A VARÁZSLATOS CSÁRDÁSTÁNC

(A mátraszentimrei napok emlékére)

Szalon Karcsi a sorsfordító, és misztikus, mindent meghatározó tizennyolcadik születésnapjához közeledett Magas volt, állandó súlyproblémák gyötörték, és pufók arcával, főleg ha a kristálytükörrel szemben megpillantotta kellemesen, és kedvesen barátságos kerek fejét – ami szerinte inkább hasonlított egy jól méretezett, és nagyon s ízletes baracklekváros, és egyúttal fahéjas porcukros fánkhoz, mint saját koponyájához -, bizony állandó jelleggel fölöslegesen csalódott, és minden egyes alkalommal szinte álló nap bebeszélte önmaga naiv, hiszékeny, és túlontúl önbizalomhiánnyal küszködő lelkiismeretének, hogy minden egyes ember legyen az gavallér úr, vagy hölgy őt figyeli, gúnyolódnak rajta, és ha esetleg más fele pillant, istenesen mindent beleadva kinevetik!

Szegény Szalon Karcsi, tudta volna, ugyan is, ha ez nem lett volna elég jellemvonásai ismertetése képen a kicsi, más ember számára jelentéktel ennek tûnõproblémákból, és apróbb dolgokból hatalmas elefántokká növesztette a kisebb baklövéseket, és gondokat az életében.

Hál’ Istennek, hogy volt arra bátorsága – hála gimnáziumi magyar irodalom tanárnőjének Szombathelyi Anita tanárnőnek -, hogy Mátraszentimre városában az ódon természetű Bükk-hegység lábánál egy afféle tanulmányi kirándulás keretében elkísérhesse osztálytársait, és a többi csoportot gimnáziumi iskolájából egy közös hamisíthatatlan, és nagyon eredeti táncos, estélyi fellépésre!

Mindez történt tulajdonképpen tizennyolc éves kora körül, amikor az ember önmagát becsapva hajlamos elhitetni önmagával, hogy a világ egy olyan idillikus környezetnek megfelelő, mesebeli sziget, ahol tündéri, varázslatos, és mindenképpen mesébe is beleillő dolgok történnek!

Szalon Karcsi édesanyja Szalon Árpádné az utazóbőröndjébe – ami gyakorlatilag egy élénk, fűzöld színű táska volt -, nem csomagolt egyebet, mint ruhaneműt, több pólót, mert biztosra vette, hogy fia eléggé gyakorta verejtékezős típus, és meglehetősen sok élelmet, hogy a hegyekben eltöltött egyhetes táncolós, kimerítős, afféle edzősködősdi a lehető legkellemesebben teljen – természetesen, ami az ifjúság gyomrát, és étvágyát csak illeti!

Szalon Karcsi osztálytársai között három hölgy, és egy fiatalember foglalt helyett Három nagyon is összeszokott barátnőről van szó, akik fiatal naivságuknak, és meglehetősen törhetetlen magabiztosságuknak köszönhették, hogy mindent elrendeztek önmaguk körül, és mindig megtalálták annak a módját, hogy minden óhajuk, és kívánságuk maradék nélkül érvényesülhessen Afféle modern XX század végi hölgyek voltak a lehető legdivatosabban – talán ezt a mai nyelvezet akként fogalmazná meg, hogy trendi öltözködési viselet -, és igyekeztek temperamentumos viselkedési módjukkal, illetve meglehetősen csinos öltözködésükkel rabul ejteni azokat a bizonyos könnyen elcsábuló férfiszíveket! Ha ez sem lett volna elég, volt egy fiatal, nagyon határozott, céltudatos, bátor hölgy, aki amellett, hogy elegáns, rövidre nyírt, napsugár színű haját, mint a mézet tudta kontyába belefoglalni, ha erre szükség volt, olyan őzikeszemekkel rendelkezett, amely a szelídgesztenye színével gyöngéd, és édeni érzéseket pengetett, főleg a férfiközösség szívének hárfahúrjain Zichy Krisztinának hívták egy személyben a napglória tündérhölgyét.

Az ember, főleg amikor abban a kivételes földi adományban részesülhetett, hogy nem tolakodón, és természetesen nem feltűnően, és mohón ennek a leányzónak a lélektükreibe pillanthatott, akárcsak egyetlen másodpercre is elfogta valami megmagyarázhatatlan, bűvkörű, varázshatalom, amely annyira lefegyverezte lelkében az érzelmeket, hogy minden egyes gondolat, és értelem átadta magát az öntudatlanul őszinte, és tiszta lángolásnak Mert tagadhatatlan, hogy ebben a fiatal hölgyben azért lángolt valami megbabonázó, titkos mennyországnyi angyallét, amelyet csak az sejthetett, és érezhetett át, aki hagyta, hogy szívének féltett, és a világ szemei elől elrejtett titkaiba ez a két, fenséges, királynői szempár beférkőzhessen.

Bizonyára ezt a minden érzelemmel, és tiszta, és babonázón őszinte hívogató, glóriás tekintetet érezhette meg Szalon Karcsi naivsága, akit mondani sem illett, hogy mennyire elvarázsolt ennek a hölgynek a felette aratott kiütéssel nyert bűverőjű hatalma. Nem lehet azt tudni, hogy vajon Zichy Krisztina kisasszony szívében is hasonló gondolatok játszó dtak-e le, de annyi bizonyos, hogy megkedvelhette a szerény, és félszeg csetlõ -botló fiút, hiszen több alkalommal is egyik kedvenc becenevén szólította, úgy nevezte akárhol voltak osztályteremben, vagy táncfel lépésen, hogy Karcsus!

Azokon a felettébb megterhelő napokon, amikor naponta legalább négy órát próbáltak a tánckar tagjai, hogy a mátraszentimrei művelődési házban az idősek tiszteletére adott műsorukban a lehető legtökéletesebb, és legjobb formájukat hozzák, Szalon Karcsinak emellett Aiszóposztól – egy ókori görög mesemondótól -, el kellett szépen, és izgalmasan mesélnie majd a Mezei és a házi egér című mesét, illetve mint egy kis színházi játékképpen elő kellett csalogatnia jövendőbeli kedvesét a színfalakat leplező függöny mögül Vörösmarty Mihály kérő című alig négysoros, kicsiny versével.

De hogy ezt a hatalmas táncos, színházas, és mindenképpen színvonalasnak tűnő vál lalkozást, hogy megvalósítsák, bizony-bizony naponta mindenkinek derekasan, és emberségesen ki illett vennie a részét, a siker koronázta, szívós erőfeszítésekből!

Amikor tehát Szalon Karcsi éppen a szokásos bemelegítését végezte egy hétfői nap szürke reggelén, rendszerint meglehetősen korán hiszen valami megmagyarázhatatlan életmód folytán tudatosan kereste, és kutatta a magányt, még csak legkellemesebb, és legüdítőbb elképzelései, és álmai között sem reménykedett abban, hogy egy olyan kivételesen művelt, modern grófkisasszony, mint Zichy Krisztina majd vele fogja eltáncolni a táncos este menyasszony kérős táncát.

Éppen ezért hatalmas, kerekre gömbölyödött zöld színű szembogarát igencsak meg kellett, hogy feszítse, amikor a tánccsoport vezetője, és koreográfusa, (aki az előadandó táncokat betanította, és felügyelte), nevezetesen Argittai Gábor tanár úr azt találta mondani - Kriszta legyél szíves megfogni Karcsi kezét, és vigyázd, és vezesd őt a táncban, ha megkérhetlek! – Az a felemelő pillanat volt Szalon Karcsi életében a végzetet is meghatározó ütés, és jelzés, hogy ez a kivételesen fenséges, és számára a mennyország elérhetetlenségével rendelkező hölgy - nem tudhatjuk, hogy szabad akaratából is megtette volna -, de mindenesetre tanári utasításra hajlandónak mutatkozott táncolni félszeg reménységű fiatalemberünkkel.

Az a mindent betöltő, és mindent meghatározó tánc volt ez, amikor minden ember életében megtörténik az a bizonyos lélegzetet is elállító – Szalon Karcsi esetében meglehetősen tengersok könnycseppet verejtékező -, csoda, amikor az ember azt érezheti, akárcsak egyetlen pillanatra is akár, hogy fontos valakinek, hogy számítanak rá, és hogy érezheti a másik ember közelségén át a lelkiismeret titkos, és őszinte feleleteit, válaszait.

Ahogyan Krisztina kisasszony törékeny, és porcelán finomságú keze gyöngéden, és céltudatosan átfogta a csárdástánchoz Karcsi vaskos, medvebocsnak nevezhető, tölgyfa szilárd mancsait, és az a mindent eláruló, és mindent megmutató, mégis tudatosan sejtelembe burkolódzó Delila-mosoly, ahogyan kellő gondvis eléssel, és könyörülettel Zichy kisasszony megmutatta, hogyan kell Karcsi két mancsát kecsesen, és egyenletesen kardvirágos csípöjéhez érintenie, hogy aztán megindulhasson a mindent átható, és lebilincselő tánc, az maga volt a paradicsomi édenkert érintése.

Amikor a tánc megindult szegény Karcsinak annyira félszeg járása volt, és gyökereket eresztettek a lábai, hogy legelső próbálkozásra bizony el sem akart indulni, és ha ez nem lett volna elég a feltűnően türelmes, és kedvesen előzékeny Krisztina kisasszonynak Szalon Karcsi sajnos – mentségére legyen mondva őszinte véletlenségből -, elkövette azt a hibát, hogy meginduló lábainak egészen egyszerűen nem parancsolt határt, és sajnos sorozatosan rálépett Zichy kisasszony hattyúfehér, apró, és vélhetően rendkívül törékeny lábára, amit õ nem nyugtázott valami szívélyesen, de egyúttal korrekt emberségről tett tanúbizonyságot, amikor vett egy nagy levegőt, és folytatta már megkezdett táncpróbák munkálatait, és előkészületeit.

Ám volt egy meglehetősen kellemetlen, és szomorú összezördülés Zichy kisasszony, és igen-igen porul járt Szalon Karcsi között, nevezetesen, amikor kissé félszeg, és az autóbalesetben sajnos jobb lábára megműtött Karcsinak, és osztálytársainak egy hegyet kellett kellő alapossággal meghódítaniuk, akkor ez a roppantul nemes feladat még annyira kissportolt embereket is próbára tett, mint esetünkben Zichy kisasszonyt, illetve az a tánccsoport többi tagját is! Így történhetett, hogy amikor a tánccso port egyik felelős vezető tanárnője, Szombathelyi Anita, aki később szerencsésen később Karcsi koreográfus, és lapszerkesztő tanár úrhoz Argittai Gábornak lett a tisztelt, és kedves felesége, azt tanácsolta, minden rosszindulatot, és merő gúnyolódást félretéve, hogy Karcsi ne folytassa tovább a lábának is annyira megterhelő túrát, hiszen még hosszú az út, és könnyen elfáradhat, ezért arra kérte a tanárnő Karcsit, hogy térjen épségben vissza a mátraszentimrei vadászházhoz, és pihenje ki a hosszú, és megerőltető út fáradalmait Szegény Karcsi ezt a bölcs, és nagyon is korrekten megfontolt választ sajnos úgy értelmezte, hogy a többi osztálytársa, akikkel együtt jött ide Mátraszentimrére föllépni, majd a háta megett szépen összesúgnak, és kellőképpen ki fogják gúnyolni, hogy: - No lám, no lám, nézzétek a kis piperkőcöt egy kis túra hogy megártott neki, biztosan kivételeznek vele – és sajnos ezekhez a kijelentésekhez volt szokva szegény Szalon Karcsink füle, és a legnagyobb bajnak az látszott, hogy ezeket a könyörtelen, és helyenként a szó szoros értelemben po rig sújtó, és jelentősen kőkemény megjegyzéseket Karcsi félre érthetetlenül magára vette, és gyökereiben kínozta a kellemetlen lelkiismeret-furdalás!

Zichy kisasszony is azt mondta neki:

- Látom Karcsikám, hogy most már jobban megy a lábad, hogy hazafelé baktatsz, úgy kell neked! – mondta merő sértődöttségből, és egy kissé indulatában forró pillanatában Zichy Krisztina kisasszony, akit egy őrangyal, vagy legalább is kegyelmes égi figyelő messziről figyelhetett, mert eme korántsem udvarias, és merő tapintatlanságra való kijelentése után amikor felértek később Istállós kőre, egy hatalmas hegyre aminek a púpos koronája az ég dunnáját cirógatta, visszafel é szegény Zichy kisasszonynak kificamodott a bokája, ami miatt az éjbe nyúlóan este nyolc órára tudtak csak valahogyan hazaevickélni, úgy hogy Krisztina kisasszonyt támogatta két osztálytársa vállaira támaszkodva!

Nos úgy gondolhatná az ember, hogy a minimum ezek után az lenne, hogy mint békülékeny felek, és egymás iránt megbocsátó bohókás fiatalos szívek egy-egy ,, bocsáss meg” , vagy csak ,, bocsánatodat kérem, hogy megbántottalak” kezdetű és hangsúlyozottan őszinte megbánást tanúsító elnézést kérés talán helyénvaló, és erkölcsi tekintetben is helyes lett volna, de valami oknál fogva Zichy kisasszony kötötte az ebet a karóhoz, és nem kért elnézést Szalon Karcsi, hogy közben elmenekülhessen észrevétlenül a szitkok, és gyilkos indulatú rágalmak elől, amiket sajnos a fejére zúdítottak, mintegy jelképes feketeleves gyanánt, elmenekült a kis mátraszentimrei vadászház konyhájába, amely ugyan általában az asszonyok, és a hölgyek birodalma volt, de roppant termékenyítő, és harmóniát sugárzó táptalajt jelentett annak, aki szerette a hasát, és kedvelte a gusztusos, általában csak húsos ételeket.

Éppen ezért, mivel Argittai tanár úrnak az istállós kői erdőben azaz ötlete támadt, hogy ők bizony a fennmaradó legényekkel gombát szednek, míg a völgyben a hölgyek kicsiny közössége meg nem terít az ebédidő uzsonnájához, nagyon finom és egyúttal ízletes gombákat sikerült az ódonnak gondolt sötétbarna fono tt kosárba helyezni, amikor pedig megérkeztek már látták, hogy a kis vadászházban serénykedve ég a villany, és közben diszkéten, és finom hangulatú zene szól.

Szalon Karcsi mosogatott éppen, nagy szerénykedve, és gondos alapossággal, és közben, hogy legyen a kimerült, és elcsigázottan elfáradt társaságnak mit innia csipkebogyó teát készített, és aki ezt nem szerette annak sima citromos teát.

Vállalkozott rá, hogy kisüsse az épségben erdőn fogott gombakucsmákat, és minek utána nem volt abban bizonyos, hogy ezek közül a gombák közül mindegyik ehető, és az emberi szervezetre nem jelent veszélyt, udvariasan, és telt bendőre hivatkozva elhárította magától azt a kedveskedő figyelmességet, hogy megkóstolja.

Ő volt a szakács, õ elkészítette ízletesen só, bors, és természetesen a nélkülözhetetlen prézli! Így amikor a népes tánccsoport neki látott az ízletes töméntelen gombakoponyák elpusztításához, bizony nyugodt megelégedettséggel nyugtázhatta legalább ezt az egyetlen tényt Karcsink, hogy legalább jól főz, és sütni is tud!

A fájó, kificamodott bokájú Zichy Krisztina kisasszonyt pedig bevitték a szobájába, hogy feltöltődjön, és a lehetőségekhez mérten nyugodtan kipihenhesse magát, és Szalon Karcsi azzal szeretett volna kibékülni, és a megbocsátása jelét adni, hogy egyáltalán nem haragszik Krisztina kisasszonyra, hogy bevitte neki a megrendelt teáját, és hozzá egy pár szelet csokis kekszet, még a lefekvése előtt.

Nem tudhatjuk, hogy abban a pil lanatban, milyen jellegű érzelmi hatások, és pszichológiai folyamatok is játszó dtak le Krisztina kisasszonyban, de megpróbált a kínzó, és nagyon hasogató fájdalomtól egy halvány mosolyt kisajtolni, gyönyörű végzet színű Delila ajkain, és csak annyit rebegett félénken megtörtséggel, mint aki szégyenkezik amiatt, amit elkövetett, hogy:

- Mindent nagyon köszönök!

– És másnap, már kellő magabiztossággal zárulhatott a mátraszentimrei művelődési házban az idősek napi ünnepi műsor azzal a végzetesnek gondolt, varázslatos csárdás tánc!