ÖRÖK DILEMMA

A külvilág szemében egyáltalán nem volt ismeretes, hogy vajon miért maradhatott szűz Gusztics Johanna egészen párkapcsolata kezdetéig. Kényelemről szó sincs. Mások szerint kísérletező nő volt egész életében, így tehát arra volt kíváncsi, hogy vajon melyik párkapcsolat is hozhatja meg számára a beteljesült boldogságot. Barátnői szép számmal akadtak – főként a két tannyelvű gimnáziumból, ahova járt, és mivel a barátnői – jobbára mindannyian vagy a szalagavatóra, vagy az érettségi bankett utáni görbe, bohém éjszakára tartogatták szüzességüket a világ  legtermészetesebb dolga lett volna, hogy Johanna is kimutatja foga fehérjét, és vagány hölgy módjára lefekszik a számára kijelölt álompasival. Amikor megismerhettem, és kicsit mesélt az életéről, és arról a groteszk, szemétláda világról – melyben -, állítása szerint mindannyiunknak ha tetszik, ha nem meg kell tanulnunk élni, és boldogulni elsőre egy velejéig bipoláris, és kicsit depresszióra hajlamos, állandóan fekete bőrcuccokban flangáló, fekete körömet, és fekete rúzst viselő hölgyet ismerhettem meg, aki egyéni, ellenállását, és tiltakozását szerette volna mindenáron érvényesíteni, és keresztülvinni a világgal szemben, miközben önmaga is tinédzserkorú lázadását élte a huszonéves, fiatal felnőttek bőrébe bújva. Néha sokszor gondolkodtam rajta, hogy tüneményes, és imádni váló kislány lehetett kisgyerekkorában; valószínűleg a legtöbb felnőttet azonnal elbűvölte angyali, imádni váló, bájosan pajkos kispolgári lénye, mely aztán a kamaszkori, vad, bohém tombolással, és testének megváltozásával felébresztette benne az érzéki nőt.

Meglehetősen pikáns, csípős aranyköpései, és a fogyasztói társadalomról felállított megtörhetetlen elmélete mégis valahogy azonnali láncreakciót indított el a legtöbb alfa hímben, vagy kigyúrt tesztoszteron-titánban, akivel valaha is kapcsolatba keveredett. Néhány év elteltével, amikor újra megnézhettem nyilvános, ismerősöknek fenntartott közösségi média profilját és láttam rajongásig szereti kiskutyáját, mintha én is megéreztem volna azt, hogy örökké változó, zabolázhatatlan, és nyughatatlan lelke békére, és boldogságra találhatott. Persze most is hallom a hangját, amint felkiált, és hevesen gesztikulálva tiltakozó támadásba kezd, és a gyanútlanok számára szinte hevesen, temperamentumosan érvel, és kijelenti: – Kérlek, az nem úgy van, mert én jobban tudom ezt mint mondjuk te!

Emlékszem arra a zimankós, barátságtalan ősz eleji szeptemberre, amikor először foglaltam helyet az egyetemi aulában, hogy elfogyaszthassam otthonról hozott kissé szottyat, fonnyadt szendvicsemet. Azt vettem észre, hogy egyszer csak feltűnően közel ült le mellém, és egy kis idő múlva máris úgy bámul rám, mintha földönkívüli lennék, vagy mint olyasvalaki, aki még életében nem láthatott a húszas évek elején járó férfit.

Azon a napon éppen egy másik hölgyet vártam, mert mivel még nem ismertem annyira csoporttársaimat önkéntelenül is muszáj volt kiépítenem a magam bizalmi hálóit, hogy az ember kire támaszkodhat, és kire nem. Amikor tizenöt perc múltán a termetes, gazdaasszonyforma könyvtárszakos, végzős hallgató megjelent az aulában, és visszaintegetett, majd oda is lépett puffos, kényelmes székemhez Johanna gyönyörű gombszemei hirtelen mérgező szikraátkokat küldtek az ismeretlen lány felé. Alkalmazott pszichológiában ismeretes, ha egy férfi féltékenységet szeretne kiváltani a gyengébbik nem tagjaiból, akkor ahhoz egy másik csinosabb, és bombázóbb nőre van szüksége!

– Szia Robi! Na, mesélj? Milyen volt a házisárkánnyal az óra? Sikerült túlélni a hangtant?

– Szervusz! Hát… ami azt illeti hajszálon függött az életünk! állítólag már következő órán zárthelyit akar íratni a görény! Szerinted?

– Próbáljatok felkészülni valami kisebb puskával, ha minden kötél szakad! A legfontosabb, hogy bármi áron muszáj elérnetek a hatvankét pontot, hogy elégségest kaphassatok! – adott jó tanácsokat. – Apropó! Elhoztam az új jegyzeteket, és ha már itt tartunk itt az órarend is! Lefénymásolva, frissen, ropogósan! – nyújtotta át a vastagra sikerült paksamétát.

– Hát… ez nagyszerű! Nagyon köszönöm! Mihez is kezdenék nélküled? – próbáltam bárgyún, idiótán mosolyogni. Igaz, nem tudom mennyire sikerült a szimpátiát kiváltanom belőle.

– Te csak legyél magabiztos! Ne lássa rajtad az öreglány, hogy összeszarod magad, és figyeld meg át fogsz menni! Ne haragudj, de most már mennem kell, mert nemsokára nekem is dogát kell írnom! De majd beszélünk még! – azzal fogta magát, és elsietett.

– Nocsak, nocsak! – kapta fel kíváncsian a fejét Johanna. – Nem is mondtad, hogy barátnőd van? És ráadásul ennyire rövid idő alatt! Ez ám a csúcstartó rekord! Gratulálok! – kissé cinikusan párszor összeverte mindkét tenyerét a levegőben. – Kicsit kezdek féltékeny lenni! Feltehetek egy személyes hangvételű kérdést?!

– Hogyne! Természetesen! – fordultam feléje, mert azt mondták ilyen helyzetekben fontos a higgadtság mellett az intenzív szemkontaktus fenntartása.

– Arra gondoltam, hogy kicsit jobban is megismerhetnénk egymást, és kipróbálhatnánk új szexuális zónákat egymás testén! – kéjesen, izgatón megnyalta enyhén telt felső ajka szegletét. Kissé provokatívra, kirívóra sikeredett ez a különös, furcsa közeledése. Mondanom sem kell, hogy én pedig pirultam, akár egy megérett vadalma, vagy enyhén túlsúlyban szenvedő, főtt rák.

– Olyan izgató vagy, amikor zavarban vagy! – folytatta tovább, de ezúttal szándékosan incselkedően, búgó hanggal.

– Ö… - nagyokat nyeltem a félrenyelt szívó szálas üdítőmből, melyet szendvicsemhez fogyasztottam. – Igazán… megtisztelsz… de ehhez talán… ö… jobb volna… ö… beszélgetni… egy kicsit… - zavarom, és tétovaságom már-már olyan egyetemes méreteket öltött, hogy izzadságom fokozatosan borította el egész testemet. Valósággal tocsogtam a verejtékben. Úgy tűnt, hogy neki bizonyára azok a pasik jönnek be, akik méltán lehetnek tétovák, önmagukban is félszegek, és önbizalom hiányosak, mert egyszer csak azt kezdtem észre venni, hogy egyre közelebb, és közelebb ült hozzám, míg végül már csupán pár milliméter választott el minket egymástól.

– Szerinted szép vagyok? – kérdezte, miközben én szendvicsem maradékát igyekeztem elfogyasztani még az órakezdés előtt.

– Hát… persze! Még szép! – hebegtem.

– Mi az ami tetszik rajtam? – egyre kíváncsibb lett, ahogy a felhozott témát feszegetni kezdte.

– Gyönyörű, mélyen érző barna szemeid vannak!

– És még?

– Alkony vörös szád olyan mint egy romantikus költemény…

– Még! – kérése váratlanul már átcsapott követelésbe, és mohóságba.

– Hangod olyan akár az esőcsepp gyöngye a tó vizén.

Váratlanul egy másik szintén hölgy csoporttársam benyögte:

– Jaj! Fogjátok már be! Menjetek szobára könyörgöm, ha prütykölni akartok!

Ez nem volt éppen szép kifejezés tőle, hogy tomboló hormon háztartásainkat átmenetileg lecsillapíthassuk.

– De ugye valami mégsem tetszik rajtam?! – Panni ezt már valósággal fenyegetőzve kérdezte, és látszott rajta, ha az adott illető rossz választ ad bármikor elvághatja a torkát.

– Én… nem is tudom, hogy erre mi a jó válasz…?

– Nem látod te szánalmas seggfej, hogy arra kíváncsi Panni, hogy tetszik-e neked a szájpiercingje?! – vette át a szót megint az előbbi rámenős csoporttársnő.

Panni szemében éles fény kezdett ide-oda villogni. Mintha egy olyan útjelző lámpa előtt várakozna az ember a feltorlódott forgalomban, ami még nem döntötte el önmagában, hogy átengedje-e áldozatait, vagy hagyja, hadd várakozzanak idegtépőn még legalább fél órán át.

– Szerintem nagyon extravagáns, és egyszersmind vagány külsőt kölcsönöz neked! – gyáván hangoztak ezek a szavak, mégis ahogy utóbb ki tudtam venni, és megtudtam ítélni hordozhattak azért néminemű igazságtartalmat is, mert Panni lecsapott húsos, kövér számra, és apró, hegyes nyelvét majdnem sikeresen eldugta egészen a torkomig, hogy szinte alig jutottam életmentő levegőhöz.

Közel ötperces általános vidámságot, és közröhejt kiváltó csókjelenetünk után – amit a barátnők egymás között csaptak, Panni kicsit megrészegülten a romantikus csókjától kijelentette, hogy ilyen fantasztikus élményben eddig nem sokszor lehetett része.

– Olyan kis… cukorfalat vagy! – jegyezte meg kicsit később.

– Kedves barátnőm! Én el sem hiszem, hogy neked is éppen egy ilyen önző kövér meztelencsigával kellett elsőre smárolnod! – fakadt ki az ügyeletes barátnő, aki persze mindent jobban tudott, mint más.

– Szerintem nagyon szigorú vagy Robikával! Ő talpig úriember, amit viszont a te pasijaidról már nem mondható el!

– Ha jót akarsz kis anyám akkor ezt az utóbbi mondatot most rögtön visszaszívod, mert különben nagyon gonosz leszek veled! – és fél percig valóságban is beállt a világháborús helyzet a két legjobb barátnő között.

– Hé, csajok! Nyugodjatok már le! Ha nem vették még észre nemsokára zárthelyit kell írni nyelvészetből! – vetette közbe tudós Eszter, aki valójában a Természettudományi Kar matematika szakát nézte ki magának, mégis a bölcsészetre vették fel. – Szerintem inkább támogatnunk kellene egymást, és nem átvágni a másik torkát!

– Igen! Lássuk be Esztinek mindenben igaza van! – vetette közbe egy másik feltűnően csinos hölgyemény, aki azzal szerzett gyors hírnevet magának, hogy feladatait, mindig más úriemberekkel végeztette, és még így is átment gördülékenyen a vizsgákon.

– Érdekel is engem, hogy Panni kivel smárol?! Én csak azt mondtam, hogy Robi egy kissé debil! Szóval… nem átlagosan is hülye!

– Szívd vissza de most rögtön! – szólt Panni, és már pattanásig fajult a helyzet. Könnyen megeshetett volna, hogy a két legjobb barátnő egymásnak ugrik, és már csak az iszap hiányzik.

– Kérlek… benneteket… próbáltam menteni a menthetőt. –Nemsokára mindannyian úgy is oltári nagy bajban leszünk, mert ti is tudjátok, hogy Éva néni valóságos hárpia, ha a jegyekről van szó! Szerintem puskáznunk kellene, de úgy, hogy meg ne lássa! – szóltam, eleinte olyan halkan, hogy csak a jó hallók, vagy a szemfülesebbek vették észre.

– Csajok! Robika még gondolkodni is képes! Hé, kis haver! Ez volt eddig a legjobb aranyköpésed! Szerintem hallgatnunk kellene rá! Ki ért egyet?! – azzal máris magasba emelte a kezét.

– Én biztosan nem! – már megint a kotnyeles csoporttársnő volt az, aki feleslegesen tovább akarta szítani a tüzet. De úgy tűnt az aulában, hogy mindenki fölrakta a kezét; Panni egyszerre mind a kettőt.

A dolog természetes végkifejlete az lett, hogy az adott tiltakozót egységesen leszavazták. Utána mindenki ment nyelvtörténeti zárthelyit írni.

Azt hiszem Johanna egész extravagáns, és vagánynak mondott életét megmérgezte a tudat, hogy határozottnak, temperamentumosnak lássák, mégis kínzóan vágyott rá, hogy egyszerre lehessen tüneményes, bájos, és angyali. Minden tettében, és szokásában a kettősség dominanciája jellemezte.

Az embernek ösztönösen az volt az érzése, hogy ez a fajta különleges, és csábító kettősség egyszerre lehúzza és fel is emeli őt, attól függően, hogy éppen aznap vajon milyen kedve is van. Valahányszor megkérdezett, hogy tetszik-e ő nekem, és én pirulva, tétován, szerencsétlenül ügyetlenkedve csak habogni tudtam, mint valami nagy szomorúságot, és vegyes keserűséget érzett volna aranyszíve mélyén, hogy nem voltam képes egyértelműen határozott, tehát bátorító, és helytálló választ adni számára.

Ha kicsit szemügyre vehettem extravagáns, és meglehetően hangsúlyozottan nőies ruhatárát egyértelműen kijelenthettem, hogy egy könnyed, csinos kis nyári szoknya is hihetetlenül stílusosan, és szépségesen állt volna karcsú termetéhez. Teste kicsi volt, és karcsúan megőrizte sportos kihangsúlyozottságát. Az ember nyugodtan hihette azt, amikor motorosokra jellemző talpig bőrszerelésben jött órákra, vagy előadásokra, hogy motorja valamelyik Kazinczy utcához közeli mellékutcában parkol, míg a bukósisakját valamelyik tesztoszteron-titán lovagja vigyázza, míg tanul.

Volt valami menekülő kedvesség egész sóhajtó, melegszívű pillantásában; mintha szemüveges, ragyogó gombszemeivel folyamatosan segítséget kért volna azért hogy barátokra, vagy megbízható szövetségesekre tehessen szert, ami valljuk be a mostani világban sem éppen egyszerű. Ha valami véletlenségből megsértette szinte esdeklő, szomorú nagy szeme beszélt, és vallott helyette, és tudható volt, hogy legközelebb azzal, aki szavakkal megbántotta többet már nem fog szóba állni. Nem lehetett tudni, hogy magánéletében szert tett-e kiegyensúlyozott párkapcsolatra, csupán annyit, hogy amíg egyetemre járt a megbízható barátait mindig közel tartotta magához.

Nem vagyok benne biztos, hogy nem-e kategorizálta, vagy csupán a legelső ismerkedés címén heccelte, cukkolta az embereket, hiszen arra volt kíváncsi, hogy kiben bízhat, és kiben nem. Sokszor úgy éreztem kicsit csalódik bennem, mert a maga kissé provokatív, később figyelmes módján mindent elkövetett, hogy megpróbálja megismerni lényem emberi, rejtettebb aspektusát.

Kicsit rejtélyesnek tűnhetett, hogy vajon miként, és hogyan őrizhette meg szinte szemérmesen saját lányságát? A társadalmi normák talán nem különösebben izgatták, hiszen a huszonéves felnőtt hölgyek már mutatkoztak férfiakkal, és előszeretettel bizonygatták, hogy tudnak flörtölni, csókolózni.

Azt hiszem a szeretet, szerelem neki valami olyan megingathatatlanul bizalmas, és egyszersmind hűséges együttélést jelenthetett, ami mentes azoktól az előítéletektől, melyek előbb-utóbb egyik, vagy másik fél hibájából beszennyezhetik. Számára a harmónia, kiegyensúlyozottság, és életének egyensúlya számított elsőrendűnek, ha a párkapcsolat szóba került, és ebből míg ismerhettem nem is engedett.

Mivel mindenkit kategorizált, és megpróbált rangsorolni egy kis idő múltán a legjobb barátnői is kisebbfajta távolságtartással kezdték őt kezelni. Nem közösítették ki, - mégis viselkedésükben változások mutatkoztak, ha Johannáról, vagy Johanna magánéletéről sustorogtak, pusmogtak.

Azt mondják, hogy a nők világát egy csodálatos, szinte álomszerű virágoskertnek kell elképzelni. Mégis, ha az ember tudatosan, részletekig menően végignézett Johanna fizikális alkatán első benyomása leginkább egy vadóc, mindenkivel haragban lévő, lázadó tinédzser bakfist láthatott. Mintha teste egy megfeszített óraműként működött volna, mely képtelen feszültségét levezetni, és lazítani egy kicsit. Ha kifújta a levegőt kicsiny mellkasa szépen ívesen emelkedett meg parányi keblét ringatva, mégis eggyé olvadva fekete, emos ruhájával. Rendkívül nehezére esett úgy mozogni, hogy azzal megerősíthesse saját nőiességének rejtett bájait. Volt benne valami türelmes, visszafogott vonás, mely kétségtelen egyedül csak az angyalokra jellemző. Vörösre festett, tüskés, rövid frizurájával provokatív tüntetésre szólította fel az új generáció tagjait. Ugyanakkor sosem engedte, hogy vibráló egyénisége gátló tényező legyen.

Azt hiszem titokban ő is érezhette, hogy elfogadják, és a több mint négy közös év elteltével szeretgetik. Amikor végeztünk az egyetem rettegett magyar-történelem szakán – igaz én egyedül csupán történelmi szakon, hála a közösségi média kapcsolatőrző, és teremtő digitális erejének rengeteg érdekes posztban máris tájékozódhattam, hogy melyik osztálytársamnak, csoporttársamnak hogyan alakul élete.

Szinte minden kánikulai nyáron kedvenc tengerparti üdülőhelyére utazott párjával. A Gibraltári-szoroshoz, majd ezt követte Antwerpen, és Anglia bizonyos része. Világutazóvá vált, és szerencsésen úgy tűnt, hogy a szerelem is rátalált. De akkor miért kellett annyira mániákus megszálltsággal ragaszkodni, és bizonygatnia, hogy temperamentumos, és vagány hölgy, annak ellenére, hogy hosszú, összezárt négy évünk alatt teljesen bebizonyíthatta ennek az ellenkezőjét?

Magánéletével kapcsolatosan állatszeretetét napi rendszerességgel közölte közösségi platformjain; buldogszerű kiskutyusával bejárták keresztül-kasul Spanyolország egzotikusabb vidékeit. Később állást kapott egy afféle felkapott kaszinóban, ahova módosabb, pénzesebb üzletemberek jártak. Lapokat számolt a kártyaasztalnál, és úgy nézett ki kiegyensúlyozott, és elégedett. Mégis, egy mosolynak főként egy hölgy esetében ragyognia kell, akár a legfényesebb csillagnak, vagy éppen üstökösnek, és ez egyre ritkábban fordulhatott csupán elő.

Legújabb pasijával is úgy tűnt minden rendben; összeszoktak, összeköltöztek, és bár magánéletük senkire sem tartozó részét legfeljebb bizalmas hozzátartozóikkal vitatták meg, biztos voltam benne, hogy mivel Johanna erősen kötődött az édesanyához aki idehaza maradt, és nem ment vele külföldre minden aprólékos, vagy lényeges dolgot megoszt.

– Képzeld csak Robi! Hallottad?! – bökött oldalba egyik alkalommal a buszon az egyik régen nem látott egyetemi csoporttársam.

– Mi történt? Tűz van?!

– Hát, nagyon úgy tűnik, hogy a mi Johannák már legalább két éve nem szingli! És ez csakis jót jelenthet! – kuncogott, majd rejtélyes mosoly jelent meg harcsaszerű ajkán.

– Hajjaj! Már tudok róla! – legyintettem, mint akinek fontosabb dolgok járnak az eszében.

– Ezt meg honnan a fenéből tudod? – kérdése nyílt ellenségeskedést, lappangó konfrontációt tükrözött.

– Jaj, ne csináld már! Te sosem szoktad megnézni a Facebookot?!

– Nincs nekem idő arra! Egy jogi asszisztensnek manapság még a seggét sem lehet úgy megvakarnia, hogy ne csicskáztatnák! – kifújta magából a feszültséget, mely egész idő alatt nyomasztotta.

„Szépen felvitte a jó dolgodat valamelyik érdekkapcsolatod” – gondoltam. Bár illik hangsúlyoznom, hogy sem irigység, sem féltékenység nem bujkált bennem, de azért elgondolkodtatóvá tett, hogy egykori csoporttársam, akinek úgy kellett könyörögni, hogy az ég szerelmére olvassa már el legalább a Büszkeség és Balítéletet, vagy az Üvöltő szeleket máris a diplomája kézhezvétele után talált magának egy jól jövedelmező állást. Ez azért több volt, mint furcsaság.

Rám nézett farkas szemezve, mintha egyenesen kiakarná belőlem szippantani már eddig is meglévő, csenevész kis titkaimat.

– Gondoltad volna, hogy a mi kis Johannák szűz volt?! – kérdése nagyon is meglepett, és villámcsapásként hatott, de mégis igyekeztem türtőztetni magamat.

– Te most ugye viccelsz?! Egy ennyire nyíltan, provokatívan extravagáns, és tüntetően vagány csajszi? Még hogy szűz!

– Pedig így igaz! Én csak hallomásból tudok egy-két dolgot, de állítólag a volt legelső ex pasija csúnyán elbánt vele, és jócskán összetörte a szívét. Leakarta fektetni, hogy aztán dobja, de Johanna azonnal átlátott a szitán, és szakítottak! Azóta eltelt kilenc-tíz év alatt nem volt párkapcsolata! Szerintem amikor flörtölt veled valamit nagyon szeretett volna bebizonyítani elsősorban saját magának!

– Szerintem jófej csaj volt! Humoros, vicces, és szellemes!

Mindig is tudtam, hogy Johanna különlegesebb, mint az összes többi hölgy, akik minél előbb szabadulnánk nőiességük azonnali, és visszafordíthatatlan elvesztésétől. Mégis minden megtörtént felnőttes dolognak felelőssége van, így magamban tökéletesen igazat adtam Johanna tervének, hogy miért csupán csak egy kapcsolata volt, mielőtt találkozott volna jelenlegi pasijával.

– Hát… akkor én leszállok az Astoriánál! Te meddig mész?

– Én csak ide megyek a Rákóczi útra! De majd még beszélünk! Jelölj vissza a Facebookon! – kértem.

Egykori csoporttársam tüntető, kissé provokatív peckességgel leszállt a buszról, majd megindult munkahelye irányába. Látszott, benne is megindulhatott valami különös változás, ami a szabad szemnek – értelemszerűen -, láthatatlan. Pedig milyen jól működő, olajozott, és egymásért kitartó kis egyetemi társaság voltunk! Amint ballagtam a Rákóczi úton az egyik kedvenc könyvesboltom felé úgy éreztem újra megszállnak, belém költöznek az emlékek, amik kicsit segíthetnek feledtetni barátságok utáni tartós honvágyamat!