PÉLDÁZAT




A drága, és világ életében parti királynőként kezelt Veca külföldre ment férjhez. Franciaországban élt, és férje afféle befolyásos vállalkozó üzletember, aki már azzal is pénzt keres magának, hogy egész nap sütteti hordóméretű, török pasa hasát St. Barth szigetén, vagy valamelyik luxusjachtja fedélzetén.
Sokáig senki sem sejtett semmi bizonyosat, csupán csak annyit, hogy Veca a húszas éveiben járt, még hamvas, árválkodó, egzotikus szépség volt, akit könnyedén tőrbe lehet csalni, és meg lehet vezetni a jólét kiváltságaival, míg újdonsült férje lassacskán belépett a nagypapakorúak népes táborába.
Veca egy fiataloknak rendezett partin ismerkedett össze későbbi férjével, melyet csupán csak a kiváltságosok számára rendeztek, de ha olyan hölgyeknek, mint Veca volt egy-egy jóakarójuk pár jól hangzó szóért bárhova bejuthattak, hiszen ki ne szeretné a gyönyörű, és egzotikus hölgyeket, pláne, ha ráadásként még el is szórakozhat velük! Valami mintha mindig is hiányzott volna a szerelemhez. Erre a párkapcsolatra mondják: halálos. Hiszen, ha az ember ideje korán változtat a játékszabályokon meglehet, hogy a későbbik folyamán már nem lesz szikrányi esélye sem, hogy épp bőrrel megússzon egy-egy kockázatosabb játszmát.
Végül a kölcsönös érdek, befolyás, kecsegtető luxus meghozta a várva várt hatást, és egy szép napon Veca már úgy mutatta be a jócskán meglepődött szüleinek az öreg aggastyánt, mint férjét, akivel családalapítást terveznek. A férfi azonban még újdonsült családja előtt sem fedte fel számító, ördögi szándékait. Ő nem akart családot, sem gyereket magának. Egy tucat gyereke született különböző nőktől, akiket csak azért szedett fel, hogy átmeneti gyönyört nyújthasson már egyébként is megkeseredett, keserűen tengődő életük számára, és ha elhintette a remény aprócska magvait egyszerűen megszabadult tőlük, és kihajította őket.
Veca és közte lévő titkos, hallgatólagos vonzalom feloldódott valamilyen cinkos szövetségben. Veca szolgálta a nagypapakorú férfit, és cserébe megkapott minden anyagi juttatást, amiről úgy gondolta, hogy egész életében nélkülöznie, vagy dolgoznia kellett volna. Vecának sem kellett több, és alig pár nappal később máris az Andrássy úton furikázott nyitható tetejű luxus sportkocsijában üldögélve, miközben az anyósülésen egy latin macsó suttogott a fülébe szerelmes, olaszos szavakat – persze tört angolság mellett. S mikor megállította a tilos jelzés figyelmen kívül hagyása miatt a rendőr Veca könnyed, elegáns, újgazdagokra jellemző testtartással kikönyökölt autójából, még csak kis sem szállt, és úgy csicseregte dallamos hangján:
– Mi a gond biztos úr?
– Jogosítványt, és forgalmit legyen szíves! – parancsolta a rendőr.
– Jaj, bocsásson meg… azt hittem, hogy a piros lámpa miatt állított meg! – pénztárcájáért nyúlt, és látványosan, hogy a rendőr is jól láthassa elővett egy húszezer forintos bankjegyet. Frisset, ropogósat. Olyat, amit az ember kedvére ropogtathat, és élvezheti, hogy a pénz csak az övé.
– Szabálysértést követett el kedves hölgyem, de… azt hiszem megtudunk egyezni! Huszezer forintot kérek szépen! – s már ott volt az akarat, hogy ténylegesen is felírja a rendszámot, és odaadja a bírságot, melyet később Vecának illő lett volna befizetnie.
Ehelyett a rendőrnek odaadott húszezer forint volt a Júdáspénz, azért, hogy szabadon hagyja tovább hajtani Vecát, akiben – meglehet -, csupán csak most kezdett derengeni, hogy valójában mekkora hatalom is van azoknak a kezében, akiknek vagyonuk van!
– Jaj, annyira köszönöm biztos úr! – szállt vissza repeső örömmel a kocsiba. – Megígérem, hogy legközelebb majd óvatosabb leszek! – s máris mint egy szuperszonikus rakéta csikorgó kerekekkel kilőtte az autót a forgalomba otthagyva a rendőrt, aki húszezer forinttal, és egy árulással lett gazdagabb.
Veca később sokszor mesélte változatos és számtalan formában ezt a történetet közeli barátainak, és ismerőseinek, és szinte sohasem mondta ugyanazt a sztorit. Hol itt vett, és faragott le belőle, hol ott toldott hozzá egy-két töltelékinformációt. A végére már őt ünnepelte szinte mindenki, hiszen bravúrosan, és mesteri eszközökkel szerelte le a fontoskodó, buzgómocsing közrendőrt.
Történt aztán, hogy az esküvő után cirka három-négy évvel később a dúsgazdag aggastyán öregember nagyon beteg lett és ágynak esett. Szakápolók, orvosok egész serege ügyelt éjjel-nappal betegágya mellett, melyet szándékosan tengerparti villájában rendezett be magának, mert semmilyen körülmények között nem volt hajlandó kórházba menni, hiszen mindenki tudta, hogy a magyar kórházak megbízhatatlanok, és most a kórházak többségébe csakis azért mennek a betegek, hogy meghaljanak. A nagypapa emberke viszont egyre jobban, foggal-körömmel élni szeretett volna, és szinte fájdalmasan sugárzó arccal üdvözölte mindig fiatal, és gyönyörű feleségét, amikor az hazajött a rendszeresített vásárlásaiból, és élménybeszámolót tartott, hogy éppen milyen méregdrága holmikat vásárolt férje nehezen megkeresett pénzén.
Nem sokkal később az aggastyán már olyan rosszul volt, mint akit ténylegesen is megérintett a halál előszele. Éppen ezért szándákosan két végrendeletet készíttetett mindenre kész sztárügyvédjeivel. Az első változatba éves járadékot állapítatott meg fiatal felesége számára, amit a fiatalasszony élete végéig megkap, és ha jól tudja beosztani a pénzét úgy élhet, akár egy módosabb középosztálybeli ember. Míg a második változatban már úgy szólt a végakarat, hogy minden vagyont különböző alapítványok, és karitatív szervezeteknek lesz elutalva az öregember halála után, és feleségének csupán csak annyija marad, amennyit ebbe a házasságba hozott. Mind a két végrendelet cirkalmas, kisbetűs záradékot is tartalmazott, mely újfent évjáradékokat állapított meg. Viszont volt egy bekezdés, mely szerint a fiatal feleségnek karitatív munkát kell végeznie egy szeretetotthonba, hogy jelleme jótékony változáson essen át, és megtanulja a legfontosabb empátia-toleranciát is, mely életéből hiányzott.
A fiatalasszony egyik luxus nyaralásából arra jött haza, hogy imádott férje örökre lehunyta szemét, és neki karitatív munkát kell végeznie, hogy megtanulja mi az emberség.
– Hogy micsoda??? – bosszankodott, és főtt a méregtől, amikor ezt saját ügyvédje számából meghallotta. – Ez meg mégis mit jelentsen?!
– Ez annyit tesz kedves asszonyom, hogy addig nem férhet hozzá a számláján szereplő jutalékhoz, ameddig nem végzi el az önre kiszabott karitatív munkát!
– De mégis! Ez mennyi időt is venne igénybe?! – fortyogott tovább, miközben egyre idegesebben járkálni kezdett csincsillájával kezében fel és alá.
– Nem több, és nem is kevesebb, mint tíz év! De ha szorgalmas lesz az idő az egyenes arányos munkavégzés idejével gondolom lecsökkenthető! – felelte az ügyvéd.
– Maga most viccel igazam van?! Még hogy én dolgozzak?! Hát mi vagyok én? Csak nem fogok dolgozni, amikor az imádott férjem dúsgazdag ember hírében állt! Micsoda szemtelenség! Szórakoznak itt az emberrel!
– Asszonyom! Kérem nyugodjon meg! Sajnos nem tehetünk semmit! A férje mindig is tudta, hogy mit csinál, ha üzletről volt szó! Két végrendeletet is készíttetett, és úgy tűnik, hogy Ön kénytelen lesz átgondolni jelenlegi helyzetét! – az ügyvéd minden szükséges információt megosztott ügyfelével, majd mint aki a dolgát elvégezte otthagyta az egymagában füstölgő Verát boldoguljon, ahogy tud.
Vera a keserű, kiábrándító napjai nagyobb részében gazdag ismerőseit, és barátait kereste fel, mert szentül megvolt róla győződve, hogy barátai gálánsak, figyelmesek lesznek majd vele, és előzékenyen kisegítik majd pénzügyi gondjaiból. Ám bárhogyan is ment egyikhez-másikhoz mindenütt azzal a keserű hírrel fogadták, hogy nagyon szerették, becsülték, tisztelték a férjét, de rajta nem tudnak segíteni!
Veca nem tehetett mást tíz hosszú, kemény évig beállt a munkasorba, és ha kellett hajnalban kelt, ágytálakat ürített, pelenkázta az idős embereket. Az ember azt hihette volna, hogy rendes ember vált belőle, de nem így lett. Amint letelt a tíz év már alig várta, hogy az ügyvéd végre valahára átadhassa neki jogos örökségét, és éves járadékát. Sajnos a világ minden pénze kevés lett volna hozzá, hogy Veca költséges életmódját továbbra is finanszírozni tudja. Így lett az egykori dúsgazdag, egzotikus szépségű, hamar megözvegyült fiatalasszonyból egy koldusszegény hajléktalan.