Új vers





VIRRASZTVA

 

Fület-tépkedő, keselyű világban, kivéreztetett, Golgotás makadám-utcák kereszteződéseiben, olvadozó, kakofóniás síp-ricsajokban mikben egymás szavait is egyre nehezebb megérteni: dühöngő penész-virágok, akasztófára való hímpillérek elnyírva virágoznak V.I.P.-szigorított jakuzzi-partik közepette.

 

Vért őrjöngenek tékozló vadállatok módján túlvilágias gyönyöröktől, mert nem akarhatják megérteni az alap-igazságot: meglehet, már minden veszve van! – A föld a Menny most mint alamuszi, mégis szorgoskodó hangyaboly összenyüzsög; kuporgat, alakoskodik megveszteget már mindenki ki a boldogulásra tarthat egyedül igényt.

 

Szív-szirmokban kinyitottak sokan vérvörösen habzó virágokat s inkább szánalmas megváltást keresgélnek ahelyett, hogy lecsupaszított stigma-létezéssel rokonszenveznének talmi, pipere-csillogások helyett. – Robbanó láva-rózsákkal egyszer s mindenkorra ott kellene hagyni a félbemaradt világot. Vonítást-szülő szent halmaival, fel-felszakadó, rikácsolós hisztériáival szörny-sikolyok ádáz fájásaival – a megkezdett űrtelepedés – félő -, már most újgazdagok egyedüli játék-monopóliuma. Félig kész termékeket nem szabadna rásózni se gyanútlan vásárlói tömegekre.

 

A meg-nem-értett gondolatok helyben járó kreatív ötleteivel is mind így vagyunk. Plakátok, szókaratékat öklendező, masszív, hangtalan üvöltésében fulladozok. Teljességre felszólító, emberi szándék. Mikor teremthetsz hamvaiból Főnix-madarakat a kultúráknak?! Csont-kezek fojtogató ölelése helyett biztató, radikális villámütés-kérdőjeleket?!

 

Sorsunkban mikor koronázod meg a szenvedőn sebezhetőt is méltó, önmagát meg-nem-adó morális jegyekkel? Izzadó kábel-csatornák mocsok-bulvár műsoraiban még ötperc-hírneves perc-emberkék is pacsuliktól bűzlenek!