FURCSA TÖRTÉNET

A  házmester, aki rendszerint könyvesboltban is dolgozott munkanapon váratlanul késett. Az elődje – egy velejéig tevelusta, mihaszna ember -, rendszerint a füle botját is alig mozdította, ha egy-egy komolyabb munka beköszöntött, vagy új, bestseller, és slágerlistás könyvek érkeztek a boltba!

Rendszerint csak a lábát lógázva szótyolázott, és ha valamelyik vevő szeretett volna valami különlegességet magának, vagy szeretteinek az unalomig elismételt válasz rendszerint az volt, hogy: ,,A hátsó sorban biztosan akad valami használható!”

Pár hónapig mentek így a dolgok, majd miután a házmesteri teendő szorgalmas ellátása is a házmesterre maradt a tevelusta ember egyik napról a másikra úgy döntött, hogy ő ebből az egészből kiszáll, és önálló vállalkozásba kezd!

A házmester hálát adott a magasságos mindenségnek, hogy megszabadulhatott végre egy olyan embertől, aki csupán azért jár dolgozni, hogy felvegye csekélyke fizetését, de igazából semmit sem csinál!

A házmester, aki a nappali műszak után a délutáni pihenős óráit rendszerint saját könyvesboltjában tölthette valósággal vonzotta magához törzsvendégeit.

Előszeretettel kérdezték meg tőle például, hogy mit ajánlana mondjuk ünnepnapokra, vagy név – és születésnapokra, és a legtöbb környéken lakó ember szívesen el is beszélgetett a nagy műveltség hírében álló furcsa, és különös emberrel. Szinte mindenki tudta a környéken, hogy a házmesternek már éve óta nincsen senkije!

Egy rozoga, ütött-kopott, de annál kényelmesebb karosszékje volt, ami párnázott volta révén egyszerre keltette a kényelmesség és a biztos komfortosság érzetét!

Senki sem érthette, hogy a szokásos délutáni fél egyes nyitási időben vajon hol csámboroghat el, amikor a lelkes vevők szinte éltek-haltak olyan mesés anekdotákért, amikor még a házmester is délceg dalia volt, és hogy szerelmes költeményeivel kábította és hódította meg a környék szép hölgyeit!

Most a lelakatolt bejárati ajtó előtt hevertek az összezsúfolt papírdobozok, melyekbe már nem használatos, megsárgult könyveket tette, és bár mindenki kíváncsi volt, hogy vajon még milyen értékes kulturális kincseket, lelki csemegéket rejthet az adott papírdoboz, senki sem vette a bátorságot, és merszet, hogy alaposabban szemügyre vegye, vagy a szemfülesebbek haza ne vigyék!

A vevők, és a lelkes törzsközönség egy kis ideig gondolkodott, tipródott, és várakozott felváltva, majd alig fél órán belül mindenki elment. Talán még a legkitartóbbak is!

Egy megbántott feleség-forma nőnek nézeteltérése támadt az egyik kutyasétáltató tinédzserkorú lánnyal, amiért folyamatosan köpködte magából a már megint rágógumit, és persze esze ágába se jutott, hogy a kutyapiszkot illene felszednie a kutya után.

Az adott rikácsoló nő aurája a bosszú, és elégtétel különleges keverékéből állt, és szinte élvezte, ha nem mindennapra akadhatott valaki, akivel kekeckedhetett, és akivel kikezdhetett!

Amikor a házmester hosszas munkaideje végén kinyithatta a biztonsági rácsos vaskaput, és felhúzta a rostélyt a közelben ólálkodó néhány kíváncsiskodó – akik, biztos, ami biztos nem hagyták el a tettek színhelyét -, azonnali kíváncsiságukban máris körbevették az idősebb urat, és vallatóra fogták.

- Na? Mondja már kedves Benedek! Miért nem nyitott ki időben? Csak nem történt valami gond? – kérdezték többen is.

- Semmi probléma! Köszönöm az aggodalmukat, de most jött egy új, friss szállítmány és még ellenőriznem szükséges a hivatalos papírokat, hogy minden remélhetőleg flottul mehessen! Úgyhogy… ha megbocsátanak! – azzal felhúzta a nagy, ormótlan vasrostélyt, és máris bent termett a hangulatos, kis üzletben, ahol jó, ha két, legfeljebb három ember fért el, de ha valaki mozogni szeretett volna, vagy valaki meghaladta a két méteres magasságot akkor az jobban tette, ha összezsugodik, mert olyan keskeny és szűk volt odabent a hely, mintha az ember nem is boltba tévedt volna, sokkal inkább egy túlzsúfolt labirintusba!

A házmester hozzáfogott, hogy ellenőrizze alaposan az új szállítmány papírjait, és miután mindent rendben talált előszeretettel konstatálta, hogy az új bestseller könyvek is rendre megérkeztek kis boltjába.

Sokszor nem bírt magával, és már a kicsomagolás pillanatában nem adódott olyan pillanat, hogy röpkén bele-beleolvashasson a legfrissebb könyvek elejébe, vagy csupán csak érezhesse az adott új könyvek illatát, mely kreativitásra és ötletességre sarkallta.

Bekapcsolta a radiátor melletti kis rádiót, ahol a pontos idő mellett mindig igyekeztek széles zenei műsorral szolgálni a kedves hallgatóknak. Mikor meghallotta, hogy már jócskán elmúlt negyed három, és még egyetlen vevő sem érkezett – nem tagadhatta -, egy kissé pánikba esett.

,,Csak semmi pánik!” – vigasztalta magát -, előbb, vagy utóbb, de a mai nap folyamán biztosan lesznek majd akik még kíváncsiak az újdonságokra!”

Nem is kellett sokáig várakoznia, mert néhány perccel később feltűnt egy eddig ismeretlen, húszas éveinek a végén járó hölgy, akinek vastagkeretes szemüvegén meglátszott, hogy bizonyára rengeteget olvashat, és hogy amolyan bölcsészforma.

- Jó napot! – köszönt, amint belépett a kis üzletbe, és kertelés nélkül máris az újdonságokat ajánló, kisebb polcokat vette célba. Néhány perccel később levette nehéz hátizsákját, ami szintén úgy tűnhetett, hogy jócskán meg van pakolva, és alaposan szemezgetni kezdte a legújabb sikerkönyvek széleskörű választékát.

- Elnézést kérek! – szólította meg a házmestert, aki még mindig a híreket hallgatta, de fél szeme mindvégig az ifjú hölgyön volt, mert megnőtt az utóbbi időben a lopások száma.

- Tessék parancsolni! Segíthetek?! – kérdezett vissza előzékenyen.

- Bram Stokernek az eredeti Drakulája megvan-e, mert úgy tudom, hogy tavaly megint kiadták!

- Pillanat türelmét kérném! – máris a kis notebookját vette elő, mert ismerőse váltig állították, hogy a kis, hordozható számítógéppel majd gyerekjáték lesz kezelni a beérkezett, és a már meglévő könyvek listáját.

Most azonban – ki tudja miért nem -, sehogy sem boldogult!

Maradt tehát a jól bevált módszer! Odagaloppozott az új könyvekhez – és mivel ábécé sorrendbe tette őket -, nem volt nehéz megtalálnia a kért könyvet.

-Tessék parancsolni! – emelte le segítőkészen a polcról egy vaskos könyvet, melynek fedelén egy holdfényes kísértetkastély volt látható, és az amerikai szerző neve.

- Igen! Köszönöm! Fizethetnék diákigazolvánnyal? – az ifjú bölcsészlány hangjában volt valami tartózkodó bizalmatlanság; mintha szimpatikus lett volna számára a kedves házmester, de azért biztonságos távolból szerette volna szemlélni az eseményeket.

- Természetesen! Akkor beütöm a gépbe, és már készen is vagyunk! – máris vitte a kért könyvet a pénztárgéphez, és várta, amíg a szórakozott hölgy elő nem veszi nehéz táskája mélyéről a diákigazolványát, mert ha ezt felmutatja százalékos kedvezményben részesülhet minden egyes vásárlás alkalmával.

Már nagyon régen nem érezhette a boldogság, és a békés megelégedettség különleges keverékét; most is csupán pillnatokra. Mégis itt volt, létezett, és szinte olyan tapinthatónak látszott a lehetőség, hogy egy igazi művelt bölcsész hölggyel beszélhet, hogy legszívesebben rögtön beszélgetése elegyedett volna az illetővel, de mivel a munkaidő igenis szoros, és szorgalmas ütemtervet diktált erről le kellett átmenetileg mondania. Azért biztos, ami biztos, amikor a fiatal hölgy az ajtó felé lépett még utána szólt, mintha valami nagyon lényegeset, vagy fontosat szeretett volna vele közölni nehogy elfelejtse:

– Őszintén remélem, hogy még benéz mihozzánk! Nemsokára érkezik egy újabb kötet Scott Fitgerald, és Salinger! Persze csak, ha érdekli.

A bölcsészhölgy magára tekerte hosszú, bolyhos sálját, mely gyakorlatilag egész arcát betakarta, mert időközben feltámadt az északias szél, és jócskán hűvös levegő kezdett fújdogálni, így Benedek nem láthatta csupán félig igézően bájos, és imádnivaló mosolyát mellyel egyszerre volt képes manipulálni, és megnyeri magának az emberek jóindulatát.

– Még meggondolom! – felelte, azzal kilépett a koromsötét éjszakába. A házmester pedig talán újra érezhette kicsit, hogy valamilyen sajátságos és furcsa formában, de mindenképpen köze van környezetéhez, és benne az emberekhez.