HÁZIBULI


Alig két hónapja szívta be őket a társaság. Éppen egy házavató buliban voltak, és bár főként a férfi ki nem állhatta, ha kissé kótyagos, és részegeskedésre hajlamos emberek kötöttek bele csupán csak azzal, hogy beszélgetést kezdeményezzenek vele – tulajdonképpen barátnője ismerősei voltak, így ismerkedett meg velük. Mintha a vegyes férfi-női társasághoz egyéni érzelmek is társultak volna. Így például voltak irigykedők, féltékenyek, haragtartók, alattomosak, és bosszúállók. Jobbára amolyan művész lelkek voltak, bár az sem volt kizárt, ha néhanapján betoppant egy-egy közepesen sikeresnek mondható vállalkozó, influncer, vagy éppen üzletember. Ilyen esetekben a férfi volt az, aki megpróbált színjózanon beszélgetést kezdeményezni, és érdeklődni, hogy – adott esetben -, mondjuk a vállalkozó, vagy éppen az üzletember miként tett szert jól jövedelmező üzletére, és sikerült megalapoznia karrierjét? Választ rendszerint nem kapott, mert a társaság tagjai között íratlan, ősi szabályok álltak fenn, és ide tartozott többek között az is, hogyha összejönnek bulizni kicsit akkor a szakmai életet teljesen kizárják privát szréfájukból.
A társaság tagjai azzal szórakoztatták egymást, hogy mindenki házavató bulikat szervezett, és kölcsönösen körbe lakták egymást. Három-négy hetenként mindenki átvonult egy másik, felújított, vagy megvásárolt lakásba, ahol aztán rikácsoló, zsivalygó bulit volt muszáj rendezni, hogy megünnepeljék a sikeres ingatlanvételt. A férfinak sohasem tetszett ez az egész kissé álszent, és felszínes számba menü rituálé. Mintha senki sem tisztelte volna a ház szellemét, mint egyes japán kultúrákban. Azt mondogatta sokszor: – Ez a ti ötletetek bizony több sebből vérzik! Barátnője Andi sokszor letorkolta: –Jaj, menj már! Te mindig csak unatkozol! Miért nem próbálod meg új perspektívából szemlélni?
Igen, Andreát mindig is jobban érdekelték az idegen, rejtélyes lakások, és helyek, mint a szokásos, vagy éppen teljesen megszokott környezet. A férfival ellentétben, akinek menedék, és oltalom is volt a megszokottság, és a röghöz kötöttség, még akkor is, ha egymás között erről nem sok szó esett.
Andrea – nagy általánosságban -, két teljes óra alatt sikeresen feldúlt egy-egy új lakást. Most éjfél múlt nem sokkal, és Andrea, akárcsak a társaság többi enyhén illuminált tagja kellemesen elszunyókált az egyik kényelmesebbnek tűnő fotelban. A férfi majd összeesett a fáradtságtól. Bár nemrég szűnt meg a szerződése, mint óraadó egy iskolával, most mégis mintha ólmos fáradtság nehezedett volna rá. A könyvespolc televolt a már jól ismert klasszikus szépirodalmi regényekkel, és néhány kortárs, friss kötettel. Most ezeket nyitotta ki, és lapozgatta álom, és unalom űzési célzattal. Egyetemi tanárától mindig azt hallotta, hogy a friss könyv illatát megérzi az ember, és azt sokkal jobb érzés kézbe venni, mint a dohos, vagy éppen avittos köteteket, melyekre úgy bukkan kíváncsi kötelesség gyanánt az ember valamelyik jócskán lepukkant antikvárium polcain. Az egyik könyvből régi levelek egész halmaza esett ki. Volt ott egy-két nyaralásból visszamaradt képeslap is, melyen gyönyörű folyamírással versidézetek voltak olvashatók. Érdekes módon ezt sokkal inkább kedvelte mint mondjuk a szokásos sablonos levélformákat, melyek legtöbbször egy-egy unalomig ismert utazást taglaltak szintén unalmas részletességgel.
Az egyik képeslapon halvány, rózsaszínszínű női rúzsnyom volt látható. A szokásos Rolling Stones-os logónak is beillő kellemetes meglepetésként, amiből nem maradhatott el a pikánsan provokatív erotika, sem pedig a hanyag flörtölési szándék. Ráadásul, ha az ember figyelmesen végig olvasta az egyes versszakokat könnyen rájöhetett, hogy ezt a kis versikét egy vágyakba belebolondult hősszerelmes írhatta, aki még a csillagokat is bátran lehozta volna választottjának, ha erre kényszeríti az élet.
Tulajdonképpen miért van együtt ezekkel a felszínes, saját magukat szerető emberekkel? – tette fel magának napjában többször is a kérdést, főként, ha sikeresen sikerült egyedül maradnia. Talán azért, mert égető szüksége lett volna igazi, megértő, és mindenképpen támogató barátokra, akik nem szégyenítik meg a másikat, - de felkarolják, és támogatják mindenben. Valakitől egyszer azt a bölcs mondást hallotta, amit később sikeresen megjegyzett egy életre, hogy csakis azok az igazi barátok, akik hajlandóak éjnek évadán is, ha legszentebb álmaikból felkeltik őket akár tűzbe is menni az emberért.
Észrevett a könyvespolcon egy gyerekkori testvérpárról készült fényképet. A kislány lehetett az idősebb, mert jó két fejjel mosolyogva magasodott az öccse mellett, aki alig érte fel az asztalt, és a rajta trónoló születésnapi gyertyát. A nővér mintha kicsit gonoszka lett volna. Mintha egyedül csak magának akarta volna a születésnap okozta totális boldog eufóriát, míg a szerényebb, és visszafogottabb kisfiúnak talán így is szülői segítségre lett szüksége, hogy elfújhassa a pontosan öt szál gyertyát az ünnepi tortán.
„Mintha már látta volna ezt a női arcot! Ugyanezek a hamiskás őzikeszemek, melyek lángolását nem olthatja ki senki és semmi! De hol is láthatta?” – töprengett. Nem sokkal később megkondult egy harang valahonnan a távolból, mintha figyelmeztetni, vagy üzenni szeretne valamit. A férfinak ekkor jutott eszébe, hogy látott talán nem is olyan rég egy színházi előadás plakátot, melyen minden főszereplő korhű jelmezekben parádézott. Igen! Ebből a kislányból a jelek szerint színésznő lett. Tehát egyszerre szolgáltatta ki, és adta el magát a felszínes emberek számára.
Valahol úgy mesélték neki is, hogy a színésztársadalommal bizony jócskán ildomos vigyáznia, mert többségükben minden színész-lélek egy kicsit megrögzött hazudozó, vagy nem az őszinte emberi arcukat mutatják, még magánemberekként sem a kedves közönségnek. Egyszer erőt vett magán, és elment az egyik színházi rendezvénysorozatra, melyet a Balzac utcában rendeztek általában szeptember első hetében. Akkor is látta ezt a nagyon ismerős fiatal nővé érett arcot, mégis legalább öt évbe tellett mire megmerte szólítani.
– Sok szeretettel Üdvözlöm! Bizonyára már nem emlékszik… rám… - micsoda elcsépelt bemutatkozás. – Tömpe Balázsnak hívnak, és csupán csak öt percig tartanám fel, ha… - itt máris félbeszakította egy rasztafrizurás, hippikinézetű fiatal srác, aki valósággal berontott a sátorba, és szabályosan letámadta a fiatal színésznőt szenvedélyes csókot követelve tőle. Hosszú percekbe telt mire a művésznő felnézett, és szemük újra bizsergőn találkozott.
– Elnézést kedves Uram, de mit keres itt?! – váratlan, éles hang volt, mely leginkább parancsszóra, és nem kedveskedő kérdésre hasonlított.
– Tényleg hapsikám! Nem szép dolog itt stírölni az embereket miközben smárolnak! – azzal a szemtelen suhanc még egy csókot adott a színésznő enyhén telt ajkára.
– Bocsásson meg kérem.. sajnos négyszemközt muszáj Önnel beszélnem… - a férfi kellemes, megnyerő orgánuma mintha megolvasztotta volt a fiatal nő szigorú keménységét, mert a fiatal srácot azonnal kiküldte, és máris rendelkezésre állt.
– Hallgatom! Miben segíthetnék Önnek kedves Balázs?
– Ön már sohasem fog találkozni özv. Telkes Gyuláné Teri mamával. Unokájaként szereti Önt, és amikor a sorozatba megcsípte a méhecske könnyekben tört ki, és nekem kellett megvigasztalni Rákoscsabán. Én mondtam el neki, hogy Ön hogyan viselkedett velem egy másik rendezvényem, mert biztos vagyok benne, hogy felismert! Sajnos személyes problémáim adódtak, és szerintem erre nem az lenne a legmegfelelőbb módszer, hogy Ön azonnal letilt engem a közösségi média oldalairól! – A férfi kemény, konok, komoly hangja olyannyira szilárd őszinteségről árulkodott, hogy a színésznőnek könnyek szöktek a szemébe. Persze az egyszerű ember számára – meglehet -, hogy csupán ez is a színészet hatásos, megtévesztő, színlelő kelléke lehetett csupán. A férfi azonnal benyúlt szürkés, elkoptatott aktatáskájába, és kivett pár darab papír zsebkendőt, és odaadta neki.
– Bocsásson meg! Köszönöm! Hirtelen támadt érzelmi hullámkitörés! – próbálta a nő elbliccelni a dolgokat, de valahogy nem igazán sikerült a dolog. – Ne haragudjon, de még mindig nem értem, hogy mi ezzel a szándéka Balázs?! – egy csipetnyi türelmetlenség ütötte fel a fejét kettejük párbeszédében.
– Azt szeretném kérni kedves művésznő, hogyha ennyire ellenére van, és bizonyára derogál is Önnek a személyes találkozás, akkor legalább az internet segítségével tartsuk a kapcsolatot, mert szükségem lenne megtisztelő barátságára! – a férfi most, mintha belső parancsra cselekedne fél térdre ereszkedett, és alázattal várakozott.
A fiatal színésznő felpattant, mintha bolha csípte volna meg, és máris odasietett a férfihoz.
– Legyen szíves kedves… Balázs! Ne hozzon engem zavarba! álljon fel! Nézze megígérem, hogy amint jut egy kis szabadidőm mindenképpen fel fogom venni Önnel az internetes kapcsolatot, ha ez megfelel Önnek?!
A férfi világító zöld szemmel farkasszemet nézett vele, és a fiatal nő úgy érezte fogságban tartja tekintetét.
– Nem tudom, hogy hallott-e már az ígéretek betarthatóságáról? Sajnos nem tehetek kivételt! Amennyiben Ön nem tartja adott szavát sajnos kénytelen leszek addig felkeresni ilyen-olyan rendezvényeken, vagy a színházi öltözőjében, ameddig nem hajlandó segíteni nekem! – kissé nehézkesen állt talpra, mert műtött jobb lába szinte mindig megérezte a természet mostohácska légköri változásait. Kezet csókolt a most jócskán megilletődött, és szavakat keresgélő fiatal színésznőnek, aki még jócskán bámult utána, mikor a férfi távozott a sátrából.
A férfi felriadt az álmából. Hirtelen döntésre jutott. Muszáj Andreával szakítania, még akkor is, ha mindketten valószínűleg jócskán sérülni fognak. Nem vesztegethetik el kölcsönösen egymás mellett az életüket csak azért, mert úgy hiszik valóban megismerték egymást.
A férfi kiment a nappalinak elkeresztelt helységbe, ahol alkoholos levegőben egymás hegyén hátán feküdtek a jócskán illuminált bulizós társaság tagjai, akárcsak Andrea. Csöndes angolossággal csukta be maga mögött az ajtót, és megfogadta, hogy sohasem néz hátra.