VISSZHANG

Tisztítótűz hullongó könnycseppek otthonában; már régóta felgyújtották a szende Létet! Elárcult pillangó-anyák ritkán emlékeznek Mindenség-csókokra! Szorongva telt a Mennyország-pillanat, mikor két test ősi-bizalmas titkait egymás előtt felfedték kamasz-szívek! Megérették önmaguk boldogsága egyedül önmaguktól függ! Mert minden végítélet s egyedüllét bizonytalanítva függ egy kötéltáncon, menetelést jelent a jövő felé! Derűs földönfutóként hurcolja ismeretlen zálogát megalázodva a rendre megtört benne valamit!

Félememmel telített, Golgotás-magánya mindig tovább s tovább hajszolta szurkos árnyékok katlanába! – Villámok karom-vésői felsebzik csikázó rettenetként az ég sötétlő vásznait! Behunynám gyorsan szemem s nem tudhatom, odaátról a túlvilág megkísértése szólíthat-e engem, vagy akik még küzdve itt maradhattak?! Emlékek alkalmazásával túl lehet-e lendülni tótágast állt mindennapok megpróbáltatásain?

Őrködök még most is: hitehagyott, kisfiús szomorúságok s őrjítő kétségbeesések között! Nullára begörbített vézna ujjak gyűrűjéből már hiányzik minden megértő kézfogás! Támogatások adakozó képlete! Földi szerelmet szívesen megbecsülnék még, ha e mostani szenzációhajhász, hitvány kor újra méltányolná lovagságom gavallér gesztusait! Minden csiricsáré maskara s oszlopos szent már hóhér; ketyegő merénylő, kinek árucikk, olcsó trófea a női babonázó test!

Duzzadó bimbók pitvarából, prémes ajkak vulkán-hullámában mikor válhat szerető-szerelmes szív? Szörnyeket szülhet alattomban szüzriadókban megedzett Heszperidák is?! – Bennem még világító lélek zakatol egyre s vár Valakit…