KRIPTA-SZÖKEVÉNYEK

Világunkban szikrázó csillagok ragyognak ide-oda szüntelen. Önmaguk tükrét tartva a karcos Jelennek. Minden hiú tükör egyben önmaga szolgai, kegyvesztett hajótörése is, mint szempillaspirálok álca-cicomája alatt a valódibb, de könnyező szem, mely már soha többet nem hazudhat. Mint kivilágított lámpatestek: dívák s piperkőc jampecek enyves lábai alatt süppedő szigetek tüske-koralljaiba beleütközik az ki nem eléggé figyel, vagy rátartin sokra tartja önmagát.

Nyelvünk – egykor szem napokat is megélt -, testesült hieroglifáit néhány elefántcsonttoronyba visszaszorult prófétás-író őrizgeti még féltőn, híven. Újabb cenzúra-szabályok bevezetését követelik acsarkodón, míg múmia-hangú kripta-szökevények szike-nyelveikkel a gyanútlan menekülőket negligálják s üldözik. Szemernyi hűséget bizonygató moralitás, vagy kezén fogó empátia már mit sem ér, legfeljebb látszatra.

Alabástrom-nyakak szépmíves, ám céda-vonalán gyémántnyakékek egyensúlyoznak, míg az aranyló fülönfüggők az ikrásodott, büszke fényben egymást túllicitálják míg zsonglőrködnek újabb akrobatamutatványaik után. Mindhiába! Rég egyensúlyozni kényszerültek immár karrier-gyilkos, nárcisztikus szociopaták s kiélt angyal-prostituáltak, mert mindig muszáj lesz a forgandó világ kerekén fennmaradni, s ha kell árulásként lenni híressé s naggyá. Minden mogyorónyi agyra ráférne már a kulturális pallérozás nem csupán a testet öltött ököljog, vagy fondorlatos ármány. Minden karriernek befellegzik, s elsüllyed végül!