KESERÛ KENYÉRKERESET

Az éjszaka párducbőré korom színűvé sűrűsödött össze, amint a kísérteties templom tornya el nem ütötte a hajnali fél hármat Mintha az összes teremtmény farkasok, nádi poszáták, az éjjel fekete szmokingba bújt krákogó gavallérjai, a varjak is megérezték volna, hogy meglehetősen szapora, ideges, és nyugtalan lépteivel munkába indul egy buszvezető, akit Makáb Mihálynak hívtak.
Tíz-tizenkettő kávét is megivott mire sikerült Makáb úrnak a feje felől elkergetnie a kósza, és sokszor még alvásra csábító álmokat, hogy elindulhasson a hajnali, józan robot-munka után buszt vezetni, és csak nagyon korlátozott értelemben sikerült az, hogy az édes, harmóniával kecsegtető álom percre pontosan minden egyes napra felhúzott riasztóórája hatására röpke pillanatok töredékeként tovaszálljon.
A lakótelepen szinte még minden lakó a legteljesebb kiegyensúlyozottságban lélegezte be a kellemes pihenés regenerálódásának minden ősi titkait, és szunnyadó pihegéseit, amikor Makáb Mihály úr már gyors léptekkel szárította a haját, és hattyúfehér inget vett, és koromfekete nadrágot, ízléses sötétkék nyakkendőt, hogy szolgálati idejét megkezdve elindulhasson buszával.
Ha még ez sem lett volna elég, ahhoz, hogy Makáb úr felébredjen, a hajnalok dús, és minden bizonnyal haragos és egyúttal bömbölő hajókürt szava, ami akkor jelzett, ha a munkások számára megkezdődött a hajnali józan robotmunka, bizonyára fölébresztette.
Makáb urat.
Az egyetlen s talán a legfontosabb dolog, ami megkeserítette életét azaz önpusztítás nagyon is kötélidegeken táncoló életfelfogása, és módja volt, amivel nap mint nap önmagát pusztította!
Érdekes, hogy ha példának okáért elment egy baráti, vagy nagy ritkán esetlegesen egy családi, meghitt egyúttal nagyon is harmonikus beszélgetésre a többi családtagjaival akkor nem szólt egyetlen szót sem, hanem mintegy megszállott, és nagyon is tudatosan hallgatag bölcs hallgatott mintha csak a szándékát, vagy legalább is az emberi szándékait próbálná meg eltitkolni azoknak az emberei elől , akit talán a világon a legjobban ismert.
Amikor pedig fáradtan, mint egy megtört munkás öntudatú, és nagyon is – már-már túlontúl becsületes és egyúttal tisztességes ember, aki minden nap elvégezte, mintha csak valami elrendeltettésszerű ítélet, vagy végzetes egyszerűség lett volna a munkája, és elítélt megnyugvás hazaballagott egyetlen gyermeke fia Makáb Róbert, bizony megtapasztalhatta, hogy mit is jelenthet az a fogalom hogy a beletörődött fáradság Hiszen amikor Makáb úr hazament, meglehetősen letörten, mint valami gályarab, akinek sikerült kin keservesen elvontatnia a megadott több tonnasúlyú bárkát, vagy eget meszelő hajót egy dokkba, vagy kikötőbe, a legelső dolga az volt, hogy megigya – szinte már szertartás szerűen -, a fia által minden nap kikészített feketéjét, illetve a sörét, és e mellé természetesen jócskán a megszokott három, esetleg négy dobozzal is cigarettáját, és minek után ezzel megvolt általában, ha a kedve, és az aznapi fáradt, és meglehetősen meggyötört öntudata ezt lehetővé tette, és egyúttal megengedte ledőlt pihenni általában délután egy óra körül, egészen fél négyig, téli időszakban főleg addig, amíg nem szürkült be a téli égen a bárány felhők vattacukor-tengere!
Makáb úr amúgy elmondható, hogy roppantul rendes ember volt, egy valóságos csiszolatlan gyémánt, a modorosságát, makacssága, és mindezeket együttvéve a határtalannak mondható büszkesége, és nagyon is tudatosabban az önmagában vetett hite sarkalta arra, hogy kivált minek utána a csak ,,boldog békeidőkként” emlegetett nyolcvanas években kinevezték csoportvezetővé, túlságosan részévé vált, mint valami titkos szövet, vagy vérrendszerekben egy titkos piciny verőér a parancsolgatás, és az utasítgatás.
Amit sajnos főleg a családja nem tolerálhatott túlságosan jó szemmel, de szólni Makáb úrnak senki nem mert, hiszen ha azt tapasztalta, hogy az őszinte, és az igaz szó szentségével egyedül van, akkor bizony könnyen, és meglehetősen gyakorta előfordul, és sajnos megesett az, hogy az elhagyatottság, és elmagányosodás titkos hálóiba burkolta túl büszke lelkét Egyetlen szóval napokig senkihez sem volt hajlandó akár csak egyetlen kedves, vagy becéző szót szólni, hanem mint egy megbokrosodott és éppen ezért makacs öszvér hallgatott síri csendben, még akkor is ha megadatott neki és kedves családjának legalább egyszer az életben, hogy a vasárnapi ünnepi étkezések alkalmával együtt lehetett a szűkebben vett család apraja-nagyja, és elbeszélgethettek volna! Makáb úr amellett, hogy tisztességgel, és becsülettel elvégezte a feladatait, - legalább is ami a munkáját illette -, nagy gondot fordított – főleg az ünnepnapokon, és jelesebb módjuk csak ki nyíltan, és egyértelműen a születésnapokon, és a névnapokon -, az italt sem vetette meg, és sokszor bizony meg sem állt a nyolcadik dobozos sör, vagy a tizenkettedik felesig, ami annyira jó, és meghitt kedvre derítette, hogy össze-vissza vihorászott, és kacarászott mindenfélét, és összebeszélt mindenkinek szinte mindent teljes mértékig összefüggéstelen, és nagyon is értelmetlen szavak tömegeként.
Sajnos ezt Makáb Róbert sem tolerálta, és egyáltalán nem méltányolta, hiszen amikor felnőtt lett belőle, és véletlenségből több alkalommal is összehozta a sorsa meglehetősen pityókás, és részeg emberekkel, - hiszen a kollegái közül a vállalati titkos életüket feladva bizony akad nem is kedves kollegája akik jelentősen a pohár fenekére néztek -, így sajnálta is a részeg ember tudatlanságát, hogy létpusztító életmódjával közelebb került a halálhoz, de egyúttal meg is vetette azokat akik nem ismerték a Horatius-féle arany közép rendszer fogalmát, illetve a szűkebben vett mértékletesség ősi, és tanácsosan bölcs kritériumait, és követelményeit.
Ami Róbertet illette igyekezett a lehető legjózanabbul élni, mert mint fogalmazott az élet olyan rövid, mint egy pillanat, és a mindig változó, és fejünk felett elröppenő idő húrjai pedig annyira gyorsan, gőzmozdonyok villámsebességével peregnek, hogy képtelenség egyetlen életbe mindent bele sűríteni, és éppen ezért minden embernek becsülnie kellene a létezés reményt keltő teljességét, azt hogy megadatott egyáltalán az, hogy megszülettünk, és hogy minden napunk, amit a föld nevű utazó bolygón megélünk, és leélünk felbecsülhetetlen ajándéknak kell tekintenünk!
Így aztán ahogyan az lenni szokott – főleg azokkal a szerencsésen kivételezett emberekkel, akiket a konkurens társadalom, pusztán csak azért nem fogad be, mert máshogyan gondolkodnak, és másmilyen az erkölcsi rendszerük, és eszméik -, sajnos Makáb Róbert is azon kapta magát, hogy megkezdődött életében az úgynevezett elmagányosodás tudata.
Egyre magányosabb lett A társasági együttléteket nem igazán kedvelte, hiszen sohasem volt egy társadalmilag társasági ember, és inkább befelé forduló, illetve az élet, és létezés örök kérdéseivel foglalkozó ember maradt, aki mindent az általa felállított szabályok és törvényszerűségek ősi szabályszerűségeként képzelt el! Így történhetett vele is az, ami az édesapjával annak idején, hogy a saját maga által makacsul és törhetetlenül véghezvitt élet -igazságokhoz ragaszkodva ugyanolyanná vált, mint az apja, legalább is, ami az önfejűséggel is megáldott makacs temperamentumát illette! De a mellett, hogy Makáb Róbert is igyekezett minél egyértelműben a szabályok és törvények szerint élni a mindennapjainak sokszor valóban időhiányos és rendkívül rohanós, és egyúttal stresszes életében, soha nem felejtette el az apja mondását:
,,Ragaszkodj fiam a becsületedhez, és emberségedhez, mert ezek nélkül semmi az ember!” - és így is tett.