig hatvan nap után. Azóta rendületlenül írok, blogolok, és online marketinggel próbálkozom, de nem sok sikerrel.
– Á! Hát ez roppant érdekes! – a hölgy csak most vette észre, hogy Ádámnak enyhén lilul a feje, és többször köhög mint kellene, ezért inkább eloltotta a cigit. – Jaj, bocsánat! Észre se vettem, hogy zavar a füst! Ne haragudj!
– Semmi… gond! – valójában majd megfulladt a tömény füsttől, mégis vitézül tartotta magát.
– Tudod mit, most hogy végre igazán megismerkedtünk, mit szólnál hozzá, ha nagyon jó barátok lennék? – megint kezébe vette a másik verejtékes kezét, és sugárzóan mosolygott.
Már nagyon régóta nem érezte Ádám, hogy valaha is akárcsak egy szikrányi esélye lehet a boldogságra. Vajon a világ változott-e meg gyökerestül, vagy a körülmények, melyek folyamatosan újabb és újabb választások, felelős döntések elé állították az embert? Óvatosan felemelkedett ültéből, és megcsókolta a hölgy kézfejét. Ha belegondolunk ez csúcsteljesítménynek számított egy olyasfajta férfitól, aki a régi, romantikus elveket vallotta, és szinte sohasem járt társaságba.
– Tudod nekem is nagyon hiányzott, hogy olyasvalakivel ismerkedjem meg mit te! – szemérmesen, kissé szégyenlősen elpirult. Ritka adottság volt ez egy független, és határozott nőtől. Ádám végre kicsit talán úgy érezhette magát, mint egy olyan tapasztalt, felnőtt ember, akinek nem kell mindig elvárások szerint élnie az életét, és aki minden esetben önmaga lehet.
– Figyelj csak! Tudom nem szép dolog, hogy megkérdezem, de mikor kell fizetnem? – kérdezte szégyellősen, mert a legtöbb weboldalon bizonyos szolgáltatások igenis komoly pénzösszegekbe kerültek.
– Jaj, azt hittem megegyeztünk drága Ádám! A barátom vagy, és barátok között ingyenes minden!